Kötelezők light
Az általános és középiskolai kötelező olvasmányok listája változtathatatlannak és véglegesnek tűnik annak ellenére, hogy a kötelezőket a tanulók sokszor utálják, a szakmabeliek pedig több szempontból is kifogásolhatónak tartják. A „Klasszikusok újramesélve” sorozat elindulása azonban olyan közfelháborodást okozott, amelynek kapcsán úgy tűnik, hogy egyre többen hajlandóak elgondolkodni az eddig szőnyeg alá söpört problémán.
Kötelezők(ről) röviden
Magyartanárok, könyvtárosok, nyelvművelők és olvasási szakértők hada hosszú ideje kitartóan igyekszik felhívni a közfigyelmet az ifjúság rohamosan hanyatló olvasási kedvére, és az ezzel egyenes arányban növő olvasási-szövegértési problémákra. Ám úgy tűnik, mindez, valamint a PISA-tesztek lesújtó és egyre romló eredményeinek ismertetése sem volt elegendő ahhoz, hogy érdemi párbeszéd alakulhasson ki például a kötelező olvasmányok már-már szentesített listájával kapcsolatban.
Kronológia kontra olvasóvá nevelés
Arató László irodalomtanár, tankönyvíró, a Magyartanárok Egyesületének elnöke már évek óta figyelmeztet a magyartanítás válságára. A válság egyik fő okát abban látja, hogy a magyartanítás nem tart lépést a szociokulturális környezet változásaival. Míg 1968-ban a szabadidő-eltöltés módozatai közül az olvasás az első helyen állt, addig napjainkban csak a huszadik. Egy 2000-es felmérés szerint az emberek 51%-a évi egy könyvet sem olvas el. (Ez az eredmény azóta valószínűleg tovább romlott.)
A magyartanítás azonban figyelmen kívül hagyja ezeket a tényeket: a módszerek, a tananyag és a tankönyvek évtizedek óta változatlanok. A változást nagyon erős blokkok gátolják. Blokkolnak a szülők, akik elvárják, hogy az iskola a gyereküknek is megtanítsa mindazt, amit nekik megtanított; érdekes módon a diákság is, de elsősorban a magyartanár-társadalom, akik – kényelmi szempontból – ellenérdekeltek a változásban.
A válság egy másik okát Arató úr abban látja, hogy (pl. a nyugat-európai és egyesült államokbeli gyakorlattal szemben) mindent egy iskolafokozattal korábban tanítunk, mint kéne, és hogy a kronológia szempontja minden egyebet felülír. Ennek egyébként tökéletes leképeződése a középiskolai kötelezők listája, ami a tizennégy évesekkel az Iliászt, az Isteni színjátékot és a Szigeti veszedelmet olvastatja (bár ezek a művek ebben az életkorban nem tudnak élményt nyújtani), a tizennyolc évesekkel pedig Az öreg halász és a tengert. Az irodalomtörténet és az olvasóvá nevelés szempontja rendszeresen ütközik. Az irodalomtanítás kimeneti vége az érettségi, amelynek sikeressége érdekében jórészt tételek felmondatására edzik a tanulókat. Az olvasóvá nevelés és a szövegértési képességek elsajátíttatása csak sokadlagos cél a tanulás évei alatt.
Klasszikusok „popritmusban"
A kötelezők kérdése most – mintegy hozadékként – Nógrádi Gábor és Gergely vállalkozása révén került a figyelem középpontjába. A Klasszikusok újramesélve sorozat keretében Nógrádiék három nagy kanonizált művet: az Egri csillagokat, A kőszívű ember fiait és Az arany embert rövidítették, egyszerűsítették és kerekítették le, és továbbiak újraírására készülnek. E három regény elolvasására több évtizede az általános iskola hatodik, hetedik és nyolcadik osztályában kötelezik a diákokat egyre keményebb módszerekkel és kevesebb sikerrel. Szenvedélyes és szélsőségektől sem mentes vita alakult ki a külföldön egyébként már jól ismert, és nálunk sem példa nélküli, a szakmában „retold" (= újramesélt) néven emlegetett könyvekről. (A módszer nálunk sem ismeretlen: Benedek Elek a Robinson Crusoe-t, Radnóti a Don Quijotét, Karinthy a Gullivert dolgozta át.) Az ötlet létjogosultságáról, a könyvek használhatósáról, szakmai hasznáról még vérre menő vita folyik, de a kötelezők listájának újragondolása éppen emiatt kapott újabb lendületet.
Nyilas Misi vagy Harry Potter?
A Gyermekmédia Alapítvány 2009. január 27-én vitaestet tartott a Centrál Kávéházban Nyilas Misi, Bornemissza Gergely és Harry Potter – Megújítható-e a kötelező olvasmányok listája? címmel. A vendégek között volt többek között Fenyő D. György, a Magyartanárok Egyesületének alelnöke, Trencsényi László, a Magyar Pedagógiai Társaság képviseletében, Janikovszky János, a Móra Kiadó vezetője, és Nógrádi Gábor, az újramesélt művek kiadója is.
„Kötelező olvasmányok márpedig nincsenek"
A kötelező olvasmányok nem is kötelezők, derült ki mindjárt a vita elején. Legalábbis a Nemzeti Alaptantervnek nincs erre vonatkozó passzusa, ebben a kérdésben nincs szabályozás. Egy általános iskolásnak ez alapján nem kell elolvasnia sem a Légy jó mindhalálig-ot, sem Az arany embert, de még a János vitézt sem.
A szakemberek teljes egyetértésben bírálták a mostani kánont, abban azonban több ponton eltértek a vélemények, hogy mit ajánlanának helyette. A fentebb idézett mondat Trencsényi úrtól hangzott el, aki azt mondta, szükség van a nemzeti kötőanyagra, a közös tudásra, de ezt nem csak olvasmányokkal, hanem képpel, zenével, filmekkel is létre tudjuk hozni. Egyébként a most szentesített kötelezőket abból a szempontból is kifogásolhatónak tartja, hogy az ezekben szereplő, Nyilas Misi-típusú hősök a tanárok által preferált szelíd, ártatlan, jó magaviseletű gyerekek, akik általában áldozattá válnak. „Olyanok, akik a gyerektársadalom peremén állnak, és néha csak azzal tudják felhívni magukra a figyelmet, hogy az életüket áldozzák. A mai sikerorientált társadalomban nevelkedő gyerekek egyre inkább elutasítják ezeket a »lúzereket«, akik nem tudnak magukon segíteni."
Janikovszky János szerint viszont kellenek a kötelezők, ezek listáját szerinte egy szakemberekből álló agytrösztnek kellene létrehoznia, így elkerülhető lenne az a nagyon káros gyakorlat, hogy egyes helyeken a jutalékos rendszerben fizetett pedagógusok irodalmilag igénytelen olvasmányokat tesznek kötelezővé és vetetnek meg a gyerekekkel.
Fenyő D. György egy alternatívát is ajánlott megvitatásra. Listája parázs vitát váltott ki. Egyesek a Légy jó mindhalálig-ot, mások Lázár Ervint hiányolták, de kifogások merültek fel Agatha Christie műveinek kötelező olvasmánnyá tételével szemben is.
Nógrádi Gábor, a korábban említett újramesélt könyvek kiadója és szellemi atyja szerint a klasszikusokat nem szabadna pusztán azért lecserélni, mert szövegük nehezen olvasható egy mai gyerek számára, hiszen elhagyásukkal kimaradna valami össznemzeti mítoszunkból, a magyarság szellemi kincsestárából. A szövegüket azok számára egyszerűsítették, akik amúgy nem olvasnák el az eredetit. Emellett szerinte is szükség van a kötelezők állandó megújulására, az életkori és társadalmi igényekhez alkalmazkodva.
A bátrabb magyartanárok, vállalva a szakmai és szülői ellenállást, már módosítanak a kötelezőkön. Van olyan iskola, ahol a gyerekek A kőszívű ember fiai helyett A nagyenyedi két fűzfát kapják kötelező olvasmánynak, így nagyobb kedvvel olvasnak. Máshol – ötéves gimnáziumi képzésben –, Bíró Márta osztályában a Zabhegyezőt és az Előttem az életet olvassák a 14–15 évesek. „Ezeket a könyveket nagyon szokták szeretni, mert a főszereplőik gyerekek, és a problémáikat jobban magukénak érzik, mint mondjuk az Antigonéban körüljárt »eltemessük-e a holtakat?« kérdéskört. Elolvasás után szívesen beszélnek is róluk – vadul vitatkoznak például arról, hogy jó fej-e Holden Caulfield. A bemelegítő könyvek után, a következő évben már könnyebben veselkednek neki a nehezebb szövegeknek is" – mondja a magyartanár.
A legfontosabb, hogy a gyerekek megszeressék az olvasást. Ehhez a témához egy kis segítség a pszichológia világából:
nviliam.blog.hu/2014/09/27/kaveszunet_pszichologussal
Trencsényi úr igazán újra(?)olvashatta volna, akkor talán nem állított volna ilyen ökörséget. A Légy jó mindhalálig épp arról szól, hogyan válik egy gyerek felnőtté.