0:05
Főoldal | Rénhírek

Cigány-e a suna?

Csúnya-e a suna, vagy inkább cigány? Az általunk megkérdezett szlengkutató egy harmadik megoldást javasol.

nyest.hu | 2014. február 3.

Korábban a csúnyája ’pinája’ szóról nyilatkozott házi szakértőnk. Ennek kapcsán merült fel egy olvasónkban, hogy e szónak köze lehet a hasonló jelentésű suna szóhoz. Ez a feltevés nem alaptalan, hiszen  cs ~ s ingadozás előfordul a magyarban (pl. azonos eredetű a csillog, a csillag, illetve a sajog). Persze rögtön jelentkezett egy önjelölt szakértő, aki szerint

Biztos, hogy nem; az ilyen (szleng)szavak általában cigány eredetűek a magyarban.

Ez az állítás többszörösen is téves. Először is, mint azt mi is megírtuk, például a punci német, a baszik török eredetű. Másodszor: nincs a szókincsnek egyetlen rétege sem, mely csupán azonos eredetű szavakból állna. Harmadszorra: a következtetés formailag is téves. Az ugyan igaz, hogy az egyes témakörökhöz kötődő vagy stílusú szókincsre jellemző lehet az, hogy túlnyomóan milyen eredetű szavakat tartalmaz, de ebből még nem következik, hogy minden szó olyan eredetű. Lehet, hogy a spanyol lányok többsége sötét hajú, de nem mondhatjuk, hogy „az a lány biztos nem spanyol, mert szőke”, vagy „biztos spanyol, mert barna”.

Mint azt már korábban jeleztük, a szlengszavak eredetét gyakran igen nehéz tisztázni. A biztonség kedvéért a kérdéssel kapcsolatban a magyar szlengkutatás egyik (ha nem a) legjelentősebb alakjához, Kis Tamáshoz fordultunk. Kis Tamás sietett leszögezni, hogy a szó eredetét ő sem ismeri, mindössze ötletelni tud azzal kapcsolatban, hogy honnan eredhet.

Cigány-e a suna?
Forrás: Wikimedia Commons

A suna ’pina’ mellett létezik (meg)sunáz ’(meg)kefél’ is, de van sunel, sunáz ’hallgat, hallgatózik; kihallgat’ is. Ez utóbbi egyértelműen cigány eredetű, de a két különböző jelentésű, azonos alakú igének aligha lehet köze egymáshoz. Kis úgy véli, hogy a suna a hasonló jelentésű cuna, nuna, puna (talán ebből lett a pina) – úgy tűnik, a nyelvi játék következtében a mássalhangzó + una szerkezetű, ’pina’ jelentésű szavainkkal Dunát lehetne rekeszteni. A sunáz ’kefél’ szó ebből a főnévből képződött, és csak véletlenül esett egybe a cigány eredetű sunáz ’hallgat stb.’ jelentésű igével.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (1):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
10 éve 2014. február 3. 10:28
1 Sultanus Constantinus

Viszont a kommentre való hivatkozás linkjét meg ti sunáztátok el :D