0:05
Főoldal | Rénhírek

„...sajnálni lehet, hogy Erdélyben nincs egy magyar újság...”

Az első 19. századi, magyar nyelven Erdélyben megjelent irodalmi-kulturális folyóirat 1814-1818 között összesen 10 számot ért ugyan meg, ám hatása a hazai – erdélyi és magyarországi – közgondolkozásra szinte felbecsülhetetlen. Az önerőből változást elérő zseni, a hazája felemelkedéséért munkálkodó bármilyen nemű patrióta és a népnevelő pedagógus eszméje csupán néhány azon gondolat közül, mely a reformkort előkészítő Erdélyi Muzéumban felbukkan.

Horváth Krisztián | 2015. november 2.

Döbröntei Gábor (1785-1851) wittenbergi tanulmányai után, Magyarországra való visszatérését követően Kazinczyval kezd levelezni: utóbbi ajánlásával az erdélyi Andrásfalvára kerül nevelőnek. A kor erdélyi sajtóviszonyait szemrevételezve itt fogalmazódik meg benne a gondolat: „...sajnálni lehet, hogy Erdélyben nincs egy magyar újság... Mennyi terjedhetne ebben a kis hazában ezáltal”. Döbröntei saját irodalmi folyóirat indítását tervezi; az előkészületek azonban évekig húzódnak: sajátos módon nem is a bécsi cenzúrával, nem is a potenciális olvasók számával, hanem a folyóiratnak beküldendő kéziratok elégtelen számával van a legnagyobb baj. Minden nehézség ellenére azonban 1814-ben megjelenik az Erdélyi Muzéum első száma (kötete).

Az Erdélyi Muzéum első száma, 1814
Az Erdélyi Muzéum első száma, 1814
(Forrás: Wikimedia Commons)

A zseni

Döbröntei az Erdélyi Muzéum első számában megjelenő Előbeszéd című írásában kilenc pontban foglalja össze a folyóirat célkitűzéseit. Itt megfogalmazott gondolatainak egy részét még az első számban megjelenő Eredetiség s Jutalom Tétel c. írásában tovább elemzi. Itt arra hívja fel a figyelmet, hogy az önálló alkotó, a genie (zseni) az, aki alkotómunkája révén képes új világot teremteni (amire szerinte a kor Magyarországán és Erdélyében nagyon is szükség van). Ilyen értelemben a fordítást az eredeti alkotások mögé utasítva kijelöli az Erdélyi Muzéum további irányát is: a folyóiratban viszonylag kevés fordítás lát napvilágot.

Merni kell. Ha mindenkor csak a külföd munkájin bámulunk, egyedül azokat fordítjuk, sohase tehetünk magunk nagyot. [...] Az akadályok ne ijesszenek-el bennünket, sőt bátorodjunk-fel azok példáján, a kik már közöttünk megjelentek. Akarjuk-é, hogy a Nemzet a tudományokban haladjon? Hárítson-el tehát mindegyik annyi akadályt, a mennyit neki lehet, s ne halogassa azt a későbbiekre, a boldogabb időkre. A nemes lélek nem vész-el lágy sohajtásokban a meg nem változtatható Elmultért, ha bár annak fájdalmát magasan tudja is érezni, s nem olly gyáva, hogy jeles cselekedet véghez vitelét másokra, az utánna jövőkre hagyná. Ha nem találná úgy a maga körét, a mint kívánja, gondolatjától el nem áll, hanem nemes vívással annyit teszen, a mennyi ő tőle kitelik. Így dolgozgatván többen is, utoljára egy szép egész formálódik.

Döbröntei Gábor, az Erdélyi Muzéum kiadója és főszerkesztője
Döbröntei Gábor, az Erdélyi Muzéum kiadója és főszerkesztője
(Forrás: Wikimedia Commons)

Szintén a zseni alakjához kapcsolódóan Döbröntei egy új, sajátos műfajt is bevezet már az Erdélyi Muzéum első számában: az életírást.

A patrióta

Az Erdélyi Muzéum olyan nagy emberek életrajzát tárja az olvasó elé, akik a zseni teremtő erejével megáldva, patrióta szellemben a haza és a nemzet felemelkedéséért munkálkodtak. Fontos azonban, hogy a patriotizmus nem kirekesztő, nem elutasító más nemzetekkel szemben: a folyóirat nyolcadik kötetében megjelenő írás csak úgy tartja „megengedhetőnek, midőn az senkinek jussait meg nem sérti, kárát nem okozza, hanem csak a nagy tettnek szépségétől elragadtatván valaki, nemesebben büszkébb, mint sem magára s ennél fogva Nemzetére is gyalázatot vonjon”.

Eleinte nagy magyar arisztokraták életrajzáról olvashat az érdeklődő, ám hamarosan felbukkannak köznemesek, sőt, az alulról érkező, a maguk erejéből felelmelkedő, ám kiváló szellemi adottságú zsenik is: olvashatunk Hell Miksáról, Mozartról és Pestalozziról is.

A Döbröntei által képviselt patriotizmus természetesen széles látókörű: a (későbbi) Holland Kelet-Indiától Anglián át az Egyesült Államokig számtalan helyről hoz példát az általa képviselt és támogatott szellemiség érdekében. Így az 1817-ben megjelent kilencedik kötetben a westminsteri apátság emlékköveiről az alábbiakat olvashatjuk:

Ide temettetnek az Anglus Királyok, ide a Nemzetnek jeles fijai; nagy Miniszterek, Hadivezérek, Admirálok, Filozofusok, Költők, Művészek. Együtt vagynak hát halálok után is, kik a Nemzet boldogságát, becsületét életekben együtt terjesztették; semmi nevetséges gőg, semmi familiai elsőség hamis fénye nem választja őket külön. Mert a nagy lelkűek nem mind egy familiából valók é?

Az első, az Egyesült Államokról és Bejnamin Franklin életéről szóló írást is az Erdélyi Muzéum teszi közzé a magyar olvasóközönség számára az ekkor alig 20 éves későbbi történész, Szilágyi Ferenc tollából.

Benjamin Franklin fiatal éveiben nyomdászként és újságíróként is tevékenykedett
Benjamin Franklin fiatal éveiben nyomdászként és újságíróként is tevékenykedett
(Forrás: Wikimedia Commons / Charles E. Mills)

Talán nem véletlen, hogy ifjú éveinek hatására az ekkor szintén az Erdélyi Muzéumnál szerkesztőségi gyakornokként dolgozó Bölöni Farkas Sándor (1795-1842) évekkel később maga is nyugat-európai és észak-amerikai útra vállalkozik.

A népnevelő

A lánglelkű iránymutatás, a zsenik patriotizmusa mellett az Erdélyi Muzéum sokat fogalkozik az ifjúság nevelésével is. A folyóirat pedagógiai tárgyú írásai nagyban támaszkodnak Pestalozzi (1746–1827) kutatásaira és gyakorlatára. Az oktatás személyre szabott igények alapján történő átalakításának gondolata is olvasható a folyóirat hatodik kötetében:

...tagadhatatlan igasság az, hogy nem a mindeneket egyenlőknek nézni kellető törvény és polgári rendtartás, hanem kinek kinek tulajdon természete, hajlandósága, s alkalmatos volta határozhatja meg azt helyesen, ki micsoda hivatalra, állapotra, s mesterségre légyen születve. [...] Az emberből kell annak kiindulni, ki az embert a társasági életben maga helyére akarja vezérelni.

Pestalozzi és a stansi árvák
Pestalozzi és a stansi árvák
(Forrás: Wikimedia Commons / Konrad Grob (1828–1904))

A folyóirat 1818-ig áll fenn: összesen 10, rendszertelenül megjelenő kötete lát napvilágot. Sajátos módon sem a rendszertelenség, sem hatalmi szó, hanem egy vis maior volt az, ami a folyóirat megszűnését jelentette: az 1815-1816-os rossz termést követően 1817-ben oly szörnyű éhínség pusztított Erdélyben, hogy az előfizetők nagy része kénytelen volt visszamondani az újságot. Mindezzel párhuzamosan pedig Magyarországon már megjelent az első havi tudományos folyóiratunk, a Tudományos Gyűjtemény is, mely – bár előképe az Erdélyi Muzéum volt – komoly versenytársat jelentett az erdélyi folyóiratnak. Az Erdélyi Muzéum jelentősége a polgári átalakulás és a modern nemzetté válás szempontjából mégis felbecsülhetetlen.

Források

Kókay György (szerk.): A magyar sajtó története I. 1705-1848

Erdélyi Muzéum

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (1):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
4 éve 2015. november 2. 09:08
1 tenegri

Az első folyóirat nyomában, annak céljait követve, de tőle függetlenül ugyanezen a néven (Erdélyi Múzeum) 1874-től is megjelent egy folyóirat, ami több évtizeden keresztül működött, s hosszabb szünet után utódja ma is létezik.

www.eme.ro/erdelyimuzeum