Milyen skizofrénnek lenni?

Eleanor Lodgen fiatal egyetemista volt, amikor hangokat kezdett hallani. Ma egy TED-előadáson meséli el betegségének történetét.

nyest.hu | 2013. szeptember 6.

A skizofrénia nem tartozik a ritka betegségek közé, mégis több tévhit él vele kapcsolatban a köztudatban. És ugyan vannak olyan híres emberek, akik köztudottan skizofréniában szenvedtek, és mégis képesek voltak különleges teljesítményre, az általános benyomásunk nem az erről a betegségről, hogy mellette teljes értékű életet lehet folytatni.

Eleanor Lodgen első egyetemi éve után észlelte a betegség első tüneteit: hangokat kezdett el hallani. TED-előadásában arról beszél, hogyan kezdődött a betegsége, hogyan élte meg ezt és a környezete reakcióit, melyek voltak a legnehezebb pontjai a betegségének, és hogy hogyan tud nemcsak magán, de másokon is segíteni.

A legtöbb fiatal egyetemista nagy várakozással és izgatottan kezdi meg tanulmányait egy teljesen új világban. Eleanor is egyikük volt, de legbelül boldogtalannak érezte magát és szorongott: félt az új környezettől, az emberektől és a kudarctól. Persze ezt megpróbálta eltitkolni. Véget ért az első félév, elkezdődött a második, és amikor éppen kifelé indult egy szeminárium utána teremből, egy hangot hallott a saját fejében. A hang egyes szám harmadik személyben beszélt róla: „Éppen kimegy a teremből”. – Ezzel kezdődött az a folyamat, amit Eleanor előadásában nem nevez betegségnek, de az orvostudomány skizofréniaként ír le.

Eleanor úgy emlékszik vissza, hogy a döntő hibát akkor követte el, amikor elmesélte egy barátjának, hogy hangokat hall. Az illető nagyon megijedt, és azt tanácsolta, azonnal menjen orvoshoz. Innentől volt hivatalosan, a külvilág szemében „beteg”. És innentől a kezelése során egy hosszadalmas, fájdalmas és megalázó tortúrán kellett keresztülmennie, amelynek során a hallucinációi súlyosbodtak, az állapota igen gyorsan romlott. És amikor már teljesen kilátástalannak tűnt a helyzete, akkor történt egy újabb fordulat.

Sok segítőkész, és a „gyógyulásában” bízó ember segítségével sikerült megállnia a lejtőn. A fordulat kulcsa ebben az esetben is a hangokban rejlett: rá kellett jönnie, hogy a hangok nem az ellenségei, hanem válaszok különböző őt ért érzelmi traumákra. Öngyógyítása abból állt, hogy elkezdett kommunikálni a hangokkal, megtanult együttműködni velük. Még azt is elmeséli, hogy volt olyan, hogy a hangok súgtak neki egy egyetemi vizsgáján. Végül tíz évvel az első tünetek jelentkezése után sikerült diplomát szereznie, ma tudományos konferenciákon vesz részt, könyveket, cikkeket ír, kutatómunkát végez. Az InterVoice nevű, az auditív hallucinációban szenvedőket tömörítő nemzetközi szervezet aktív tagja. Saját tapasztalatait így összegzi: „Az az egyik legnagyobb probléma a pszichiátriával, hogy azt kérdezi: Mi a bajod? ahelyett, hogy azt kérdezné: Mi történt veled?”