Mi a baj a maffiával?
Olvasónk felvetésére a maffiát vizsgálgatjuk, de nem tartunk attól, hogy ezért szitává lőnek, mert kizárólag a szó írása és hangalakja érdekel itt minket.
Olvasónk, Attila kifogásolja, hogy egy nyelviskola plakátján, angol nyelvű szövegben a ’maffia’ jelentésű mafia szó két f-fel van írva. Attila szerint „egy nyelviskolának illene odafigyelnie a helyesírásra – ebben az esetben pedig úgy vélem, hogy nem lett volna szabad olyan banális hibát véteniük mint a maffia – két f-el.”
(Forrás: Puizl Attila)
A felvetésre adható rövid válasz az, hogy Attilának abban igaza van, hogy angol szövegekben a mafia alak a gyakoribb, de teljesen érthető az is, ha a szót valaki két f-fel írja. A kérdéssel egyébként már foglalkoztunk itt a nyesten.
A szicíliai maffia
Az közismert, hogy a maffia és vele együtt a név is Szicíliából származik. Nem pontosan ismerni a szó eredetét, lehet, hogy arab, lehet, hogy francia. Sőt rövidítésként is értették (morte alla Francia, Italia avanti ’halál Franciaországra, hajrá Olaszország’), de ezt nem vehetjük komolyan.
Azt azonban tudjuk, hogy olaszul a szó első magánhangzója hosszú, az utána álló mássalhangzó, a [f] viszont rövid: [máfja]. Az olaszban a hangsúlyos magánhangzót tartalmzó szótagnak nehéznek kell lennie, azaz vagy hosszú a magánhangzója, vagy zárt a szótag. Kicsit leegyszerűsítve a helyzetet, egy szóbelseji szótag akkor zárt, ha a magánhangzóját nem szótagot nyitó mássalhangzókapcsolat követi. Az ilyenek második eleme nem [j], [w], [r] vagy [l]. A [fj] szótagot nyitó mássalhangzó kapcsolat (pl. fiume [fjúme] ’folyó’), tehát itt hosszú az mássalhangzó-kapcsolat előtt álló hangsúlyos magánhangzó. A szintén közismert olasz pasta ’tészta’ szóban viszont nem, annak a hangsúlyos magánhangzója ezért rövid. Ugyanígy rövid a staffa [sztaffa] ’kengyel’ első, hangsúlyos magánhangzója is, mert utána hosszú mássalhangzó áll.
(Forrás: CC3.0, Nnaluci, Wikimedia.org)
Az angol maffia
Az angolban a szó két hangalakban is létezik: rövid [á]-val (jelöljük ezt [ȧ]-nak) és hosszú [a]-val (jelöljük ezt [ā]-nak). Tehát az szót angolul ejtik [mȧfjə] vagy [māfjə] hangalakkal is, ezek közül az első ejtés a gyakoribb. Az angol helyesírás egyik tendenciája – az olasz kiejtéshez hasonlóan –, hogy a magánhangzók rövidségét és hosszúságát az utánuk álló mássalhangzókkal jelzi: copper [kopə] ’réz’–doping [dóping] ’dopping’. Láthatjuk, hogy a két p-s szóban rövid az [o], az egy p-sben viszont hosszú.
Az [ə] egy [ö]-szerű hang, akit bővebben érdekel, kattintson.
Ezért a gyakoribb angol hangalakhoz – [mȧfjə] – a ritkább íráskép – maffia – dukálna, hiszen ennek a magánhangzója rövid. Az erre rímelő ’rafia’ jelentésű [rȧfjə]-t például csak raffia-ként szokás írni (abba inkább bele se menjünk, hogy ez meg magyarul egy f, legalább is írásban). Ennek ellenére a mafiának az egy f-es írásmódja maradt az angolban.
(Forrás: CC3.0, Ragesoss, Wikimedia.org)
Az is igaz, hogy van még az angolban ilyen furcsa írású szó, mint például a Slovakia, amiről azt gondolnánk, hogy [szləvékjə], pedig ennek is rövid a hangsúlyos magánhangzója: [szləvȧkjə].
A magyar maffia
Mint láttuk, valójában angolul is „két f-fel” ejtük a szót, hiszen rövid a hangsúlyos magánhangzója.
A nyelviskola plakátját valószínűleg magyar anyanyelvű ember készítette, ezért a kiejtés sugallta két f-es írásra az is rásegíthetett, hogy magyarul ezt a szót nem csak így írjuk, de így is ejtjük. Vagyis megfordítjuk az olasz hosszú magánhangzó + rövid mássalhangzó sorrendet rövid magánhangzó + hosszú mássalhangzóra. Figyeljük meg, ugyanez történik a már felhozott dopping szóban vagy a roller-ben: az angol doping [dóping] és roller [rólə] alapján fordított felállást várnánk.
A magyarra jellemző, hogy az idegen szavakban sokszor érvényesül ez az „olaszos” minta: vagy a magánhangzó hosszú, vagy az utána álló mássalhangzó, együtt sosem. Ezt persze sokszor az íráskép is sugallja: pl. hobby [hobí] ’hobbi’, roller [rólə] ’roller’, rocker [rokə] ’rokker’, de olyankor is érvényesülhet a tendencia, amikor az íráskép nem indokolja: pl. sweater [szwetə] ’szvetter’, stop [sztop] ’stopp’, cheque [csek] ’csekk’. Ugyanakkor „olasztalan” mintákkal is találkozhatunk: pl. happy [hȧpí] ’hepi’, leggings [legingz] ’legingsz’ (sőt ’ledzsingz’, de ebben lehet, hogy tényleg mássalhangzó-kapcsolat áll az [e] után), hiszen a magyarban nincsen olyan szabály, hogy vagy a magánhangzónak, vagy a mássalhangzónak hosszúnak kellene lennie.
Tehát úgy néz ki, a maffia [f]-je azért nyúlik a magyarban, mert így „olaszosabban” hangzik. Nevezhetjük ezt Osztyapenkó-hatásnak: aki elég öreg, még tudhatja, hogy a nyugati autópályák Budapest belterületét az Osztyapenkónál érik el, ami a nevét egy 1992-ig ott álló szoborról kapta. A szobor Osztapenkó kapitánynak állított emléket, de szinte mindenki [osztyapenkó]-nak hívta, mert az oroszosabban hangzik (a név közben ukrán, de ugye a mafia meg szicíliai).
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (25):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
@jan: Mi persze tudtuk, hogy Osztapenkó a helyes kiejtés, de brahiból Osztyapenkónak mondtuk (mint ahogy az idősebbek Sztalinnak mondták Sztálint, ezzel demonstrálva rendszerellenességüket).
„az oroszosabban hangzik (a név közben ukrán” Azért megjegyzem, nehogy valaki félreértse, hogy a két ejtésnek semmi köze az oroszsághoz vagy ukránsághoz. Az ukrán -enko lényegében 'fi', azaz az -ov, M(a)c-, O'-, -escu stb. megfelelője. A név pedig megvan, méghozzá ugyanígy az oroszban is, Osztap Bende Ilf és Petrov hírhedt hőse.
Az megint más kérdés, hogy az Osztap inkább ukrán-délorosz alakja a névnek, az oroszban Evsztáfij, Asztáfij, Evsztáfij, Osztáfij,, Sztahej, Sztahij alakban van meg. A Εὐστάθιοςból származik, eredeti jelentése 'erős, egészséges, kiegyensúlyozott, nyugodt'. (Az eu- nyilván a 'jó', innen a szerző folytathatja... :)
@El Vaquero: "Attól, hogy egy szótag nehéz, nem következik, hogy hangsúlyos"
Hát dehogynem: ha ez a szótag nyílt, a nehézsége csak abból következhet, hogy hangsúlyos. Tehát a megállapításod csak a zárt szótagok esetében állja meg a helyét. De a véghangsúlyos szavakra ez sem igaz, azok nem nehezek. (Különben ez is érdekes, mert az olasz véghangsúlyos szavak hangsúlyos magánhangzója éppen hosszú volt a latinban, pl. libertà < libertāte(m), vö. sp. libertad -- és a spanyolban fonetikailag hosszú is az ilyen magánhangzó; sőt, egyedül a véghangsúlyos szavakban beszélhetünk valódi hosszú magánhangzókról, máshol csak félhosszú vagy rövid lehet.)
Az ember ahogy öregszik, egyre több puzzle all össze a fejében: nekem is Osztyapenkó volt az M1-M7 eleje, na de akkor mi van Osztap Benderrel? Vagy ez nem két szomszédos puzzle?
@El Vaquero: Szerintem ebben a cikkben a hangsúly és a szótagsúly viszonya csak az olaszban merült fel…
@El Vaquero: Legalább 1-2 becenevet biztos ismersz, pl. van egy magyar szinésznő/énekesnő is, akit Tompos Kátya néven futtattak (polg. neve Katalin, de az anyukája orosz), l. <Катя>.
@El Vaquero: igaz, csak az elsődleges hangsúlyú szótagra áll, hogy csak nehéz lehet, mert másodlagos és harmadlagos hangsúlynál eőfordulhat, hogy könnyű. Az utóbbira példa a ballet, ami lehet /bæˈleɪ/. Bár erre meg El Phedro azt fogja mondani, hogy a harmadlagos hangsúly nem hangsúly, vagy legalábbis nem fő hangsúly. Másodlagos hangsúlyú könnyű szótagra most nem jut eszembe példa, de az is erre a mintára megy, mikor jellemzően ˌ(C)(C)(C)VˈCV(V) a fennforgás.
@Irgun Baklav: ilyen orosz beceneveket nem ismerek, úgyhogy a gyanakvásomat nem zavarta volna meg ilyesmi, ha gyanakodtam volna.
@Sultanus Constantinus: szerintem jól írta le. Attól, hogy egy szótag nehéz, nem következik, hogy hangsúlyos, fordítva viszont igaz, ha hangsúlyos egy szótag, akkor nehéznek kell lennie.
@El Vaquero: „Egyébként gyanúsnak kellett volna lennie, hogy lágyítás csak elülső nyelvállású (palatális) magánhangzó előtt van, de az „a” nem ilyen.”
Amúgy, ha analógiát keresünk, akkor már csak azért sem kellett volna mindeképpen gyanús legyen, mert
a <Константин> (pl. hu.m.wikipedia.org/wiki/Konsztantyin_Kon...nov_orosz_nagyherceg ) bece-/rövid neve a <Костя> [kosztya] is lágyított (ez az Oszt[y]a[penkó]val analóg is lehetne).
@Sultanus Constantinus: És ha a kettő a szó belsejében együtt jár, akkor honnan tudjuk, melyikből következik melyik?
@szigetva: Értem én, csak ebben a megfogalmazásban szerintem úgy jön le, mintha a magánhangzó hosszúsága lenne az elsődleges, és nem csak a hangsúlyból következne.
@Sultanus Constantinus: „Na de a hosszúság az éppen a hangsúlyból következik” Mindegy mi következik miből, az tény marad, hogy a hangsúlyos szótag nehéz (kivéve ha a szó végén áll, mert ott meg nem lehet a mgh hosszú, persze ha utána msh jön, akkor az nyúlik, és a szótagunk megint nehéz).
Az Osztyapenkó, de rég hallottam... Apám, aki mindig pedáns volt az ilyenekben, direkt Osztapenkónak mondta, és évente legalább egyszer elmagyarázta, hogy miért helytelen a másik:)
"Az olaszban a hangsúlyos magánhangzót tartalmzó szótagnak nehéznek kell lennie, azaz vagy hosszú a magánhangzója, vagy zárt a szótag."
Na de a hosszúság az éppen a hangsúlyból következik, nem pedig fordítva, ahogy sugallja ez a mondat. Sőt, az olaszban még olyan megkötés sincs, mint a spanyolban, hogy ha a penultima zárt szótag, akkor a hangsúlynak muszáj vagy arra, vagy a szó végére esnie (harmadéles nem lehet egy ilyen szó), ez alól csak néhány helységnév a kivétel (egy részük idegen: Mánchester, Ámsterdam; de van egy spanyol is: Frómista).
@Irgun Baklav: „<э> pedig mássalhangzó előtt” helyett persze után. Előttük bármikor lehet, csak a lágyítás amúgy sem arrafelé hat.