Egy nyolcéves mém, avagy átkozott-e a körtemuzsika
„Nyolcéves? Nehogy már! Hogyan tudna ilyeneket írni egy nyolcéves?” – Dani olvasónaplója közel egy évtized távlatából kavart vihart az interneten. Kell-e egy alsósnak körtemuzsika, mire jó a kötelező olvasmány és miből lehet mém a magyar weben?
Egy fotómegosztással kezdődött. A képen ákombákom, nyomtatott nagybetűvel írt sorok. Az oldal margóján piros „láttamjel”, hónap-nap dátumozással – sem évszám, sem osztályzat nem látható. Úgy tűnik, iskolai munkáról van szó. A girbegurba betűk meglepően határozott és lendületes összegzést formálnak Móra Ferenc Kincskereső kisködmönjéről. Mi folyik itt? – tette fel a kérdést a Facebook népe és lázas munka kezdődött: kommentáradatok, megosztások, blogposztok – duzzadtak a véleményhegyek.
„Ez a könyv depressziós volt. A lúddal együtt 7-en haltak meg. /…/ Aki 2-szer elolvassa, az 8 évig antidepresszánst szert szed, vagy ha ezt nem csinálja, akkor felakasztja magát. Ezt most tök komolyan mondom, nulla iróniával. Kész, ez komolyan kész.”
A képet kevesebb, mint egy hónap alatt 1384-en osztották meg és 623-an lájkolták. Az, hogy jóval többen osztották meg a szöveget, mint ahányan lájkolták arra utal, hogy a Facebook népét megosztották a gondolatok.
„Először is, ezt a szöveget nem gyerek írta” – sommázza véleményét az egyik hozzászóló. Honnan is ismerne olyan szavakat egy nyolc-kilencéves gyerek, mint az „antidepresszáns”? „Vagy ha igen, akkor ott már régen nagy a baj. Az én gyerekeim például nem ismerték alsós korukban a szót: antidepresszáns. Ha ezt a szót ismeri egy gyerek, az valószínűleg azt jelenti, hogy a szülei szedik, vagy a televízióban lát/hall ilyen szöveget – na ezt érzem én gondnak/…/” – írja az egyébként oktatással foglalkozó lap munkatársa.
A képmegosztás több blogbejegyzést is inspirált. Az osztalyfonok.hu egyik vendégszerzője szerint a mű olvasása az együttérzés, a szociális érzék hangsúlyozása miatt fontos, és nem kellene félteni a gyerekeket Móra elbeszéléseitől, amelyeket „általában szomorkás empátia, néhol a tragédiák fölött érzett düh hat át”. A szerző szomorú lenne, ha saját gyermekei nem részesülhettek volna ebben a közvetett tapasztalatban. „Adjunk csak Mórát gyermekeinknek. Reménykedjünk, hogy csak a történet, s nem a történés lesz sajátjuk.”
Küsmödi felrobban
„Nem számítottam arra, hogy ilyen hullámokat indít majd el Dani olvasónaplójának utolsó lapja” – mondja Zsuzsa, a szerző édesanyja, aki annak idején nagyon eredetinek gondolta fia gyermekkori munkáját, ezért az olvasónaplót a mai napig megőrizte. Mivel egy ismerőse bő hónapja egy vicces dolgozatot posztolt ki Facebook-falán, úgy gondolta, talán Daniét is érdemes újra megosztani. „A kép egyébként már évek óta fent volt a saját oldalamon, de csak néhány ismerősöm lájkolta, és aztán szépen elfelejtődött.” Egészen addig, mikor is Zsuzsa találkozott már említett ismerősének vicces posztjával, és ehhez „hozzákommentelte” Dani művét is. Egy másik ismerőse itt látta meg a művet és engedélyt kért arra, hogy megoszthassa saját falán is a képet.
„Ekkor elindult a lavina. Pár héten belül 1300-nál is többen osztották meg a gyerekkori írásomat. Tumblr-re is kikerült, ott is sokan foglalkoztak vele” – mondja Dani, aki ma tizenhét éves, és úgy tűnik alapvetően szórakoztatja a hirtelen támadt dicsőség. Ha valami bosszantja, akkor az az, hogy nem azok a munkái terjednek ilyen viharos sebességgel, amelyekkel akár több napot, hetet is foglalkozik. Dani ugyanis rajzol: képei számos portálon is felbukkannak. „Ezt a fogalmazást fél óra alatt készítettem, azt a rajzot pedig” – mutat a falon függő, bekeretezett munkájára – „napokon át”.
Előkerül az olvasónapló is, amit nyomtatott nagybetűvel vezetett a nyolcéves Dani. „Mivel alsóban problémái voltak a finommotoros mozgásokkal, az iskola engedélyezte, hogy Dani nyomtatott nagybetűkkel írhasson” – mondja Zsuzsa. Az olvasónapló elején látszik, hogy Dani élvezte a könyvet: lendületes összefoglalóit rengeteg rajzzal illusztrálta. A könyv vége felé a rajzok egyre kevésbe színesek, majd el is maradnak. Az elmémesedett utolsó oldalra már nem is jutott rajz.
„Lehet, hogy ma már élvezném, de – őszintén szólva – azóta nem jutott az eszembe, hogy kézbe vegyem” – mondja Dani. Most éppen William S. Burroughs, Hunter S. Thompson és Irwin Welsh könyveit olvassa, az utóbbi időben pedig Burroughs könyve, a Meztelen ebéd tette rá a legnagyobb hatást.
Körtemuzsika
Zsuzsa nem azt vitatja, hogy a Kincskereső kisködmönnek van-e helye a kötelező olvasmányok között – sokkal inkább azt, hogy hányadik osztályban érdemes foglalkozni vele. „Együttérzést, empátiát nagyon sokféleképp lehet tanítani. Számomra ennek a legjobb példája az volt, amikor Dani kiscsoportos óvodai közösségébe egy hatéves, Down-szindrómás kisfiú került, akit a pici gyerekek a legnagyobb természetességgel befogadtak és szeretettel vették körül.”
„Feladhatnának mást is olvasni alsóban, mint a Kincskeresőt, a Pál utcai fiúkat vagy a Légy jó mindhaláligot” – mondja Dani, de azért hozzáteszi, hogy akkoriban nem csak kötelező olvasmányokon akadt ki. Például egyszer tizenkét évesen megnézte a Mechanikus narancsot. „Azon is kikészültem” – mondja. „Most viszont már tudom értelmezni, és zseniálisnak tartom.”
Zsuzsát leginkább az bosszantotta, hogy csak azért, mert Dani nyolcévesen ismerte az „antidepresszáns” szót, rögtön „besorolták” az egész családot. Míg azt is abszurdnak tartja, hogy ebből kiindulva többen úgy gondolták, a szülők nyilván antidepresszánsokon élnek – ami nem igaz –, eleve nem érti, hogy miért törne pálcát éppen egy magát szakembernek nevező személy egy depressziótól szenvedő anya vagy apa szülői képességei felett. „Egy olyan országban, ahol a depresszió népbetegségnek számít, ahol a probléma szőnyeg alá söprése elterjedt stratégia, ez a hozzáállás szerintem egészen tragikus” – mondja Zsuzsa. Különösen, ha ugyanazon írás kapcsán mások pedig az együttérzés hiányát róják fel a gyereknek vagy családjának.
„Ráadásul én nem mondtam a könyvről azt, hogy rossz, vagy hogy nem kéne elolvasni. Nyolcévesen csak azt emeltem ki, amivel szerintem mindenki egyetért: hogy nagyon-nagyon szomorú” – mondja Dani. Zsuzsa hozzáteszi, hogy sok blogbejegyzés, hozzászólás szerzője javasolta, hogy beszélgessen el a gyerekkel erről, nehogy az értékrendjében úgy maradjon meg a mű, mint „depressziós szar”. „Pedig akkor is és most is sokat beszélgetünk műalkotásokról – legyen az zene, film, könyv vagy bármi más.” Zsuzsát mindig lenyűgözte Dani eredeti látásmódja. A gyerek nyolcévesen is gyakran meglepte őt a világról megfogalmazott véleményével – a világért sem erőltette volna rá a sajátját.
A ködmön
Tény, hogy Dani olvasónaplója rengeteg embert inspirált arra, hogy kifejtse álláspontját az ügyben. Hogy miért futott be ilyen viharos karriert a Facebookon a könyvről készült összefoglaló, arról felelős szerkesztőnket, Molnár Cecíliát kérdeztük.
„Ezek a „gyerekszáj”-történetek mindig népszerűek. Gondolom azért, mert a gyerekek sokkal egyszerűbben és egyértelműbben fogalmaznak, mint a felnőttek. Ráadásul van annak valami bája, hogy egy gyerek a maga nyelvén komoly kritikát fogalmaz meg egy kötelező olvasmánnyal kapcsolatban. Konkrétan azt a kérdést feszegeti „szenvedő alanyként”, hogy káros-e a gyerekekre nézve elolvasni ezt a könyvet. Szerintem az olvasónapló részlete olyan élményeket ír le, amelyek sokakban megfogalmazódtak – nem feltétlenül a Móra-regénnyel kapcsolatosan, hanem általában a magyar közoktatásban szokásos kötelező olvasmányokkal kapcsolatban (gondoljunk A Pál utcai fiúk-ra, a Légy jó mindhalálig-ra).
A gyerek nagyon beletrafált a közepébe. Miért tanítjuk ezeket a régi regényeket? Van-e bármi hasznuk? És ha hasznuk nincs, legalább nem károsak? Hogyan szerettetjük meg ezzel az olvasást? Tényleg fontosabb az irodalmi kánon és a hagyomány a gyerekek szempontjainál? Ezek a kérdések mind-mind beleolvashatóak a rövidke írásba. Éppen ezért – na meg persze a megfogalmazás néhány felnőttes vonása miatt – nehéz elképzelni, hogy valóban egy 8 éves gyerek írta. Én úgy gondolom, semmiképpen nem tipikus az ő véleménye a kortársai körében” – fejti ki felelős szerkesztőnk.
A legtöbb kommentelőt persze az foglalkoztatja, hogy kell-e tanítani 8-9 éveseknek a Kincskereső kisködmönt.
„Erre nehéz válaszolni. Bár az oktatásirányítás ma nem errefelé megy, de én egyáltalán nem hiszek az ilyen általános „kellésekben”. Szerintem azt kell tanítani, amivel valamilyen pedagógiai célt el tudunk érni egy adott tanulócsoportban. Ilyen értelemben a Kincskereső-t is kellhet tanítani. Jó lehet sok mindenre: a szegénység, a betegség, a nyomorékság, a halál tabuival egyáltalán nem gondolom, hogy ártalmas, ha találkoznak a gyerekek – akár már 8 éves korban.
A kötelező olvasmány „csak” eszköz: ki kell találni, miért tanítjuk. És persze azon is múlik a dolog, hogy hogyan tanítjuk. Visszatérve a konkrét ügyhöz: aki klasszikus olvasónaplót írat a gyerekekkel, az valószínűleg nem nagyon tér el tanítási módszereiben az évtizedes gyakorlattól. Ugyanakkor el tudom képzelni, hogy a regény egy-egy jelenete dramatizálva vagy belső hangokkal eljátszva igen tanulságos és fejlesztő hatású lehet.”
Merítés
„Én is végigsírtam annak idején ezt a könyvet, de az miért is jó? Miért kell egy 4.-es gyermeknek sírnia ha nem muszáj? Ezerszer jobban e kornak való olvasmányok vannak.A Kincskereső k.k. nem gyerekeknek íródott. Bár irodalmilag műremeknek tartom kb. 17-18 éves gyereknek. Ennyi erővel temetésre is el lehetne vinni egy 4. osztályt.”
„/…/ ha a szülei antidepresszánsokat szednek, az rossz neki is. Nem azt mondom, hogy túlélhetetlen, de inkább kelljen elolvasnia egy könyvet muszájból, mint hogy a szülei tartósan betegek legyenek, nem? Ha a TV-ből hallotta, akkor gondolj bele, milyen filmeket néz? Ennél nem lehet rosszabb a Kincskereső...:((((”
„Tökmindegy, ki mit gondol a könyvről. A srác szuper, gratulálok az anyukájának is, meg neki magának is. Nem lehetett neki egyszerű ilyen határozott egyéniséggel a suliban.”
„Kincskereső kisködmönt szerintem nem csak a szomorúság miatt nem szabadna másodikban olvastatni, hanem a nyelvezete miatt sem. Szerintem a mai srácoknak szótár kell hozzá. Plusz, ha 8-9 évesen nem szeret meg olvasni, akkor sokáig utálni fogja. Én biztosan kortárs irodalmat adnék nekik, Ruminit Berg Judittól, vagy Nógrádi Gábort. Sok tanár adja fel ezeket is, de a többség még ragaszkodik a régi kánonhoz.”
„Lehet rosszul ítélem meg, de kizárt, hogy egy 8 éves gyereknek ilyen szókincse legyen és ilyen szavaknak tudja az értelmét és tudatosan használja őket. Nem azt mondom, hogy buta, csak azt, hogy ennyire nem érett még. Engem nem győz meg egyelőre.”
„Én meg azt a felnőttet sajnálom, aki szerint a Kincskereső kisködmön depresszióssá tesz. Talán a sok agresszív számítógépes játék, a Való világ meg a többi szenny a személyiség fejlődésére pozitívabb hatással van.(Egyik évfolyam társam sem kötött ki a pszichiátrián.)”
„Így,nyomtatottan nem ír egy alsós gyerek!! Ezt a szülője írta meg neki,de ő is elég primitív módon.”
„/.../a stílus is egy felnőtté, az alsósok nem így fogalmaznának, még ha ezt is gondolnák...”
„Ez is egy "provokatív poén", sajnos gyakran jelenik meg ilyesmi. Nem vicces...”
„Szomorú, ha a tanító néni elfogadja és nem íratja vala újra... én azt tenném.”
„Nem mindegy, milyen habitusú gyerek milyen életkorban találkozik vele. Engem máig megvisel az emléke, kísért. Pedig végül magyartanár lett belőlem. /…/ Egyébként, szerintem negyedikes gyerekeknek igenis korai. És egyet értek: ezt a szöveget nem gyerek írta. Melyik gyerek ír olyant, hogy "nulla irónia" ?”
„Nem hiszem, hogy pl a kis Bicebóca története bármikor is elavulhat...Ha mégis, az már régen nagy baj...Szerintem minden a szülőn, illetve a pedagóguson múlik, hogy "tálaljuk".”
„Azt kell megnézni hogy a "Tanár" mikor látta! Április 1-én! Szerintem felnőtt írta!”
„Én minden kötelező olvasmányt elolvastam elejétől a végéig, amikor kellett. De amit csak rettentő kényszer hatására tudtam végigrágni, az Egri csillagok, és A kőszívű ember fiai. Ez a kettő túl korán jött, még nem voltam elég érett.. A mai napig nem szeretem, és soha többé nem kívánom elolvasni. Szerintem át kellene gondolni ezen könyvek időzítését.”
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (42):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
@deakt: a nyomtatott betűs (esetlegesen folyóírásos elemekkel, ez mindenkinél egyéni, változó, nevelésfüggő, pl. tanult-e zsinórírást), de kisbetűket is tartalmaz. Maximum fenyegetőlevelet és (cég)táblákat szoktak csupa naggyal írni. Jó, persze egy 5-6 évestől, aki még csak most ismerkedik a betűkkel, elfogadható a csupa nagybetűs írás, de egy 8-9 évestől nem. Legfeljebb akkor tartom reális engedménynek, ha diszlexiás tanulóról van szó, és nagybetűs írásnál jobban meg tudja különböztetni a betűket.
@Molnár Cecília: akkor nem szóltam.
@El Vaquero: de mi lenne a megoldás, vagyis a gyors és mégis mindenki által olvasható írástípus?
@El Vaquero: Azért töröltem, mert a Kapitány kérte.
@deakt: az a bajom, hogy begyakoroltatják vele, elég nehéz és összetett írásforma. Aztán később, ahogy a tanuló középiskolába kerül, ott már nehezebben tudja tartani, egyre többet kell írni. Majd a felsőoktatásban pedig jegyzetelni nem tud vele kellő sebességgel. Előbb-utóbb át kell térnie a nyomtatott betűs írásra, de sokkal jobb, ha mindenféle áttérések helyett mindjárt ezt tanulja meg, eleve könnyebb is, és így több ideje lesz, hogy ez a fajta írása széppé fejlődjön. Viszont a csupa nagybetűs írás már túl nagy engedmény, rászokik a gyerek, aztán azzal később tényleg nem lehet gyorsan írni, sok helyen gáz. Jó, a mai világban nem sok helyen kell már kézzel írni, de felsőoktatásban és írásbeli vizsgákon kell, másrészt van még 1-2 hely, ahol nem vagy nem csak grafológiai szempontból követelik meg, hanem pl. jogi okból kell kézzel írni (hogy pl. az adott dokumentum teljes bizonyító erejű magánokiratként minősüljön anélkül, hogy két tanú kéne hozzá még külön). Nem véletlen, hogy Amerikában elég rég nem erőltetik a zsinórírást, és már újabban nálunk sem kötelező, legalábbis modernebb iskolákban.
@Molnár Cecília: látom, dúl közöttetek a love. Szerintem nem volt olyan durva az írása, hogy moderálni kelljen. Már ha arról a hozzászólásáról van szó, amire gondolok.
@hadita: nem fikázunk senkit, a tények ellentmondásosságán vitatkozunk. Még ha fikázna is valaki valamit, egy szót nem lehetne szólni, mert nincs ott konkrét név, amiből azonosítani lehetne bárkit is.
@Grant kapitány: Töröltem.
@hadita: a munkája inkább az ember hozzáértését mutatja. "de a beírásaid alapján levontam a következtetéseket" helyett egy olvasónapló-részletből vont le következtetéseket. :)
@hadita: kimaradt a mint szócska!
@Kisködmön: felesleges lenne tippelgetni mi zaklatta fel a kapitányt, csak eszembe jutott hogy ez az egy előnye van az átkozott egybeöntött szilikon billentyűzetemnek, megvéd a hirtelen dühödt kommenteléstől :)
@bloggerman77:
Az embert nem az minősíti, hogy mi a munkája. Aki sódert lapátol nem kevesebb annál és nem is primitívebb, aki kéziratokat készít elő.
És ezek szerint mégsem tudod megkülönböztetni, mit ír a gyerek, és mit diktál anyu.
És a nyájba olvadás csak itt, Magyarországon divat. De szerintem a ma gyerekei már nem ilyen felnőttek lesznek.
Ha tehetném, minden pedagógussal és szülővel megnézetném a Youtube-on az Apple Think Different filmjét.
www.youtube.com/watch?v=nmwXdGm89Tk
@hadita:
Figyelj. Nem fikázta senki a gyereket. A stílusa nem felel meg az életkorának. Ennyi.
Amúgy te kezdesz itt minősítgetni. Pl. engem. Nem, nem sódert lapátolok a Tüzép-telepen, hanem - többek között - kéziratokat készítek elő kiadásra. Tehát meg tudom különböztetni azt, amit egy gyerek ír, és azt is, amit anyu diktál neki.
A vagány, szókimondó gyerekek nem viszik előre a világot, mert azokból lesznek a társadalom peremére került felnőttek, mert nem tudnak beilleszkedni a "nyájba". Ha érdekel, tudod én is jó voltam, messze jobb egy-két tantárgyban, mint az osztálytársaim. Kiközösítettek emiatt, gúnyoltak. 30 éve még nem volt szervezett tehetséggondozás, úgyhogy kénytelen-kelletlen én is besimultam a nyájba, hogy ne közösítsenek ki.
@El Vaquero: mi a probléma a zsinórírással?
Egyébként csak mondanám a hozzászólóknak: egy most 17 éves gyereket fikáztok, illetve egy egykori 9 évest. Felnőtt emberek vagytok, és képesek vagytok arra, hogy egy gyereknek így nekimenjetek, csak mert nem átlagos. És még élvezitek is. Mondom még egyszer: felnőttként egy gyereket támadtok. Ettől jobb lett a napotok? Mert ha igen, akkor biztos megérte.
Normális emberek egyébként örülnek annak, ha kiemelkedő képességű kissrácokkal, ügyes gyerekekkel, kis egyéniségekkel, vagányokkal, szókimondóakkal találkoznak, mert azokból talán olyan felnőtt lesz, akik előbbre viszik ezt a hülye világot.
@bloggerman77: Nálad mindenképpen okosabbnak tűnik. Igaz, csak őt ismerem, téged nem, de a beírásaid alapján levontam a következtetéseket.
@Untermensch4: Igen, miközben én írtam, az első megszólalására a válaszomat, ő írta az újabbat. Amikor befejeztem és elküldtem az enyémet, láttam, amit közben írt. Mondjuk, azt most sem értem, mi zaklatta fel ennyire. :)