Kunyhói mint hallgatva,
mind megannyi puszta sír?
A „mind” és „mint” szócskáknak az eredete nem teljesen világos. Mindkettőt ugyanannak a mi-/me- névmási tőnek egy -n- képzős alakjából származtatják, amihez az egyik esetben egy -d, a másikban egy -t képző járult. Ki tudja ma már, hogy mit fejeztek ki ezek a képzők?
A mind és a mint szócskák összekeveredése nagyon régi jelenség. Miklós nevű olvasónk a jelenség eredetére kérdez rá:
Miből alakulhatott ki az a téves használat „olyan mind” ... az olyan mint szóhasználat helyett. Ez a téves szó használat bárhol hallható, pl. a Club Rádióban is. Másik érdekesség számomra az „összes többi” szóhasználat...pl. Bolgár Gy. is használja, de sokan mások is.
Mielőtt a mind és a mint problémájára rátérnék, el kell mondanom, hogy a Miklós által említett „másik érdekességet” egyszerűen nem értem. Mi a baj azzal, hogy az összes többi? Talán olvasónk majd kommentben elmagyarázza, mert én ezzel a kifejezéssel semmi gondot nem látok.
Szóval a mind elég közönséges, gyakran használatos szó ugyan, de csak ’az összes; mindannyian’ értelemben: Mi van a gyerekekkel? Mindet behívtátok? Mind itt vannak már? És ebben a használatában semmivel sem téveszthetők össze. Van viszont egy nagyon különös használata, amit a szakirodalom páros kötőszónak nevez: Mind a gyerekeket, mind a felnőtteket megvizsgálták. Ez a használat a beszélt nyelvben gyakorlatilag sosem fordul elő, az írott és a hivatalos nyelvi réteghez tartozik. (A beszélt nyelvben az ... is ... is használatos helyette: A gyerekeket is, a felnőtteket is megvizsgálták.) És a mindnek ezzel a használatával nemcsak az a bajuk az embereknek, hogy papírízű, hanem az is, hogy nem „logikus”, nehéz felismerni a gyakori, ’mindannyian’ értelmű mindhez fűződő kapcsolatát. Az a furcsa szerkezet, hogy mind a gyerekeket, mind a felnőtteket, abból keletkezhetett, hogy a gyerekeket és a felnőtteket kapcsolatba valamilyen módon beillesztették a mind szót ’mindannyiukat’ értelemben: ’az első és a második csoport tagjait is’. Hogy ez a beillesztés miért páros formában történik, miért mindkét egymás mellé rendelt tag elé tesszük a mind szót, az nem világos. Mondhatnám: történelmi véletlen.
Azt gondolom tehát, hogy a mind és a mint összemosódásának eredete ez a páros mind ... mind ... szerkezet, amiben a mind használata indokolatlannak tűnik, és a gyakori használatával szemben kötőszó jellegű. És van egy nagyon hasonló szócska, a mint, ami viszont nagyon gyakran kötőszó, ezért könnyű belelátni ebbe az amúgy is ritka szerkezetbe: mint a gyerekeket, mint a felnőtteket megvizsgálták, sőt, hogy még több értelme legyen, hiszen a mint az összehasonlítás eszköze: úgy a gyerekeket, mint a felnőtteket megvizsgálták. Ezekben a szerkezetekben tehát a mint használata egyfajta népetimológia következményének fogható fel.
(Forrás: Wikimedia Commons / US Navy, William S. Parker)
És innen már csak egy kis lépés, hogy a keveredés teljes legyen, vagyis hogy a mint helyett is lehessen néha a mindet használni. Én úgy tapasztalom, hogy ez sokkal ritkább, mint az úgy ... mint ... vagy akár a mint ... mint ... szerkezet, de előfordul: olyan, mind. Ez a használat kétségkívül „téves”, ahogy Miklós mondja, ha „tévesen” azt értjük, hogy a korábbi normától eltér. De ha véletlenül elterjed, és széles körben használatossá válik, akkor már senkit se fog érdekelni, hogy valaha félreértésből származott-e, vagy sem. Végül is ma már maguknak a mind és mint szócskáknak az eredete sem teljesen világos. Mindkettőt ugyanannak a mi-/me- névmási tőnek egy -n- képzős alakjából származtatják, amihez az egyik esetben egy -d, a másikban egy -t képző járult. Ki tudja ma már, hogy mit fejeztek ki ezek a képzők, és hogy a mind, illetve a mint mai használata megfelel-e annak, ahogy annak idején azokat a képzőket használták? Lehet, hogy a mind és a mint eltérő használata volt „tévedés”, és most kezdenek a magyarok a „helyes” útra térni? Persze csak viccelek, próbálok rámutatni, mennyire nem indokolt történeti változásokat „helyesnek” vagy „tévesnek” minősíteni.
Szerintem n után a t/d-t nagyon könnyű összekeverni. Én a keveresés okába még azt is belevenném, hogy az n az zöngés hang, amihez a hangtani illeszkedéseknek megfelelően természetesebb módon kapcsolunk d-t mint a zöngétlen t-t. Ha pedig beszédben nem hangzik ki tisztán, akkor hajlamosabbak leszünk írásban is keverni, hiszen az írás a beszédet követi.
Hasonló "tévesztés" amikor a "mit mond?" helyett (pongyolán?, vagy tájszólásban?) "mid mond?"-ot mondanak..
A "mit mondott?" után követkető válasz mondat pl. kimondva "aszt monta"-ként hangzik, amiből következik, hogy "csereszabatosnak" vélik némelyek a "-t" és "-d" végződésű szavak némelyikét..
PL. A "ront"--->"ronda", "ment"--->"mend-egélt" rögzült esetekben is a "-t/-d" hangváltás szerintem egyértelmű... :)