„Kizárólag derogatívan használják”

A „Down-kór”, illetve a „Down-szindróma” kifejezések kapcsán írt cikkünkre reagált a Down Egyesület szakértője. Gyarmati Andrea cikkét olvashatják.

Örömmel tapasztaltam, hogy a Down-szindrómával kapcsolatban több cikket is megjelentettek az utóbbi időben. Különösen nagy lépésnek tartom, hogy egy mérvadó nyelvészeti portál állást foglalt a Down-szindróma név használata mellett, szemben az érintettek többségét bántó és a társadalmi befogadás ellen ható Down-kór-ral. Sajnálatos azonban, hogy éppen ez a cikk látszik semleges stílusértékűként legitimálni a Down-kóros kifejezés köznyelvi, derogatív használatát.

A köznyelvben a Down-kór kifejezés az elterjedtebb; ezt a szót a pontos orvosi diagnózistól függetlenül használják az emberek nagyon sokféle mentális és testi eltérés láttán (nem csupán a Down-szindróma esetén). Ennek tehát semmi köze ahhoz, hogy mi az illető orvosi diagnózisa. Körülbelül olyan tág az értelme, mint annak, hogy autista: ezt is mindenkire használják, aki egy kicsit is eltér a beszélő által átlagosnak (szerinte: normálisnak) vélttől.

(Down-kór vagy Down-szindróma?)

Ezzel a legsúlyosabb probléma, hogy ezt a – kétségtelenül létező – használatot a stílusérték megjelölése nélkül írja le, jóllehet, amikor a Down-kór-t „a pontos orvosi diagnózistól függetlenül használják az emberek nagyon sokféle mentális és testi eltérés láttán”, akkor ezt sértő céllal teszik, lealacsonyítani kívánják vele azt, akire rámondják. Nem helytálló, hogy „nagyon sokféle mentális és testi eltérés láttán” teszik ezt, mert soha nem használják kiemelkedő intelligencia, páratlan művészi tehetség, emberfeletti sportteljesítmény, gigászi izmok vagy a szokottnál jóval nagyobb női mellek láttán. Nem orvosi értelemben, kizárólag derogatívan használják, az értelmileg és/vagy erkölcsileg alacsonyrendű, a szubhumán szinonimájaként – és nem tehetünk úgy, mintha ez egy semleges nyelvi jelenség lenne. Ehhez képest apróság, hogy valójában nem a Down-kór használatos ebben a derogatív értelemben, hanem csak a Down-kóros forma. Tehát ha valaki Down-kór-ról hall vagy olvas, akkor biztosan nem a „sokféle mentális és testi eltérésről” hall vagy olvas, hanem kifejezetten a Down-szindrómáról (és feltehetően orvosi vagy nem túl modern szöveget).

Elképzelhetetlen, hogy egy mérvadó nyelvészeti portálon minden további kommentár nélkül megjelenjen, hogy a köznyelvben a kancigány-t a roma férfiakra használják, vagy hogy a kurva általában is használatos a nők megjelölésére, és nem feltétlenül jelent prostituáltat. Ezek létező nyelvi jelenségek és a nyelvészeknek nem feladata előírni a „kívánatos” nyelvi viselkedést, de ha mindez anélkül jelenik meg, hogy hozzátennénk, hogy ezek vulgáris, derogatív kifejezések, akkor ezeket a semleges diskurzus, a „kultúrbeszéd” részévé avatjuk. Nem lehet a mindennapi beszédben kurvá-nak nevezni a nőket, magától értetődően kancigány-nak hívni a roma férfiakat és teljes természetességgel Down-kóros-nak vagy autistá-nak nevezni azokat, akiket lenézünk. Ha nyelvészként le kell írnom, hogy mások ezt ebben a jelentésben használják, nyelvészként hozzá kell tennem azt is, hogy ez egy sértő és durva használat. És akkor talán nagyobb az esélye annak is, hogy a leírásomat nem értelmezik előírásként – talán még azok sem, akik szerint a nyelvésznek az a dolga, hogy megmondja, mit hogyan kell helyesen mondani.

A normaadástól való tartózkodását a cikk feladja, amikor kijelenti, hogy „A pontos orvosi elnevezés tehát a Down-szindróma”. Ez nem kevésbé preskriptív, mintha abban foglalnánk állást, hogy „elfogadható”-e (semleges stílusértékű-e) Down-kóros-nak nevezni azokat, akik szerintünk alulról esnek ki az „ember” kategóriából (szerintem kb. annyira elfogadható, mint kurvá-nak nevezni a beszélgetőtársunk édesanyját, aki nyilván nő és nem is feltétlenül prostituált). Valójában – és sajnos – az orvosok és az orvosi portálok többsége a Down-kór-t használja, Czeizel Endre hibásan, de szenvedélyesen érvel mellette:

Az az igazság, hogy az orvosi indoka a szindrómá-nak nem sokkal nyomósabb, mint a kór-nak, mivel orvosilag a kettő között nincs konzekvens különbség, teljesen következetlen a használatuk. Sok kromoszómaeltérést hívnak szindrómá-nak, de sejtésem szerint ennek inkább az lehet az oka, hogy ezeket újabban fedezték fel, amikor a kór már avíttnak számított a köznyelvben. Annak, hogy a szerző több Down-szindrómá-t használó oldalt talált, az az oka, hogy – nagyon helyesen – a nem orvosi oldalakat is mérvadónak számította. Ezek azonban nem a „pontos orvosi elnevezésről” informálnak, hanem pl. arról, hogy az érintettek mit hallanak szívesebben.

A szindróma használatának ugyanis elsősorban nem orvosi és nem nyelvi oka van, hanem társadalmi. Ugyanaz az oka, mint ami miatt azt hajtogatjuk, hogy a Down-szindróma nem betegség, hanem állapot, hogy nem szellemi fogyatékosságról van szó, hanem értelmiről (utóbbit hiába kifogásoltam a nyest.hu-n), és több apróság, amivel szőrözünk. Ez az ok pedig az, hogy ezek a kategóriák jelentősen befolyásolják a Down-szindrómásokkal való bánásmódot, a kirekesztést, illetve a befogadást, de még azt is, hogy megfelelő orvosi ellátásban részesülnek-e.

Természetesen egy nyelvészeti leírás megteheti, hogy nem tér ki társadalmi vonatkozásokra, és semmiképpen nem azt kérem számon a nyest.hu-n, hogy miért nem tanít politikai korrektségre, ha érzékeny témákról, alacsony társadalmi státuszú csoportokról beszél. Az érintettek kívánsága, hogy ne ugyanazt a szót használjuk egymás sértegetésre, mint amivel a szeretteink állapotát megnevezik, nem nyelvészeti érv. Egy nyelvészeti leírásnak nem lehet felróni, hogy kívánságok teljesítése helyett nyelvi jelenséget ír le – hiszen ez a dolga. Én azonban úgy gondolom, hogy az nem politikai, hanem nyelvészeti korrektség, ha a sértő szóhasználatot egyértelműen derogatívnak nevezzük.

Jelentőségében elmarad a fenti problémától, de félreértésre adhat okot a cikk összefoglalója egy szatirikus cikkem mondanivalójáról, amelyben a magyar Down-kór és a Down-szindróma „különbségeiről” beszélek:

A Down Egyesület lapján pedig egy érdekes összehasonlítást is találhatunk arról, hogy milyen betegséget ír le a magyar Down-kór elnevezés, és ezzel szemben mi jellemzi valójában a Down-szindrómá-t. E szerint a magyar Down-kór kifejezéssel leírt tünetegyüttes súlyosabb, szélsőségesebb formája annak az állapotnak, amit valójában a Down-szindróma kifejezés jelöl meg pontosan.

A cikkben annak az abszurditására kívántam felhívni a figyelmet, hogy számos a magyar portál úgy írja le a Down-szindrómát, mintha nem is ugyanaz az állapot lenne, mint a nemzetközileg ismert tünetegyüttes. Valójában nem létezik külön „Down-kór kifejezéssel leírt tünetegyüttes”, amely „súlyosabb, szélsőségesebb formája annak az állapotnak, amit valójában a Down-szindróma kifejezés jelöl meg pontosan”. Down-kórnak pontosan ugyanazt a tünetegyüttest nevezik, mint Down-szindrómának, csak a beidézett magyar portálok nem mondanak róla igazat.

Köszönöm, hogy teret adtak véleményem kifejtésének és még hálásabb lennék, ha pótolnák az elmaradt stílusérték jelölést. Ez az a fajta apróság, ami nem kerül sokba annak, aki adja, de sokat jelent annak, aki kapja.

A szerző alkalmazott nyelvész, nyelvtanár és pszichológus,

a Down Egyesület szakértője.

Kapcsolódó tartalmak:

• A harc, amit nem mi választunk
• A paraszolvencia hungarikum
• A helló nem köszönés – a protokollszakértő nem nyelvész
• Antidepresszáns vagy antidepresszívum?
• Füst és gőz

Hasonló tartalmak:

• Buzi vagy, meleg?
• Fogpiszkáló vagy fogvájó?
• Prizma, mosoly, pálinka
• Csak semmi személytelenség, magyarok vagyunk!
• Epernácik Magyarországon

Hozzászólások (5):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)