Férfi, nő, muxe

Egy korábbi cikkünkben már szó esett a mexikói harmadik nemről: a muxéról. Ők azok, akik férfi testben női lélekkel élnek a dél-mexikói zapoték kultúra keretei között. Az alábbiakban a hagyományos zapoték társadalom és kultúra ábrázolásával kívánjuk jobban megérteni a muxék helyzetét Mexikóban és ezen belül a muxék őshazájában, Juchitánban.

Korábbi cikkünkben már láthattuk, hogy az Újvilágot Európa számára felfedező spanyolok alkalmanként milyen értetlenkedéssel, megrökönyödéssel, kifejezett ellenszenvvel és nem egy esetben gyilkos agresszióval kezelték a helyi, őshonos kultúrák körében elfogadott – a korabeli, a 15-16. századi európai felfogásától gyökeresen eltérő – szexuális magatartásformákat. Az alábbiakban nagyban támaszkodunk Marinella Miano Borruso 1999-es antropológiai doktori disszertációjára: Hombres, mujeres y muxe en la sociedad zapoteca del Istmo de Tehuantepec (Férfiak, nők és muxék a zapoték társadalomban a Tehuantepeci-földszoroson), melyből hasonló címmel könyv is született később.

A szerző az etnikai identitás és a társadalmi szerepek sajátosan zapoték kapcsolatát vizsgálja művében – a kutatások zömét 1989 és 1993, valamint 1995 és 1996 közt végezte Juchitánban. Kutatásában a hagyományos zapoték társadalmi kereteket és ennek tükrében a muxék hagyományos társadalmi helyzetét vizsgálja.

Juchitán, ahol férfiak, nők és muxék élnek

A Juchitán elnevezés az aztékoktól ered: Iztacxochitlán néven ismerték ők a várost (iztac: ’fehér’, xóchitl: ’virág’ és tlan: ’sokaság’ – utalván erre a térségben bőven megtalálható fehér jázminra). Juchitánt azonban a helyiek a maguk zapoték nyelvén Xavizende néven ismerik, ez pedig nem más, mint a város védőszentjének, San Vicente Ferrernek sajátosan eltorzult alakja – olvashatjuk Marinella Miano Borruso disszertációjában.

A harmadik nem kérdése azonban nem csak zapoték jelenség. Hogy mennyire nem az, a mexikói muxék mellett – pusztán példálózó jelleggel – szeretnénk itt utalni a thaiföldi kathoey és az indiai hijra sajátos helyzetére.

A 2010-ben mintegy 75 ezer lakossal bíró város, ahol a lakosság döntő többsége zapotékul (vagy zapotékul is) beszél, igazi különlegességét az jelenti, hogy Mexikóban voltaképp egyedülálló módon a férfiak és nők mellett a társadalmi szerepek harmadik csoportja is létezik. Ők a muxék, a harmadik nem: a biológiailag férfi, de a társadalomban női szerepeket (is) betöltő, esetenként nőként öltözködő csoport. Számarányukat tekintve különböző becslések léteznek: általában az összlakosság 2–6 százalékára becsülik arányukat.

Nők és férfiak a hagyományos zapoték társadalomban

Röviden összefoglalva a nők és férfiak helyzetét a hagyományos zapoték társadalomban Marinella Miano Borruso helyszíni kutatásai alapján nagyjából ekként jellemezhetjük helyzetet. A gyermekek megkeresztelésére még első életévükben sor kerül – ekkor szimbolikus ajándékot (ruhát) kapnak. A ruhadarabok különbözősége az első igazi jele a társadalmi szerepek későbbi elkülönülésének. A további elkülönülésre a gyermekek 4-5 éves kora körül kerül sor, azzal az általános megjegyzéssel, hogy a lányokra mindig is jobban vigyáznak már egészen kis koruktól kezdve. Attól a pillanattól kezdve, hogy egy kislány esetében úgy ítélik, már fizikailag alkalmas arra, hogy a háztartásban segédkezzék, alapvető különbségek kezdenek kibontakozni a fiúk és a lányok nevelésében. A lányok életük ezen szakaszától kezdve jóval kevesebb szabadságot élveznek fiútestvéreikhez képest – hamarosan befogják őket tortillát sütni, gondoskodniuk kell fiatalabb testvéreikről stb. Nem ritka, hogy 7-10 éves kislányok már a helyi piacon adnak-vesznek, s már egész fiatalon aktívan részt vesznek a helyi közösségi élet legizgalmasabb eseményein, a helyi ünnepségeken – helyi népviseletben. Borruso itt hívja fel a figyelmet arra, hogy azokat a gyermekeket, akiket családjuk és környezetük fel- és elismerése alapján a muxe kategóriába sorolnak, jobbára a női feladatok és tevékenységek világában látjuk viszont.

A fiúk mindeközben apjuk termelő szektorban végzett munkáját tanulják meg: halász, földműves, kézműves stb. Ugyancsak a fiúk azok, akiknek hagyományosan jóval több esélyük van az iskolai keretek közti tanulásra.

A pubertástól kezdve – ha ez egyáltalán lehetséges – még jobban vigyáz a család a lányokra, s míg a fiúk élete jobbára házon kívül zajlik, a lányoké házon belül, a piacon pedig felügyelet mellett. Tizenötéves koruktól kezdve ugyanis a lányokat hagyományosan már alkalmasnak tekintik a házasságra – ennek azonban (szintén a nagyon szigorú hagyományok szerint) egyik legfontosabb előfeltétele a házasulandó leányzó szüzessége. S míg a nőkkel szemben hagyományosan igen szigorú elvárások léteztek a szüzességet illetően (a deflorálás aktusa), a férfiak esetében más a helyzet. A hagyományok szerint a (fiatal) férfiak szexuális szabadsága jóval nagyobb: kezdeti tapasztalatok szerzésére idősebb nők és/vagy a muxék segítségével juthattak.

Ha a házasulandó leány szüzességét illetően „minden rendben van” – s a hagyományok nagyon szigorú ellenőrzést írnak elő – a fiatal ara férje „uralma” alá kerül. Onnantól kezdve pedig legfőbb gazdasági tevékenysége a piacon, a kis- és középszintű kereskedelemben zajlik. Sajátos módon pontosan ez a piaci tevékenység az, mely – összehasonlításban más őshonos mexikói kultúrákkal – Borruso szerint a zapoték nők bizonyos fokú autonómiáját teszik lehetővé. „Igazi” felszabadulásra a nőknek hagyományosan azonban csak 50 éves koruk után nyílik lehetőségük: ekkorra válnak a társadalom megbecsült matriarcháivá.

Észre kell vennünk azonban – int óva a szerző –, hogy a kultúra, a politikai élet és a nagybani kereskedés: mind a férfiak kvázi monopóliuma a hagyományos szerkezetben. Ez a model természetesen – a globalizációs hatásoktól nem mentesen – apránként Juchitánban is átalakul.

Hagyományok és globális kihívás

A hagyományok erős etnikai jellege megmutatkozik abban is, hogy a helyi ünnepek alkalmával – Marinella Miano Borruso disszertációja szerint – külföldiek vannak ugyan a juchitáni rendezvényeken, de más őshonos etnikum nem bukkan fel. Érdekes módon ez utóbbiakat a zapotékok nem is hívják, s összefoglaló és enyhén pejoratív néven „indiánnak” nevezik őket – hiszen a helyiek szemében a zapoték az zapoték, nem indián...

Érdeklődők számára zapoték nyelvlecke is van a neten.

A szerző azonban disszertációjának 81. oldalán arra is utal, hogy a zapoték közösségen belül komolyan fennáll a nyelvvesztés (és vélhetőleg a kultúravesztés) veszélye: „a szülők és nagyszülők, még a leghagyományőrzőbbek esetében is, az a tendencia, hogy a gyerekekhez spanyolul kezdenek el beszélni, hogy azt tanulják meg első nyelvként, így már gyerekkorukban képesek legyenek arra, hogy megvédjék magukat s később ne kelljen elszenvedniük azokat a problémákat és szégyent, mellyel szüleik szembesültek az iskolában vagy a munkahelyen. A társadalom középső és felső rétegeiben ellenben még gyakoribb, hogy a gyerek egyáltalán ne tanuljon meg zapotékul.”

Hogy a modern világ hagyományokat romboló jellege milyen hatásokkal jár majd a zapoték társadalom egészét és benne a muxék helyzetét illetően, jelenleg még nem lehet látni. A továbbiakban vizsgáljuk meg, milyen a hagyományos zapoték felfogás a muxékat illetően.

Muxe vagy nem muxe, az itt a kérdés

Marinella Miano Borruso disszertációjának 221. oldalán az alábbi zapoték népi megfigyelést, bölcsességet és interpretációt olvashatjuk a muxék „keletkezésével” kapcsolatban:

Juchitánban azt mondják, hogy a lányok háttal, a fiúk hason születnek. Így van egy jel születéskor, melyet észre kell venni az újszülött társadalmi sorsát illetően: ha fiúként hanyatt születik. Mindazonáltal természeti és isteni között a jelenség genezise kapcsán szoros kapcsolat áll fenn. Egy apa mondhatja: „nem az ő hibája, ha ilyen, ez a természet szeszélye”. Egy anya mindig így válaszol erre: „nem az ő hibája, Isten akarta így, így küldte el nekem”. A különbség abban áll, hogy az anya számára mindez az isteni tervekkel van összhangban, az apa számára a természet irányíthatatlanságával. [...] A hagyományos kultúrában társadalmi szinten a szexuális különbségek a harmadik életév kezdetén kezdődnek, korábban ugyanis a gyerekeket csak úgy nevezik: „ba’du’huini” – ’gyerekek’.

Borruso disszertációjában arra a kérdésre, hogy mikor és hogyan derül ki a gyermekről, hogy az muxe, muxék édesanyjainak egybehangzó nagy többsége úgy nyilatkozik: amikor „elkezd babázni vagy festi a körmét, na, onnan már lehet tudni”. A muxék nagy többsége ezzel szintén egybehangzó nyilatkozatokat tesz saját nemi identitásával kapcsolatban: sokan büszkén azt vallják, hogy „már születésüktől, amikor már gyerekként inkább a lányokkal játszottak együtt, nem saját életkorukbeli fiúkkal, hogy szerettek sárból tortillát készíteni, mamásat játszani, női ruhácskákba öltözni”.

Hasonló saját tapasztalatról számol be Angélica Fuentes Mayoral, a riporternek csak „Gely”. Saját bevallása szerint már 10 évesen női ruhákat szeretett felvenni, nővérei babáival játszott, s bár apja eleinte nem tolerálta ezt a fajta magatartást, évek múltán apja is elfogadta, hogy nőként öltözik és festi magát. Jelenleg saját tervezésű és készítésű ruháit értékesíti – saját boltjában. América Pineda Esteva (akit kisfiúként még Rubénnek kereszteltek), 13 éves kora körül ébredt rá másságára.

Aquiles (jelenleg Alondra) Solano, aki Juchitánból a fővárosba költözött, ahol stylistként dolgozik, első alkalommal 15 évesen öltözött – még titokban – nőnek. Saját elbeszélése szerint anyja már korábban is észrevette, hogy Aquiles más, mint a többi fiú.

Amaranta Gómez Regalado – akiről már korábbi cikkünkben is írtunk annak kapcsán, hogy ő volt Mexikó történetében az első muxe, aki a politikai porondon is jelöltette magát – attól a pillanattól kezdve, hogy ráébredt saját másságára, előbb családi és szomszédsági körben keresett támogatást, illetve ezt követően az idősebb muxék támogatását is kereste. Az ő esete annyiban egyedi, hogy a hagyományosan muxék által betöltött szerepeken túl (öregek ápolása, szexuális szolgáltatások és tanácsadás, a helyi – a közösségi identitás szempontjából meghatározó – ünnepeken való szervezés és segédkezés) politikai karrierben is gondolkodik.

A Borruso által és tőle függetlenül leírt esetekből az derül ki, hogy számos muxe nem kora gyermekkorában jött rá arra, hogy ő maga muxe, hanem tinédzserként, de olyanok is vannak, akik felnőttként jutottak erre a felismerésre. Borruso arra sem mulasztja el felhívni a figyelmet, hogy a családi háttér és a szociális helyzet szintén fontos szerepet játszanak abban, hogy egy adott gyermeket fiúként vagy muxéként kezelnek.

Mi lesz veled, muxe?

Borruso disszertációjában az alábbiakat olvashatjuk:

A muxék, hipotézisem szerint azokat a határterületeket foglalják el, melyeket a férfiak és a nők nem tudnak vagy nem akarnak betölteni.

(245. oldal)

Ami a családi relációkat illeti, a muxe fiú a családon belüli hatalmi játszmák szempontjából az anya természetes szövetségese: az anya mindig védi és támogatja muxe gyermekét, az viszont – esetleges családon belüli konfliktusok esetén – szóban és tettel is mindig anyja mellett áll ki, írja Borruso. A társadalomban pedig – ahogy a szüzesség kérdésének fontossága kapcsán láthattuk –, a muxék hagyományosan szintén fontos szerephez jutnak a fiatal férfiak szexuális beavatása kapcsán.

A hagyományos kulturális modell szerint a tinédzsereknek nincs hozzáférésük a nőkhöz, mivel a lányok, s főként azok anyja, nagyon vigyáznak szüzességükre, amit valami „magasztos és fennkölt dolognak tartanak, a szent és a misztikus között”. Másrészt a prostituáltak is nehezen hozzáférhetők anyagi okok miatt, továbbá a közösség sem fogadja el azokat, akik fiatal korukban bordélyba járnak. Miközben a nőknek, ezek szerint, nincs lehetőségük a házasság előtti szexuális tapasztalatszerzésre [...], a férfiaknak ellenben megvan a lehetősége, hogy megtanuljanak mindent, ami a szexualitással kapcsolatos, az udvarlástól a csábításon át egészen a szexuális praktikákig: egy muxe útmutatásával.

(223–224. oldal)

Férfiak közti, meglehetősen frivol, spanyol nyelvű párbeszéd olvasható a témával kapcsolatban annak kapcsán, hogy a jelenlevők közül kinek is volt vagy nem volt szexuális kapcsolata élete során muxéval. S ha a hallgatás beleegyezés, az eredmény felette érdekes.

Borruso disszertációjának végső konklúziója nagyjából úgy összegezhető, hogy a muxék azon a nők és férfiak közti világ átmeneti zónájában léteznek és létezhetnek. Társadalmilag azért elfogadottak, mert bár a társadalmi szerepek egyértelműen elkülönülnek, a zapoték nők viszonylagos gazdasági önállósága lehetővé teszi, hogy – más, a történelemben dokumentált amerindiai társadalomhoz hasonlóan – a társadalom nem a biológiai nemet részesíti kizárólagos előnyben a társadalmi szerepek meghatározása, a társadalom számára és a társadalomban fontos tevékenységek és a termelés kapcsán.

Borruso kicsivel később így összegez:

...a zapoték társadalmi nem a társadalmi munkamegosztás körül szerveződik, mely nem privilegizálja a biológiai tényeket a társadalmi nem felépítése során. A muxe társadalmi helyzetének nagyban van köze a társadalmi szerepek markáns elkülönülésének, mely oly jellemző a zapoték társadalomra, de ugyanígy meghatározó a muxék helyzete szempontjából a nők családon és társadalmon belüli helyzete is. A muxék láthatósága és társadalmi jelenléte azért lehetséges, mert a nőknek van hatalmuk, nem alávetettek, cserébe saját társadalmi erejük megerősítése érdekében meg tudják védeni a muxékat, lehetővé téve ezáltal a leírt közösségben és családban elfoglalt szerepek betöltését.

Másrészről a homoszexuálisok a férfiak számára megadják annak lehetőségét, hogy társadalmi kötelezettségek nélkül gyakorolják a szexualitást, a test élvezetéért és ugyanakkor mindez megerősítést is jelent férfiasságuk számára, melyet állandóan fenyeget az erős nők jelenléte...

(260. oldal)

A fekete és fehér egyértelműnek látszó, világosan elhatárolható kategóriái mellett a muxék puszta létükkel is inkább arra hívják fel a figyelmet, hogy a kettő között létezik a szürke különböző árnyalatainak átmeneti zónája is. Ezt nem utolsó sorban saját példájuk is illusztrálja, hiszen olyan, hogy „tipikus muxe”, nem is létezik: egyesek állandóan nőnek öltöznek, mások néha, de van, aki soha. Hogy a helyi zapoték társadalomra nehezedő nemzeti és globális nyomás mekkora teret hagy a muxéknak saját identitásuk megőrzése kapcsán, illetve a muxe és a hagyományos zapoték társadalom hogyan képes beilleszkedni a modern világba, még nem lehet tudni.

Felhasznált irodalom

Baila conmigo, la noche muxe en Juchitán

Los gays del Istmo de Oaxaca son toda una tradición

Muxhe: una nueva identidad sexual

Muxes de Juchitán

Hombres, mujeres y muxe en la sociedad zapoteca del Istmo de Tehuantepec. Tesis que para optar por el grado de doctora en antropología presenta: Marinella Miano Borruso. Escuela Nacional de Antropología e Historia, División de posgrado, Doctorado en antropología, México, 1999.

Marinella Miano Borruso: Hombre, mujer y muxe’ en el Istmo de Tehuantepec. Instituto Nacional de Antropología e Historia, México, 2002.

Kapcsolódó tartalmak:

• Muxe – a harmadik nem Mexikóban
• Betűtészta: LGBTQIA
• Ágaskodó nemzeti öntudat
• Az etnikai hovatartozás és a nem
• Ön bináris nemű?

Hasonló tartalmak:

• 17 szó, amit minden nőnek meg kéne tanulnia
• A szótár nem szexista,
  a szótár nem rasszista
• Az elnyomott többség
• Beszél Ön legyezőül?
• Fiús és lányos könyvek?

Hozzászólások (2):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)