Kóros udvariatlanság
Diagnosztizáltak-e már Önnél udvariatlanságot? Bizonyára előfordult, hogy valamilyen helyzetben nem az elvárt normáknak megfelelően beszélt. Ez mindenkivel megesik olykor. Ám ha valaki állandóan udvariatlan, az már sokkolóan szokott hatni. Kivéve a modortalan orvos, Dr. House esetében, akinek éppen ez a védjegye. S hogy mi a sikerének a titka, azt megtudhatja a cikkünkből.
A House, M.D. című, magyarra Doktor House címmel fordított amerikai kórházsorozat mind a rajongók, mind a kritikusok körében nagy népszerűségnek örvend. A filmsorozat a New Jerseybe elhelyezett képzeletbeli Princeton-Plainsboro Egyetemi Kórház orvos diagnosztájának, dr. Gregory House-nak és csapatának a munkájáról szól. House-ék minden epizódban egy-egy nehezen diagnosztizálható betegségre derítenek fényt, ám a történetek középpontjában mégsem maga a gyógyítási-gyógyulási folyamat áll, hanem House reakciói, a munkatársaival és a betegekkel szembeni viselkedése. House számára minden betegség egy rejtély, amelyet minél előbb meg akar oldani. Gyógyítási módszere és viselkedése azonban rendkívül sajátos: kábítószerfüggő, semmibe veszi a szabályokat, állandóan sértegeti a munkatársait és a pácienseit. Udvariatlansága és arroganciája mellbevágó, ám meglepő módon éppen ez a sikerének a titka.
(Forrás: pctrs.network.hu)
Arcátlan arcok harca
Bár Dr. House-nak a védjegyévé vált a modortalansága, a hétköznapi társalgásokban a beszélgető felek igenis elvárják egymástól a társadalmi normákhoz igazodó, udvarias viselkedést, s ügyelnek az arc(ulat)uk fenntartására. Az arc, vagy másképpen arculat, homlokzat kifejezések az Erving Goffman szociálpszichológiai elméletében szereplő face terminus magyarításai, s olyan tulajdonságegyüttest jelölnek, amellyel minden ember rendelkezik. Az arculat az az énkép, amit a beszélők magukról mások felé szeretnének közvetíteni. Ennek az énképnek a fenntartására folyamatosan figyelni kell, mivel az arculat sérülékeny, rombolható, de akár vissza is építhető.
Az udvariasságra tekinthetünk az arculat védelmét szolgáló jelenségként. A goffmani arculat fogalmát Brown és Levinson tovább osztották, és megkülönböztették az úgynevezett negatív (vagy távolító), illetve pozitív (vagy közelítő) arculatot. Ezek szakkifejezések, így a bennük szereplő negatív és pozitív jelzők nem a hétköznapi jelentésükben szerepelnek. A negatív arculat Brown és Levinson elméletében a beszélőnek azt a kívánságát fejezi ki, hogy a cselekvéseiben mások ne akadályozzák, míg a pozitív arculat a beszélőnek az a vágya, hogy szándékai mások számára is elfogadhatók legyenek. Vannak olyan beszédaktusok, amelyek lényegükből adódóan fenyegetik a negatív, illetve a pozitív arculatot. Nézzünk néhány példát a sorozatból az arcfenyegető aktusokra!
A hallgató negatív arculatát fenyegető beszédaktusok közé tartoznak az utasítások, a kérések, a javaslatok, a tanácsok, a fenyegetések, az ígéretek, illetve a hallgató irányába tett negatív érzelemkifejezések, ezek ugyanis mind arra késztetik a hallgatót, hogy megtegyen valamit. A Doktor House-ban a főszereplő folyton utasítgatja a beosztottjait (Húzzon innen!), fenyegeti őket (Kapott egy diagnózist. Ha nem tetszik, tudja, hol a kijárat), s a haragját, illetve a gyűlöletét is a környezetén tölti ki (Bassza meg, elmúlt négy, mindjárt lekésem), vagyis állandóan rombolja partnerei negatív arculatát. Emellett azonban még a hallgatói pozitív arculatát is fenyegeti többek közt helytelenítéseivel (Hibát követ el! Mert nárcisztikus és irányítani akar, ami nem baj, pár állásban el is kél, de egy valódi gyerekkel nem bírna, főleg egy selejttel nem!), mások lenézésével (A bokszoló az hülye, és szétverette a fejét), sértegetéssel (Maga egy idióta!), egyet nem értéssel (Leszarom, csak egy példa volt) és tabutémák emlegetésével (Ami kemény és pulzusa van, arra ráugrik).
A hétköznapi beszélgetésekben a résztvevők általában törekednek az arculatfenyegetés minimalizálására, és saját arculatuk rendben tartására. Legtöbbször olyan stratégiát alkalmaznak, amellyel el tudják kerülni az arculatfenyegető aktusokat, ideális esetben pedig arra is ügyelnek, hogy a beszélgetőpartnerük arculata se sérüljön az interakció során. A Doktor House sorozatban azonban a főszereplő folyamatosan rombolja beszélgetőpartnerei arculatát. Kérdés, hogy mindeközben mi történik a saját arculatával.
Visszafogott udvariasság
House általában nem tartja be a társadalmi viselkedés elvárt formáit: nem köszön, nem mutatkozik be, a neki feltett kérdésekre sokszor nem válaszol, hanem visszakérdez. Sosem szépít a dolgokon, mindig kendőzetlenül kimondja, amit éppen gondol, s akkor, amikor eszébe jut. Környezetét gyakran hökkenti meg a káromkodásával (Leszarom! Ne bassza el, csak mert szerencsétlen), munkatársai sértegetésével (Ha szükségem lesz rájuk, dr. Foreman hol fogja tartani majd a tökeimet?; Chase, holnapra növeszthet gerincet is!), betegei leszólásával (A beteg dinka; Nyugi, ne szarjon be, a szifilisze gyógyítható, de az, hogy ribanc, azon nem tudunk segíteni) és szexuális tartalmú megnyilatkozásaival (Megpróbálok nem gondolni az előbuggyanó tejcsárdára). House jellegzetes modorát jól szemlélteti a 2. évad 4. részéből származó részlet:
Beteg: A fejem búbja szörnyen fáj (mutatja, hogy hol).
House: Hm, heteken át tanultuk az orvosin a fej anatómiát, tudom, hol a búbja. (Feláll és erősen megnyomja a beteg szeme alatti részt.)
Beteg: Aú, az nem a fejem búbja.
House: Á, szakrendelésnél belefér. A szinuszai eltömődtek, a karján lévő karmolásokból ítélve új cicára tippelek.
Beteg: Az anyámé volt, meghalt.
House: Döglött macskája van?
Beteg: Nem! Az anyám halt meg!
House: Ó. Szegény cica. Ön allergiás, antihisztaminnal kordában tarthatja, eggyel naponta.
Beteg: Pirula?
House: Nem szeret nyelni? Nem lep meg. Felejtse el! Felírok egy orrsprayt.
Beteg: Szteroid? Nem tudna valami egyebet adni?
House: Ha folyó mentén él, zsákot a macskának.
Láthatjuk, hogy House sem nonverbálisan, sem pedig verbálisan nem úgy reagál a beteg megnyilatkozásaira, mint amit egy hétköznapi helyzetben egy valós orvos-beteg szituációban elvárnánk. House reakciói a szokatlanságuk miatt hökkentik meg a beteget. Először kioktatja a pácienst (tudom, hol a búbja), majd egy teljesen váratlan mozdulatot tesz. A beteg panaszkodására egy szándékosan kétértelmű megjegyzést ad (á, szakrendelésnél belefér), amivel megsérti ugyan a grice-i mód maximáját, azonban sugallt jelentésként azt is kifejezi, hogy rühelli és saját tudásához képest lealacsonyítónak tartja a szakrendelést. Ezt az implikatúrát azonban a beszélgetőpartnere nem tudja levonni, lévén először találkozik House-szal, a sorozat rendszeres nézői számára azonban átmegy a sugallt jelentés. Miután felállította a diagnózist (a beteg allergiás a macskára), House számára már egyáltalán nem érdekes az eset. Így innentől fogva szándékosan nem tartja be az együttműködő kommunikáció szabályait, s ettől válik udvariatlanná: nem megfelelően reagál a halálhírre, a feltett kérdésre válasz helyett visszakérdez, szexuális tartalmú utalást tesz.
A sorozatban House hol burkoltan, hol pedig nyíltan sértegeti és megalázza a beszélgetőpartnereit. Azonban ahelyett, hogy ezáltal elvesztené az arculatát, úgy tűnik, éppen ezzel éri el annak a fenntartását.
A filmsorozat sikerének az egyik titka talán az, hogy House büntetlenül szegheti meg a kommunikáció írott és íratlan szabályait, rendre olyat tehet, amit a nézők a mindennapokban nem tehetnének meg negatív következmények nélkül. Ám House udvariatlansága több, mint egyszerű bunkóság. Az udvariatlanság köntösébe burkolva ugyanis folyamatosan megcsillan House briliáns gondolkodásmódja. Számára az udvariatlanság eszköz, ami az épp aktuális célja eléréséhez segíti őt.
Karakteres udvariatlanság
House-t a bárdolatlan stílusa mellett példátlan zsenialitás is jellemzi, s az észbeli fölényéből adódóan munkatársai elnézik neki a lekezelő modorát. Vagyis a tudása mintegy legitimálja az udvariatlanságát. Orvoscsapatának a tagjai, a többi munkatársai és a közeli barátai az udvariatlanságára már egyfajta normaként tekintenek, s épp azt tartják furcsának, ha House udvariasan viselkedik. Ugyanez a helyzet a sorozat rendszeres nézőivel, ők is megszokták már az orvos nyers stílusát, s el is várják tőle a formabontó viselkedést. Vagyis House udvariatlansága a sorozatbeli karakter koherens szerkezetének a fenntartását szolgálja, s így nem arculatromboló, hanem éppen arculatfenntartó tevékenység. House udvariatlanságán csak azok lepődnek meg, akik nem ismerik a személyiségét: a betegeit például rendszerint sokkolja az orvos nyers modora. Ám ennek ellenére a filmsorozatbeli dialógusokban nem jelenik meg az udvariatlanságra való verbális reagálás. Hogy mi lehet ennek az oka, illetve annak, hogy House annál udvariatlanabb, minél közelebbi ismerőssel beszél, azt udvariatlan módon most nem áruljuk el. De a Sorozatmustra következő részében ezekre a kérdésekre is választ adunk majd.
Felhasznált irodalom
Brown, Penelope – Levinson, Stephen 2008: Univerzáliák a nyelvhasználatban: az udvariasság jelenségei, In: Síklaki István (szerk.): Szóbeli befolyásolás II. Nyelv és szituáció, Typotex, Budapest, 37–118.
Dynel, Marta 2015: Impoliteness in the service of verisimilitude in film interaction, In: Marta Dynel – Jan Chovanec (eds.): Participation in Public and Social Media Interactions, John Benjamins, Amsterdam / Philadelphia, 157–182.
Laitinen, Melina 2011: Breaking the rules of communication: Verbal and nonverbal impoliteness in the American hospital drama House M.D., szakdolgozat, Jyväsklyä-i Egyetem
Nemesi Attila László 2004: Udvariasság és racionalitás a nyelvhasználatban, In: Ivaskó Lívia (szerk.): A kommunikáció útjai, Gondolat Kiadó – MTA–ELTE Kommunikációelméleti Kutatócsoport, Budapest, 157–179.
Hiányzik ez a sorozat, lehet újranézem. A maiak nem annyira tetszenek, mostanság a régen félbehagyott sorozataimat nézem inkább, de azok is fogyatkoznak.