0:05
Főoldal | Rénhírek

Fiús és lányos könyvek?

Katonák, mozdonyok, autók és kardok szemben a hercegnőkkel, pónilovakkal és a pillangókkal. Valóban ez lenne a különbség fiúk és lányok között? Brit szülők komoly és sikeres kampányt folytatnak a nemek szerint készülő kiadványok ellen.

nyest.hu | 2014. március 13.

Vannak fiús és lányos könyvek: még elolvasni sem kell őket, rögtön láthatjuk, melyik kiadvány célozza meg a kislányokat, és melyik a kisfiúkat. A sötétkék könyv, amelynek a címlapján autók, repülőgépek vagy hajók láthatók – biztosan fiúknak szól. Rózsaszín kötet, amelynek a címlapján hercegnők és pillangók vannak – biztosan lányoknak készült. Mások mellett ezeknek a tárgyaknak a segítségével szoktatjuk hozzá gyermekeinket egy nagy rakás nemi sztereotípiához. Így válik természetessé, hogy mi számít „fiúsnak” és mi számít „lányosnak”. Rendszeresen számolunk be ilyen, a nemek egyenlőségét hirdető, a sztereotípiákkal szembeszálló kezdeményezésekről. Most Nagy-Britanniában az egyik gyerekkönyvkiadót célozta meg egy kampány a nemzetközi nőnap alkalmából – számol be a The Guardian.

A Let Books Be Books (’Hadd legyenek a könyvek csak könyvek’) című kampány az Usborne gyermekkönyvkiadót célozta meg. A kezdeményezők célja az volt, hogy tiltakozzanak a gyermekkönyvkiadásban tapasztalható nemi elkülönítés ellen. A kampány március 8-án, a nemzetközi nőnap alkalmából indult, és a kiadónál azonnali sikereket ért el: az Usborne nem ad ki több „lányoknak” és „fiúknak” feliratú könyvet.

Csak fiúknak!
Csak fiúknak!
(Forrás: nc.lira.hu)

A Let Books Be Books kampányt szülők egy csoportja indította; olyanok, akik korábban is részt vettek hasonló akciókban, amelyek a piac más szegmenseit érintették. Érvelésük szerint a rózsaszín pillangós és a kék kardos és sisakos színezőkönyvek nagyon korlátozott és sztereotipikus üzeneteket hordoznak arról, hogy mi számít fiúsnak és lányosnak. „Azt szokták mondani, hogy a könyvek kinyitják a világunkat, hogy az elménk és szívünk új dolgok irányába válik általuk nyitottá. Mi úgy érezzük, ezek a fiúknak és lányoknak készült kiadványok inkább az ellenkező irányba hatnak” – mondta el Tricia Lowther, a kampány egyik elindítója. „Természetesen azzal nincsen semmi gond, hogy a fiúk szeretik a kalózokat, a lányok meg a hercegnőket. De mi a helyzet azokkal a fiúkkal, akik a hercegnőket szeretik, és azokkal a lányokkal, akik meg a kalózokat? Hogy fogják ők érezni magukat, ha az érdeklődésüknek megfelelő könyvet választják? És hogy fogják magukat érezni akkor, ha olyat kell válasszanak, amit nem szeretnek? Ez itt az igazi probléma.”

A Let Books Be Books aktivistái petíciót nyújtottak át a könyvkiadóknak, amelyben arra szólítják föl őket, hogy ne címkézzék, ne kategorizálják a gyerekeknek szóló kiadványaikat. A petíciót egy nap alatt közel kétezren írták alá, és több száz támogató megjegyzés is érkezett szülők részéről. A kampányt Anne Fine, brit gyerekkönyv-író is támogatta; szerinte ostobák és beszűkítőek ezek a kategóriák, amelyek meghatározzák, hogy mi akarnak, szeretnek a fiúk és a lányok. Az írónő szerint ez mindkét nem képviselői számára káros.

Csak lányoknak
Csak lányoknak
(Forrás: img.jateknet.hu)

A kampány elindulása után nem sokkal azonban kiderült, hogy a szülők nyitott ajtókat döngetnek a kiadóknál. Az Usborne – amely maga is ad ki csak fiúknak, illetve csak lányoknak szóló könyveket – kijelentette, hogy egy ideje már elhatározták, hogy nem adnak ki több ilyen könyvet. A kampány hatására megerősítették ebbéli szándékukat. A kampányt kezdeményezők elégedettek az Usborne válaszával, és remélik, hogy több kiadó is követni fogja ezt a gyakorlatot.

A különbség
A különbség
(Forrás: The Guardian)

Forrás

Parents push to end gender division of boys’ and girls’ books

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (13):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
7 éve 2016. december 31. 09:35
13 Feribá

@Roland2:

> pl. sok helyen a női illemhelyet egy szoknyás alak jelzi, holott sok nő hord nadrágot.

Miért? Mi jelölje? Egy stilizált női nemiszerv?

10 éve 2014. március 15. 10:25
12 Krizsa

@Grant kapitány: Persze, hogy értettem, hogy az őskori evolúciós munkabeosztásról szól(na) az a teória, hogy a nő kicsinyeket nevelt, a ffi meg a zsákmányért harcolt. S hogy ezért keresi a nő még ma is a zsákmányt hazacibáló (pénzes) pasit. Ecélból ugye akár erkölcsösnek, de legalábbis „evolúciósnak” lehet tartani a színpompásra kifestett, hazudozó, a férfit megtartani akaró nőt, aki még az orgazmust is képes megjátszani. De ez már régesrég nem az örökfigyelő, villámgyors him vadász, sem pedig a rajta csimpaszkodó kicsinyével bogyószedő nő, akinek ugyanolyan eszesnek és villámgyorsnak kellett lennie, hogy a kölykével együtt életben maradjon. A nem eszes-gyors, a környezet legapróbb rezzenésit is nem „analizáló” nő leszármazottai már nincsenek közöttünk. Az újkori jólét egy újkori csapda, amitől a lusták és tehetségtelenek most is kihullanak.

Az őskori nő nem is volt kész egész évben a párosodni, sőt, mivel 2-3 éven át szoptatott, azalatt nem is „tüzelt”. A párosodásnak már régóta más a szerepe: rászoktunk, hogy nagyon jó. A nő ugyanúgy, mint a férfi. Az agyba írt jutalomért ácsingózunk, ami olyan, mint egy tökéletesen ártalmatlan kábítószer. Testi-leki fájdalomcsillapító, gondűző, gyorsító-frissítő, anyagcsere szabályozó. S a zabálás (elbetegedés, megrokkanás) élvezetét is hatodrangúvá teszi: van annál jobb is.

Ma már az a nő, akit senki nem nevelt fel „nőnek”, megalázó cirkuszolásnak tartja a női szerepeket. Ált. úgyis csak 3-5 hónapot szoptat. Apának pedig csak teljesértékű, „anyaszívű” férfit kell megtartani, ami viszont a nő döntése (kellene, hogy legyen). A helyesen felnevelt nő ugyanolyan „erőszakos” a céljai megvalósításában is, bármi legyen a célja. De jót nevettem, mikor itt a Nyesten valaki erőszakosnak nevezett... hát nem, tessék haladni a korral: ezt asszertívitásnak nevezik. A „nőies” nők meg ügyeskedjenek tovább a pasasok árnyékában – a (fél)műveltebbje még igazolhatja is magát az „őskori munkamegosztással”.

10 éve 2014. március 14. 18:55
11 blogen

@Grant kapitány: Az oldal hangvétele alapján átlagos liberális lehet a szerkesztő, akit csak a nagyobb ideológiai konfliktusok idején kap el a gépszíj. Mint minden balosnak, így a nyest szerkesztőinek is a reáltudományok a vakfoltjai, mert itt áll fenn a veszély, hogy az ideológiájuk belefut a valóság késébe és elvérzik azon.

10 éve 2014. március 14. 18:41
10 Grant kapitány

@Fejes László (nyest.hu): A hozzászólásodból kiderül, hogy annak ellenére, hogy "nyelv és tudomány" címen jelenik meg a portál, te egy keményvonalas tudományellenes szkeptikus vagy, ha evolúciós pszichológiáról és általában evolúcióról van szó. Így már az is egy fokkal érthetőbb, hogyan jelenhetett meg nem túl régen egy súlyos pszichózisban szenvedő vallási fanatikus tudomány-relativizáló írása is a nyest-en.

Gratulálok neked mindehhez, csak így tovább.

@Krizsa: Természetesen statisztikai arányokról van szó, a te egyedi példád semmit nem bizonyít és nem is cáfol.

10 éve 2014. március 14. 09:23
9 Fejes László (nyest.hu)

@szigetva: Szerintem erre alapozva a nőknek meg kellene tiltani az autóvezetést. Mint Szaud-Arábiában. Hiszen a cerkófmajmok rámutattak, hogy az nőietlen dolog!

Bámulatos, hol tart ma már a tudomány!

10 éve 2014. március 14. 06:20
8 Krizsa

@Grant kapitány: Hülyeség. Az én 13 leszármazottammal, 4 gyerek, meg a "nőies"... viselkedésemmel (a szexben) igazán kifogástalan nő kellett legyek, kb. 6 éves koromtól kb. 65-ig. (Azóta csökkenő gyakorisággal:-)

A rendszerberakás meg 2 éves koromtól a mániám. Akár kavicsokat is. Ez a hülyeség, hogy empatikus, meg rendszerező agy, abból a helyzetből eredt, amibe a fizikailag erősebb férfi a nőt pofonokkal és rúgásokkal beletaszította. A fizikailag erősebb és magasabb férfi cipeljen még többet. A különbség, ami van neki, pont arra való.

10 éve 2014. március 14. 05:41
7 Grant kapitány

@Krizsa: "Az egyenrangú nő a tudományos pályán tudós"

Csakhogy ez a ritka kivétel. Általánosságban az igaz, hogy

"A női agy empátiára....a férfiagy rendszerezésre termett....Az összes tudomány rendszerezésre épül, és mindegyikben férfiuralom van."

Simon Baron-Cohen: Elemi különbség. Férfiak, nők és a szélsőséges férfiagy

10 éve 2014. március 13. 22:45
6 Roland2

Ebből kiindulva akkor azt is diszkriminációnak kell tekinteni, hogy vannak külön fiú és lányruhákat áruló boltok,ill. az áruházakban külön osztályokra vannak választva a lány és fiúruhák. Mert mi van akkor, ha egy kisfiúnak a szoknyák vagy a rózsaszín pillangós ruhák tetszenek, viszont ezeket csak a lányruhák osztályán/boltjában találja meg ? Ez azt az érzést keltheti benne, h. ő nem "igazi" fiú,ill. csak a lányok hordhatnak ilyen ruhát - pedig lehet, h. szereti a focit és az autókat is. Gondolom akkor ezek a felvilágosult szülők kitalálnák, h. csak semleges, uniszex ruhák legyenek.

De ha itt tartunk, az is diszkriminatív, h. pl. sok helyen a női illemhelyet egy szoknyás alak jelzi, holott sok nő hord nadrágot. Ez elavult sztereotípia. Egy szoknyás férfiban pedig azt a benyomást keltheti, hogy ő kevésbé férfias, csak azért mert szoknyát hord ( mert a szoknyaviselést a nőkkel asszociálják ), pedig lehet, h. egy műszaki beállítottságú nőfaló macsó.

Lennének még elérendő célok eme brit szülők számára.

10 éve 2014. március 13. 21:08
5 Krizsa

A probléma az anyagiak körül van. A többi rózsaszín meskete.

Ha a lányt "fiú-azonos-értékrendben" nevelik, akkor leszarja a férfi(férj) anyagi pluszokat hozó jelentőségét, és azzal rúgja ki a meg-nem-felelőt, hogy szépen megköszöni az eddigi kellemességeit.

Az ilyen nő egyedül is felneveli a kiskölyöt (az egyetemig). Sőt a biológiai apát is a gyerek közelébe engedi - HA - megfelelőnek találja. Ha nem, akkor gyerektartást fizetni se lesz joga - nehogy bármiféle joga legyen.

Az egyenrangú nő a tudományos pályán tudós, a gyerekének meg: anyu. Senkitől nem vár semmit. Ha a férfi bejön a kapun és maradni is akar, pont olyan egyenrangúnak kell lennie, mint egy "nőnek".

10 éve 2014. március 13. 21:05
4 Grant kapitány

@szigetva:"Vajon honnan tudják, hogy az fickós dolog?"

Sehonnan nem tudják, ösztönösen viselkednek így az eltérő hormonszintjeik miatt.

"The percent of contact time with toys typically preferred by boys (a car and a ball) was greater in male vervets (n=33) than in female vervets (n=30) (P<.05), whereas the percent of contact time with toys typically preferred by girls (a doll and a pot) was greater in female vervets than in male vervets (P<.01). In contrast, contact time with toys preferred equally by boys and girls (a picture book and a stuffed dog) was comparable in male and female vervets. The results suggest that sexually differentiated object preferences arose early in human evolution, prior to the emergence of a distinct hominid lineage."

Gerianne M. Alexander, Melissa Hines: "Sex differences in response to children's toys in nonhuman primates (Cercopithecus aethiops sabaeus)". Evolution &Human Behavior, Volume 23, Issue 6 , Pages 467-479, November 2002.

10 éve 2014. március 13. 20:43
3 szigetva

@Grant kapitány: A hím cerkófmajmok inkább autókkal játszanak? Ez valóban megdöbbentő. Vajon honnan tudják, hogy az fickós dolog?

10 éve 2014. március 13. 19:47
2 Grant kapitány

"Rendszeresen számolunk be ilyen, a nemek egyenlőségét hirdető, a sztereotípiákkal szembeszálló kezdeményezésekről."

A nyest-nek vajon nehezére esne ebben a témában a tudományos álláspontról is beszámolnia a megalapozatlan, légből kapott hiedelmek mellett (vagy, amire már gondolni se merek, esetleg azokkal szembeállítva)?

10 éve 2014. március 13. 19:44
1 Grant kapitány

"Brit szülők komoly és sikeres kampányt folytatnak a nemek szerint készülő kiadványok ellen."

Tudatlan, tájékozatlan emberek tesznek ilyet. Aki tájékozódik a kérdésben, az ma már több ismeretterjesztő könyvből is megismerheti a tudományos álláspontot, ami szerint az emberi agy már az anyaméhben szexuálisan differenciálódik, aminek eredményeként a nemi különbségek már egészen korán megnyilvánulnak a gyermekek viselkedésében.

Dick Swaab holland agykutató számol be arról a kísérletről, amiből kiderült, hogy "a játékszerek iránti preferenciáinkat nem a társadalomtól tanuljuk, hanem be vannak programozva az agyunkban, hogy előkészítsen bennünket később a társadalomban betöltendő szerepünkre: a kislányt az anyaságra, a kisfiút a harcra és a technikai dolgokra." Még a cerkófmajmokkal végzett kísérletekben is a nőstények a babát választották, a hímek az autókkal játszottak szívesebben.

Továbbá "A spontán készített gyerekrajzokban is felfedezhetők az egyértelmű nemi különbségek. Nemcsak a fiúk és lányok által rajzolt képek témáiban és színeiben, de még a kompozícióban is különbségek figyelhetők meg, melyeket az anyaméhben lévő hormonok befolyásolnak. A lányok általában embereket rajzolnak, leginkább lányokat és nőket, emellett virágokat és pillangókat. Világos színeket használnak, pirosat, narancssárgát, sárgát. A fiúk ezzel szemben előszeretettel rajzolnak műszaki dolgokat, autót, vonatot, repülőt...Az anyaméhben túl sok tesztoszteronnal találkozó lányok öt-hat éves korukban is a fiúkéihoz hasonló rajzokat készítenek..."

(Dick Swaab: Az agyunk mi vagyunk. Libri kiadó, Budapest, 2013, 85-86. o.)