Rövidíteni vagy nem rövidíteni?
Az ősszel megjelent Gárdonyi- és Jókai-regények újramesélése kapcsán kialakult vitában több újságíró és olvasó is utal a hasonló irodalmi rövidítések elfogadottságára az angol nyelvben. Ebben a cikkben megvizsgáljuk az irodalmi rövidítések történetét, gyakoriságát és elfogadottságát az angolszász kultúrában, hogy árnyaltabb képet kapjunk a rövidítések nemzetközi szerepéről.
A Klasszikusok újramesélve sorozat megjelenése, és az általa generált irodalmi és szakmai vita talán értő fülekre talál, hiszen a kérdést érdemes alaposabban is megvizsgálni. Az irodalmi rövidítések mellett és ellen szóló érvek ugyanis hasznos következményekkel járhatnak többek között az irodalom- és nyelvoktatásban. Az angolszászok már csak tudják. Utánajártunk, mennyire.
(Forrás: MTI, Varga György)
A nyugat alkonya? Hangoskönyvek és háborús kiadások
Internetfüggő világunkban a Wikipedia definíciója számít talán a „hivatalos” álláspontnak. Eszerint az irodalmi rövidítés leginkább az audiováltozatoknál elfogadott; nyomtatott változatban egyre ritkább. A nagy amerikai könyvesbolthálózatok, pl. az Amazon, a Barnes&Noble vagy a Powell's honlapjait megnézve ugyanerre a következtetésre jutunk. A rövidített könyveknek csak kis százaléka rövidített nyomtatott szépirodalom. A rövidített könyvek jó része a hangoskönyvek kategóriájába tartozik. A könyvek hangfelvételes változatánál a rövidítés fő oka a felolvasás hossza. Egy vastagabb regény esetében ez 20–40 óra is lehet, ha nem több. Kazettán vagy CD-n ezek túl sok helyet foglalnának el. Manapság azonban a rövidített felvételek mellett a teljes, rövidítetlen felolvasások is fellelhetők a piacon – például James Joyce Ulyssese is, amelynek terjedelme – kiadástól függően – 650–1000 oldal.
A szakkönyvek, tankönyvek és ismeretterjesztő könyvek rövidítése is gyakori. Ez a hosszú és részletes történelmi könyvekre is igaz. Oswald Spengler A nyugat alkonya című és Edward Gibbonnak a történetírást átformáló, hatkötetes könyve a Római Birodalom bukásáról egyaránt olvasható rövidített változatokban is. Az ausztrál történész, Geoffrey Blainey például önmaga készítette el 2000-ben megjelent, A világ rövid története című, eredetileg mintegy 700 oldalas művének 500 oldalasra rövidített változatát, amelynek találóan A világ nagyon rövid története címet adta. A Bibliát és a Koránt is rendszeresen kiadják rövidített változatokban, feltehetőleg azok számára, akik ismerkednek a vallással, és csak alapvető ismereteket szeretnének kapni róla.
Kifejezetten szépirodalmi művek esetén a rövidített nyomtatott változatok létrejöttének több oka is lehet. Az egyik például a könyvméret. A második világháborúban az amerikai Armed Services Editions (Fegyveres Erők Kiadványok) a világirodalom rengeteg remekét adta ki zsebkönyvváltozatban a tengerentúlon szolgáló katonák számára, és 91 hosszabb művön „technikai okokból” kurtítania kellett. A rövidítésre került könyvek közé tartoztak olyan hosszabb hangvételű szépirodalmi művek, mint Thackeray-től a Hiúság vására.
Don Quijote, Monte Cristo grófja, Robinson Crusoe és társaik
Az irodalmi rövidítések különleges esete a Thomas Bowdlerről elnevezett bowdlerization, ami inkább már csonkítás vagy cenzúrázás. Bowdler nők és gyermekek számára készített „finomított” Shakespeare-változatokat az 1800-as évek elején, amelyek mellőzték az erkölcstelen, szexuális részleteket. Ezzel el is jutottunk a szépirodalmi rövidítések leggyakoribb okához, az ifjúsági kiadásokhoz. Fehér Katalin az ifjúsági és gyermekirodalomról írt tanulmányában (Gyermekirodalmunk a sajtó tükrében a felvilágosodás idején és a reformkorban) említi Daniel Defoe Robinson Crusoe című regényét, mint az első olyan regényt, amelyből országonként legalább egy átirat született.
Az ilyen és hasonló jellegű regényekkel az a helyzet, hogy a cselekmény a fiatalok (a 12 év alatti korosztály) számára is érthető és érdekes, de terjedelmük nem teszi őket kimondottan élvezhetővé. Id. Alexandre Dumas Monte Cristo grófja című regénye például kiadástól függően 1500 oldal is lehet, rövidítés nélkül. A rövidítések néha kíméletlen méreteket ölthetnek: Cervantes Don Quijotéjét a hatodára vágta Agustín Sánchez egy új adaptációja.
Néha a nyelvezetet is egyszerűsítik, de a nagyobb hangsúly az oldalszámcsökkentésen van. C. S. Lewis eleve gyermekeknek íródott hétrészes fantasyregény-sorozata, a Narnia krónikái ugyanebből az okból rövidített változatban is megjelent.
William Goldman regénye, A herceg menyasszonya, amit itthon inkább a filmváltozatból ismerünk, érdekes eset, álrövidítés. A mű a teljes cím szerint ugyanis A herceg menyasszonya: S. Morgenstern klasszikus meséje az igaz szerelemről és fantasztikus kalandokról: a „jó részek” verzió/az ifjúság számára átd. William Goldman – Goldman csak az átdolgozó, de ez valójában bravúros irodalmi húzás a részéről.
A ríderz dájdzseszt-verzió
A komoly, kritikailag elismert szépirodalmi műveknél, amelyek témájuk és bonyolultságuk miatt nem tartoznak az ifjúsági irodalomba, igen ritka a rövidítés. A nálunk is ismert Reader's Digest szokott ilyen kiadásokat készíteni. Ők adták ki Lev Tolsztoj Háború és béke című regényének egyik újabb rövidített változatát. A „Reader's Digest-verzió” kifejezés egyébként teljesen meghonosodott az angol nyelvben, és nincs feltétlenül negatív jelentéstartalma; inkább a rövid, tömör, lényegi összefoglalást jelenti. A Háború és béke esetében azonban nem erről van szó. A regény második felében elburjánzanak Tolsztoj történelmi, politikai és háborúval kapcsolatos esszéi, és a szerkesztők általában ezeket a regényhez kevésbé szorosan kötődő részeket vágják ki, vagy helyezik a függelékbe. Ilyen kiadások már Tolsztoj életében is készültek. Persze a Moby Dick sem kerülhette el sorsát hasonlóan hosszú leírásaival, de az angolszász kultúrában sokkal gyakoribb és megtűrtebb, hogy idegen nyelvből fordított regényeket rövidítenek angolra (ennek egyrészt történelmi, másrészt piaci okai vannak).
2007-ben a The New York Times interjút készített hét híres kortárs íróval (köztük Norman Mailerrel, Stephen Kinggel és Joyce Carol Oatesszal) egy hasonló eset apropójából. Az angol Orion Books olyan klasszikusokat adott ki nagyjából 40%-os rövidítéssel, amelyek nem tartoznak az ifjúsági irodalomba, és nem is szokás rövidíteni őket, pl. Tolsztoj egy másik főművét, az Anna Kareninát. Az interjúk nem voltak teljesen komolyak, de mindegyik író javasolt regényeket a vágóbárd alá, Mailer hármat még a saját művei közül is. Bár a cikk félig ironikus, és fricska a magas irodalom védelmezőinek orrára, a válaszok valós elégedetlenséget tükröznek. Valószínűleg minden olvasónak volt már olyan érzése, hogy egy-egy mondat, oldal vagy fejezet igen keveset tett hozzá egy adott mű értékéhez, vagy akár még el is vett belőle.
Összefoglalóan tehát elmondhatjuk, hogy az irodalmi rövidítéseknek az angolszász nyelvterületen sincs nagy támogatottsága; leginkább az ifjúsági kiadás fogalma elfogadott. Az internet folyamatos előretörésével azért még várhatók változások. Bárki elolvashatja például Maurus Jokaitól az angolul hat oldalba tömörített A Man of Gold (Az arany ember) internetes változatát, könyvtár, könyv, sőt, akár a filmváltozat megnézése nélkül is.
Érdemes elgondolkodni, hogy negyven évvel Roland Barthes A szerző halála című értekezése után helyes-e mindenáron továbbra is egy író vagy egy mű szentségét védeni. Barthes fel akarta szabadítani az olvasót a szerző uralma alól. A posztmodern pluralizmus korában napról napra szembesülünk a „demokratikus” valósággal, hogy mára már az olvasó, pontosabban a fogyasztó az úr.