Nehogy már a házi nyúl vigye a vadászpuskát!
Az érettségi dolgozatot javító tanár nem róhatja fel a diáknak, hogy a Folia Entomologica Hungarica – Rovartani Közlemények című folyóirat 1994-es számában nem olvasta a Vocabularium nominum animalium Europae septem linguis redactum I–II. című szótárhoz használt szabályzatot.
Korábban már idéztük Kádár János 1985-ben, az MSZMP XIII. kongresszusán elhangzott kijelentését, miszerint „Magyarországon történelmileg úgy alakult, hogy egypártrendszer van, és az is marad”. Az, hogy valami egyszer már valahogy kialakult, gyakran szolgál indokul amellett, hogy úgy is maradjon. Kétségtelen, hogy számos esetben jobb a dolgokat nem bolygatni, és meghagyni őket úgy, ahogy vannak, még akkor is, ha problémákat okoznak. Helyet spórolnánk meg pl. azzal, ha a betűkapčolatokat mellékjeles mássalhangzókra čerélnénk – ám valóŝínűleg a megoldás több kéňelmetlenséggel, mint ňereséggel járna. Ám a történelmi folyamatok felvázolása gyakran helyettesíti az érvelésben az egyes megoldások érdemi megvédését – nem feltétlenül a megvezetés szándékával, de alighanem önbecsapásként. Valószínűleg ennek lehetünk tanúi Mártonfi Attila a fajneveket tárgyaló írásában is.
Mártonfi cikkét azzal az állítással kezdi, hogy „nem igaz, hogy másképp kellene írnunk a házi nyúl állatnevet, mint eddig”. Ugyanakkor maga is elismeri, hogy A magyar helyesírás szabályai (AkH.) szójegyzékében és az MTA által készített, az Akadémiai Kiadó által kiadott közhasználatú szótárakban eddig a házinyúl szerepelt: a nyelvhasználók nyilván ebből tájékozódtak, tehát számukra most érkezett el a változás. Nem igaz tehát, hogy „sajnos nem sok köze van mindennek a valósághoz”, ha valaki változásról beszél. Cikkében végső soron Mártonfi burkoltan azt mondja ki, hogy ezek a kiadványok évtizedeken át félretájékoztatták a nagyközönséget arról, hogy az állatneveket hogyan kell írni. Szerintünk nem biztos, hogy erről van szó – erre a kérdésre még visszatérünk –, de ha így is van, arról sem a nyelvhasználók tehetnek.
Mártonfi eleve úgy tekinti, hogy a kifogások annak szólnak, hogy az állatnevek helyesírás változott. Talán ezért gondolja, hogy ha sikerül rámutatnia, hogy valójában a változás már régi, akkor a kifogásokat lesöpörheti az asztalról. A baj azonban nem a változással, hanem annak eredményével van, bármikor is játszódott az le.
Mártonfi leírása szerint Dudich Endre a kor neves nyelvészeinek közreműködésével 1959-ben dolgozta ki az első állatnév-helyesírási szabályzatot, és ebben a házi ’ház körül élő’ jelentésben külön, a ’háziasított’ jelentésben egybe volt írandó. Mártonfi szerint ez „kétségkívül intuitív megoldás volt, de mégiscsak kivételt képezett a teljes, homogén rendszeren belül”. Valójában azonban éppen ez illik a rendszerbe, legalábbis ha elfogadjuk, hogy ha a mezei jelentése ’mezőn élő’, az erdei jelentése ’erdőben élő’, a tengeri jelentése ’tengerben élő”, akkor a házi jelentése is alapesetben ’házban (esetleg ház körül) élő’. Ebben az esetben a házi más jelentésben sajátos jelentésűnek tekinthető, és Dudich megoldása pontosan megfelel az AkH. 95. pontjának:
Ha két szó kapcsolatának jelentése több vagy más, mint a tagok jelentésének együttese, akkor ezt az alkotóelemek egybeírásával érzékeltetjük. Például a szárazföld nem azt jelenti, hogy ’nem nedves föld’, hanem hogy ’a Föld felszínének tengerrel, vízzel nem borított része’, a tízórait nemcsak tíz órakor fogyaszthatjuk el; a tűzrőlpattant menyecske vagy leány nem tűzről pattant, hanem ’élénk, ügyes, talpraesett’. A szóbeszéd is más, mint a szó és beszéd: ’közszájon forgó beszédtémá’-t, ’híresztelés’-t jelent.
A jelentésváltozás miatt egybeírt összetett szavak alkotó tagjai természetesen alkalmi kapcsolatba is kerülhetnek egymással. Ilyen előfordulásukban külön kell írni őket. A kétféle írásmód jól szemlélteti a kétféle alakulat közötti jelentéskülönbséget: (nagyon) gyors írás (= sebes írás), de: gyorsírás (= sztenográfia); (veszélyt) jelző lámpa, de: jelzőlámpa (pl. a közlekedésben); sok szög (= számos szög), de: sokszög (síkidom); a földön futó (bogár), de: földönfutó (= hontalan ember); stb. [...]
(Forrás: Wikimedia Commons / Danynany / CC BY-SA 3.0)
Hasonlóan rendelkezik az AkH. 105. pontja is (csak a mellékneves példákat idézzük):
Az alanyos, a minőségjelzős és a mennyiségjelzős szókapcsolatok tagjait általában különírjuk egymástól, például: [...] általános iskola, egyetértő mosoly, érett gyümölcs, jobb kéz, mezőgazdasági termelés, olvasó lány, orvosi titoktartás; [...]
Ha azonban a tagok együttes jelentése más, mint az előtag és az utótag jelentésének együttese, akkor egybeírjuk őket, például:[...] forgószél (szélfajta), holtág (folyóé), melegágy (a kertészetben), söröspohár (= sörnek való pohár); [...]
Mártonfi szerint Dudich szabályait Gozmány László az 1979-es hétnyelvű állatnévszótára változtatta meg – arról nem szól, hogy az ehhez tartozó szabályzat kialakításában nyelvészek is közreműködtek volna. Erről Mártonfi a következőket írja:
Az ebben olvasható szabályozás a házi kérdésében is ugyanazt az elvet követi, mint bármilyen más melléknévi jelző esetében.
Ennek értelmezésével megint gondban vagyunk, hiszen mint fent láttuk, éppen Dudich látszik követni a szabályzatot. Persze lehet, hogy Mártonfi másképp gondolkodik a házi jelentéséről – azt nem írja le hogyan, valamit azonban megtudunk:
Ez azzal a kellemetlen mellékhatással járt azonban, hogy amit korábban egybe kellett írni, azt ekkortól külön, és fordítva, szinte kivétel nélkül.
Ez nyilván úgy képzelhető el, ha az új szabályok értelmében a házi ’ház körül élő’ jelentésben egybe, a ’háziasított’ jelentésben külön lett írandó – ez viszont azt jelentené, hogy Gozmány, illetve nyomában Mártonfi szerint a házi „igazi jelentése” ’háziasított’, ami igencsak furcsa, hiszen a mezei nyilván nem ’mezeiesített’ stb.
(Forrás: Wikimedia Commons / H. Zell / GNU-FDL 1.2)
De lehet, hogy nem erről van szó, hiszen a Mártonfi által társszerkesztett Osiris-féle Helyesírásban is külön szerepel a házi egér, házi veréb, házi zugpók, de a házi kacsa, házi macska, házi méh és természetesen a házi nyúl is – holott az előbbiek nyilván a ház körül élnek, az utóbbiak viszont háziasítottak. Akkor viszont hogy fordulhatott meg Dudich rendje? (A zavart tovább növeli, hogy a háziállat egybe, a házi emlős viszont külön írandó.)
Egybeírva a következő példákat találjuk: házibagoly, házilégy, háziszarka, házitücsök (a házi tücsök mellett) – itt említhetjük meg még a házigombát is. A különbség okára a kötet tanácsadó részében sem sikerült rábukkannunk, ott is csak példák vannak felsorolva. Egy azonban biztos: a korábban már tárgyalt házitücsök – házi tücsök szembenállás sem a háziasításon alapul, ráadásul a házitücskök mindegyike aligha élhet a ház körül, ha egyszer közéjük tartozik a mezei tücsök – vagy az egész állatnevezéktan egy világraszóló nagy átverés.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Mártonfi nem csupán annak magyarázatával marad adós, hogy miért írandó másképp a házi tücsök és a házitücsök, hanem azzal is, hogy mi a különbség az indiaikender és az indiai kender között – legalábbis túl azon, hogy az utóbbi birtoklása jár büntetőjogi felelősségrevonással. Magyarázat lehet az is, hogy az indiaikender Észak-Amerikában őshonos, így szerkezet jelentése sajátosnak mondható, ezzel szemben az indiai kender tényleg Indiából és a szomszédos területekről származik. (Bár ezen információk alapján inkább arra gyanakodnánk, hogy az indiaikender elnevezés egyszerűen félrefordításon alapul, és indián kender lenne a „helyes elnevezés”.) A különbség oka lehet az is, hogy az indiaikender a zászpafélék közé tartozik (tehát „nem is kender”), míg az indiai kender valóban a kenderfélék közé – tehát a különbség oka az, ami a fekete rigó és a sárgarigó esetében. Emellett az indiaikender egy nemzetség, míg az indiai kender egy faj elnevezése – ebben az esetben az az elnevezés oka, amit a házi tücsök és a házitücsök írásmódja közötti különbségként sejthetünk. Ahhoz, hogy Mártonfi meggyőzzön minket, hogy ezek az írásmódok tényleg helyesek, azt kellene megmagyaráznia, hogy ezek milyen szabályok alapján jönnek létre, és miért jó ez nekünk. Mártonfi ezt elmulasztja.
Kérdés viszont az is, hogy állnak-e egyáltalán elfogadható észérvek a rendszer mögött. Ha a Pásztörperc által írottak helytállóak, akkor a nemek és nemzetségek nevei mindig egy szóból állnak, a fajok nevei viszont kettőből. Lehet, hogy a biológusok számára ez valamiért tényleg hasznos, de nyelvészszemmel nézve meglehetősen abszurd: a nyelvi szerkezetek soha nem igazodnak tudományos kategóriákhoz. Elég arra gondolni, hogy a kutya és a farkas nyelvileg egészen különböző állat, míg a rendszertanban nem azok. Márpedig szaknyelvi helyesírás kialakítása során sem lehetünk tekintet nélkül a nyelvi szempontokra, ezek érvényesítése pedig a nyelvész feladata. A nyelvésznek, ha vett részt egyáltalán nyelvész e rendszer kialakításában, nyomatékosan figyelmeztetnie kellett volna a biológusokat, hogy ez a rendszer teljesen idegen minden természetes nyelvtől, és törvényszerűen ahhoz vezet, hogy a szaknyelvi elnevezések jelentősen különbözni fognak a köznyelviektől.
Törvényen kívül
A szabályzat idézett 95. és 105. pontja egyébként eléggé egyértelműen rendezi a melléknév + főnév kapcsolatából álló állat- és növénynevek írását. Mivel ezek mind sajátos jelentésűek, ezeket mind egybe kellene írni. Ahogyan a szárazföld is lehet nedves, ugyanúgy a barnamedve is lehet albínó (vagy kék, ha festékbe hemperedik). A faj neveként tehát a szabályzat szerint barnamedve lenne írandó, a barna medve pedig bármilyen fajú barna színű medve lehetne, vagy akár játékmackó is. Ennek ellenére az új szabályzat szerint mindig barna medvét kell írni, viszont a jegesmedvét továbbra sem keverjük a jeges medvével, a vadmacskát sem a vad macskával – legalábbis tudtunkkal. (A házi esetében kissé árnyalható a kép, de ennek magyarázata már meghaladná e cikk kereteit – a későbbiekben visszatérünk rá.)
Szilágyi N. Sándor is említi, hogy a szabályzatban még csak utalás sincs arra, hogy az állat- és növénynevekre más szabályok vonatkoznak, mint a többi szóra. Valójában ez az utalás is kevés lenne, hiszen ebből még nem tudnánk meg, miért kell a házi nyulat külön írni, a házi tücsköt és a házitücsköt meg különbözőképpen. Az persze furán nézne ki, ha a szabályzatban olyasmit kellene olvasnunk, hogy aszerint írjuk egybe vagy külön, hogy mi a rendszertani besorolása, pláne értelmetlen lenne integrálni az összes szakmai helyesírást.
Mártonfi azt látszik sugallni, hogy korábban a közhasználatú helyesírási szótárakba valamilyen hiba folytán nem kerültek bele a szaknyelvi írásmódok:
[...] az 1984-es megjelenésű helyesírási szabályzat (az ún. 11. kiadás), valamint az 1988-as Helyesírási kéziszótár, illetve utóda, az 1999-es Magyar helyesírási szótár az állatneveket nem igazította se az 1959-es, se az 1994-es szabályozáshoz, noha ezekre ráütötte a pecsétjét a helyesírásért felelős mindenkori akadémiai bizottság.
Mártonfinak bizonyára pontosabb információi vannak a kiadások körüli munkálatokról, mint nekünk, de ebben az esetben mi jóindulatúlag azt feltételeznénk, hogy a döntéshozók nem mulasztottak, hanem nagyon is tudatosan nem vezették be a szaknyelvi helyesírások újításait. Ők ugyanis tekintettel voltak a nyelvhasználókra.
Amikor az ember a magyar helyesírás következetlenségeit, ellentmondásait, túlbonyolított szabályait sorolja, a helyesírás védelmezői előbb-utóbb eljutnak oda, hogy „de hát ez csak egy ajánlás, nem kötelező követni”. Ez azonban nem igaz, hiszen számos eset van, amikor nincs döntési lehetőségünk, és kénytelenek vagyunk a helyesírási szabályokat betartani – a legnyilvánvalóbb ilyen eset az oktatás.
Tegyük fel, hogy egy érettségiző korábban leírta a házinyúl alakot. Ehhez neki nem kellett a szabályzat szótári részét tanulmányoznia, elég volt ismernie a 95. és 105. pontot. Még csak nem is feltétlenül a szabályt ismernie, elég volt, hogy számtalanszor látta, hogy a melléknevet egybeírjuk az azt követő főnévvel, ha jelentésük sajátos. A szabályzat szótári része legfeljebb megerősítette a döntését. Most viszont az érettségiztető tanár az orra alá nyomhatja ezt a szótárat, hogy lám, külön kell írni. A diák persze hivatkozhat a 95. és 105. pontra, ezzel legfeljebb zavarba hozza a tanárt, aki ugye szintén nem fogja tudni megmutatni, hogy melyik szabály szerint kellene különírni – ugyanakkor kötve lesz a keze, hiszen a szótár egyértelműen nyilatkozik, a házinyúl ugyebár hiba. Azt ugye nemhogy a tanár nem róhatja fel a diáknak, hogy a Folia Entomologica Hungarica – Rovartani Közlemények című folyóirat 1994-es számában nem olvasta a Vocabularium nominum animalium Europae septem linguis redactum I–II. című szótárhoz használt szabályzatot – ennek ismeretét még a pedagógustól sem várhatjuk el!
A mostani helyesírási szabályozás mégis ezt az abszurd helyzetet idézi elő. Az már csak hab a tortán, hogy a diák (ill. minden nyelvhasználó) csak a szabályzathoz fér hozzá ingyen, az annak ellentmondó szójegyzékhez nem. Mindezt az egységes helyesírásnak nevezett ideológia nevében.
Ki vigye a vadászpuskát?
Félbehagytunk egy történetet: ott tartottunk, hogy a nyelvésznek figyelmeztetnie kell a biológust, hogy az általa kialakított helyesírás eltér az általános szabályoktól. A történetben a biológus következik: mi van, ha azt mondja, hogy nem érdekli, neki a munkájához ilyen szabályokra van szüksége? Mi van, ha a biológus azt találja ki, hogy neki arra van szüksége, hogy az írásmód jelölje, milyen rendszertani kategóriáról van szó? Mondjuk a fajok nevének első betűje nagybetű, a nem(zetség)ekének a második, a családokénak a harmadik stb. Ahhoz még szakembernek sem kell lennünk, hogy lássuk: ez teljesen idegen a magyar helyesírás szabályaitól. De ha a biológus szerint neki ez fontos, a nyelvész nem állhat az útjába...
Na ez lenne az a pillanat, amikor azt kellene mondani, hogy „de hát ez csak egy ajánlás, nem kötelező követni”. Ha a biológusnak úgy jó, hát írjon úgy. De egy törpe minoritás szeszélyeit a teljes nyelvközösségre erőltetni (próbálja meg az érettségin azt mondani valaki, hogy „az csak egy ajánlás”!) nem egyszerűen felelőtlenség, hanem vétek. Hiába ütötte rá pecsétjét az akadémia bizottság évtizedekkel ezelőtt a biológus-helyesírásra, azok a kiadványok, amelyekben a nyelvhasználók utána tudtak nézni a helyes írásmódnak, nem ezeket a formákat tartalmazták. Nem lehetett olyan érettségi dolgozat, amelyben a házinyúl írásmód miatt vontak le pontot, hiszen elég volt felcsapni akár a szabályzat 95. és 105. pontját, akár a szótári részét. Ez az állapot most szűnt meg, és ezért kell – Mártonfi állításával ellentétben – mostantól másképp írni a házinyúl állatnevet, mint eddig.
(Forrás: hunting-trophies.com)
Aki eddig házi nyulat írt, az persze hivatkozhatott a szaknyelvi helyesírásra. Még az érettségi dolgozatot javító tanár is meggyőzhető volt azzal, ha valaki előkereste a szaknyelvi szótárat vagy szabályozást, vagy akár megmutatta az Osiris Helyesírását. Évtizedeken át elfogadható volt mindkét forma, és ez soha senkinek semmilyen gondot nem okozott. Évtizedeken át jól elvoltunk azzal, hogy a közcélú helyesírás a szabályzattal kompatibilis állat- és növényneveket használt, a szaknyelvben pedig úgy írták ezeket, ahogyan a szakmai szempontoknak megfelelt. Semmiféle egységesítésre nem volt szükség. Ebbe az állapotba rontott bele most értelmetlenül a bizottság. Történelmileg így alakult.
@Fejes László (nyest.hu): "vannak más tekintélyes és kevésbé tekintélyes nyelvművelő fórumok, majd azok elmagyarázzák neked, hogyan helyes"
á, erre semmi szükség, a nyelvművelő fórumoknak helyesírási kérdésekben pont annyi létjogosultsága van, mint neked vagy nekem. Csak az számít, amit a híres-neves szabálykönyvben leírtak.
amúgy maradok a nyestnél :-)
@Janika: „az uralkodók köztudomásúan (álszent módon) igyekeznek legalább szóban ellensúlyozni azt az aránytalanul nagy hatalmat, ami az ölükbe pottyant”
Nem, itt az az alkalmazandó szabály, hogy "A növény- és állatnevek írásakor a szakmai helyesírás szabályai érvényesülnek". Más kérdés, hogy ennek szabályait nézd meg a Folia Rovartanologica néhány évtizeddel ezelőtt megjelent számában. :)
De ha nekem nem hiszel, vannak más tekintélyes és kevésbé tekintélyes nyelvművelő fórumok, majd azok elmagyarázzák neked, hogyan helyes. Szerintem meg írd, ahogy tetszik. :)
@Fejes László (nyest.hu): Amit írsz azt értem, tehát ha benne van a szótárban, akkor attól eltérni nem lehet. Azt azonban magad is elismered, hogy a szótár elvileg sem lehet teljes, következésképp nem tartalmazhat minden szót, pláne szóöszetételt.
Csakhogy amint eltérünk tőle, akkor egy olyan szót kapunk, ami már nincs benne a szótárban, tehát alkalmazni kell rá a szabályt és a szabálynak megfelel, akkor helyes. Dehát én is pont ezt írtam!
Nézzük a házi nyúl, házinyúl példáját.
A szabályzatból mindekttő levezethető, alkalmi kapcsolatként külön írjuk, állandósult kapcsolatként meg egybe. Sőt, az új 12. kiadásban a 105-ös pont végére odabiggyesszteték még ezt is:
"A növény- és állatnevek írásakor a szakmai helyesírás szabályai érvényesülnek" Ha a szakma egybeírja, akkor meg egybe kell írni, mese nincs. Lásd belinkelt Wikipedia házinyúl cikk.
Nézzük a szótárat:
házi nyúl: benne van, tehát helyes
házinyúl: nincs benne, tahát alkalmazzuk rá a szabályt. Tudjuk rá alkalmazni? igen, tehát helyes. Nem gondolom hogy ennek belátásoz nyelvművelő írások kellenek, egyszerűen értelmezni kell azt, ami leírtak.
Neked akkor lenne igazad, ha feketén-fehéren le lenne írva: összetett szavak esetében csak a szótárban szereplő tagolás fogadható el helyesnek. Ekkor azonban fel kellene sorolni az összes állandósult sőt az összes alkalmi szókapcsolatot is.
Ha otthon a ház körül tartok mezei nyulat, akkor az házi nyúl. Ha meg a háziasított nyúlféléről akarok beszélni, akkor házinyúl. Sőt még abban az esetben is, ha szélnek ereszettem a mezőn.
@Janika: „igen ám, de honnan lehet tudni, hogy kivétel vagy példa ha egyszer nem írják le?” Kivétel, ha nem felel meg a szabálynak, példa, ha megfelel. :)
„Az íratlan szabály meg nem szabály, hiszen nem lehet rá hivatkozni.” Ettől függetlenül így szokták felfogni. De mutass rá egyetlen nyelvművelő írásra, ahol az szerepel, hogy a szabályok szerint így van, a szótár szerint így, TEHÁT mindkettő helyes. :)
„honnan lehet tudni, hogy ha valami nincs benne a szótárban, akkor az helyes-e?” Hát elvben onnan, hogy van rá szabály. Azért a szótárban, még ha a legbővebbeket, vagy az összes szótár összességét vesszük, akkor sincs benne egy csomó dolog. Pl. az OH.-ban sincs benne a relációanalízis, pedig azért az a középiskolai oktatásban gyakran előfordul. Ezeket tkp. felsleges is felvenni: egyrészt mindent úgysem lehet, másrészt mert problémátlanok. Vagy ugye a válogatott mérkőzés, válogatott mez stb. is hiányzik. (Ezek meg mondjuk azért, mert szembemennek a szabállyal, az meg ciki – habár a házi nyúl és a barna medve óta ez a tabu is megdőlt. www.nyest.hu/hirek/hogyan-lehetseges-br-a-valogatott-merkozes) És akkor még nem szóltunk egy halom idegen szóról. Elvben, ha valamire nem vonatkozik szabály, ill. a szótárban nincs, azt bárhogy lehet írni.
@Fejes László (nyest.hu): igen ám, de honnan lehet tudni, hogy kivétel vagy példa ha egyszer nem írják le? Az íratlan szabály meg nem szabály, hiszen nem lehet rá hivatkozni.
Az alap felvetésem egyébként az, hogy honnan lehet tudni, hogy ha valami nincs benne a szótárban, akkor az helyes-e?
@Janika: „Szerintem ezt az MTA képviselői sem értelmezhetik másként.”
Egészen másképp értelmezik. A szótárban szereplő alapok vagy illusztrációk (példák), vagy kivételek. Ha kivételek, akkor csak az az írásmód minősül helyesnek, az, ami a szabályokból következne, nem.
Mondjuk az érdekes, hogy ez afféle íratlan szabály, sehol nem mondják ki.
@Fejes László (nyest.hu): "csak mi következik ebből? Az, hogy minden helyes" Ez így nem igaz, és én sem ezt állítottam.
Egy szóalakot akkor tekinthetünk helyesnek, ha
1. benne a van a szótárban
2. VAGY a szabályokból levezethető, (akár benne van a szótárban, akár nincs)
Továbbá akkor mondjuk helytelenenk, ha
1. Nincs benne a szótárban
2. ÉS a szabályokból sem vezethető e.
Szerintem ezt az MTA képviselői sem értelmezhetik másként.
A cikk alapján a szabályzatból levezethető a házinyúl egybeírása is (állandósult szóösszetétel) és a különírása is eseti szókapcsolatként. Ebből a szempontból édesmindegy, hogy a szótári részben melyik szerepel, sőt az is szerepel-e egyáltalán, hiszen a hiányzó változat bármikor levezethető a szabályzatból.
A szótár létjogosultsága egyrészt az hogy a helyes szóalakok felsorolásával megkönnyíti a helyesség (és nem a helytelenség!) eldöntését. Továbbá tartalmazhat olyan eseteket, amik nem vezethetők le a szabályzatból (j-ly) vagy akár annak ellentmondanak.
@LvT: „Az érettségin azt kérhetik, amit tanítottak, ill. amit a tanulóknak a tanterv szerint maguk el kellett sajátítsanak.” Hát ez elég érdekes. Pl. ha egy fogalmazásban szerepel a feketerigó, akkor hogy néznek utána, hogy ez szerepel-e a tananyagban? Ha biológiából nem vették, akkor mehet? Normális esetben ugye arról lenne szó, hogy a gyerek megtanulja alkalmazni a helyesírást, azaz le tud írni olyan szavakat is, melyeknek az írott alakjával nem találkozott. Namármost az érthető, ha ez nem minden családnévre vagy ritka idegen szóra igaz, na de olyan hétköznapi szavakat, mint a feketerigó, rosszul írjon, mert az fekete rigó? És ha mondjuk megtanult a, hogy a fekete rigó mégis külön, akkor nem azt tartja ésszerűnek, hogy akkor sárga rigót írjon?
De jó, tegyük fel, hogy ezeket tanulta, tehát elvben tudhat róla. De komplett dolog azokon lovagolni, hogy ezekre a hülyeségekre emlékszik-e?
Egyébként ha már itt tartunk: a <Szécsényi> vs. <Széchényi> vs.<Széchenyi> marhaságokon lovagolni is nevetséges. Ezeket valaha nem azért írták le különbözőképpen, mert „úgy vannak”, hanem azért, mert akkoriban úgy írtak. A helyesírást eszement módon elkezdték egységesíteni, eközben meg ezeknél a neveknél azt a marhaságot találták ki, hogy mindenkinél őrizzük meg az „eredeti” alakot. Miféle eredetit, amikor számos esetben ugyanaz az ember is különbözőképpen írta a saját nevét?
A házi tücsök vs házitücsök-féle baromságokat pedig mi indokolja mindenkire rákényszeríteni? Ha a biológusoknak fontos, hát használják, de ez ne érintse a többi magyar nyelvhasználót. Ilyen alapon a kémiai képleteket is be lehetne venni a helyesírási szabályzatba.
Ráadásul ebből a gondolkodásmódból az is következhet, hogy nincs szükség a szabályokra, elég a szótár, abban benne van, mit hogyan kellene írni. Ha a szabályok ugyanis azt mondják, hogy ha egy melléknév és egy főnév kapcsolatának jelentése más, mint általában, tehát a barna + medve nem azt jelenti, hogy ’barna színű medve’, akkor összetételnek minősítjük és egybeírjuk – erre bekerül a szótárba, hogy az bizony mindig „barna medve”, akkor minek a szabály?
@Janika: „Az egészen biztosan nincs benne, hogy a házinyúl egybeírva hiba lenne. Ugyanis hibás alakokat nem sorol fel.” Érdekes gondolatmenet, csak mi következik ebből? Az, hogy minden helyes. Hiszen ami benne van, az azért helyes, ami meg nincs benne, az sem helytelen, tehát helyes. Csak akkor meg minek az egész?
„Ebből pedig egyenesen következik hogy a házinyúl és házi nyúl egyaránt helyes!” Érdekes fejtegetés. Ezek szerint tulajdonképpen a házinyúl a helyes, csak az MTA a szójegyzéken keresztül megengedi mellette a „házi nyúl” írásmódot is? Gondolom, a bizottság meglepődne az ilyen felfogáson.
Engem viszont inkább az érdekelne, hogy akkor miért van, hogy eddig a házinyúl szerepelt, a szabályok pedig nem is változtak. Eddig ugyanezekből a szabályokból tehát „házi nyúl” következett, ezért meg kellett engedni a „házinyúl” formát is, most meg éppen fordítva? Most komolyan?
„elérhető a Digitális Tankönyvtárból a Magyar helyesírási szólista című kiadvány. Ha a tanár ezt tekinti tananyagnak - amit megtehet ” Jaja, oktatási rendszerünkre az jellemző, hogy a tanár mindent megtehet, azt tekint tananyagnak, amit akar stb.
„Ennél a kiadványnál nem világos, mit tekintettek helyesírási referenciának, mivel itt a házi légy külön, míg a házinyúl egybeírva található.” Ez eddig így is volt az Akadémiai Kiadó minden szótárában.
„Sőt benne van a házinyúltenyésztés is.” Hát ez most házinyúl-tenyésztés lesz. A barnamedvevadászból meg barnamedve-vadász. De nem kell aggódni, ezt sokan nem tudják követni, abban sem vagyok biztos, hogy a magyartanárok tudják majd. És ez nem ám azért van, mert ők hülyék.
@Janika: házi nyúltenyésztés működhet, de kicsit mást jelent (itt házi: házilagos, ház körüli értelemben lehet), ha a hazi nyulak tenyésztése, akkor a 2. mozgószabály alapján házinyúl-tenyésztés lenne...
"a szótár egyértelműen nyilatkozik, a házinyúl ugyebár hiba"
Nekem ez nem egyértelmű. Az egészen biztosan nincs benne, hogy a házinyúl egybeírva hiba lenne. Ugyanis hibás alakokat nem sorol fel. Egyáltalán van bármilyen utalás arra nézve, hogy a szótári rész és a szabályzat milyen viszonyban van egymással? Tehát ha valamit le lehet vezetni a szabályzatból, ám a szótárban nem szerepel, akkor az hiba lenne? Szerintem ilyen kitétel sincs. Ebből pedig egyenesen következik hogy a házinyúl és házi nyúl egyaránt helyes!
"Az már csak hab a tortán, hogy a diák (ill. minden nyelvhasználó) csak a szabályzathoz fér hozzá ingyen, az annak ellentmondó szójegyzékhez nem."
Ez így igaz, viszont tankönyvként szabadon elérhető a Digitális Tankönyvtárból a Magyar helyesírási szólista című kiadvány. Ha a tanár ezt tekinti tananyagnak - amit megtehet - akkor ezt kérheti számon a diákoktól.
www.tankonyvtar.hu/en/tartalom/tinta/TAM...esirasi_szolista.pdf
Ennél a kiadványnál nem világos, mit tekintettek helyesírási referenciának, mivel itt a házi légy külön, míg a házinyúl egybeírva található.
Sőt benne van a házinyúltenyésztés is. A különválasztás nyilván ezt is érinti, de most nem tudom átgondolni, hogy mi lesz belőle.
házinyúl-tenyésztés, házi-nyúltenyésztés vagy házi nyúltenyésztés?
A <házi tücsök> és a <házitücsök> különbsége nem tér el a <Balassa>, <Balassi>, <Balassy> alakok közti distinkciótól. A <fekete rigó> vs. <sárgarigó> analóg <Szécsényi> vs. <Széchényi> vs.<Széchenyi>-vel. Lehet itt szörnyülködni azon, hogy honnan kellene tudnia az egyszeri embernek az előbbiek differenciáját, de akkor bele kell nyugodni, hogy mások pedig az utóbbiak megkülönböztetését gondolják feleslegesnek és értelmetlennek.
A cikk nagyobbrészt szalmabábokat püföl. Az érettségin azt kérhetik, amit tanítottak, ill. amit a tanulóknak a tanterv szerint maguk el kellett sajátítsanak. Ehhez kapnak olyan tankönyveket, amelyek leírják az elsajátítandókat. A <fekete rigó>, <sárgarigó> normatív leírásához tehát nem kell a Folia Entomologicát fellapoznia a maturandusnak, elég a biológiatankönyvét. Ugyanígy a <Széchényi Ferenc>, ill. <Széchenyi István> elvárt leírásához is elég a történelemkönyv. Erről szólt a www.nyest.hu/hirek/mikortol-ervenyes-az-uj-helyesirasi-szabalyzat cikk, hogy a közoktatásnak hogy kell felkészülnie az áttéréshez, és hogy csak ezután várják el a tanuló ifjúságtól.
Aki pedig lematurált, az a nagy betűs [az AkH12 szerint a nagy kezdőbetűs] Életben találja magát. És ha korrektül le akarja írni a fenti két jeles személyiségen kívüli /szécsényi/ vezetéknevű ember nevét, akkor ugyanolyan nehézségekkel szembesül, és ugyanolyan specifikus forrásokkal kell ehhez konzultálnia, mint akkor, ha a fenti kettőtől eltérő, /rigó/ tagot tartalmazó madár nevét kell lejegyeznie.