Amikor az akadémia ránk kacsint
Miért írunk valamit úgy, ahogy? Hát mert nálunk ez történelmileg így alakult...
A helyesírás számtalan rejtéllyel szolgál: miért kell külön írni a fekete rigót, de egybe a sárgarigót? (Aki még nem tudja a választ, puskázhat). Hasonló kérdéssel keresett meg minket olvasónk, Pál is:
Régóta tépelődöm egy „komoly” problémán. Ha valakire ránézek, , rákacsintok, ránevetek, az egy szó, de ha ő rám néz, rám kacsint, rám nevet, az kettő. Legalábbis a szabályzat szerint. De miért?
Sajnos arra nem tudunk válaszolni, hogy a helyesírás szabályozói miért döntöttek így. Az biztos, hogy van a szavaknak egy csoportja, amelybe a rá is tartozik, és ezek részben úgy viselkednek, mint az általában igekötőknek nevezett szavak (meg, le, fel), de abban eltérnek tőlük, hogy személyragokat kaphatnak. Mi több, ezek a személyragos alakok lényegében nem mások, mint a személyes névmások ragozott alakjai: a rám, rád, rá stb. arra a kérdésre felel, hogy kire?
Sok esetben úgy tűnhet, hogy arról van szó, hogy az igekötőt személyragozzuk: a ránézetthez hasonlóan mondjuk, ha első személyről van szó, hogy rám nézett, ha másodikról, hogy rád nézett stb. Igen ám, de mi van, ha a mondatba névszót teszünk? Pistára nézett (rá). Ebben az esetben a rá, rám, rád helyén a Pistára áll, de a rá-t még egyszer ki lehet tenni. Akkor most a Pistára nézett rá mondatban a Pistára vagy a rá felel meg a rám nézett mondat rám elemének?
Vegyük észre, hogy azt nem mondhatjuk, hogy rám nézett rá, de azt sem, hogy hogy rám nézet rám! Vannak azonban esetek, amikor bizonyos körülmények között mégis mondunk hasonlót: Rám bízta (rá) a kulcsokat(, nem rád!)
(Forrás: Wikimedia Commons / martinak15 / CC BY-SA 2.0)
Mindez megint azt mutatja, hogy a nyelvtan nem kategóriákba sorolható elemekből és azok összerakási szabályaiból áll, hanem egymáshoz hasonló, de finom különbségeket mutató szerkezetekből. A rá esetében sem azt nem mondhatjuk, hogy olyan, mint a meg vagy a ki, sem azt, hogy olyan, mint belőlem, belőled, belőle vagy a velem, veled, vele, hanem valamiféle átmenetet képvisel.
Meg kell még jegyeznünk, hogy a helyesírási szabályzat szerint sem kell mindig egybeírni a személyrag nélküli alakokat. A rá különírandó, ha „hangsúlyos”, azaz ha egyértelműen az ő személyes névmás alakja, és szembeállításban vesz részt. A szembeállítás jelölhet kizárólagosságot (Rá nézz – ne rám!), vagy éppen az, hogy az állításunk kizárólag az illetőre vonatkozik, másról nem is nyilatkozunk (Rá számíthatsz – hogy másra is számíthatsz-e, azt nem tudom, vagy nem akarom megmondani).
Az azonban nem világos, hogy a személyragozott alakokat miért nem lehet egybeírni akkor sem, ha nem ilyen mondatszerkezetben szerepelnek, illetve a szembeállítás ilyen esetben miért tehető meg, ha más esetben nem. Talán mert „történelmileg így alakult”. Meglátjuk, mi szükséges ahhoz, hogy másként alakuljon...
@cikk:
"Pistára nézett (rá). "
Az idézett mondat ha úgy lenne hogy:
"Ő nézett Pistára." (nem más)/ =>"Ő nézett rá Pistára." (nem más)/ "Ő ránézett Pistára.." (és történt azután valami)..
-Úgy gondolom, hogy a "rá" irányultsága a kapcsolódó igével mutatja a helyet (névszóhoz kötődve, mint helyhatározó), ahová mutat (Pistára). Az igéhez kötődéssel válik "igekötővé", és a helyhez (Pistára) a "rá" sokszínűen, a mondatban elfoglalt helyétől függően árnyalva a mondat pontos jelentését segíti meghatározni.
Ha elhagyjuk a "rá"-t, szintén a mondat árnyaltságát fokozza, azaz kiemeljük a helyet, de hogy ki az aki ránéz Pistára, mivel már egy előző mondatból tudjuk, Így nem lényeges, sőt zavaró volna a "rá" a mondatban, mert mást jelentene. (Esetleg olyan értelme is lehetne, hogy ha valaki nem figyelt a "megelőző mondatra", azt egy másik résztvevő "kioktatja", persze akkor felkiáltó jellel a mondat végén.)