0:05
Főoldal | Rénhírek

Magyarország a díszvendég Helsinkiben

Tizenhárom magyar vonatkozású könyvet adnak ki Finnországban a Helsinki Könyvásárra, amelynek Magyarország lesz a díszvendége október 25. és 28. között. A megnyitón Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője tartja a köszöntő beszédet, valamint fellép a Lukács Miklós-Dresch Mihály duó.

MTI | 2012. október 25.

A Balassi Intézet az MTI-t szerdán arról tájékoztatta, hogy a magyar részvétel a Publishing Hungary program keretében valósul meg, Magyarországot mintegy 30 vendég és félszáz program képviseli. A rendezvényt a finn Magyar Kulturális és Tudományos Központ szervezi. „Nagy örömünkre szolgál, hogy ebben a megtisztelő figyelemben közvetlenül olyan – Finnország szempontjából kiemelt fontosságú – országok meghívását követően részesülünk, mint Svédország, Nagy-Britannia, Franciaország és Észtország. Jövőre Németország lesz a díszvendég” – olvasható a sajtóközleményben.

A magyar díszvendégség mottója Unkari lähellä (Magyarország közel van) – áll a dokumentumban. A mottó arra utal, hogy a rendezvényen a magyar kultúra elérhető közelségbe kerül a finn látogatók számára, valamint hogy „a két, földrajzilag távoli országot gazdag kulturális kapcsolataink mindig is közel hozták, hozzák és hozhatják egymáshoz”. A díszvendégség kiemelt témái a gyerekkönyvek és az ifjúsági irodalom, a fényképész-műfordító Rácz István életműve, a néprajzi kapcsolatok, a magyarországi Kalevala-kultusz, valamint a 100 éve született Örkény István – hangsúlyozta közleményében a Balassi Intézet.

A magyar stand száz négyzetméteren épül meg a könyvvásár főbejárata és forgalmas pódiumok közelében. „Innovatív, egyedi megjelenésre törekszünk az Ivanka Beton Design cégtől kapott berendezési elemek felhasználásával” – fogalmazott a Balassi Intézet. A közlemény kitért arra is, hogy a magyar pavilonban tájékoztató pult, gyerekkönyvekkel, animációs filmekkel felszerelt gyereksarok, új kiadványok, könyvritkaságok és művészkönyvek, valamint érintőképernyős installációk kapnak helyet.

A könyves seregszemlére finnül megjelenik például Kondor Vilmos Budapest Noir, Spiró György Tavaszi tárlat, Papp Sándor Zsigmond Semmi kis életek, Kirsi Kunnas és Reich Károly Fura ABC, Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk, Weöres Sándor Elveszett napernyő – válogatott versek, Örkény István 100 egyperces novella című könyve, valamint a Ristiaallokossa – esszék a magyar irodalomról című kötet, Csaplár Vilmos Hitler lánya, Esterházy Péter Hahn-Hahn grófnő pillantása című regénye.

A standon beszélgetések lesznek hallhatók magyar írók és szakemberek, finn fordítók, irodalmárok, kiadói szakemberek és írók részvételével, valamint a stand látogatói néhány perc alatt szerezhetnek alapvető magyar nyelvi ismereteket a Helsinki Egyetem hungarológiai képzésében részt vevő tanárai és hallgatói segítségével – áll a közleményben. A díszvendég ország számára biztosított kiállítási felületeken a Magyar Művészkönyvalkotók Társaságának műalkotásai, Hoppál Mihály eurázsiai sámánokról készített könyveinek művészi értékű fényképei, valamint Timár József finnországi és magyarországi természetfotói lesznek láthatóak. A magyar standon minikiállítás nyílik a magyar Kalevalákból, valamint Rácz István fotográfus albumaiból, műfordításaiból.

A Balassi Intézet közleménye kiemelte: a díszvendégség során kiemelt szerep jut a gyerekkönyveknek, „hogy a fiatalabb nemzedékek is olyan pozitívan viszonyuljanak a nyelvrokon magyarokhoz, mint az idősebbek”. Vasárnap például Nánási Yvette, a Magyar Gyermekkönyvkiadók Egyesületének vezetője és Demény Eszter (Pagony Kiadó) magyar gyermekkönyveket mutatnak be a nemzeti standon. A közlemény kitért arra is, hogy a Balassi Intézet a magyar témahéthez kapcsolódóan mintegy ötezer gyermek számára szervez játékos feladatokat, könyvbemutatókat, vetítéseket finn iskolákban.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!