Hogy olvassuk ukránul?
Az ukránok cirill betűkkel írnak – ám még ha ismerjük is az orosz helyesírást, az ukrán szavak kiolvasásával csak többé-kevésbé fogunk boldogulni.
Korábban már írtunk arról, hogyan kell kiolvasni a cirill betűket. Ekkor is jeleztük azonban, hogy a cirill ábécét használó különböző nyelvekben ugyanaz a betű vagy betűkapcsolat másképp olvasandó, akárcsak a latin betűs írást használó nyelvek esetében. Egy másik cikkben arra is rámutattunk, hogy az egyes nyelvek cirill ábécéi különböző betűket tartalmaznak – ebben sem különböznek a latin betűs ábécéktől.
A cirill ábécé bemutatásakor az orosz kiejtést vettük figyelembe. Külön cikkben foglalkoztunk azzal, hogy az orosz neveket hogyan írjuk át magyarra – ebből az is kiderül, hogy miként kell az oroszban bizonyos betűkombinációkat kiolvasni. Ezúttal az ukránról esik szó. A következőkben igyekszünk úgy leírni a kiejtési szabályokat, hogy az akkor is érthető legyen, ha valaki nem olvasta az előző cikkeinket (vagy éppen már elfelejtette az olvasottakat), azonban helyenként utalunk az ukrán és az orosz közötti különbségekre. (Az orosz és az ukrán nyelv közötti különbségekről is írtunk korábban.)
A mássalhangzók
A cirill ábécé a görög leszármazottja, akárcsak a latin. Ennek következtében bizonyos betűi hasonlítanak a latin betűkre. Ezeket három fő csoportra oszthatjuk. Az első csoportba tartoznak azok a betűk, melyek formája teljesen vagy nagy mértékben azonos, és hangértékük is hasonló. A második csoportba azok tartoznak, melyek külsőre ugyan azonosnak tűnnek, de más hangot jelölnek, mint várnánk. A harmadik csoportba azok tartoznak, melyek a latin ábécében nincsenek meg, de a görög ábécéből ismerhetjük őket. (A következőkben a cirill betűk kis- és nagybetűs, ill. álló és dőlt betűs formáját is megadjuk.)
- Régi ismerősök: КкКк [k], МмМм [m], СсСс [sz] – az utóbbi pl. az angolban vagy a franciában jelölhet ilyen hangot – ez az egybeesés azonban véletlen (ezt a betűt a következő csoportba is sorolhatnánk.
- Hamis barátok: ВвВв [v] [i] és [e] előtt, egyébként – eltérően az orosztól – [w] (mint az angol w), РрРр [r], НнНн [n], ХхХх [ch] (kb. mint Bach nevében), ЗзЗз [z].
- Távoli ismerősök: ГгГг [h] (szemben az orosszal, ahol [g], bár a déli nyelvjárásokban az oroszban is [h] van), ҐґҐґ [g] (kizárólag idegen szavakban), ПпПп [p], ФфФф [f], ЛлЛл [l].
Szent Mihály katedrális, Kijev
(Forrás: Wikimedia Commons / Petar Milošević / CC BY-SA 3.0)
Vannak jelek, melyek nem sorolhatóak be egyértelműen: pl. a ТтТт [t] a legtöbbször könnyen azonosítható a latin TtTt-vel, ám a kurzív kisbetű megtévesztő módon az MmMm alakjával egyezik meg. Szinte a fordítottja a helyzet a ДдДд [d] esetében, ahol csak a kis kurzív betű hasonlít a DdDd megfelelő elemére – ám ennek van egy másik, főként kézírásban használt változata is, mely a latin [g] jelével azonos: g. Mi több, kézírásban a [d] nagybetűs változata tökéletesen megegyezik a megfelelő latin betűével: D.
Vannak aztán olyan mássalhangzót jelölő betűk, melyek teljesen idegenek (bár időnként emlékeztethetnek valamely latin betűre, ami aztán vagy megtévesztő, vagy nem): БбБб [b], ЖжЖж [zs], ЙйЙй [j], ЦцЦц [c], ЧчЧч [cs], ШшШш [s], ЩщЩщ [scs]. (Ez utóbbi az oroszban ma már egy [s]-hez, hasonló, „selypített” hangot jelöl, de magyarra az orosz nevekből is scs-vel írjuk át.)
Az ukránban, akárcsak az oroszban, szinte minden mássalhangzó kemény–lágy párokba rendeződik. Mivel most nem ukránul tanulunk, csupán arról beszélünk, hogy miként ejtsünk (vagy írjunk át) egy ukrán szót magyar szövegben, lényegében csak a ДдДд [d] ~ [gy], НнНн [n] ~ [ny], ТтТт [t] ~ [ty], esetleg a ЛлЛл [l] ~ [ly] mássalhangzókat érdemes megkülönböztetnünk. Ha ezek szó végén vagy mássalhangzó előtt állnak, akkor az utánuk tett ЬьЬь jellel, az úgynevezett lágyjellel vagy lágyságjellel jelölik, hogy lágyan ejtendőek. Más a helyzet azonban, ha a mássalhangzót magánhangzó követi.
A magánhangzók
A magánhangzók esetében ugyanazzal a problémával kell szembenéznünk, mint az orosznál: szinte minden magánhangzónak két jele van. A két jelet attól függően használják, hogy a magánhangzó kemény vagy lágy mássalhangzót követ-e. (A szó eleji magánhangzót a kemény változat jelöli.) A magánhangzók jeleit a következő táblázattal foglalhatjuk össze:
| [a] | [e] | [o] | [u] | |
| kemény után | АаАа | ЕеЕе | ОоОо | УуУу |
| lágy után | ЯяЯя | ЄєЄє | – | ЮюЮю |
Az [o] esetében kissé más a helyzet: előfordul lágy mássalhangzó után: ilyenkor a ьо betűkapcsolatot szokás használni, akárcsak idegen szavakban az oroszban – eredeti szavakban ott másképp jelölik.
Kicsit bonyolultabb a helyzet az [i] esetében. Lágy magánhangzók után, illetve szó elején ezt az ІіІі jelöli – egy esetet kivéve, ezt l. lejjebb. Ilyen hang nem állhat sem kemény mássalhangzó, sem magánhangzó után. Kemény mássalhangzók után egy másik, magyar füllel [ü]-re emlékeztető, valójában hátrahúzott nyelvvel ejtett [i]-szerű hang áll, ennek ИиИи a jele. (Az oroszban ez a betű jelöli az [i]-t, ott viszont ezt a hangot az ЫыЫы jelöli, ez a betű ott viszont az [i] jele – amilyen rendesek vagyunk, már erről a zűrzavarról is írtunk.)
(Forrás: Wikimedia Commons / Lestat (Jan Mehlich) / GNU-FDL 1.2)
A táblázatból látszik, hogy a csak a latin betűket ismerőknek a kemény mássalhangzó után álló magánhangzójelekkel szerencséjük van, hiszen azok az [u] (illetve a „szokatlan” magánhangzó) jelének kivételével az ukránban megegyezik a megszokottal. Az oroszul tudóknak azonban meg kell szokniuk hogy az ЕеЕе előtt ne lágyítsanak, illetve az ИиИи-t másképp ejtsék. Ők a lágy mássalhangzók után vigasztalódhatnak, hiszen az ЯяЯя-t és a ЮюЮю-t már ismerhetik az oroszból, és a másik két betű is könnyen megjegyezhető – akár a latin ábécé alapján is.
A [j] jelölése
Fentebb írtuk, hogy a ЙйЙй a [j] jele, de ezt – hasonlóan az oroszhoz – csak szó végén használják (illetve idegen szavakban ОоОо előtt). A [ji] betűkapcsolatot egy külön betű, az ЇїЇї jelöli. Egyébként a magánhangzók közötti [j]-t úgy jelölik, hogy a második magánhangzó jeleként a lágy mássalhangzó után megjelenő magánhangzójelet használják: ідея [ideja] ’ötlet’, Україна [Ukrajina] ’Ukrajna’. Ugyanez a módszer akkor, ha a [j] a szó elején áll: Юлія [Julija].
De mi van, ha a [j] mássalhangzót követ? Mivel a a lágy mássalhangzókba ilyenkor beleolvad a [j], lágy mássalhangzók után ez nem fordulhat elő. Kemény mássalhangzók után az aposztróf jelöli, hogy nincs szó lágyításról, helyette a mássalhangzó után [j] olvasandó, mintha szó elején lenne: ім’я [imja] (nem [imja]!) ’név’.
@LvT: kösz az összefoglalót. Így már világosabb. Viszont akkor nem értem, hogy Canepari miért nem ír ilyenekről, pedig elhiszem hogy használják. Gondolom ő a /v/-hez és /u/-hoz sorolja be, és a [β] közelítőhangot nem tartotta elég fontos allofónnak, míg a [w]-t diftongus [u] kezdőtagjának veszi. Biztosan az is hozzájárul, hogy pont annyit tud ukránul, mint pl. én, elegánsan eufemizálva: lófasz fogalma sincs róla, egy büdös szónyit nem beszél, és egy kukkot nem ért belőle (inkább germán és újlatin nyelvekre megy rá, talán az orosz esélyes, hogy azt egy nagyon kicsit beszéli). Viszont átnézethette volna a munkáját valakivel, aki profi oroszos vagy tud ukránul, nem hiszem el, hogy nincs legalább szlavisztika szakos tanítványa is, azért az nem egy olyan speciális szak.
@LvT: Remélem, sikerült rendbe tennem. Még egyszer köszönöm!
@LvT: „Az ukrán <і> és <ї> betűk nem egymás kémény és lágy párjai.” Na mégis csak jól sejtettem, hogy itt valamit összezavartam. Javítom.
@El Vaquero: >> A /w/ és /h/ fonéma ügyében mi az igazság? <<
Én elsősorban nyelvtörténeti megközelítésben látom a dolgokat. Így ennek megfelelően válaszolok. Az ősszlávban bilabiális */β/ volt, amely a történeti kor hajnalán változott labiodentális /v/-vé. Egyébként így esetben a magyarban. Azonban a szláv nyelvek perifériáin többé-kevésbé megmaradt a */β/ (ha inkább /w/ formájában is): az alsószorbban gyakorlatilag megmaradt, de a szlovénben is a változás részlegessége emiatt olyan bonyolult a <v> betű ejtése (vö. a Nyesten [1]). Hasonló a bonyolultság jellemzi az ukránt, a fehéroroszt és velük érintkező délorosz nyelvjárásokat (meg tkp. a közép- és keletszlovákot is). A fehérorosz annyiban egyszerűbb, hogy ott a helyesírás elkülöníti az eredeti */β/ kétfajta eredményét: a <в> jelöli a [v]-t, a <ў> pedig a /w/-t. Ez a kettősség az ukránban is megvan, csak ott a <в> betű jelöli mindkét allofónt. Ez utóbbi szóhasználatomból kiderült, hogy a /w/ nem külön fonéma, de azért éppen választható lenne a /v/ helyett a fonéma visszaadására.
Az ukránban (és a fehéroroszban) a centrális ejtésmódot az alábbi fonológiai szabálypár írja le:
<в> → [ʋ] / # _ V
<в> → [w] / egyébként
Vagyis szókezdetet és összetételi határon (azaz erős morfémahatáron) labiodentális, egyébként bilabiális az ejtés. Mindamellett egyéni variációk is előfordulnak. Ezek közül egynek az inverzét a cikk említette („ВвВв [v] [i] és [e] előtt”): szókezdeten is bilabiális [β] lehet az ejtés labiális magánhangzók előtt. Másrészt magánhangzó után szótag végén [u̯]-ként is megjelenhet (mintegy diftongust adva) [w] helyett: ezt pedig te említetted korábban. Ugyanez az ejtésvariáció léphet fel szótag elején mássalhangzó előtt. Az ejtési bizonytalanságot szó elején és a <в> ’-ban/ben’, ill. <у> ’-nál/nél’ elöljárók esetén a helyesírás is jelöli, mert ilyenkor az [u̯] ejtés visszaadHATó <у>, a [w] ejtés pedig <в> betűvel. Pl. a költői nyelvben lehetséges a <на Вкраїні> [na.wkra'jinʲi] ’Ukrajnában’ írásmód is a köznyelvi <на Україні> [nau̯.kra'jinʲi] mellett.
Meg kell jegyezni, hogy a szótagzáró kemény /ł/ korán itt is vokalizálódott, ezért ugyanolyan folytatást ad, mint a */β/. A szlovénnel és az irodalmi szlovákkal szemben azonban ennek írásmódja az ukránban és a fehéroroszban nem etimologikus, hanem fonetikus, ezért van ukrán <брав> [braw, brau̯] ’vitt’, fehérorosz <браў> ’ua.’ hímnemű múlt idejű alak ezekben a nyelvekben — a gyakorlatilag azonos ejtésű a szlovén <bral>, valamint közép- és keletszlovák <bral>írásmódokkal szemben.
-----
A <г> /ɦ/ helyzete sokkal egyértelműbb az ukránban: ez a <х> /x/-val szemben bizonyosan külön fonéma: a <голод> ['ɦɔlod] ’éh(ín)ség’ szó szemben áll a <холод> ['xɔlod] ’hideg(ség)’ szóval. Centrális ejtése a szlovákkal egyezően (de a magyartól eltérően) zöngés /ɦ/ és nem zöngétlen [h]. Ez a sajátosság egyébként a szlovákon és a csehen kívül elér a felsőszorbig (sőt egyes szlovén nyelvjárásokban is megvan). Némileg hasonló a helyzet a fehéroroszban és a délorosz nyelvjárásokban is, csak ezekben a centrális ejtés nem glottális, hanem veláris /γ/. A /ɦ/ = /γ/ az eredeti ősszláv /g/ helyén jelentkezik ezekben a nyelvekben. Az újabb jövevényszavakból e nyelvekben is visszakerült a [g] hang, de ennek fonémastátusa erősen vitatott: az ukrán <ґола> ['gɔla] ’gólnak a …’ és a <гола>['ɦɔla] ’csupasz (nőnemű melléknévi alak)’ ugyan formálisan kontrasztot ad, de az ilyesmi meglehetősen ritka, és az előbbi idegensége érződik (vö. hasonlóhoz a magyar [dz], vagy az ajakréses <ȧ> [a] hang helyzetét).
@LvT: jó is, hogy előbújtál, neked asztalod az ilyesmi téma. A /w/ és /h/ fonéma ügyében mi az igazság?
@LvT: Addendum: az ukrán <и> : <і> paradigmatikusan is illeszkedik az <а> : <я>, <е> : <э>, <у> : <ю> párok sorába, vö. a kemény melléknévi <друг|ий> /druhij/ hn. ~ <друг|а> /druha/ nn. ~ <друг|е> /druhe/ sn. ( ~ <друг|у> /druhu/ nn. e.sz. tárgye.) ’2.; más(ik)’ végződések lágy megfelelőit: <трет|ій> /tretyij/ hn. ~ <трет|я> /tretya/ nn. ~ <трет|э> /tretye/ sn. ( ~ <трет|ю> /tretyu/ nn. e.sz. tárgye.) ’3.’.
Az ukrán <і> és <ї> betűk nem egymás kémény és lágy párjai. Mindkettő lágy, a köztük lévő különbség az, hogy az <і> mássalhangzó után áll, a <ї> pedig magánhangzó után, vagyis szótagkezdő pozícióban. Gyakorlatilag a <ї> betű a <йі> /ji/ betűkapcsolat helyett használatos. A <король> [ko'rɔlʲ] ’király’ szó többese <королі> [koro'lʲi], a <край> [kraj] ’határ(vidék); perem, szél’ szóé <краї> [kra'ji].
Minthogy az ukránban a lágy mássalhangzók után a magánhangzók eleve előrébb tolva ejtődnek ki, így az <и> [ɪ] és <і> az [ʲi] (≈ [ʲɪ̟]) tekinthetők inkább egymás kemény és lágy párjainak. Hasonló hangtani különbség van egyébként az <у> [u] és <ю> [ʲʊ] (≈ [ʲu̟]) között is.
@El Vaquero: Ez a cikk kissé kapkodva született, ezért aggódtam, hogy a legnagyobb óvatosság ellenére is elkövetek majd egy-két szarvashibát. Köszönöm, hogy megnyugtattál.
„A cikk által [ü]-nek jelölt hang az angol rövid i-nek felel meg.” Döntse el mindenki egy hangminta alapján (legalább pótoljuk a hiányt): www.forvo.com/word/%D0%BA%D0%B8%D1%97%D0%B2_%28kyiv_%252F_kiev%29/ (Különösen az elsőt és a harmadikat érdemes meghallgatni.)
„[h] nincs az ukránban, csak [x]” www.forvo.com/search/%D0%B2%D0%B0%D0%B3%D0%BE%D0%BD/uk/ , www.forvo.com/search/%D0%B3%D0%BE%D1%80%D0%BE%D0%B4/uk/ , www.forvo.com/search/%D1%83%D0%B6%D0%B3%D0%BE%D1%80%D0%BE%D0%B4/uk/ – az utóbbira külön érdemes figyelni, hiszen még csak nem is zöngétlenít (ti. zöngés: ha már nagyon akar valaki kötözködni, akkor nem [h], hanem [ɦ], l. még en.wikipedia.org/wiki/Voiced_glottal_fricative ).
A többihez annyi, hogy a cikk nem részletes tudományos leírása az ukrán fonetikai jellemzőinek, hanem tájékoztatás a laikus magyar olvasó számára.
Óóó, látom El Cabezudo mindig gondoskodik róla, hogy legyen mit darabjaira szednek. Felhívás ez nekem keringőre. Bár most ebben nincs annyi hiba. Egyedül az nem stimmel durva körvonalakban sem, hogy [h] nincs az ukránban, csak [x], illetve [w] sincs benn Canepari szerint. Egy hasznos infó: a szó végi в [u]-t jelöl, nem [v]-t. Jó lett volna a cikkbe 1-2 hangminta is.
Az [e] az zárt ë. A cikk által [ü]-nek jelölt hang az angol rövid i-nek felel meg. Az [u] meg lány mássalhangzók után az RP/GA angol rövid, de tense u-jának felel meg, azaz van egy kicsi ü-s beütése, de nem ü. Illetve a magyar rövid o-nak megfelelő ukrán IPA[ɔ] kicsit előretolódik lágy mássalhangzó után: IPA[ɞ], kicsit a-sabb színe lesz, de o-s hang marad. Az ukránban a hangsúlyos magánhangzó mindig hosszú, még zárt szótagban is.
Azt meg már a horvátnál és talán az orosznál is tisztáztuk: a lágy n, t, d, l nem ny, ty, gy, ly lesz, hanem kiNcs, áTjáró, haDjárat, kuLcs szavakban található n, t, d, l, és ezek inkább hasonlítanak a normál n, t, d, l-re, mint az ny, ty, gy, ly-ra, bár az ukránban van ty-hang is (IPA[c]). Teljes zöngétlenedés nincs az ukránban, még a szóvégeken sem, nem úgy, mint az oroszban.
Az l, mikor nem lágy, akkor általában félsötét l, de lehet sötét l, világos (magyar) l, és ly-os hang is [ʎ]. Canepari úgy jelöli, hogy az ukrán s, cs, zs, dzs-hang nem csak csücsörítés nélküli, mint a spanyolban, hanem még ráadásul velarizált, azaz sötét is.
Forrás: venus.unive.it/canipa/pdf/HPh_17_Europe.pdf (43. oldal, 17.52-es pont), illetve a canIPA jelekhez:
venus.unive.it/canipa/dokuwiki/lib/exe/fetch.php?id=pdf&cache=cache& (2-4. oldal táblázata)
Mondjuk az angol Wikipedia is ezeket írja kb., egyedül abban egyetért a cikkíróval, hogy van h/w fonéma és hang is az ukránban. Illetve még azt írja, hogy a cikkbéli [ü]-vel jelölt hang lehet centrális is, és ez valószínűnek hangzik, Canepari erre biztos a tömörség miatt nem tért ki. Itt végig a sztenderd ukránról van szó, mielőbb valaki belekötne.