Bicska, bicsak, bicsaklik

A legegyszerűbbnek tűnő etimológiai kérdésekbe is beletörhet a bicskánk, ha nem vagyunk tisztában a szótörténeti adatokkal. Azt tanácsolhatnánk, a cipész maradjon a kaptafánál – a cipészeket mégis másért hozzuk szóba. Cikkünkben szó esik kétélű fegyverekről, sőt, az impotenciáról is.

Bár rendszeres olvasóink már bizonyára rájöttek, hogy a szófejtés, azaz a szavak eredetének megállapítása (szakkifejezéssel etimológia) igen összetett, bonyolult tudomány, azért vannak esetek, melynek könnyen megfejthetőnek tűnnek. Az például mindenki számára nyilvánvaló lehet, hogy a bicsaklik a bicsakból, a bicska ritkábban használt alakjából származik. Az is érthető, miért: a bicsaklás mindig valaminek a behajlását, összecsuklását jelenti, márpedig a bicska összecsukható.  A magyar nyelv etimológiai szótára (TESz.) szerint azonban ez az elgondolás téves.

Bicsakló bicsak
(Forrás: Wikimedia Commons / Junkyardsparkle)

Kezdjük a bicsakkal és a bicskával. Ezek eredete eleve nem világos. A bicsak esetében az egyik lehetőség, hogy török jövevényszó (a töve a török bič- [bics] ’vág’), ám az egyáltalán nem világos, hogy mikor került a magyarba. Nincs olyan hangtani kritérium, ami egyértelműen arra utalna, hogy ótörök jövevény, de mivel már a 15. század elején felbukkan, az is valószínűtlen, hogy az oszmán-törökből származna. Az első adat ideje alapján talán kun-besenyő jövevény lehet, de az is elképzelhető, hogy délszláv közvetítéssel került az oszmán-törökből a magyarba.

Ha ez igaz, akkor elképzelhető, hogy a bicska a bicsakból jött létre a magyarban (ilyesmire van példa: csutak ~ csutka). Az is elképzelhető, hogy az alak ingadozásában közrejátszott a mára már feledésbe merült bicskia, mely egyértelműen a délszláv közvetítéssel került a törökből a magyarba. Ugyanakkor az is lehetséges, hogy a bicska oszmán-török jövevényszó is lehet, ám mivel a török szó biçki [bicski] alakú, a szóvégi magánhangzó magyarázata problémás.

Kinyílik a bicska
(Forrás: Wikimedia Commons / MatthewVanitas / GNU-FDL 1.2)

A képbe csupán az zavar bele, hogy jelentéstani problémák vannak vele. A bicsak a 15. században ’tőr, egyenes kard’ jelentésben bukkan fel, és csak a 18. század elején bukkan fel az ’összecsukható kés’ jelentése. A bicska első, 16. századi előfordulásakor szintén ’tőr’ jelentésben jelenik meg, a 18. században ’cipészkés’ jelentésben is felbukkan, és csak a 19. század közepén fordul elő először ’zsebkés’ jelentésben. A bicskia, mely csupán a 18. század legelején jelenik meg, a ’bőrszabó varga- ill. csizmadiakés’ jelentésben bukkan fel, igaz, hamarosan  felbukkan ’zsebkés’ jelentésben is. Ezzel szemben az eredeti török szavak eleve ’kés’ jelentésűek – a biçki kifejezetten ’cipészkés’, de van ’(deszka, fa vágására használatos)  kétélű lapos fűrész’ jelentése is –, ez a jelentés azonban a magyarban viszonylag későn bukkan fel.

E problémák áthidalására született egy másik magyarázat is. Eszerint a bicsak az olasz bicciacuto [biccsakuto] ’kétélű kard’ szóból származhat, melyet a magyar az északolaszból *bicsakut alakban vehetett át, majd a szóvéget tárgyragnak értelmezve bicsakra rövidítette. A helyzet azonban jelentéstanilag itt is problémás, mivel a szó jelentése az olaszban ’kétélű bárd, fejsze’ (bīs + acutus ’kétélű’).

Forrás: Wikimedia Commons / Alf van Beem

A bicsaklik ige azonban a TESz. szerint hangfestő eredetű, a bicsakhoz semmi köze. A szótár sajnos nem fejti ki, hogy miért zárja ki ezt a lehetőséget, de ha belegondolunk, lenne mit leírnia. A 18. század vége felé ’ficamodik’, ’rogy’, a 19. században ’sántikál’ jelentésben bukkan fel. A bicsak ’összecsukható kés, zsebkés’ jelentése nem sokkal korábban bukkan fel, feltételezhető, hogy a szó által jelzett tárgyak még nem voltak mind összecsukhatóak, a bicsak fogalmához nem kötődött olyan egyértelműen az összecsukhatóság. Ráadásul a szó egyértelműen élőlényekre vonatkozott, a tárgyakkal kapcsolatos használata ma is ritka, metaforikus. Mindemellett ha a szó a bicsakból keletkezett volna, akkor várhatnánk egy kauzatív igét is, amely az fejezi ki, hogy valaminek behajlítását, összecsukását fejezi ki (nem csupán spontán behajlását, összecsuklását), hiszen a bicskát leginkább tudatosan csukjuk össze.

Ezzel azonban még mindig nem értünk az érdekességek végére. A bicsaklik szó ugyanis először jóval korábban bukkan fel, a 16. század közepén, méghozzá ’közösül’ jelentésben! Ez azonban nagyon nem illik a képbe, hiszen itt aligha hangfestő, és jelentéstanilag is nehezen hozható összefüggésbe a későbbi jelentésekkel. Ez azonban magyarázható azzal is, hogy eufemisztikus használatban szerepel (bizonyára egy másik „b betűs” szó helyett) – de az sem kizárható, hogy a kétszáz éves elszigeteltségben álló szó csupán véletlenül esik egybe a későbbi, ma is ismert szóval. A ’közösül’ jelentésben a szó egy korabeli Viagra receptjében bukkan fel:

Ki nem bicsakolhat: kilencz dühös bogarat fa olajba tegyél...

Dühös-, avagy kőrisbogár
(Forrás: Wikimedia Commons / Siga / GNU-FDL 1.2)

Sajnos azonban a TESz. a receptből csak ennyit idéz, így nem derül ki, mit is kell csinálni a faolajba áztatott dühösbogarakkal, melyek egyébként onnan kapták nevüket, hogy veszettség elleni gyógyszerként is használták őket.

Kapcsolódó tartalmak:

• Markolatig hatoló ké(rdé)s
• „Pogácsák” a világ körül
• Mi köze a mutyinak a trafikhoz?
• Új!
• Basznak-e a boszorkányok?

Hasonló tartalmak:

• Daliás kérdés
• A bálvány az úr?
• Amikor a vezér legyőzte a vezírt
• Az orvos nem lop
• Csúnya-e a csúnyája?

Hozzászólások (11):