0:05
Főoldal | Rénhírek

Milyenek az őrültek?

A mentális betegségekkel kapcsolatosan nagyon tájékozatlanok vagyunk. Ez pedig félelemhez, előítéletekhez és diszkriminációhoz vezet. Erre a problémára hívja föl a figyelmet egy blogger fotósorozata.

nyest.hu | 2014. március 30.

„Vigyázz vele, az egy őrült!” – A mentális betegségben szenvedőket sokszor bélyegzik meg az emberek. A pszichés problémákról, tüneteikről még ma is nagyon keveset tud az átlagember. És ha valaki furcsán, nem a megszokott módon viselkedik, kommunikál, a normálisnak vélttől eltérő szokásai vannak, az sokszor inkább megijeszt minket, és igyekszünk az illetőtől elzárkózni: „Valami nem stimmel vele, nincs ki mind a négy kereke.” Ennek következtében pedig az, aki pedig megkapja a mentális betegségéről szóló diagnózist, igyekszik eltitkolni baját a társadalom elől. Így aztán vajmi keveset tudhatunk meg ezekről a betegségekről...

Nagyon ritka az az eset, hogy valaki nyíltan, szégyenkezés nélkül képes beszélni a saját mentális zavaráról. Így az sem csoda, hogy a társadalomban rengeteg előítélet és tévképzet él ezeket a problémákat illetően. Éppen ezt mutatja be egy igen hatásos fotósorozat, amelyet az Upwothy tett közzé nemrégiben. A képeket a The Madvocate című blog szerzője készítette, és arra kívánja velük fölhívni a nagyközönség figyelmét, hogy a mentális betegségben szenvedő emberek nem ijesztőek, ugyanolyanok mint mi, sőt néha sokkal különlegesebb képességekkel rendelkeznek.

A képek olyan világhírű személyeket ábrázolnak, akik valamilyen mentális betegségben szenvedtek, ugyanakkor maradandót alkottak a maguk területén. A képeken szereplő arcok egy része azonban el van takarva egy-egy képernyőképpel, amely az adott mentális betegséggel kapcsolatos leggyakoribb Google-kereséseket jeleníti meg. Ezek a feliratok jól példázzák a társadalomban élő előítéleteket, a leggyakoribb kérdéseket ezekkel a problémákkal kapcsolatosan. A képek és a feliratok között feszülő ellentét igencsak hatásosan világít rá arra, hogyan állunk hozzá mentális zavarban szenvedő embertársainkhoz.

Abraham Lincoln (1809–1865) az Egyesült Államok 16. elnöke, akinek a nevéhez nem kisebb dolog fűződik, mint az északi államokban a rabszolgaság eltörlése, depresszióban szenvedett. A „mentális betegség” keresőkifejezéshez tartozó leggyakoribb fogalmak a következők: „erőszak”, „bűncselekmény”, „hajléktalanság”, „fegyverellenőrzés”...

Abraham Lincoln
Abraham Lincoln
(Forrás: Upworthy)

Virginia Woolf (1882–1941), angol regényíró, novellista, esszéista, a Mrs. Dalloway című regény és sok más fantasztikus mű szerzője bipoláris zavarban szenvedett. A „mentális betegségben szenvedő emberek” mondatkezdethez a Google-ben a leggyakoribb folytatások a következők: „megijesztenek”, „a halálsoron”, „filmekben”, „bűnelkövetők”.

Virginia Woolf
Virginia Woolf
(Forrás: Upworthy)

Vincent van Gogh (1853–1890) a posztimpresszionista festészet egyik leghíresebb alakja, aki a Naprafogókat, Az éjjeli kávézót és a levágott fülű önarcképet festette, szintén bipoláris zavarban szenvedett. A Google keresőjébe írt angol mondatkezdet, amely arra vonatkozik, hogy mit kéne tenniük a mentális betegségben szenvedőknek, illetve, hogy velük mit kéne tenni, a leggyakrabban így folytatódik: „nem szabadnak őket halálra ítélni”,”nem lenne szabad gyereket nemzeniük”, „el kéne őket különíteni a közösségtől”, „börtönbe kéne őket zárni”.

Vincent van Gogh
Vincent van Gogh
(Forrás: Upworthy)

John Forbes Nash (1928–) amerikai matematikus, a játékelmélet egyik kidolgozója, aki 1994-ben közgazdasági Nobel-díjat kapott, skizofréniában szenved. Az ő életét dolgozza fel az Egy csodálatos elme című 2001-es film. És hogy a Google felhasználói mit gondolnak a skizofrének lehetőségeiről, és hogy mit kéne velük tenni, kiderül ha elkezdjük begépelni, hogy „schizophrenics should...” (’a skizofréneknek / skizofréneket kellene...’). Ennek a mondatkezdetnek a leggyakoribb folytatásai a következők: „bezárni”, „megölni”, „nem szabadnak gyereket nemzeniük”.

John Nash
John Nash
(Forrás: Upworthy)

Sylvia Plath (1932–1963) amerikai költő és író depressziós volt. A depressziós emberekhez kapcsolódó leggyakoribb jelzők a Google-találatok népszerűsége szerint a következők: „okosabbak”, „gyengék”, „önzők”, „idegesítőek”.

Sylvia Plath
Sylvia Plath
(Forrás: Upworthy)

Forrás

Do Mentally Ill People 'Scare' You? Well, These Famous People Are Certainly Not Scary

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (12):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
10 éve 2014. március 30. 11:47
1 Sultanus Constantinus

Én a depressziót nem nevezném elmebetegségnek, azért ez kicsit túlzás. Annál is inkább, mert egy teljesen "normális" ember is lehet depressziós, ez inkább lelkiállapot, mint betegség, szerintem.

10 éve 2014. március 30. 13:41
2 szigetva

@Sultanus Constantinus: „A depresszió pszichiátriai megbetegedés.” hu.wikipedia.org/wiki/Depresszió

10 éve 2014. március 30. 19:58
3 El Vaquero

A Wikipedia nem a megbízhatóság fellegvára. Annyiból persze nem ír kamu dolgot, hogy valóban létezik olyan pszichiátriai betegség, hogy depresszió, altípusai is vannak, szóval van ilyen a könyvekben, meg tb-kódja is van. Ám mégse egyértelmű a besorolása. Orvosi iskolák között is erősen vitatott, hogy mit értenek betegség, megbetegedés, és beteg alatt, minden irányzat másképp definiálja.

10 éve 2014. március 30. 20:09
4 Sultanus Constantinus

A spanyol Wikipédia sokkal árnyaltabban fogalmaz (nem használja a 'betegség, megbetegedés' szót):

es.wikipedia.org/wiki/Depresi%C3%B3n

10 éve 2014. március 30. 20:11
5 Sultanus Constantinus

@El Vaquero: Meg eleve, ha valakire azt mondom, hogy "depressziós", azzal nem azt állítom, hogy 'elmebeteg', ehhez még a Wikipédia sem szükséges. Én elmebetegségnek eleve csak azt nevezném, amikor valaki nincs tudatában annak, amit csinál.

10 éve 2014. március 30. 21:18
6 El Vaquero

@Sultanus Constantinus: a német Wikipedia is csak zavarként emlegeti, bár írja a nemzetközi betegségkódjait is. Kicsit elbeszéltek egymás mellett El Phedróval, mert ő sem állítja azt, hogy elmebetegség, hanem hogy pszichiátriai betegség. A kettő messze nem ugyanaz.

10 éve 2014. március 30. 21:23
7 Molnár Cecília

Nagyon vicces összeolvasni a leadet ezzel a kommentfolyammal.

Q. E. D.

10 éve 2014. március 30. 22:03
8 3160

Üdv Mindenkinek! És hatalmas köszönet a gesztusért a cikkírónak!!

Ha valakit érdekel a bipoláris zavar közelebből, itt egy link:

(kivételesen magyar...)

hatasalattnaplo.blogger.hu

Üdv,

3160, egy elmebeteg

10 éve 2014. március 30. 22:21
9 Molnár Cecília

@3160: Köszönjük!

10 éve 2014. március 31. 09:01
10 Lalika

@Sultanus Constantinus: nagyszerűen hangzik, amit írsz! megtennéd, hogy a belgyógyászatot is forradalmasítod? Illetve már nagyon várom az új Sultanus Constantinus-könyvet, "Az aranyér is csak fejben dől el" címmel.

10 éve 2014. március 31. 12:30
11 El Vaquero

@Molnár Cecília: úgy QED-ezzél, hogy mindjárt jön kedvenc kapitányod, és rendet vág úgy, hogy csak na.

10 éve 2014. március 31. 13:34
12 Molnár Cecília

@El Vaquero: Jaj.