0:05
Főoldal | Rénhírek

Bele lehet-e lépni a hányadik életévünkbe is?

Olvasónk vitába keveredett barátjával az idő nyelvi megragadását illetően. Aki betölti 73. életévét, egyszersmind bele is lép a 74. évébe? Igen, már a születésnapja után rögtön.

nyest.hu | 2013. október 8.

Sándortól a következő érdekes kérdéseket kaptuk:

T. Szerkesztőség!

Egyik barátom 1940. szeptember 29-én született és most ünnepelte szeptember 29-én a 73. évét.

Gratuláltam neki és megjegyeztem, hogy belépett a 74. életévébe.

Ebből vita alakult ki, a következőket mondta:

Ő nem lépett bele a 74. (hetvennegyedik) évébe, az csak 2014. szeptember 29-én következik be. Sőt olyan is elhangzott részéről, hogy hogyan lehet belelépni egy másik évbe, csak pl. vízbe, sárba stb. lehet.

Próbáltam bizonygatni, hogy sorszámnevet használtam és nem azt állítottam, hogy másnap 74 éves.

Írt egy másik barátjának, aki megerősítette az ő álláspontját. Én viszont ellenkező véleményen vagyok és nagy valószínűséggel nekem van igazam. Ez a két vélemény nem mérvadó ugyan, de borítékolhatóan mások is így értelmezik az életkorukat. Javasolnék egy cikket írni a Nyelv és Tudomány-ba felvilágosítás és értelmezés végett. Ha megtennék, elküldeném nekik a cáfolatot, hátha Önöknek elhiszik.

Hányadikon a hányadikba?

Először is nagyon boldog születésnapot kívánunk Sándor barátjának! Másrészt viszont az azt illető vitájukban, hogy a barátja belelépett-e a 74. életévébe, Sándornak kell igazat adnunk: betöltötte a hetvenharmadik életévét, és ezzel egyidejűleg bele is lépett a hetvennegyedikbe.

A magyarázat egyszerű; ehhez első lépésben menjünk vissza az időben egészen 1940-ig. 1940. szeptember 29-én megszületett Sándor barátja, a születése napán volt „nulla éves” – de ezt nem szoktuk így mondani. Születése pillanatától kezdődött el az első életéve, amely 1940. szeptember 29-től 1941. szeptember 29-ig tartott. Első születésnapján pontosan egy éves volt, más szavakkal: betöltötte az első életévét. A születésnapja után pedig megkezdte a második életévét, vagy más szavakkal belelépett a második életévébe. És ez így ment egészen mostanáig, amikor is hetvenhárom éves lett, és a 73. születésnapja elmúltával megkezdte a 74. életévét.

Bele lehet-e lépni a hányadik életévünkbe is?
Forrás: Wikimedia Commons / Ardfern / CC BY-SA 3.0

Ez persze nem jelenti azt – ahogyan Sándor is írja –, hogy a barátja 74 éves lenne. 74 éves majd 2014. szeptember 29-én lesz, akkor tölti majd be ezt az életkort. Aki azt mondja, hogy valaki „a 74. évébe lépett” nem túloz, nem öregíti a másikat, azt akkor tenné, ha a 73. születésnap elmúltával azt mondaná, hogy másnaptól 74 éves az illető.

Van azonban egy kissé furcsa eset ezzel a használattal kapcsolatosan, amellyel nemrégiben mi is találkoztunk. Tegyük fel, hogy ismerősünk 1920. május 8-án született, és 2013. május 16-án elhunyt. Mit írjunk a gyászjelentésre, amely tipikusan a fenti megfogalmazást szokta használni?

...tudatjuk, hogy X. Y. (született: 1920. május 8.) 2013. év május hó 16. napján, életének ... évében elhunyt.

A hozzátartozók persze tudják, hogy az illető épphogy betöltötte a 93. életévét, 93 éves volt, amikor meghalt, mégis a fenti megfogalmazás kikényszeríti, hogy azt írják: életének 94. évében elhunyt.

Bele lehet-e lépni az évbe?

Sándor második kérdése arra vonatkozott, hogy helytálló-e a belelépett ige használata az évvel kapcsolatosan. Ebben ismét neki kell igazat adnunk: nemcsak a tócsába vagy a sárba lehet belelépni, hanem még nagyon sok mindenbe, ami időt fejez ki. Belelépett a kamaszkorba vagy a felnőttkorba, belelépett a terhessége második trimeszterébe, belelépünk az új esztendőbe stb. A nyelvészek ezt a fajta használatot  metaforikusnak szokták nevezni. A belelép így nem „szó szerint” értelmezendő, mint a sár vagy a tócsa esetében. A kifejezés használata hátterében az a kép húzódik meg, hogy az időben való előrehaladás térbeli utazás. És ahogy a térben lépkedünk, úgy az időben is tudunk lépkedni – történetesen bele tudunk lépni a 74. életévünkbe.

A idő megragadása térbeli metaforákkal egyébként nagyon gyakori a magyarban és más nyelvekben is. Például az eredendően térbeli viszonyokat kifejező névutókat teljesen természetesen tudjuk használni időbeli viszonyok leírására is: egyre közelebb van az óraátállítás, egy órán belül megérkezett, két ünnep között meglátogatlak, két héten át/keresztül beteg voltam stb. Az időbeli haladás leírása eredendően térbeli mozgást jelentő igékkel szintén gyakori: kifutunk az időből, rohan / cammog / megáll az idő.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (2):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
10 éve 2013. október 9. 19:41
2 Sultanus Constantinus

@El Vaquero: Jó, hát ezen az alapon, az én rokonaim már kb. 5 éve titulálnak 40 évesnek, amikor csak jövőre leszek annyi... :P

10 éve 2013. október 9. 19:37
1 El Vaquero

A rokonaim között vannak néhányan, akik állandóan ezzel a beleléptem az X-ikbe dologgal jönnek, ha megkérdezi az ember, hogy hány évesek. Mindig mondom is nekik, hogy ilyenkor azt kéne mondani, hogy konkrétan hány évesek, hányadik életévüket töltötték be. Nem azt, hogy mibe léptek bele, meg minek léptek mellé, senki nem sem kíváncsi arra, hogy ők micsoda birodalmi lépegetők.