0:05
Főoldal | Rénhírek

A csábítás női kommunikációs stratégia

Régóta a női fegyvertár részeként tekint a társadalom a női vonzerőre, most azonban egy tudományos kutatás is igazolta, hogy azok, akik élnek vele, sikeresebbek tárgyalásaikon.

MTI | 2012. július 31.

Bevetésével akár harmadával növelhető a siker – mutatta ki a női vonzerővel foglalkozó első tudományos vizsgálat eredménye. A női vonzerőt hatékonyan alkalmazók egyszerre használják a flörtölést és a barátságosságot. Fontos azonban, hogy a kettő egyensúlyban legyen –mutat rá a kutatást vezető Laura Kray. „Az egyszerűen barátságos nőket nem veszik komolyan, úgy tekintenek rájuk, mint akik csak mások érdekeit tartják szem előtt. A flörtölés ugyanakkor magabiztosságot és erőt sugall, illetve olyan személyiséget mutat, aki saját érdekeiért is fellép” – idézte Laura Krayt a The Independent brit napilap internetes kiadása.

A London School of Economics (LSE) és a Kaliforniai Egyetem berkeleyi intézményének kutatói négy különböző vizsgátot végeztek a női vonzerő vizsgálatára. Alkalmazását egy olyan menedzsmenttechnikaként határozták meg, amely a melegséget, a barátságosságot és a kapcsolatteremtést flörtöléssel – többek között játékossággal, hízelgéssel és szexi viselkedéssel – kombinálja. Jó példa a technika hatékony alkalmazójára a tévéképernyőről a Mad Men – Reklámőrültek Joan Hollowayje vagy a való életből Maria Fe Perez-Agudo, a Hyundai Asia Resources Inc. és Susan Lyne, a Gilt Group elnöke.

„A női vonzerő bevetése stratégiai viselkedésmód, amelynek célja a tárgyalófelekben jó érzést kelteni, és ezzel beleegyezésre bírni őket” –mutat rá Laura Kray. A tanulmány szerint Madeleine Albright egykori amerikai külügyminiszter is gyakran bevetette a női vonzerőt kétoldalú tárgyalásain.

A kutatók szerint a technika evolúciós kifejlődéséhez egy „22-es csapdája” helyzet vezetett: ahhoz, hogy egy férfiak által uralt világban sikeresek legyenek, a nőknek férfias stílust kell felvenniük, ez azonban ellenszenvet vált ki. De ha ezt nem teszik meg, akkor alkalmasságuk kérdőjeleződik meg. A női vonzerő bevetése lehetőséget ad a nőknek arra, hogy tárgyaláskor, egyezkedéskor enyhítsék az ellenszenvet, amelyet férfias viselkedésük kelt.

Az egyik teszt során a nők felét arra kérték, hogy autóvásárlás során éljenek a technikával – élénk mozdulatokat tegyenek, gyakran nézzenek tárgyalópartnerük szemébe, mosolyogjanak és nevessenek. Az ő esetükben a női vonzerő bevetése átlagosan 21 százalékos kedvezményhez vezetett. Egy másik helyzetben a kutatók azt találták, hogy azok a nők, akik túlságosan barátságosak voltak – a flörtölés terhére -, rosszabbul jártak, és többet fizettek a termékért.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!