Egy kegyes hazugság
Azt állítjuk, hogy az angol helyesírás (és nyomában az átírások) sokszor [p]-t, [t]-t, [k]-t írnak ott, ahol valójában [b], [d], [g] áll. Megmutatjuk, miért.
A mássalhangzóknak két nagy csoportját különíthetjük el: az obstruenseket (megrögzött magyarítóknak zörejhang) és a szonoránsokat (zengőhang). Az előbbieket (pl. [p], [b], [sz], [c]) nem lehet „énekelni” (változó hangmagassággal kiejteni), az utóbbiakat (pl. [m], [n], [l], [r]) igen. A szonoránsok magánhangzószerűbbek, az ejtésük közben jobban áramlik a szájból vagy az orrból kifelé a levegő.
(Forrás: CC0, pixabay.com)
Sok nyelvben ugyanazon a képzési helyen, ugyanolyan képzési móddal több obstruenst is találunk, például a magyarban a [p] is és a [b] is labiális (ajakhang) és explozíva (zárhang). A különbség közöttük az, hogy az előbbi zöngétlen, az utóbbi zöngés. Ilyen párokat a szonoránsoknál jellemzően nem találunk (de azért van erre is precedens, most ezzel nem foglalkozunk). A zöngétlen-zöngés dimenzióban vannak a magyarnál egyszerűbb nyelvek – amelyekben csak zöngétlen obstruensek vannak, ilyen alapvetően a finn – és vannak bonyolultabbak is – amelyekben a zöngétlen ([p]) és a zöngés ([b]) obstruensek mellett aspiráltak (hehezettek) is vannak ([ph]). Ilyen például az ógörög, a klasszikus és a keleti örmény és a thai. Olyan is van, hogy négyféle obstruens áll egymással szemben, az eddigi háromhoz jön még egy olyan sor, ami egyszerre zöngés és hehezett ([bh]), pl. a hindiben.
Amikor b-vel írjuk a [p]-t
Korábban már említettük, hogy míg a magyarban (és sok más nyelvben, pl. a franciában és az oroszban) az obstruenseket valóban az különbözteti meg, hogy zöngétlenek vagy zöngések, vannak olyan nyelvek is, ahol nem ez az alapvető különbség, hanem az, hogy aspirált vagy aspirálatlan-e egy obstruens. Sok germán nyelv, köztük az angol is, vagy például a mandarin (amit nem nyelvészek kínainak mondanak) ilyen.
Figyeljük meg, hogy a szárazföldi Kína fővárosát magyarul [peking]-nek nevezzük és így is írjuk: Peking. Ezt a nevet a Kínába a 17. században érkező francia jezsuiták ismertették meg a világgal. A [k] aztán palatalizálódott, a [cs]-hez hasonló hang vált belőle: kb. [pejcsing], ahogy például az olaszban vagy a románban történt a latin [k]-k egy részével.
(Forrás: CC2.0, J B, flickr.com)
A Csou-ban levő [cs] nem ugyanaz, mint a [pejcsing]-ben levő, ahogy az átírása zh, szemben az utóbbi j-jével is mutatja. Részletekbe itt nem megyünk.
A néhány hónapja elhunyt Csou Ju-Kuan (Zhōu Yǒuguāng) részvételével létrehozott, ma standardként használt pinjin átírás szerint a nevet Beijing-nek (ha a hanglejtést is kottázni akarjuk, akkor Běijīng-nek) írjuk. Ez azonban nem hangváltozást jelez, nem lett a korábbi [p]-ből [b] és a korábbi [cs]-ből [dzs]. A mandarinban – mint már említettük – az aspirált és az aspiráció nélküli zöngétlen obstruensek állnak egymással szemben. Az előbbiek közül a [ph]-t a pinjin (amit tehát [phinjin]-nek ejtenek a mandarin beszélők) p betűvel, az utóbbiak közül a párját, a [p]-t viszont b betűvel írja. A Beijing-ként lejegyzett név ejtése tehát továbbra is [pejcsing].
De mi köze mindennek az angolhoz?
Az európai mandarinok
Nem akarunk újabb kifejezéseket bevezetni, ezért a továbbiakban „aspirált”-nak mondjuk azt, amit egy szakcikkben „fortis”-nak neveznénk. Gondolatban helyettesítse, akinek úgy könnyebb.
Az angol, a német, de például a kevésbé ismert velszi és izlandi is, az obstruenseik szempontjából hasonlítanak a mandarinra. Amit p betűvel írunk, azt jellemzően [ph]-nak ejtjük (pl. angol pin [phin] ’gombostű’), amit b-vel, azt pedig [p]-nek (pl. bin [pin] ’kuka’). Ez utóbbiban a [p] vége kicsit zöngésedhet, de korántsem annyira, mint a magyar [b]. Egy angol obstruens csak akkor lehet zöngés, ha szó belsejében van és nem áll mellette aspirált obstruens: pl. a rubber [raba] ’radír’, member [memba] ’tag’ b-je zöngés. Ez a zöngésség csak a környezet hatása: a környezet spontán zöngéssége mintegy átfolyik a köztük álló, nem aspirált obstruensen, [b]-n. Ugyanebben a környezetben az aspiráció is legyengül (pl. upper [ap·a] ’felső’, compass [khamp·asz] ’iránytű’; a középső ponttal jelölt helyeken jóval kisebb az aspiráció, mint a [h]-nál), tehát itt majdnem előáll az igazi zöngétlen-zöngés szembenállás. Más helyzetekben azonban nem.
(Forrás: CC0, Gellinger, pixabay.com)
A német is ilyen nyelv, amit jól mutat, hogy számtalan, javarészt korai, szóbeli átvételben a német b-vel írt – és persze [p]-vel ejtett – szavakban a magyarban [p]-t találunk: bajor-osztrák beck > pék, közép-felnémet bilde > példa, b.-o. brösel > prézli, bitte > piti(zik). Ilyen megfeleléseket a többi zárhang párral is találunk példákat (dinkel > tönköly, dübel > tipli, gucker > kukker stb.).
Sok más szót azonban a helyesírásnak megfelelően vett át a magyar, például magát a bajor-t vagy a bakfis-t. Ezért is állt elő az a látszat, hogy az angol/német b egyenlő a magyar/francia b-vel, pedig ha a zöngésségüket nézzük, akkor inkább a magyar/francia p-vel lehet őket azonosítani. Mindezzel nem is volna semmi baj, hiszen ezt a „félrecsúszást” a helyesírás is támogatja, és végülis mindkét fajta nyelvben kétféle obstruens van, attól igazán eltekinthetünk, hogy a kiejtésükben eltérnek egymástól.
A csavar
Annak a ténynek, hogy az angolban obstruens csak akkor lehet zöngés, ha nem áll mellette aspirált obstruens, van egy érdekes következménye. Például a spin [szpin] ’pörög’ szóban a p-vel írt hang zöngétlen – az [sz] mellett nem is lehet zöngés –, azonban nem aspirált.
Figyelem, ebben a bekezdésben nem magyaros átírásokat adunk, hiszen épp azt akarjuk érzékeltetni, hogy a magyar [p]-t angolosan [b]-nek kellene írnunk.
Ha következetesek akarunk lenni, akkor ezt a hangot – mint feljebb láttuk – b-vel kellene írnunk: sbin. Ugyanez áll minden más hasonló helyzetben levő obstruensre: stop [sdop] ’megáll’, scan [sgan] ’letapogat’, lieutenant [lefdenənt] ’hadnagy’ kaftan [kafdan] ’kaftán’, sőt wasp [wosb] ’darázs’, mist [misd] ’köd’, missed [misd] ’kihagyott’, kicked [kikd] ’rúgott’, sniffed [snifd] ’szimatolt’, risk [risg] ’rizikó’, box [bokz] ’doboz’, blocks [blokz] ’tömbök’.
Ha viszont így áll a helyzet, akkor az sem igaz, amit korábban állítottunk az angol ragokról. A múlt idő és a többes szám toldalékának nem is három, csak két szabályos alakja van, az előbbié a [d] és az [id], az utóbbié a [z] és az [iz]. (Ismerjük el, a helyesírás itt véletlenül pontos, hiszen következetesen -ed, illetve -s alakban írja ezeket.) A [t] és a [sz] csak rendhagyóan toldalékolt tövekkel fordul elő, például burn [bőn] ’ég’–burnt [bőnt] ’égett’, penny [penij] ’fillér’–pence [pensz] ’fillérek’.
(Forrás: CC0, 422737, pixabay.com)
Mindez tehát nemcsak az angol mássalhangzó-kapcsolatokról, de még a ragozásról kialakult nézeteinket is alaposan felforgatja.
Akkor szinte mindent rosszul írunk?
Ha igaz az, hogy egy csomó obstruens, amit hagyományosan p-vel, t-vel, k-val (vagy c-vel) stb. írunk, az valójában [b], [d], [g] stb., akkor miért nem tér át mindenki a „helyes” átírásra?
A velszi helyesírás részben így működik: Sbaen ’Spanyolország’, sbeis ’fűszer’ (vö. angol spice [szpajsz]) ysgol ’iskola’ sgandal ’botrány’ (vö. angol scandal).
Azon könnyebb felülemelkedni, hogy a helyesírás nem így tesz, végtére is évezredes hagyományról van szó, nem feltétlenül várjuk, hogy a hangtani elemzésünknek mindenben megfeleljen. De az mégiscsak gyanús, hogy a szótárak és a nyelvészek legtöbbje is következetesen p-vel írja azt, amit – ahogy kimutattuk – b-vel kellene. Nem tévedhet egyszerre mindenki!
Azt gondoljuk, arról van szó, hogy a kiejtést megadó átírások alapvetően nem az angoloknak, hanem a külföldieknek készülnek. Egy francia, olasz, orosz vagy épp magyar használó viszont ahhoz van szokva, hogy a b, d, g jelek zöngés obstruenseket jelölnek, amik – lévén zöngések – zöngésítenek. Az angol obstruensek sosem zöngésítenek, hiszen nem zöngések. A magyar mosd ejtése [mozsd], az angol washed ’mosott’ szót viszont talán mégis jobb [wost]-nak átírni, hiszen ugyan érvelésünk szerint helyesebb volna a [wosd], ebben az esetben franciák, olaszok, oroszok, magyarok mind [wozsd]-nak akarnánk ejteni. Ennél már jobb, ha inkább aspiráltnak hazudjuk az utolsó obstruenst, kisebb kárt okozunk vele.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (91):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
@aphelion: ebben igazad van. Nem csak a Hunglishra igaz, a legtöbb (nem germán) nyelv beszélőire, valahogy nagyon elvont koncepció nekik a hangsúlytalan szótagban sorvadt magánhangzót használó koncepció.
@El Vaquero: "Persze mikor angolul kéne svát használni, akkor meg nem megy, és ö-vel vagy ü-vel helyettesítjük (öbáut, eksön/ eksün, sün)."
És ez még a jobbik eset, a profi Hunglish beszélők inkább a-t, e-t, i-t, o-t, u-t, esetleg ol-t (think Lincoln) mondanak helyette...
@geff10: ezek a megfigyeléseid nem alaptalanok, de fonológiaiak, nem fonetikaiak. A magyar nyelv tényleg sokkal jobban épít magánhangzóknál a hosszbeli megkülönböztetésre, inkább kontrasztolja a szavakat ezzel, a magánhangzók pontos fonetikai minősége pedig másodlagos. Nem véletlen, hogy tájnyelvileg azok az ingadozások fordulnak elő, amelyekre nagyon jó példákat írtál (én is említek párat: pizsama/pizsoma, reklamál/reklomál, ügyelniük/ügyelniök, fel/föl, hegy/hëgy/högy). Nyelvjárásonként néha a hossz is váltakozhat (bútort/butort, vizet/vízet, hűtő/hüttő, sima/síma, posta/pósta). A pesti köznyelvben az á/a, é/e, í/i, ő/ö, ú/u, ó/o, ű/ü között nem csak hosszbeli eltérés van, de minőségi is (általában a hosszú pár zártabb, kivéve az á-nál, mert annál előrébb képzettebb), ráadásul a hosszú pár mindig nagyon szűk kettőshangzó, igaz alig észrevehetően.
A house-os példádat nem egészen értem, miért baj, hogy háusz-ként közelítik, vagyis hogy ebben miért az á-t kifogásolod? Talán mert rövidnek ejtik benne? A májkrémben is rövid az á, meg ejtik néhányan a halót is hálónak telefonálás közben, rövid á-val, szóval a rövid á nem idegen a köznyelvi magyartól, ahogy az sem, amit Irgun írt itt alattam, a hosszú a, és a hosszú e, ezekre is igaz, hogy ha hosszú, akkor nagyon szűk kettőshangzók. Van aki emtéát (MTA) emleget, van, aki emtéaat (aa-val most a hosszú a-t érzékeltetem). De pl. a magyarok tudnak svát is ejteni, csak nem tudják. Mikor valaki öööö-zik időhúzásként, míg kigondolja mit mondjon, akkor svát ejt (teljesen centrális, kerekítetlen magánhangzót), nem valódi ö/ő-t, hiába jegyezzük le ezt írásban ö-ként. Persze mikor angolul kéne svát használni, akkor meg nem megy, és ö-vel vagy ü-vel helyettesítjük (öbáut, eksön/ eksün, sün).
Nyelvenként eltér, mert az angol pl. inkább a magánhangzók minőségével kontrasztol, mint a hosszával, bár ott is felállíthatók hosszú-rövid párok. Persze még mindig jobb a hunglishos sit-sít, pik-pík kontraszt annál, mint a lengyelek ejtik kontraszt nélkül: sít-sít, pík-pík, és nem értik, hogy ebben mi a rossz. Hiába magyarázod el nekik, hogy bitch-et, shit-et, pick-et akartak mondani, de beach-et, sheet-et, peak/peek-et mondtak, nem értik miről van szó. A rövid angol i-t sok angol nyelvjárás annyira nyíltan ejti, hogy egyfajta hátrébb képzett rövid é lesz belőle, ezt mégis rövid i-nek hallja a legtöbb külföldi, pedig félelmetes távolság van a két hang között, majdnem fél magánhangzótérnyi zártságot tekintve. Ugyanez áll fent a hosszú angol u-ra, amely egyre inkább az ü-höz áll közelebb (csak változó mértékben veszti el a kerekítettségét), fél magánhangzótérnyivel előrébb képzett, meg ügye elég tág diftongus is, mégis akinek nem anyanyelve az angol, teljesen hátul képzett, egyeshangzó ú-nak hallja félre (igaz erre a szótárak, nyelvkönyvek fonémikus /uː/-s jelölése is rájátszik), pedig a két hang ténylegesen is majdnem olyan távol van egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől. Néha az íráskép zavar be, amikor is az albioni kispolszkilyevic kurwadálemzsipsicsevék a [ˈsɑʷːːɹi]-m perceptálják [ˈsoɾi]-ként, ekként is próbálják meg néha utánozni, de akkor meg azonnal észreveszik, hogy mégse hangzott ugyanúgy, pedig igyekeznek az o-ba nagyobb dallamközt, intonációs dallamívet tenni, de mégis ritmikailag rövid o-ra futja nekik, annyira beléjük rögzült, hogy csak rövid o-ról lehet szó. Ezzel egyébként nincsenek egyedül, sok külföldit zavar, hogy főleg amerikai angol nyelvjárásonál a rövid o-nak írt hangból (egyetlen kerek betű indikál rövid ajakkerekítéses hangot) hogyan lesz kerekítetlen hosszú á-szerű hang (néha hosszú a-szerűbb, amit szintén á-szerűnek hallanak), néhányuknak ez teljes lelki törést okoz, annyira logikátlannak és megbotránkoztatónak találják, hiszen ekkora hülyeség csak az ördög műve lehet. Nyilván az ilyen szemléletű emberek a lándn/landn-t is mindenáron londonnak ejtik, abban is hasonló téma vonul fel (de legalább a hossz nem zavar be), persze ez egyből nem lesz zavaró nekik bus-bász (a röviden írt u itt is rövid [u]-t sejtetne), meg popslágerekben, ahol az náát lávjú béb típusú dalszövegek tipikusak, kettős mérce alapján ott nem hangzik rosszul, logikátlannak, mert azt nem az íráskép alapján szokták meg, hanem kivételesen hallás után. Míg ha az írásképnek nem mond ellent, akkor nem találják zavarónak, hogy németül a Tür, tot, Tod, gut szavak hosszú magánhangzóval ejtettek, meg opcionálisan a "virklich" (wirlich) is elmegy ~"vürkléch"-ként, ezek mindjárt logikusabbak, és magától értetődők, csak tudnám miért is.
@geff10: Az igazán zavarba ejtő mondjuk az, hogy az a-nak, e-nek van olyan hosszú változata, ami minőségben ugyanolyan, mint a rövid (és eltérhet az á-tól, é-től).
Pl. az E-vitamint gyakran hosszú e-vel ejtik (nem úgy, mint azt, hogy ehelyütt), és ez előfordulhat az erre (=E-re ≠ É-re) szóban is. Lásd még az itteni cikkszerző egy korábbi írását: www.nyest.hu/hirek/hosszu-es-rovid
@geff10: „Számomra sokkal fontosabbnak tűnik ilyen esetben a hangok, magánhangzók kiejtésének hossza, minthogy van-e közöttük némi minőségbeli eltérés.”
A mér vagy mer meg a kár vagy kar abból a szempontból nem annyira jó példa, hogy a pesti köznyelvben ezekben a szavakban van hosszbeli eltérés IS + minőségbeli eltérés IS. Ellenben mondjuk a Vietnam esetében gyakori, hogy Vietnámként látja leírva az ember, és ebben néhányaknál nem a, hanem rövid á van. (Adalék az is, hogy pl. a satanizmus és a samanizmus helyesírása éppen a legutóbbi helyesírási szabályzattal változott sátánizmusra és sámánizmusra, ami arra utal, hogy itt is lehetett ingadozás/változás.)
Amúgy evileg az se lenne mindegy, hogy valaki (rágcsálót) irt vagy (levelet) írt, de ott meg pl. gyakran nemhogy minőségbeli eltérés nincs a pöstieknél, de hosszbeli se nagyon. (Az írat vs. irat esetében meg pláne csak helyesírási különbség van errefelé Pesten.) Oszt' mégis megértjük egymást valahogy.
@El Vaquero: Én szlovákiai magyarként általános iskola felső tagozgatában szinte ledöbbenve tudtam meg, hogy valójában az "á" nem elnyújtott "a", annak ellenére, hogy már előtte is találkoztam a magyarországi kiejtéssel (pl. TV-ben), meg állítólag volt olyan időszak kiskoromban, amikor én is úgy beszéltem (úgy tanították).
Később, amikor már több időt töltöttem Magyarországon, meg többet interneteztem azt találtam furcsának, hogy a magyarországiak gyakran á-nak mondják és írják amikor bizonyos kisebbségek kiejtését utánozzák vagy amikor egyes angol szavak kiejtését veszik, pl. house [há!usz] (pl. ezen az oldalon is ezt használják: www.angolnyelvtanulas.shp.hu/hpc/web.php...o=szavakkepekben_W85 ).
Számomra sokkal fontosabbnak tűnik ilyen esetben a hangok, magánhangzók kiejtésének hossza, minthogy van-e közöttük némi minőségbeli eltérés. Bár nem bizonyít semmi, példának tudnám hozni, hogy ugyanúgy helyes a törölköző és a törülköző, nyelváltozat függő, hogy szeget vagy szöget mondanak-e, kolbászt vagy kalbászt, seprűt vagy seprőt, stb., ellenben nagyon nem mindegy, hogy kár vagy kar, már vagy mar, rák vagy rak, mér vagy mer, szár vagy...
@Sultanus Constantinus: nem, ezzel pont azt mondtam, hogy suttogásban is meg lehet különböztetni a kettőt. Suttogásban viszont nem játszik ez a gyengülés, mert akkor valóban nem lehetne. Már pedig lehet.
@El Vaquero: Én itt már elvesztettem a fonalat:
"zöngétlen lenis lenne a fortis"
"suttogásnál a zöngés hangokból zöngétlen lenisek lesznek"
"a fortis hangok viszont maradnak zöngétlen fortisok"
Ezzel most azt mondtad tkp., hogy suttogásnál mégsem lehetne megkülönböztetni a kettőt, pedig de...
@Sultanus Constantinus: ahogy hallgatom ezeket a spanyol hangmintákat, mintha a legtöbb helyen ezekben is zöngétlen lenis lenne a fortis. Lehet ez nem is angol/magyar-specifikus jelenség, hanem egy-két nagyon spéci nyelvtől eltekintve univerzális. Azért még ízlelgetem a jelenséget, meg suttogással is kontrasztolom. A suttogás a legjobb teszt, mert suttogásnál a zöngés hangokból zöngétlen lenisek lesznek ([h]-val együtt ejtve), a fortis hangok viszont maradnak zöngétlen fortisok. Így még suttogásban is megkülönböztető a pay/bay, leaf/leave, tía/día, cana/gana.
@El Vaquero: Vagy pl. cana /kána/ 'ősz hajszál' és gana /gána/ 'kedv'; az utóbbinál a zönge kicsit előbb kezdődik, mint a szó:
hu.forvo.com/word/cana/#es
hu.forvo.com/word/gana/#es
És akkor már legyen egy /t/—/d/ is (tía 'nagynéni' és día 'nap'):
hu.forvo.com/word/t%C3%ADa/#es
hu.forvo.com/word/d%C3%ADa/#es
Itt már annyira nem feltűnő a különbség, de azért felismerhető. A spanyol /p/ és /k/ azonban egyértelműen nagyobbat "pattan" / "kattan", mint a magyarban.
@El Vaquero: Meg lehet hallgatni egy spanyol szót is (ballena 'bálna'), ott egyértelműen mindenhol [b] van:
hu.forvo.com/word/ballena/#es
Cserében a /p/ viszont [pˑ] fortis helyzetben:
hu.forvo.com/word/paso/#es
@Sultanus Constantinus: én először 4:2 arányban hallottam b:p-vel (p-sen whiteo-tól és Neptuniumtól), másodszor figyelmesebben meghallgatva 5:1 (már csak whiteo hallatszott p-sen), whiteo hangmintáját erőszakosan loopba téve b-vel mondja ő is, csak tényleg a b nagy időtartama alatt nagyrészt zöngétlen, bár a [b] vége a magánhangzó előtt kicsit zöngésedik, nagyon rövid időtartamban.
Minél többet figyelek erre a jelenségre, mármint az általam említett gyengülésre (fortisból lenis), annál inkább úgy érzem, hogy az angol hehezett obstruenseknél is mintha fonetikailag zöngétlen lenis + [h] ejtődne, nem fortis + [h]. Nem merem biztosra kijelenteni, még gyakorolgatom.
@Irgun Baklav: „Az viszont érdekelne, hogy ez az átírás mit kezd a szóvégi klaszterekkel, az ottani opcionálisan beszúródó/törlődő obstruensekkel?” Zseniális kérdés, nem is akarok egyelőre mondani rá semmit, gondolkozom. Kösz!
Kíváncsiságból meghallgattam a Forvón a "bean"-t, hát kb. fele-fele mond [pín]-t, ill [bín]-t az én fülemmel.
@El Vaquero: "A legtöbb külföldi viszont, akinek nem anyanyelve a magyar, a magyar a-t egy nyílt, lezser o-nak hallja, mert igazából az is, fonatikailag a nyílt o-hoz van közelebb."
Hát pont ezt mondom én is.
"Míg a latin nyelvek o-jai tényleg sokkal zártabbak és rövidebbek is."
Azt akartad mondani, hogy nyíltabbak, nem?