0:05
Főoldal | Rénhírek

A magyarok a díszvendégek Isztambulban

Először lesz Magyarországnak önálló standja az Isztambuli Nemzetközi Könyvvásáron, amelyet szombattól november 20-ig rendeznek meg, immár 31. alkalommal.

MTI | 2012. november 17.

A magyar könyvszakmai delegáció célja, hogy előkészítse Törökország díszvendégségét a 2014-es Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra. „A részvétellel az a célunk, hogy a Magyarországon Törökországról vagy török íróktól megjelent könyveket és a Törökországban Magyarországról vagy magyar íróktól megjelent műveket bemutassuk” – mondta Hóvári János ankarai magyar nagykövet az MTI-nek. A részvételt a Külügyminisztérium szervezi, a könyveket a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) viszi ki a rendezvényre.

::adbox::7:.

Zentai Péter László, az MKKE igazgatója kiemelte: Magyarország olyan köteteket visz ki a vásárra, amelyek érzékletesen bemutatják Magyarország érdeklődését a török kultúra és művészet iránt. „A könyvek között olyan érdekesség is szerepel, mint a nemrég az Európai Unió irodalmi díjával (European Union Prize for Literature) kitüntetett Horváth Viktor Török tükör című regénye” – fejtette ki az igazgató. Hozzátette: a könyvvásáron lesznek Magyarországról, a hazai gasztronómiáról, borokról szóló magyar, illetve angol nyelvű kiadványok is.

A fesztiválon részt vesz Kocsis András Sándor, a MKKE elnöke és Barna Imre, a MKKE elnökhelyettese is. „Szeretnénk, ha 2014-ben Törökország lenne a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendég országa” – árulta el Zentai Péter László, aki Barna Imrével együtt erről fog tárgyalni a török könyves szervezetek vezetőivel és a török kulturális minisztériummal.

Szombaton a magyar irodalomról és a magyar-török történelmi kapcsolatokról szóló panelbeszélgetés lesz, amelyen a Magyar-Török Baráti Társaság képviseletében F. Tóth Tibor, a történelmi kötődéseinket feldolgozó számos mű szerkesztője is részt fog venni. A társaság gondozásában az elmúlt években megjelent török, illetve török-magyar kétnyelvű kötetek elsősorban a törökországi magyar emigrációk történetét dolgozzák fel rangos, nemzetközileg ismert és elismert tudósok tollából. Az isztambuli könyves seregszemlén jelen lesz Krasznahorkai László író, akinek Az ellenállás melankóliája című könyve törökül is megjelent.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!