De ki az a Szása?
Nem fogunk rászokni arra, hogy mások idegen nyelvű fogalmazásait kijavítsuk – viszont rámutatunk arra, hogy nem csak szépirodalmi célokból lehet szükségünk a műfordításra.
A neten egy magyar nyelvű oldalon egy – egyébként nem rosszindulatú – kommentben véletlenül bukkantunk az alábbi állítólagos orosz viccre:
- Я люблю
- Я тоже
- Я хочу
- Я тоже
- Я Саша
- Я тоже
Oroszul nem tudó olvasóink kedvéért próbáljuk meg ezt magyarra fordítani:
– Szeretek.
– Én is.
– Akarok.
– Én is.
– Szása vagyok.
– Én is.
Hát, ennek így nincs sok értelme. Ha találkoztunk már ezzel a szösszenettel, könnyű dolgunk van, de ha nem, akkor is megsejthetjük, hogy itt két szerelmes beszélgetéséről van szó, és az első, illetve a harmadik mondta valójában tárgyas – méghozzá a másik személy a tárgy, tehát egyes szám második személyű. Ennek tudatában akár a Google fordítójával is kijavíthatjuk a szöveget a тебя ’téged’ szó beiktatásával (ahogyan az angol I love mondatot javítanánk I love youra).
– Я люблю тебя.
– Я тоже.
– Я хочу тебя.
– Я тоже.
– Я Саша.
– Я тоже.
Rendben, de mióta foglalkozunk a nyesten idegen nyelvű fogalmazások javítgatásával? Miért érdekelné olvasóinkat, hogy valaki idegen nyelven valamit rosszul írt? Nos, természetesen nem ezért vettük elő a szöveget, hanem egy másik érdekessége miatt, amiről viszont akkor is érdemes tudnia az olvasónak, ha picit sem akar oroszul tanulni. Ennek megértéséhez azonban el kell készítenünk a kijavított szöveg „műfordítását” – azaz olyan fordítását, mely körülbelül ugyanazt a hatást váltja ki az olvasóban, mint az eredeti szöveg annak anyanyelvi olvasójában.
– Szeretlek.
– Én is.
– Akarlak.
– Én is.
– Gabi vagyok.
– Én is.
Ideje, hogy rátérjünk, mi is lenne a szövegben a „poén”: ezt kb. a „haha, de hisz ezek buzik!” felkiáltással lehetne körülírni. Miután kikacagtuk magunkat, elgondolkozhatunk azon, hogy miért esik le nehezen ez a „poén” a „műfordításból”: azért, mert a Gabi név férfi- és női név egyaránt lehet: az előbbi esetben a Gábor, az utóbbiban a Gabriella becéző formája. A szövegből egyáltalán nem következik, hogy a két beszélő azonos nemű lenne.
(Forrás: Wikimedia Commons / Torsten Seiler / CC BY-SA 2.0)
Pontosan ugyanez a helyzet a Саша (Szása) esetében. Bár Magyarországon férfinévként sokan ismerik, és valószínűleg nem kevesen tudják azt is, hogy ez az Александр (Alekszandr – tehát a Sándor orosz megfelelője) becéző formája. Azzal azonban kevésebben vannak tisztában, hogy a Szása lehet az Александра (Alekszandra) becézése is, tehát pontosan olyan, mint a magyarban a Gabi – ezért van szükség „műfordításra”. Szása művésznéven lép fel egy orosz énekesnő, Alekszandra Eduardovna Antonova is.
Kommentelőnknek tehát sikerült igazi Papp Jancsit játszania: írhatott volna Ivánt, Igort, Szergejt, Vóvát, Misát „s még valahány név a naptárba’”, de neki sikerült a Szásába belehúznia, amivel a „vicc” fergetegesnek amúgy sem nevezhető poénját teljesen haza is vágta. Vannak azonban kérdések, melyeket nem tudunk megválaszolni. Mi a jelentősége annak, hogy a párbeszéd szereplői oroszok? És ha van is, miért szükséges a szöveget oroszul idézni? Miért érzi ennek szükségét olyan is, aki nyilvánvalóan legfeljebb igen keveset ért oroszul? Talán olvasóink találnak magyarázatot.
@Antiszociális Nyelvészkedő: A spanyolt sem tudom egzotikusnak elképzelni. Egy világnyelv eleve nehezen tartható „egzotikusnak”. Persze eleve nehéz meghatározni, mi az egzotikus, szerintem inkább kontinuum van, minél távolabbi, minél kevesebb beszélője van, minél inkább eltér a struktúrája az általunk ismert nyelvekétől, annál „egzotikusabb”... az orosz ebbe sehogy sem illik bele.
@Fejes László (nyest.hu): A mi korosztályunknak nem, de a mai tizenévesek számára az orosz épp olyan kuriózum, mint pl. a spanyol vagy a török (ilyen értelemben használtam az "egzotikus"-t). Végül is igaz, hogy ma már csak az angol és talán a német nem az, mert ezeket tanulja mindenki.
Akkor a többi kérdésemre türelmesen és antiszociálisan várom a cikket. :D
@Antiszociális Nyelvészkedő: „el lehetne játszani akármilyen egzotikus nyelven” Ezt nem értem. Mitől lesz egy nyelv „egzotikus”? Az oroszt pl. semmiképp nem nevezném annak. És mit számít az, hogy milyen nyelven „játsszuk el”?
„az oroszban miért kötelező a személyes névmás használata, amikor az igealakból kiderülne, hogy ki az alany?” Ez viszont nagyon jó kérdés, külön cikket érdemel!
„Elég furcsának tartom, hogy oroszul nincs olyan, hogy 'vagyok' és 'vagy', ha jól tudom, a 'van' igét csak egyes szám harmadik személyben használják. De akkor milyen igével fejezik ki az olyan mondatokat, hogy pl. "én vagyok valahol"?” Nem egészen jól érted a dolgot, de a válasz összefügg az előző kérdéssel... :)
@GBR: Tévedtem, a vagyok helyett nem hasznaljak a nagykotojelet, mert nevmassal egyutt nem hasznalhato, igy az "en" eseteben sem.
@Antiszociális Nyelvészkedő: ugy tudom ez esetben sem kell a 'vagyok'. Egyebkent a ki nem tett "vagyok" helyett lehet irasban a "—", nagykotojelet hasznalni.
Még egy kérdés, vagy inkább észrevétel, amit oroszul tudóktól már kérdeztem, de mivel nem voltak nyelvészek, nem igazán tudtak válaszolni. Elég furcsának tartom, hogy oroszul nincs olyan, hogy 'vagyok' és 'vagy', ha jól tudom, a 'van' igét csak egyes szám harmadik személyben használják. De akkor milyen igével fejezik ki az olyan mondatokat, hogy pl. "én vagyok valahol"?
Ugyanezt el lehetne játszani akármilyen egzotikus nyelven (egyébként a mai fiatalok között ez eléggé nagy divat).
Van arra valamiféle magyarázat, hogy az oroszban miért kötelező a személyes névmás használata, amikor az igealakból kiderülne, hogy ki az alany? Pl. azt nem lehetne mondani simán, hogy "люблю тебя"?