Kik azok a garifunák?
Zambo, garifuna, punta? Egy kultúra, mely szökött afrikai rabszolgák és egymást gyilkoló amerikai indiánok találkozásából jön létre? Egy volt francia karibi gyarmat, melynek lakosságát britek deportálják a közép-amerikai spanyol gyarmatok partjaihoz? Egy nyelv, ahol egy férfi és egy nő más nyelvből származó szót használ akkor, amikor azt mondja: én, te? S hogy mindez az UNESCO védelme alatt áll? Mi ez? Kik ezek?
Napjainkban a mintegy 200 ezer (más források szerint 600 ezer) garifuna él szétszórva Guatemala, Belize, Honduras, Nicaragua és – az elmúlt időkben tapasztalható elvándorlásuk miatt – az Egyesült Államok területén. Az önálló nyelvet beszélő garifunák – azaz a garinagu, mely e nyelven a garifuna többes számú alakja – etnogenezise azonban nem mostani lakóhelyükön, hanem a Kis-Antillák egyik szigetén, Saint Vincenten ment végbe.
Az amerikai kontinensen, és így a Karib-szigeteken a gyarmati múlt egyik öröksége a meszticizálódás. Az őslakos indiánok, az európai hódítók és az európaiak által behurcolt afrikai népesség egymással való keveredése három alapvető csoportot hozott létre: ezek a spanyol (és portugál) gyarmati múltból ránk maradt terminológia alapján a meszticek (fehér és indián), a mulattok (fehér és fekete) és a zambók (fekete és indián) csoportja. Utóbbiakra példa a garifunák népe; ők azért különösen érdekesek, mert saját nyelvük és kultúrájuk is van.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Kik, honnan, hová?
Saint Vincent jelenleg a Saint Vincent és a Grenadine-szigetek nevű törpeállam (389 km2, kb. 110 ezer lakos) legnagyobb szigete, ahol az állam fővárosa, Kingstown is található.
Az európaiak megérkezése előtt Saint Vincent szigetét (eredeti nevén Yurumain) arawak nyelvű népesség lakta. Hamarosan azonban a dél-amerikai szárazföld felől érkező karib nyelvű harcosok szállták meg a szigetet, akik a helyi nőket megszerzendő gyakorlatilag kiirtották a helyi férfiakat. A garifuna etnogenezis következő fontos állomása az volt, amikor valamikor a 17. században egy afrikai rabszolgákat szállító európai hajó zátonyra futott a sziget partjainál, a hajó rakományát képező, főként Nyugat- és Közép-Afrikából származó leendő rabszolgák pedig a szabadságot választva egyszerűen a szigetre szöktek. Itt keveredtek a helyi arawak-karib vegyes népességgel: az európaiak ezt az arawak-karib-afrikai eredetű helyi népességet nevezték később fekete karibnak, megkülönböztetésül a vörös kariboktól, akik nem keveredtek az afrikaiakkal.
(Forrás: Wikimedia Commons / Harry Johnston (1858-1927) ?)
Francia misszionáriusok már a 17. század elején megfordultak a mai Saint Vincent szigetén, mely hamarosan francia gyarmat lett. A franciákat az angolok váltották, de az időközben a szigeten kialakult garifuna közösség érdekes módon egyik gyarmati uralom alatt sem vált rabszolgává. A 18. század végén a francia-angol vetélkedés során a sziget többször is gazdát cserélt a két nagyhatalom közt, a garifunák pedig pechjükre kétszer is az angolok ellen ragadtak fegyvert. Mindennek eredménye az lett, hogy a második, a garifunák számára vereséggel végződő háború után, 1797-ben az angolok nagy többségüket (ekkor mintegy ötezer főről beszélhetünk) deportálták a Honduras partjainál levő Roatán szigetére. Hogy ez etnikai szempontból mit jelent, mutatja, hogy napjainkban Saint Vincenten a lakosság alig két százaléka tartozik a fekete karibokhoz.
A Roatán szigetére került garifunák azonban hamarosan felvették a kapcsolatot a szárazföld spanyol gyarmati hatóságaival, engedélyt kérve az ott való letelepedésre. A spanyol gyarmati uralom szétesésével a garifunák a térség országaiban szóródtak szét: Honduras, Guatemala, Nicaragua és Belize területén.
(Forrás: Wikimedia Commons / Westbrowncanada / GNU-FDL 1.2)
A garifuna nyelvről és kultúráról
Már a 17. századi francia misszionáriusok írtak arról az érdekes jelenségről, hogy a Karib-tenger szigetein (nem csupán Saint Vincent szigetén) a meghódított arawak és a hódító karib népesség sajátos nyelvi mikroverzumot hozott létre. Az arawak férfiakat kiirtó karib férfiak és az arawak nők közti kommunikáció a franciák megfigyelései szerint tükrözi a beszélők eredeti etnikai hátterét: a nők arawak, a férfiak karib megnevezéseket használnak ugyanarra a dologra. Míg azonban a francia misszionáriusok úgy gondolhatták, hogy a férfiak csak karib, a nők csak arawak nyelven beszéltek, igazából úgy tűnik, hogy a kialakult karib-arawak keveréknyelven csak a szókincs egy részére jellemző a nemek szerinti ilyen különbség a nyelvhasználatban .
Számos olyan dolog van a garifunában, melyet máshogy nevez meg a férfi, és máshogy a női beszélő: a férfiak karib, a nők arawak eredtű kifejezést használnak. Így pl. egy garifuna férfi beszélő az au, egy női a nugía szót használja ’én’, illetve az amürü és bugía szavakat ’te’ jelentésben.
(Forrás: Wikimedia Commons / Eve Demaziere / GNU-FDL 1.2)
Míg külső megjelenésükben a garifunák afrikai eredete nyilvánvaló, az általuk beszélt nyelvről ez korántsem mondható el. Salvador Suezo Conversemos en garífuna (Beszélgessünk garifunául) című könyvében azt írja, hogy a mai garifuna nyelvben a szavak 45 százaléka arawak, 25 százaléka karib, 15 százaléka francia és 10 százaléka angol eredetű, a többi pedig spanyol, és minimális az afrikai eredetű szavak száma. Utóbbi adat azzal magyarázható, hogy a rabszolgahajóról menekült feketéknek egészen egyszerűen nem volt más választása: az életben maradáshoz meg kellett tanulniuk az arawak-karib nyelvet, melyet a szigeten beszéltek.
A mai garifunában francia eredetű elnevezést használnak a hét napjainak egy részére, a számok döntő többségére, a súlyok és mértékek megnevezésére. De például a lúmari ’a férj’ szó (francia: le mari) is francia eredetű. Angol eredetű például a tulu ’szerszám’ (angol tool), vagy a hiti ’hőség’ (angol heat) szó.
Az UNESCO 2001-ben a világörökség részének nyilvánította a garifunák nyelvét, kultúráját és zenéjét is. Utóbbi legismertebb változata az úgynevezett punta rock. A punta eredetileg különböző ünnepségek idején előadott zene és tánc volt a garifunák körében: a punta rock minden bizonnyal legismertebb képviselője a belize-i származású Andy Palacio (1960–2008).
A garifuna nyelv és kultúra fennmaradása azonban az UNESCO döntése ellenére sem garantált, mivel a garifuna közösségek alapvetően kétnyelvűek (a garifuna mellett ez a spanyolt vagy az angolt jelenti jobbára), a nyelv fennmaradása Guatemalában, Nicaraguában, Hondurasban, Belize-ben és az Egyesült Államokban sem egyszerű kérdés.
Források
Garifuna culture honoured by UNESCO
Salvador Suezo: Conversemos en garifuna