Daliás kérdés
Micsoda jellemfejlődés! Eláruljuk, hogyan lett egy esztelen őrültből, vad és heves katonából délceg legény!
Ha olvasóink egy bizonyos szó eredete iránt érdeklődnek, mindig furdalja az oldalunkat a kíváncsiság, hogy vajon miért pont az adott szó érdekelheti a kérdezőt. Sajnos az újságíró és az olvasó közötti viszony aszimmetrikus: míg az olvasó választ kap kérdésére, a mi oldalunkat tovább fúrhatja a kíváncsiság.
Bendegúz nevű olvasónk az alábbi kérdést tette fel:
Az a kérdés merült fel bennem, hogy arra vagyok kíváncsi kérdezni, hogy honnan eredhet a „dalia” szó?
Megvalljuk őszintén, hogy erre a kérdésre bizony nem hogy nem tudtunk volna fejből válaszolni, de még tippünk sem volt. Szerencsére A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (TESz.) egyértelmű választ ad: a szó szerb-horvát eredetű. A szó delija alakban van meg a szerb-horvátban, a macedónban és a bolgárban is. Valószínűleg a magyarba is delia alakban került (legkorábbi, 1545-ös lejegyzésében még ebben az alakban szerepel), és a hangrendi kiegyenlítődésnek köszönhetően lett belőle dalia.
A délszláv nyelvekben ’merész fickó, fenegyerek, féktelen, szilaj legény’ jelentésben van meg, a bolgárban és a macedónban ’hős’-t is jelent, a szerb-horvátban viszont már elavult ’harcos, hős katona’, illetve ’(török) testőr’ jelentése. A magyarban a ’katona, harcos’ jelentésből alakult ’délceg férfi’ jelentése, ill. ebből melléknévi ’délceg’ használata’. Főnévként használták ’rövid szárú csizma’ jelentésben is.
A szó a délszláv nyelvekbe az oszmán-törökből került, ahol a deli ’esztelen, őrült, szilaj, vad, heves’ jelentésben melléknévként, ’a nagyvezír bosnyák vagy albán testőre’ jelentésben főnévként volt használatos. Ez egyébként – közvetlenül vagy délszláv közvetítéssel – szintén bekerült a magyarba, és a daliáéhoz hasonló jelentésekben (főnév: ’katona’, ’rövid szárú csizma’; melléknév: ’rövid szárú (lábbeli)’, ’bátor’, ’délceg, szép’). A TESz.-nek ebben a szócikkében a lábbelikhez kötődő jelentésére is magyarázatot kapunk: a szó eredetileg elsősorban a török katonákat jelölhette, illetve az ő lábbelijükre vonatkozott.
(Forrás: Wikimedia Commons / Codex Vindobonensis 8626)
A deli és a dalia a magyarban össze is keveredett, így jött létre a dali alak, melynek az előzményekből várható ’délceg, ékes’, illetve ’rövid szárú (lábbeli)’ jelentése mellett kialakult az ezek alapján kissé meglepő ’hitvány, semmiházi’ jelentése is – igaz, ez már csak a 20. század elejéről adatolt. A TESz. szerint ez a ’délceg, ékes’ jelentésű dali gúnyos használatából ered. E jelentéseikben a székelyben és a csángóban még ma is élnek – vagy legalábbis a szótár készítésének idejében, az 1960-as években még éltek. A székely nyelvjárásokban előfordul még egy összetételben is: daliveres, delivörös ’tarkabarka’.
@astrohist: Az Egri csillagokban deli van, mint egyfajta török katona (dali nincs, csak még dalia).
A "dali"-t Gárdonyi még az eredeti, török jelentésben használta az Egri csillagok -ban (elnézést, most nem nézek utána, pontosan hol, de emlékszem, hogy nála olvastam először). Viszont az 1940-es években már gúnyos hangsúllyal hallottam, pl. nagyapám a 44-ben utcán grasszáló nyilas karszalagosokat nevezte "ezek a daliák"-nak.
Viszont a régi és mai irodalomban is a daliás ember jó kiállású értelemben előfordul. BQ.
"Csínom Palkó, Csínom Jankó, csontos kalabérom. Szép selymes lódingom, dali pár pisztolyom..."