Előítéletek, korrupció, tudatlanság –
tankönyvbe illő példák
Ami elromolhat, az el is romlik – Murphy e kevéssé optimista megfogalmazását a 19. századi nyelvkönyveinek vizsgálata után csupán azzal a gondolattal egészíthetjük ki, hogy ha ez remélhetőleg nem is feltétlenül igaz, számos negatív emberi tulajdonság nem igazán látszik javuló tendenciát mutatni. E tankönyvek bőséges anyaggal szolgálnak az előítéletek, a korrupció és a tudatlanság évszázados problémájára; persze a remény hal meg utoljára.
A 18-19. század tankönyveit vizsgálva korábban már láthattuk, hogyan változtak gasztronómiai szokásaink. E nyelvkönyvekben arra is bőven találhatunk példákat, hogy az elmúlt évszázadokban ugyan az emberiség ismeretei bővültek ugyan, az emberi civilizáció jelentős átalakuláson ment át, maga az ember számos tulajdonságában mégsem változott – és ezek között vannak bizony rossz tulajdonságok is.
Némi előítéletek
Te csak házasodj, boldog Ausztria – tartja a mondás, de az már Ausztria esetében sem mindegy, ki házasodik a dinasztia nagy családjába. Csató Pál 1834-ben megjelent Magyar és német beszélgetések, a két nyelven beszélni kezdők számára című, egyébként igen vicces tankönyvében számos példát találhatunk a házasság körül jelentkező előítéletekre is. A tankönyv egy jelenetében a két szereplő párbeszédéből kiderül, hogy az amerikai kontinens immáron a magyar közönség látómezejében is ott szerepel: gondoljunk csak arra, hogy az első magyar híradás az Egyesült Államokról az Erdélyi Muzéum című lap (1814-1818) hasábjain jelenik meg; az első útleírás pedig a lapnál egykor gyakornokoskodó Bölöni Farkas Sándor tollából éppen Csató Pál tankönyvével egy évben lát napvilágot.
Az említett párbeszéd a rokoni viszonyok felsorolása mellett azonban más érdekességekkel is szolgál:
– Mi hír van kedves öccse-uráról?
– Csakugyan Amerikában van a sógoránál.
– Még mindig nőtelen?
– Nem többé; sógor-asszonya írta a testvér-nénjéhez, hogy öcsém egy négerleányt vett el.
– Mit? egy feketét? ha azt boldogult nagy-bátyám, kegyed édes atyja, tudta volna, soha meg nem engedte volna, hogy onokáji, a kegyed onokatestvérei, feketék legyenek.
– A szín nem választja el a dolgot. Ki tudja, milly színűek valának eleink?
(Forrás: Wikimedai Commons / Modesto Brocos (1852–1936))
Úgy látszik, eleink már a múltban is eltérően gondolkoztak az eltérő bőrszínt illetően, ám nem ez az egyetlen kérdés, mely Csató Pál tankönyvében kiváltja az egyes szereplők véleménye közti összeütközést. A társadalmi helyzet alapján történő rangsorolás szintén ugyanilyen fontos. Az alábbi példában atya és fia beszélget:
– Fiam, azt hallom, házasodol. Ki a személy, ki meg tudta nyerni kedvedet, s mi adhat neki erre just?
– Atyám, az én hölgyem szelíd, kellemes, szép és jó.
– Nem azt kérdem. Hány őst mutathat?
– Ősöket?
– Mellyik nemzetségből származik? melly ágról szakadt?
– Ezt nem tudom.
Kiderül aztán, hogy a leányzó bizony közönséges származású. Az ezen felháborodott szigorú apa meggondolatlan fiát a kitagadással fenyegeti meg, ám véleménye igazán rugalmasan módosul, amikor kiderül, hogy a polgári leány bizony igen jómódú család sarja:
– Hát gazdag?
– Jegypénze (hozománya) 100 000 tallér.
– Miért nem mondtad ezt mingyárt? Ez megmásítja a dolgot. Vannak esetek, midőn a mennyiséget millyenség helyett vehetni.
A pénz az emberi jellemgyengeség egyik jelképeként máshol is felbukkan.
Mindennapi korrupciónk
Tagadhatatlan, hogy a vasút jelentős mértékben átalakította világunkat: az első hazai vasútvonalat Pest és Vác közt történetesen 1846-ban adták át. Garay János Magyar és német beszélgetések kézikönyve, vagy is gyakorlati útmutatás e két nyelven a társalkodási-, ipar és közélet legkülönneműbb viszonyaiban helyes és ügyes kifejezésre című, több kiadást megért tankönyvének 1846-os kiadása úttörő módon szerepelteti tankönyvi példaként a vasút hazai megjelenését. Egy párbeszédben pedig már a jövő vasútfejlesztésének és a kormány ezzel kapcsolatos szerepének gondolata is felbukkan:
– Mit tart ön ezen utazás neméről?
– Minden más utazásmódnak elébe teszem.
[...]
– Hogy hazánkra térjek, mit gondol ön, lesz-e valami a Bécs–Győr-i vasútból.
– Én hiszem; hisz elég pénzerő van együtt, s a kormány sem ellenzi.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Pénz és kormányzati szándék; tény, hogy a Bécs és Győr közti vasút terve igen korán felmerült: a Bécs és Bruck közti szakaszt már 1846-ban átadták, ám a Bruck és Győr közti szakasz átadására csak 1855. december 24-én került sor.
Ha már viszont szóba került a határállomás, Bruck, érdemes ismét felütnünk Csató Pál 1834-es tankönyvét, ahol a határátkelés során a megvesztegetés tankönyvi példáját láthatjuk. A jelenetben szereplő utazók nem szeretnék, ha a vámtisztek minden csomagjukat átvizsgálnák: azok némi baksisért cserébe le is mondanak erről:
– Nem visznek az urak valami tiltott árut?
– Nincs velünk semmi kobzani való. Csak egy-két cikkelyünk van, melly fizet, s azt nyomban bejelentjük.
– Lássuk, mi? Adják ide az urak a láda- és párna-zsákkulcsaikat.
[...]
– Itt van az útvám (útpénz) s itt (halkan) valami a fáradságért.
– Köszönöm. Hajts, kocsis, megónoztam már a ládákat, ezek az urak nem visznek semmi tilost.
(Forrás: Wikimedia Commons / Kiwiev / CC0)
A 19. századi tankönyveket felütve azonban az emberi jellemet és gondolkodást illető pozitív változásról is beszámolhatunk.
Oltogatás
Az oltások körül napjainkban is sok a vita; a 19. században sem volt ez másként. Bár a himlőoltással kapcsolatosan a kortársak közül sokan fogalmaztak meg kétségeket annak esetleges mellékhatásait illetően, Csató Pál tankönyvében a himlőoltás kifejezetten pozitív fogadtatásáról olvashatunk:
– Melly szerencsés találmány az a himlőoltás!
– Kár, hogy ezelőtt húsz esztendővel még nem volt közdivatban.
– Igaz; úgy nem halt volna meg annyi ezer gyermek a himlőben.
– [...] Köszönet a halhatatlan Jenner doktornak ezen üdvös felfedezéseért.
Mivel Edward Jenner a feketehimlő elleni oltáshoz a tehénhimlőn alapuló kísérletekkel jutott (az általa alkotott vaccination ’védőoltás, oltóanyag, vakcina’ kifejezés is a latin vacca ’tehén’ szóból eredeztethető), kortársai és ellenzői úgy vélték, az általa kifejlesztett védőoltás mellékhatásain a pácienseken tehénszerű kinövések támadnak.
(Forrás: Wikimedia Commons / James Gillray (1756–1815))
Az átlagember számára tudomány és áltudomány meghatározása, egymástól való elhatárolása az orvoslás területén a 19. században sem volt egyszerű eset, az mindenesetre bizonyos, hogy Csató Pál könyvében az egyik szereplő igen karakteresen utasítja el a kuruzsló segítségét:
– Legyen halálán ked; haljon meg, ha akar: ezzel a balsammal újra fölélesztem.
– Lehetséges-e ez?
– Kérdezze csak ked azokat a városiakat, kik kezem alatt voltak.
– Ezek, uram, nem fognak felelni, igen jó okokból. Bocsásson meg az úr, hogy háborgattam. Nekem hál istennek semmi bajom, s csak azt akartam tudni, igaz-e, mit az emberek mondanak.
– S mit mondanak?
– Azt, hogy az úr egy tudatlan kuruzsló. Isten az úrral.
A 19. század nyelvkönyvei azért is hasznos olvasmányok a 21. században, mert példáikon keresztül nem csupán a nyelv 19. századi állapotába, hanem eleink hétköznapjaiba és a tudomány korabeli állapotába is bepillanthatunk.
Forrás
Ne sajnálja a száját kinyitni. Társadalmi szokások a nyelvkönyvek tükrében. Magvető, Budapest, 1978