a hír nem szabad, véleménynek pedig helye nincs

Amikor az újságot herélik

A kormányzat és az országgyűlés döntéseit kétségbe vonni, azokat kommentálni tilos; a kínos kérdéseket kerülni kell; problémákról, zavargásokról tudósítani nem szabad stb. Olyan elvárások ezek, melyeket a sajtócenzúra (Kazinczyval szólva az újság „herélése”) támasztott a 18. század végi magyar nyelvű sajtóval szemben, a sajtószabadsággal ellen.

Horváth Krisztián | 2015. augusztus 5.

Korábban már olvashattunk arról, hogyan is bontakozik ki a hazai sajtó története a 18. század elejétől előbb latin, majd a latin mellett már német, végül magyar nyelven is. Ugyanakkor arra is bőven láttunk példát, hogy a cenzúra is komoly kihívás elé állítja a kor újságíróit és szerkesztőit.

1789 nyarán egy újabb magyar nyelvű periodikum lát napvilágot Hadi és Más Nevezetes Történetek címmel – talán a hatóságokat akarták félrevezetni azzal, hogy megjelenésében nem az eddig ismert újságokra hasonlított. Az elsőre talán furcsa című újság, mely füzetekből állott, eleinte hetente, majd 1789 őszétől heti kétszer jelent meg Bécsben. Híradásai eleinte pedig egyetlen eseményről tudósítottak csupán: az éppen zajló orosz-török háborúról (1787-1791), melybe a II. József vezette Ausztria (és így Magyarország is) bekapcsolódik.

A Hadi és Más Nevezetes Történetek 1790. január 1-i számának címlapja
(Forrás: Wikimedia Commons)

Leplezett lap

A Hadi és Más Nevezetes Történetek című lapról, mely bár sem a szerkesztők, sem a cikkírók nevét nem közölte, tudni lehet, hogy Görög Demeter (1760–1833) és Kerekes Sámuel (1757 k.–1800) szerkesztésében jelenik meg. Nevükkel korábban már találkozhattunk: Báróczi Sándor a latin és magyar nyelv 18. század végén Magyarországon betöltött helyzetével kapcsolatban a Hadi és Más Nevezetes Történetek pályázatára írta meg A védelmeztetett magyar nyelv című írását nem sokkal II. József halálát követően.

A lap megjelenését olyan főnemesek is támogatják, mint Széchényi Ferenc, Festetics György vagy Teleky Sámuel, az éppen zajló háború pedig sokakat érdekel. További vonzereje a lapnak, hogy a témákhoz kapcsolódóan rendszeresen közöl ábrákat, képeket, rajzokat. Az újság az osztrák szempontból amúgy eléggé sikertelen törökök elleni háború eseményeinek taglalása mellett egyre inkább kezd becsempészni más híreket és témákat is. 1789 végére ugyanis egyre nyilvánvalóbb, hogy II. József reformjai akár Magyarországon, akár Osztrák Németalföldön kudarcot vallottak. II. József rendszere gyengül, az uralkodó halála előtt kénytelen bizonyos engedményeket tenni.

1790. február 19-i számában az újság így ír arról, hogy a Szent Koronát, melyet II. József korábban Bécsbe vitetett, valóságos diadalmenetben hozzák vissza Magyarországra. Ismét remény nyílik arra, hogy az ország sorsa jobbra fordul:

Visszanyered immár, kedves Hazánk, drága kintsedet, mellytől tsak darab ideig lett megválásod is [...]. Óhajtjuk szívünkből, hogy fejed ékkességének kebeledbe való visszatérését oly virágzásod kövesse, mellyre az idegenek is tehetősnek és méltónak kiáltanak, s amelyet a fejedelemhez való hívség, az egyetértés, a közjó boldogításán, és most különösen a hazai nyelv gyarapításán, összevetett vállakkal való szíves munkálódás által bizonnyal el is érhetsz.

II. József ravatala a Hadi és Más Nevezetes Történetek ábrázolásában
(Forrás: Wikimedia Commons)

A magyar sajtó története I. című kötetben azonban olvashatunk arról, hogy II. József (1780-1790) halála után nem sokkal egy utasítás arról rendelkezett, milyen szempontokat is kell követni a cenzúra során. Kerülendőek a bizalmatlanságot vagy félelmet keltő hírek, a hírekhez kapcsolódó egyéni (újságírói és szerkesztői) megjegyzések, a kormányzat teljesítményét bármilyen szinten is degradáló híradások. Nem szabad a parasztságot nyugtalanságra ingerlő eseményekről hírt adni, de visszafogottsággal kell kezelni az országgyűlésről szóló híradásokat is, és főleg: kommentár nélkül. Tilos a kereszténységgel kapcsolatos bármilyen kritikai megjegyzés, forradalmak, lázongások stb. esetén pedig csak a központi újság, a Wiener Zeitung híreit szabad átvenni.

Az utasítás szerint a hír nem szabad, véleménynek pedig helye nincs: a cenzúra által láttatni kívánt világ és a valóság közti különbség kemény kihívás elé állította azt, ki újságírásra és -szerkesztésre adta a fejét a 18. század végének Magyarországán. Egyesek mégis így tettek.

A korona ábrázolása (az eddigi elbeszélések alapján és a valóságban) a Hadi és Más Nevezetes Történetek 1790. november 23-i számában
(Forrás: Wikimedia Commons)

Más nevezetes történetek

II. Lipót (1790-1792) uralkodásának idején a Hadi és Más Nevezetes Történetek című lap növekvő népszerűsége mellett (egy időben 1300 előfizetővel bírt – ennyi ezt megelőzően soha egyetlen hazai sajtóterméknek sem volt) képes volt olyan külföldi hírekről is írni, melyek ugyancsak aktuális hazai kérdéseket is feszegettek. Olyan kérdéseket, melyekről a cenzorok szerint jobb lett volna hallgatni.

Az újság 1791-es ötödik szakaszának első füzete (július 1-i keltezéssel) így pl. arról számol be, hogy II. Szaniszló Ágost (1764–1795, az utolsó) lengyel király beszédet intézett a lengyel-litván nemességhez a lengyel országgyűlésben. A király beszédében nem kis társadalomkritikával így szól a parasztság helyzetét illetően:

A még rendbe szedendő tárgyak közül, úgymond, kiváltképpenvaló módon előttem forog énnékem a munkás parasztembereknek elvettetett állapotja, kinek boldogtalan szolgaság egész élete, s a szerecsenekhez [rabszolgákhoz] csaknem hasonló sorsa vagyon. Majd szinte senki nem veszi nálunk eszébe, hogy a paraszt is ember; néki is köze vagyon az emberi jussokhoz, s megérdemli, hogy úgy legyen a vele való bánás, mint emberrel. Maguk tudják azt, uraim! Hogy a paraszt tart [el] bennünket, ő eszközli, hogy mi mindennek bőviben vagyunk, amidőn néki magának a szájába bétevő falatja is alig vagyon sokszor. [...] Meg kell vallanunk, hogy ő a legszükségesebb és [leg]természetibb tagja egy virágzó státusnak [államnak].

Tudjuk, hogy a Lengyel Királyság 1772 és1795 közötti három felosztását követően maga is jó időre eltűnik a politikai palettáról, ahogy azt is, hogy Magyarországon a jobbágyság helyzetének rendezése még hosszú időn át távolról sem megoldott kérdés.

„A királyi torta” – Lengyelország feldarabolásának allegóriája (Szaniszló Ágost a koronája után kap)
(Forrás: Wikimedia Commons)

Cenzúra és független újságírás szempontjainak összehangolhatatlansága oldaláról a jobbágyság nyugtalanító helyzetéhez mérhető az is, ami a lap 1789 és 1791 közötti életében történik Franciaországban: a forradalom. Ahogy azt láttuk, a cenzúra fenti alapelveinek megfelelően elvben csak a bécsi hivatalos lap, a Wiener Zeitung erősen szűrt és egyoldalú, a francia forradalmat elítélő híradásait lehetne – kritika és kommentár nélkül – átvennie a Hadi és Más Nevezetes Történetek szerkesztőségének is. Ehhez képest a franciaországi eseményekről 1791 során a magyar jakobinusok egyik képviselője, Hajnóczy József írt nem is akármilyen részletességű (és a cenzúrát sértő) cikkeket.

A lap 1791. augusztus 26-i számában több szempontból is fontos írás jelenik meg: az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata magyar fordításban (nem mellesleg pontosan két évvel a nyilatkozat elfogadása után). A híradás amellett, hogy szép példája a 18. század végi magyar közjogi nyelvnek, azért is különösen meglepő, mert a lap több mint ezres példányszáma révén széles körben magyarul is olvashatóvá vált egy az abszolutizmussal élesen szembenálló dokumentum. A nyilatkozat Az Ember és Polgár Jussainak előadása címen jelenik meg az újságban, első bekezdése így szól 1791-ben:

Az Emberek szabadakká és jussaikra nézve egyenlőkké születnek, s azok is maradnak. A Társaságbéli különböztetések tsupán a közhasznon fundáltathatnak.

Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatának ábrázolása
(Forrás: Wikimedia Commons)

A cikk a továbbiakban foglalkozik az 1791-es francia alkotmány szövegével is, melyet XVI. Lajos csak később szentesít. Utóbbi eseményről az újság 1791. szeptember 27-i száma ilyen hangnemben tudósít:

Itt a Nagy Újság Franciaországból: Reá állott a Király az új Konstitútzióra minden feltétel nélkül.

Ígéretes hírek, ígéretes újság: mivel a törökök elleni háború véget ért, a lap címét is módosítják 1792 januárjától: Magyar Hírmondó (nem összekeverendő az első magyar nyelvű sajtótermékkel, mely szintén e címen indult).

Önmagában a címváltozás még nem jelentene irányváltást az újság profiljában: 1792-ben azonban II. Lipótot I. Ferenc (1792-1835) követi a trónon. Az új uralkodó alatt a cenzúra már távolról sem olyan elnéző, mint eddig: az immáron Magyar Hírmondó néven 1792-1803 közt megjelenő Hadi és Más Nevezetes Történetek is csupán árnyéka egykori önmagának. Kazinczy szavával élve: végbemegy az újság „herélése”.