Babanyelv a neten
Órákig lehet figyelni a csecsemőket, még akkor is, ha egészen picik, és nem csinálnak semmit azon kívül, hogy sírnak, alszanak, és cumiznak. De vajon mi történik akkor, ha egy nyelvész kezd el a babákkal foglalkozni? Egyáltalán mit tanulhat tőlük? Fehér Krisztina a blogjában ezt a témát járja körül.
November 17-én lezárult a Kutatók a neten 3 0 blog- és weboldal-találkozó, aminek versenyfelhívása korábban a nyesten is megjelent. A virtuális rendezvényen minden érdeklődő szavazhatott az általa legérdekesebbnek tartott weblapra vagy blogra. A legtöbb szavazatot az Antocián Facebook-oldal kapta, a klasszikus blogok közül pedig a találkozó egyetlen nyelvészeti témájú blogja, Fehér Krisztina Babák, gyerekek és nyelv oldala lett a legkedveltebb. A blog fél éve indult a Nemzeti Kiválóság Program keretében. A posztok írója nyelvész, de az olvasóknak nem kell nyelvésznek lenniük ahhoz, hogy értsék és élvezzék a blog írásait. A bejegyzések arról az izgalmas témáról szólnak, ami talán nemcsak a fiatal szülőket, idősebb testvéreket, pedagógusokat, hanem általában véve mindenkit érdekel: hogyan sajátítják el a babák anyanyelvüket.
(Forrás: Bartha-Tóth Alexandra)
Az az olvasó, aki először jut el a blogra, sokféle bejegyzéssel találkozhat. A havonta megjelenő cikkek mellett vannak az oldalon a témához kapcsolódó rádióbeszélgetések, előadások, ismeretterjesztő írások, szakcikkek ajánlói (ezeket zöld keretben láthatjuk). Egyedül a belinkelt szaktudományos tanulmányok azok, amelyek megértéséhez szükséges nyelvészeti előképzettség, ezért inkább a szakmabeliek számára lehetnek hasznosak, az összes többi bejegyzés viszont könnyen befogadható bárki számára. Érdemes először a hosszabb cikkeket elolvasni, mégpedig a régebbi bejegyzésektől az újabbak felé haladva, mert ezek – bár önmagukban is érthetőek – összefüggnek. A blogbejegyzéseket sorrendben olvasva egyre nagyobb és nagyobb babákkal találkozhat az olvasó: a blog írója a nyelvelsajátítást a magzati kortól kezdve és az időben folyamatosan előre haladva mutatja be, miközben olyan kérdésekre ad választ, amelyek a legtöbbünket foglalkoztatnak.
Nyelvelsajátítás: rejtélyek nyomában
A magzatok nyelvi titkai című írásból kiderül például, hogy a kismamák bátran beszélhetnek a magzathoz, hiszen amikor annak hallószervei már elég fejlettek, ha csak tompán is, de érzékeli a környezete beszédét, sőt tanul is abból, amit hall. Megtudhatják a fiatal anyukák azt is, hogy miért az ő hangjukat szereti a legjobban a kisbabájuk. Ugyanitt arról is olvashatunk, hogy nagyon is szerencsések azok a csecsemők, akik kétnyelvű környezetbe születnek: ebből számos előnyük származik. Fehér Krisztina ezzel kapcsolatban egy rádióműsort is ajánl, ahol vele együtt többen is beszélgetnek a kétnyelvűség kérdéséről.
A dajkanyelvvel több poszt is foglalkozik: a blogíró egy (épp a nyesten megjelent) tudománynépszerűsítő cikkét és egy rádióbeszélgetését is ajánlja a témában. A felnőtteknek a babákhoz intézett „gügyögő” beszédéről bizonyára mindenkinek markáns véleménye van, sokan tartják fölöslegesnek, bosszantónak vagy egyenesen károsnak, sokan voksolnak mellette, de talán kevesebben tudják, hogy a kísérletek szerint ezt nemcsak hogy kifejezetten szeretik a csecsemők, de hasznos is nekik. A blogot olvasva megnyugodhatnak az emiatt aggódó kismamák (és főleg a nagymamák).
(Forrás: Bartha-Tóth Alexandra)
A babák nyelvi világa: kérdések és utazások
Ha valakiben felmerül bármilyen kérdés, vagy egyszerűen le szeretné írni a személyes tapasztalatait, természetesen van rá lehetősége: minden cikk végén lehet megjegyzéseket írni. A blogíró ezekre válaszol, de az olvasók akár egymással is beszélgethetnek az adott cikk témájával kapcsolatban.
A blog tartalma rendszeresen frissül, a bevezető írás szerint a későbbiekben választ kaphatunk majd olyan kérdésekre is, hogy hogyan lehetséges az, hogy a babák minden erőfeszítés nélkül sajátítják el nyelvüket, és hová tűnik ez a nyelvi „zsenialitás” később, vagy hogy mely életkorban tanulják a leggyorsabban a szavakat a gyerekek, és miért éppen akkor. A jövőben is biztosan sok praktikus tanácsot kaphatnak majd az olvasók, és további izgalmas nyelvi kérdésekről olvashatnak.
Fehér Krisztina blogja A nyelv grammatikája – a nyelvészet és a kognitív tudományok határán című pályázata részeként indult.
A kutatás a TÁMOP 4 2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Mindenképpen érdemes a blogra kattintani, hiszen aki úgy dönt, hogy csatlakozik a babákhoz és Fehér Krisztinához, egy olyan tanulságos utazásnak vág neki a nyelv világába, aminek során biztosan nem fog unatkozni. A babák segítségével rengeteg érdekességet tudhat meg az élő, működő, folyton változó nyelvről, amellyel ő maga is egészen szoros kapcsolatban van.
@flamenco: azért nincs bizonyító ereje, mert bár eleinte érdekes lehet a csecsemőnek egy-egy emberi hang, de nem köti le annyira, hogy csak ennek függvényében cumizzon. Az intenzívebb cumiszopás betudható annak is, ha a baba nyűgös, vagy épp jobban esik neki, jobban kívánja, stb..
Másrészt, ha le is tudnák naplózni a babák, hogy melyik szót, szótagok és nyelvet ismerik fel, akkor sem mennénk vele sokra, csak kiegészítő statisztika lehetne belőle. A nyelv elsajátítása tudat alatti készség, nem lexikális-logikai erőprodukció. Még felnőtt korban is fejlődik anyanyelvileg az ember, mégse tudja megmondani egy kutatónak, hogy hogyan csinálta, mi játszódott le benne.
@tkis: ahelyett, hogy most értelmetlenül személyeskednél, meg beutalnál engem olyan olvasgatásra, ami sehol nem volt előtte kiírva, sorolhatnád inkább a cumizáson kívüli bizonyítékokat.
Beleolvastam a szerzőnek néhány írásába. Vet fel érdekes dolgokat, de azokban is állít olyan dolgokat, amiket nem tud alátámasztani. Pl. írja, hogy a német Bund és bunt bár t-vel ejtett a végén (ez így is van), de a magánhangzó különböző hosszúságú előtte, és emiatt a németek 60%-ban meg tudják különböztetni. Nagy tévedés. 100%-ban homofón a kettő, a németben nincs magánhangzónyúlás, ha meg is különböztetik szándékoltan a beszélők (és nincs más szövegkörnyezet), valami hangsúly- vagy intonációmintával, az teljesen szupraszegmentális. Másrészt a 60%-os megkülönböztetési ráta statisztikailag nagyon nem szignifikáns, közel fele-fele arányú találat megfelel a relatív gyakoriságnak, a nagy számok törvényének.
Szerintem is elég erős kijelenteni azt, hogy az összes bizonyíték a szopási intenzitáson alapszik. Azt sem igazán értem, hogy miért nincs ennek bizonyító ereje, ez nem egy komolytalan kísérlet, amit poénból végeznek a babákon. Szerintem érdemes lenne figyelmesebben végigolvasni a blogot, meg a belinkelt szakcikkeket is.
@El Vaquero: El Vaquero! A komolytalan te vagy! Ha nem értesz valamihez, nem kell hozzászólni egyből, hanem előbb utána kell nézni a dolgoknak, hátha sikerül a több évtizedes pszicholingvisztikai szakirodalmat nem öt soros kommentben a szemétre vágnod. Ha egy ismeretterjesztő blogban keveselled a szaktudományos hivatkozásokat, csak egy kattintás meglelni a szerző honlapját (mnytud.arts.unideb.hu/feherk.php ), és előadásai, tanulmányai, disszertációja végén ott van mázsaszámra az olvasnivaló (ha már magukkal az előadásokkal, tanulmányokkal, disszertációval végeztél). Ha elolvastál mindent, és vannak érveid is, utána várom "szakértő" véleményedet. (Rosszmájú megjegyzésem: hozzád képest Radloff madara Nobel-díjas ornitológus...)
A téma érdekes lenne, de a kivitelezés komolytalan. Az összes bizonyíték azon alapszik, hogy milyen intenzíven szopják a cumit. Ennek a bizonyító ereje, főleg hosszabb távon 0. Pedig még azzal a fő alapvetésével is egyetértek a blognak, hogy talán az emberi idegrendszer a szavakat nem fonémánként, hanem szótagonként tárolja el. Csak bizonyíték kéne meggyőzőbb.