Kilenc dolog, amit a tudós tehet
Mit tehetnek a tudósok annak érdekében, hogy a tudományos ismeretterjesztés jobban, hatékonyabban működjön? – Kilenc pontban összefoglaljuk.
Nemrégiben a The Guardian blogírója nyomán felvetettük a kérdést, hogy kinek a feladata a tudományos ismeretterjesztés. A kérdésről a napokban Nagy-Britanniában konferenciát rendeztek, amelyen az érintett felek – a tudósok és az újságírók – megvitathatták a kérdést. A The Guardian blogja a témához kapcsolódva kilenc pontban foglalta össze a legfontosabb feladatokat, amelyekkel a tudósok segíteni tudják a tudományos újságírást.
Lássuk tehát a listát: mivel segíthetik a tudósok az újságírókat abban, hogy pontosabb, hitelesebb tudományos híreket írjanak!
1. Figyelni a sajtóközleményeket
Egy sajtóközleményben a tényszerűség és a pontosság sokszor ellentétben áll az érdeklődés felkeltésének a szándékával. Az újságíró – szakmája céljaiból adódóan – az utóbbit helyezi előtérbe. A tudós dolga az, hogy a tények javára billentse a mérleget, és felhívja a figyelmet a félreérthető, esetleg megtévesztő vagy akár hamis állításokra.
2. Lebontani a falakat
A tudósoknak nem szabad elzárkózniuk az olyan hétköznapi dolgok elöl, mint a nem tudományos sajtó. A tudományos és a hétköznapi életet nem szétválasztani kell, hanem egymáshoz közelíteni. A tudomány nem lehet mitikus és elérhetetlen elefántcsonttorony.
3. Jelen kell lenni
A tudományos sajtóközlemények megjelenése környékén jelen kell lenniük a tudósoknak, elérhetőnek kell lenniük az újságírók számára, meg kell válaszolniuk a – sokszor laikus – kérdéseket, tisztázniuk kell a félreértéseket. Nem jó taktikai ilyenkor pár napra kikapcsolni a telefont, és elutazni olyan helyre, ahol nincs internetkapcsolat. Mert ha azonnal nem reagálnak a tudósok, akkor megnézhetik magukat a következő héten, amikor már a tévhitek széles körben elterjedtek.
4. Fel kell készülni
A sajtóközlemények kiadására fel kell készülni. Előre, tudatosan végig kell gondolni a megfogalmazásokat, a lehetséges egyszerűsítéseket, a fogalomhasználatot. Nem jó például belefutni abba a hibába, hogy a tudós szakzsargonban fogalmaz, majd csodálkozik, hogy félreértik. Ezeknek a végiggondolásához sokszor elég a józan paraszti ész, de különböző sajtós tréningek is léteznek ezen a területen.
(Forrás: Wikimedia Commons / Colin Smith / CC BY-SA 2.0)
5. Nagyvonalúnak kell lenni
A tudósnak el kell fogadnia, hogy a pontosság relatív. Míg egy tudományos cikkben az a fontos, hogy ne egyszerűsítsenek, addig a sajtó számára készülő anyagoknak szükségszerűen leegyszerűsítőnek kell lenniük. Az újságíró dolga az, hogy a rálátást biztosítsa, hogy megmutassa a nagy képet, az összefüggéseket – madártávlatból. A tudósnak kell kiválogatni a fontos részleteket, és el kell ezeket választania a lényegtelen, technikai apróságoktól.
6. Blogolás
A blog mint műfaj PR helyett is jó, de az újságíróknak is fontos forrás lehet. Ha egy újságíró nem érti pontosan a tudományos cikket, vagy nem tudja elérni épp a tudóst (lásd a 3. pontot), fontos segítség lehet egy tudományos, vagy tudományos-ismeretterjesztő blog, ahol könnyen és gyorsan utánajárhat kételyeinek.
7. Elérhetővé tenni a tudományt
A legtöbb komoly tudományos folyóirat fizetős, így a földi halandók ezekhez nem férnek hozzá. Bár a kérdés részben etikai és jogi, ráadásul a kiadók gazdasági érdekei is jelentősen befolyásolják a döntést, a tudós akkor jár el hasznosan, ha elérhetővé teszi szellemi termékeit.
8. Figyelemmel kell kísérni
Ha valami mégis rosszul sül el a sajtóban, a tudósnak cselekednie kell. Azzal nem segít semmit, ha kineveti a butaságokat, vagy leszólja az újságírókat. Igenis időt kell szánnia a hibák kijavítására, elmagyarázására.
9. Tényszerűség
Az érvek és a vélemények nem helyettesíthetik a bizonyítékokat. Egy tudomány képviselői akkor járnak jól, ha hitelesen felmérik, vagy felméretik, hogy hogyan jelenik meg a saját tudományuk a médiában. Az is szociológiai vizsgálatot igényel, hogy milyen maguknak a tudósoknak a hozzáállása az ismeretterjesztéshez, illetve az újságíráshoz. És ha erről egy hiteles képet sikerül festeni, akkor könnyebben azonosíthatók a problémák is, amelyeket aztán könnyebben és hatékonyabban tudnak megoldani.
Forrás
A cikkben foglaltakkal teljes mértékben egyet értek, kivéve a tudományos kutató "tudós" elnevezésével, annak ellenére, hogy ez az elterjedt titulus.
Ha egyszerűen az adott tudományág "kutató"-jának neveznék magukat a tudósok, akkor nem lepne meg senkit, ha egy kevésbé sikerült tudományos cikkről kiderülne, hogy nem mindenben helytállók a benne közölt kutatási eredmények..:)
@Roland2: Ez azért van nyilván, mert a tudományos életben is nagyon gyakran hangzanak el téves vagy kétséges eredmények, következtetések. A tudományterület érettségével és objektivitásával ennek csökken az esélye - pl. a részecskefizika területén ritkábban olvasok ostobaságot egy folyóiratban, mint pl. pszichológiai területen.
Ez viszont nem baj, hiszen a tudomány párbeszéd. A folyóiratba való bekerüléshez szükséges bírálat csak az első lépés afelé, hogy egy eredményből elfogadott tudás legyen. (Ráadásul a bírálat szigora nagyon nagy szórást mutat folyóiratról folyóiratra.)
Így aztán könnyen előfordulhat, hogy egy szenzációsan hangzó, de szakmai hibákkal teli, meglehetősen buta kutatási eredményt emel ki a sajtó, ért félre, és ad közre csinnadrattával - aztán persze azt "elfelejtik" lehozni, amikor a tudományos közélet ezt a tanulmányt pár hónap alatt apró pici darabokra szedi és bedarálja komposztnak.
Olykor még a tudományos ismeretterjesztő magazinokban,újságokban is lehet téves ( vagy kétséges ) állításokat olvasni.És a laikus olvasó ( még inkább ) el fogja hinni ( gondolván, hogy tudományos kiadványban olvasta,így biztos igaz lehet ).
Tegyük hozzá azért, hogy a legtöbb tudományos folyóirattól az átlagembert csak egy szakkönyvtári olvasójegy választja el...
Én a magam részéről szívesen látnék legalábbis egy hivatkozást az ismeretterjesztő cikkek végén.
Pl. így:
"Tudósok bebizonyították, hogy a férfiak nem látják a fehér színt!
... (értelmetlen halandzsa) ...
J. Doe, K. Stroganoff, Differences of color perception based on social and biological gender, Monthly Pseudopsychology 615, pp. 58-61."
Lehetnek egészen kicsi betűtípussal is, hogy ne foglaljon el sok helyet.