Képzettársítás és jelentésváltozás
Miért nem azt mondjuk, hogy „tavaszban”, „őszben”, „éjben”, „napban” a helyett, hogy „tavasszal”, „ősszel”, „éjjel”, „nappal”? A kérdésre nincs egyszerű válasz, szakértőnk azonban elmondja, amit el lehet mondani...
Blogolvasó nevű olvasónk olyan témát vet fel, amelyről már többször volt szó, de a kérdés bizonyos szempontból mégis érdekes.
A legtöbb esetben a hely és az idő meghatározásához ugyanazokat a ragokat használjuk: -on, -en, -ön vagy -ban, -ben (január-ban, Debrecen-ben, szerd-án, Szeged-en). De mi van a tavasszal, ősszel, éjjel, nappal szavak esetén, amikor az időhatározóként eszközhatározós ragot (-val, -vel) alkalmazunk? Ez miért alakul így, miért nem azt mondjuk például, hogy tavaszban, őszben, éjben, napban?
A Nyest olvasói bizonyára tudják már, hogy teljes következetességet a toldalékok (vagy más nyelvben az elöljárószók) használatában hiába is keresnénk. Már az idézett -n és -ban/-ben toldalék közötti választásban is sok önkényesség van. (Miért Győrben vagy Győrött, de Solymáron és Litéren?) Arra tehát nyilván nincs válasz, hogy miért éppen úgy mondjuk, hogy tavasszal és ősszel, viszont nyáron és télen.
A kérdés mégis érdekes abból a szempontból, hogy hogyan kerül az „eszközhatározó” toldaléka időhatározók végére? Azért tettem idézőjelbe az eszközhatározó szót, mert persze a -val/-vel toldalékot eleve nemcsak eszközök jelölésére használjuk. Például nagyon gyakori az a másik szerepe, amit az ún. „társhatározókban” játszik: elmentünk moziba Pistáékkal. És rengeteg más kifejezésben is használjuk, amelyekben a szerepét nem tudjuk ilyen ékes nevekkel illetni, például számol a nehézségekkel, végez az ellenségével, valamennyivel fontosabb, elégedett a teljesítményével, osztható hárommal, azonos valamivel stb. (Ezekben az esetekben szeretik „vonzatnak” nevezni a -val/-vel toldalékos szerkezetet, ami szerintem csak azt fejezi ki, hogy a -val/-vel-nek ezek a szerepei sokkal ritkábbak, mint az „eszköz” vagy a „társ”, de erről talán máskor.) De vajon ezek közül melyik függhet össze az időhatározókban való használatával?
(Forrás: MTI / Varga György)
Első látásra egyik felsorolt használat sem indokolja a -val/-vel időhatározókban való megjelenését. Én is csak spekulálni tudok azon, miből is eredhet. Az időhatározóhoz legközelebb álló használatai, amelyekre gondolni tudok, az ilyenek: Ezzel/azzal sarkon fordult. Ez a használat talán a „társhatározói” használattal áll rokonságban (ezzel a mozdulattal, e szavakkal ’ennek a mozdulatnak, ezeknek a szavaknak a kíséretében’). Vagyis a -val/-vel használható annak jelzésére, hogy egy jelenség egy másik jelenségnek a kísérőjelensége, velejárója, és ez persze az egyidejűségükkel is együtt jár, pl. A hideggel megérkezett a hó is.
(Forrás: MTI / Mohai Balázs)
Akárhogy zajlott is a -val/-vel használatának változása, bővülése, az én hipotézisem mindenképpen megfelel annak a tipikus jelentésváltozásnak, amit asszociatív (képzettársításos) változásnak nevezhetünk. Ez a metonímia egy fajtája, és az a lényege, hogy ha egy bizonyos használat nagyon gyakran együtt jár egy másik jelentésmozzanattal, akkor a kifejezés használata eltolódhat annak a bizonyos másik mozzanatnak az irányába. Például ha valamit akarunk, szeretnénk, az mindig jövőbeli helyzetre vonatkozik (Azt szeretném, ha eljönnél a koncertemre – ez azzal jár, hogy a koncert a kimondás ideje után legyen valamikor). Ezért az akaratot kifejező igék rendszeresen át szoktak alakulni a jövő időt kifejező igévé a legkülönbözőbb nyelvekben. Ugyanígy történhetett, hogy az együttjárást kifejező -val/-vel toldalékot az egyidejűség jelölésére kezdték el használni. Gyakori volt ez a használata azzal a kicsit régies igealakkal, ami formailag olyan, mintha a particípium birtokosra utaló toldalékot kapna (a tavasz megérkeztével, az ősz beálltával), illetve különböző igéből képzett főnevekkel (a tavasz eljövetelével). Ezeknek a hatására alakulhatott ki az egyszerűbb tavasszal, ősszel. De hogy miért éppen ezek rögződtek ebben a formában, arra szerintem senki sem lenne képes választ adni.
(Forrás: MTI / Mohai Balázs)
Egyébként az egyidejűségre vagy a közvetlen egymás után következésre utaló kifejezések az emberi nyelvekben nagyon gyakran nyernek ok–okozati kapcsolatra utaló jelentést, ugyanolyan asszociatív módon, mint amiről az előbb szóltam. És ez megtörténik a -val/-vel toldalékkal is, pl. A törvény életbe lépésével megváltoztak a kutyatartás szabályai. Ezt lehet egyidejűségként is értelmezni, de nyilván oksági viszonyra is utal (nyilván az illető törvényben van valami, ami kihat a kutyatartás szabályaira).
Tudom, későn szólok hozzá, de a minap azt vettem észre, hogy persze nyáron és télen, viszont ősszel és tavasszal, de...: olyan van, hogy "azon a nyáron", "azon a télen", viszont nincs *"azzal az ősszel", hanem akkor is csak azt tudom mondani, hogy "azon az őszön", meg "azon a tavaszon".
@Krizsa: @tarnagy: www.nyest.hu/hirek/hat-nincs-eleg-bajunk
Különös számomra mais, de kb. 35 éve dr. Bachát László néhai nyelvésztanárunk (tanszékvezető volt, jó nevű szakember) mindig "szók"-at mondott "szavak" helyett. Számomra (is) idegenül hangzik, de ő bizonyára tudta, miért teszi...
@Avatar: Szót, nem szavat. Viszont szavak, nem szók.
Kösz!!! Van köze!
Amúgy ált. is igaz, hogy egy jó régi szónak többfelé is megvan a "kapaszkodója". S én miér tnem inkább ezzel az értelmezéssel villogtam, ha én is gondoltam rá? (Van egy harmadik is, talónban.)
Azért, mert ennak a tavas-nak az "előélete", vagyis a hozzá vezető nyelvészeti rész bizonyítása - akadozik nekem:-))).
@Krizsa: Ha már a tavaszt, mint szót (vagy szavat?) natív etimologizáni akarom, akkor egyszerűen a tavas-ból származtatnám. Megolvad a hó, sokat esik az eső, és kis tavacskák, belvizek gyűlnek fel. :) Az északi irányú folyók vidékén ráadásul a torkolatvidék később olvad fel, és fokozottan igaz, hogy tavasszal mocsaras, tavas lesz a vidék.
Idézek a cikkből: "Miért nem azt mondjuk, hogy „tavaszban”, „őszben”, „éjben”, „napban” ahelyett, hogy „tavasszal”, „ősszel”, „éjjel”, „nappal”?"
***
DE igenis mondjuk: a gyönyörű tavaszban - lombhullás az őszben - a Lánchídig sétáltunk az éjben - ezek köznyelvi kifejezések.
Elhagyjuk tehát a -ban, -ben témakörét, amiben nincs probléma,
Marad a tavasz-val- / nyár-on / ősz-vel / tél-en.
Most sincs probléma: ezen a tavasz-on / ősz-ön – ez is megvan.
Tovább: a nyár-RAL, az itteni hőség miatt / a tél-LEL a zuhogó esők miatt nem tudunk mit kezdeni - a természetjáráshoz a tavasz és az ősz az igazi. Tehát minden változatot használunk a magyar nyelvben, pont.
Mégis menjünk a cikk nyomdokán. Ami azonnal feltűnik, hogy a tavasz és az ősz SZ-re, de a nyá-r és té-l a két kozmopolita igeképzőre (R, L) végződik.
A héber osze = csinál, készít, termel, stb. Ennek magyar rokonszavai: aszu, ászok (készített), eszi, isz(ik), oszt, ősz, úsz(ik).
Ez a tő az régmúltban felragadt te-előragga kiegészítve: tasz(ít), tesz, Tisza, tosz, tusz(kol) –
s a felragadt európai v-vel: vesz, vész, visz (=víz).
Az arám (kvázi-héber) tav = tovább, még. A tav-asz: oly sokat tesz!
MIKOR? Tavasszal, ősszel: egyik a sokat tevés, másik a sokat termelés, a betakarítás idején: -on, -en, -ön.
A magyar nyelv az Sz végű szavaknál, még a (mindig igékből származó) főnevekben is megÉRZI a tevékenység értelmet: amikor ezt csináljuk. ezzel, azzal.
A másik két évszak: MIKOR? Nyár-on / tél-en.
Heb. ni’er = világít, fény, tel = domb, tilél = befedte (Európában a hó). A nyár az a korszak, amikor fény-EN vagyunk. A tél az a korszak, amikor be vagyunk fedve: tél-EN.
A magyar nyelv még mindezt érzi. ú
Az indoeurópai nyelvészet nem alkalmas a magyar nyelv kutatására... mellesleg a saját nyelveik kutatására sem alkalmas, de ez legyen az ő bajuk:-).
Igen, a -val/-vel szerintem sem csak eszközhatározó, hanem szimplán határozó. Lehet idő-, eszköz-, okhatározó és még sok minden. Megint más, hogy eszközhatározóként a leggyakoribb.
Ahogy a szerző írja, ez minden nyelven így van, én a spanyolból tudok néhány kiváló példát hozni, teljesen hasonló esetekre, pl.:
de día 'nappal' (tkp. 'napból')
de noche 'éjjel' (tkp. 'éjből'), DE:
por la tarde 'délután' (tkp. 'délután által').
(A "de noche" esetében jó a "por la noche" is, de nincs olyan, hogy *de tarde és *por el día.)
A 'következő napon' kifejezés pedig "al día siguiente" (tkp. 'a következő naphoz'), nem pedig *en el día siguiente.
Az évszakokkal és a hónapokkal a rendes helyhatározói elöljárószót használják (en '-ban/-ben, -on/-en/-ön'): en enero 'januárban', en primavera 'tavasszal', de a hét napjainál meg egyszerűen a névelős alak a határozói eset: el lunes 'hétfőn', el martes 'kedden'...