Kitől tanultuk a lódítást? Nagyotmondó évfroduló
Ki ne hallott volna az ágyúgolyón utazásról, és az eset híres-neves főszereplőjéről és elmesélőjéről, Münchhausen báróról? Csak semmi lódítás!
Kétszázkilencven éve, 1720. május 11-én született Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással és a lódítással forrott össze. Alsó-szászországi nemesi családból származott, tizennyolc évesen Moszkvába került az Oroszországba nősült II. Antal Ulrich braunschweigi fejedelem kíséretében. A törökök és a svédek elleni háborúkban kapitányi rangig emelkedett, de 1750-ben kegyvesztett urával együtt neki is távoznia kellett. Előbb Rigában telepedett le, majd hazatért hannoveri birtokára, és ott élt 1797. február 22-én bekövetkezett haláláig.
Az obsitos katonatiszt egy-egy vadászat után esténként fehér asztal mellett valószínűtlen történetekkel szórakoztatta társaságát. Nagy elbeszélői tehetséggel, egyre színesebben adta elő a távoli vidékeken vele történt (avagy nem megtörtént) kalandokat, így egy idő után több vándormotívumot is az ő nevéhez kapcsoltak.
A neki tulajdonított 17 kaland 1781-ben név nélkül jelent meg először, majd 1785-ben – természetesen az öregúr tudta nélkül – Londonban adta ki egy lopás miatt elcsapott, majd Angliába szökött volt könyvtáros, Rudolf Raspe. Ezt fordította vissza németre és dolgozta át három év múlva Gottfried August Bürger, további 13 történettel toldva meg a gyűjteményt. A Münchhausen báró csodálatos utazásai és kalandjai címmel megjelent könyvben szerepelnek a legendás Münchhausen-mesék, például az, amelyben a mocsárba esett báró parókájának copfjánál fogva húzza ki magát az ingoványból. De szintén megtaláljuk benne a már a keresztes hadjáratok idején is felbukkanó kettévágott ló esetét: e szerint a báró egy vár bevétele után hiába itatta lovát, az csak szomjas maradt és vedelte a vizet. Végül a háta mögé nézve meglátta, hogy szegény patást kettévágta a kapu védőrácsa; az önállósult hátsó rész szétrúgott a törökök között, majd a kancáknak kezdett udvarolni. A báró babérindával varrta össze lovát, aminek az az üdvös hatása lett, hogy az ágból lomb serdült, s ő árnyékban ülhetett a nyeregben. Avagy ki ne ismerné vadászkalandjait, a szárnyas tacskó vagy az egyetlen golyó elhajításával leterített kacsaraj esetét.
A történeteknek az idők során több mint száz feldolgozása született, nem csak könyv, de film, rajzfilm, sőt számítógépes szerepjáték is. Megfilmesítette azokat egyebek között Terry Gilliam, a Monty Python tagja és a magyar származású francia rajzfilmrendező, Jean Image is. Természetesen mindben szerepel a híres kaland, amikor a báró ágyúgolyóra pattanva indult felderítő útra, a visszatérést pedig egy ellenséges golyóbisra átszállva oldotta meg. (Kalinyingrádban, az egykori Königsbergben a tiszteletére emelt emlékművön is ágyúgolyón lovagolva ábrázolták.) A báró köré fonódó legendakört nevezik a nehezen kimondható münchhauseniádáknak, sőt az orvostudomány is ismeri a Münchhausen-szindrómát, a képzelt beteg tünetegyüttest.
Szegény bárót élete végéig bosszantotta kétes hírneve, nem vágyott a „lódítós báró” melléknévre sem, amely pedig a sírig elkísérte. Utolsó évei egyébként sem voltak túl derűsek: felesége elvesztése után, 70 évesen újra megnősült, de ezúttal rajta fogtak ki: a 17 éves asszony fűvel-fával csalta, ura hét év boldogtalan házasság után, botrányok közepette, szegényen halt meg.