Gügyögés kicsiben és nagyban

A felnőttek a csecsemőkkel és a néhány éves babákkal másképp beszélnek, mint a többiekkel: „gügyögnek”. A szülők nagy dilemmája, hogy vajon ez a nyelvelsajátításra nézve rossz, semmilyen vagy jó. A kérdés nem egyszerű, a „dajkanyelvről” még a kutatók véleménye is megoszlik. Cikkünkben ezt a témát a kisgyerekek reakciója és az akusztikai-nyelvtani jellemzők szempontjából járjuk körül.

A nyelvelsajátítással foglalkozó Alison Gopnik, Andrew Meltzoff és Patricia Kuhl közös könyvükben említik meg azt az esetet, amikor egyszer elcsípték egy különösen macsó stílusú férfinak a kisgyerekek nyelvi fejlesztésével kapcsolatos szavait. Miután az apuka kijelentette, hogy „Én soha nem gügyögök a fiamhoz, szerintem az nem használ neki”, rögtön a baba felé fordult, és több oktávval magasabban így folytatta: „Uuuugye, így van, kis haveeeer?”

A megmosolyogtató ellentmondás, ami ennek a szülőnek a véleménye és a viselkedése között az ún. dajkanyelvvel kapcsolatban megfigyelhető, bár korántsem egyedi, nyilván nem jellemző mindenkire. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a felnőttek (de már a nagyobb gyerekek is) a csecsemőkkel és a néhány éves babákkal hajlamosak automatikusan „gügyögve” beszélni – még azok is, akik ezt egyébként a fejlődés szempontjából negatívnak, a maguk oldaláról meg komikusnak tartják.

Persze a legelején mindenkinek elkelhet egy kis segítség. Kezdésnek itt van mindjárt egy gyorstalpaló angol dajkanyelvtanfolyam férfiaktól...

Akárhogy is, joggal vetődik fel a kérdés: ha a dajkanyelv használata ennyire általános és ösztönös, lehet-e ez egyszerűen csak egy olyan rossz szokás, ami kisbabákkal beszélve – furcsamód – rendre megjelenik nálunk, de a nyelvelsajátításra negatív hatással van? Ez a dilemma nemcsak a gyakorló anyukákban és apukákban merül fel, hanem még a szakemberekben is, akik – a szülőkhöz hasonlóan – egymástól egészen eltérő véleményeket fogalmaznak meg.

Olyan szélsőséges kijelentést, miszerint a dajkanyelv egyértelműen káros volna a nyelvelsajátításra, manapság egyetlen kutató sem tesz, sőt egy részük ezzel éppen ellentétesen inkább úgy véli, a felnőttek bababeszédének jótékony szerepe van a nyelvelsajátításban. Vannak azonban olyanok is, akiknek az álláspontja nincs nagyon messze a macsó apukáétól: ezek a pszichológusok és nyelvészek a gügyögő beszédet a nyelvi fejlődés szempontjából mellékesnek tartják, mondván, hogy a dajkanyelv semmiben nem segít, a kicsik e nélkül is anyanyelvük tökéletes ismerői lesznek, talán még hamarabb, mintha életük első éveiben ezt az egyébként sem túl igényes hanganyagot hallgatnák.

Akkor most tetszik vagy nem tetszik gügyögni?

A babák szeretnek „gagyogni”, ami pedig a környezetük gügyögő beszédét illeti, a kísérletek tanúsága szerint erről egészen határozott véleményük van.

Azt, hogy a legkisebbek hogyan viszonyulnak a dajkanyelvhez, például „beszélő cumikkal” szokták vizsgálni. Ennek során egy szenzorral összekötött cumi a csecsemők szopási gyakoriságát méri, mialatt a felnőttek egymás között használt beszédéből származó, illetve dajkanyelvi hangsorokat hallgattatnak velük. Ha a csecsemők valamilyen új dolgot észlelnek a környezetükben, érdeklődnek, és ennek jeleként a szopásuk intenzívebbé válik. Így amikor elindítják az egyik hanganyagot, a csecsemők rögtön felfigyelnek arra, hogy valami beszélni kezd, és a korábbinál gyorsabban szopnak. A cuminak ez a mondandója azonban idővel megszokottá válik a számukra, ennek megfelelően a cumizási tempójuk is fokozatosan csökken. Ám ha ez a cumi egyszer csak valami másra vált, az újdonság hallatán a csecsemők hirtelen megint gyorsabban szopnak, és ha valamelyik hanganyag a kettő közül jobban tetszik nekik, akkor annak a megjelenése után a szopásuk gyakorisága a másikhoz képest hosszabb ideig mutat nagyobb értéket.

A kísérleti pszichológiában ma már klasszikusnak számító „beszélő cumi”-módszer mellett van egy másik hasonló és ugyancsak bevett eljárás is, amivel a kisgyerekeknek a dajkanyelvhez való hozzáállását tesztelik. Ez pedig az ún. „nézési idő”-paradigma, ami abból indul ki, hogy ha a babáknak két dolog közül az egyik jobban tetszik, az tovább köti le a figyelmüket, mint a másik. A kicsiknek egymás után, véletlen sorrendben egy felnőttekhez intézett és egy gügyögő beszédű hanganyagot játszanak le videofilmekről vagy audiofelvételekként úgy, hogy közben még egy-egy tárgyat is felmutatnak. Egy velük szemben lévő kamera segítségével pedig azt mérik, hogy melyiket nézik hosszabb ideig: azt a filmet, illetve tárgyat, amelyik a normál beszédhez, vagy azt, amelyik a dajkanyelvhez tartozik.

A beszéd gügyögve jó!

Mi magunk bármit is gondoljunk a gügyögésről, a tesztekből egyértelműen az derül ki, hogy a babák már újszülött koruktól fogva jobban kedvelik a dajkanyelvet a felnőtteknek szánt normál beszédnél. A többi méréssel összhangban ezt tapasztalta például Robin Panneton Cooper és Richard Aslin is, amikor kétnapos amerikai babáknak olyan hanganyagokat játszott le, amin öt nő kétféleképpen, felnőttekhez intézve és dajkanyelven mondta el a következő mondatokat: Good morning. How are you today? What are you doing? Let’s go for a walk. (Magyarul: Jó reggelt! Hogy vagy ma? Mit csinálsz? Menjünk, sétáljunk egyet!)

A babáknak ez a felnőttgügyögéshez való pozitív viszonyulása, úgy tűnik, igen kiterjedt: a beszélő nemétől, a baba anyanyelvétől, sőt nyelvfajtától függetlenül is érvényesül. Janet Werker és Peter McLeod négy–kilenc hónapos amerikai csecsemőknek női és férfi felnőttbeszédet és dajkanyelvet, egy harmadik kollégájukkal, Judith Pegg-gel együtt pedig az anyanyelvüktől dallamjegyeiben jelentősen eltérő kantoni normál és gügyögő beszédet mutattak be. A kísérletvezetők azt látták, hogy a gyerekek mindkét esetben a nekik célzott szövegeket részesítették előnyben, mi több, a babák akkor is a gügyögést választották, ha a dajkanyelvi és a normál hanganyagokat mesterségesen hozták létre. Amikor Anne Fernald és Patricia Kuhl számítógéppel szintetizált felnőttbeszédhez és dajkanyelvhez hasonló hanganyagot játszott le négy hónapos csecsemőknek, azt találta, hogy a kicsik jobban kedvelték azt a változatot, ami a gügyögésnek felelt meg.

Gügyögő hangsorminták – nyelvtanuláshoz

Persze az, hogy a babák szeretik ezt a beszédmódot, még nem jelent okvetlenül sokat a felnőttek gügyögésének minősége és a nyelvelsajátításra gyakorolt hatása szempontjából. A dajkanyelvvel nem is elsősorban saját viselkedésünk „felmentése” vagy a babák „ízlése” miatt kell megbarátkoznunk, hanem mindenekelőtt annak akusztikai-nyelvtani tulajdonságai miatt.

Ha ugyanis tüzetesen megvizsgáljuk a gügyögő beszéd jellemzőit, kiderül, hogy ezek a kisgyerekek nyelvi fejlődéséhez nemhogy nem selejtesek, de egyenesen ideálisak. Az egyszerű mondatszerkezeten túl a lecsökkent beszédtempó, a magánhangzók alapos és időben elnyújtott képzése, a melodikusan hajladozó, eltúlzott dallammenetek és a normál felnőttbeszédnél legalább egy oktávval magasabb hangfekvés – ezek mind-mind olyan motívumok, amelyek az anyanyelv hatékony elsajátítását szolgálják.

Azt saját idegennyelv-tanulási tapasztalatainkból is tudhatjuk, hogy ha egy szöveg lassabban és gondozottabb artikulációval, valamint egyszerűbb mondatokkal hangzik el, könnyebb felismerni, illetve megérteni, hogy pontosan mit is hallottunk. Azt meg a kísérleti pszichológiából-nyelvészetből ismerhetjük, hogy a beszéd kódolásában a magánhangzóknak kulcsszerepük van – éppen ezek azok, amik a dajkanyelvben különös kidolgozottsággal jelennek meg. Az átlagos alaphang megemelése pedig ahhoz szükséges, hogy a mondatok könnyebben tanulható, a szokásosnál nagyobb kilengésű dallamvezetéssel hangozhassanak el.

Ebből a szempontból az sem mellékes, hogy mivel az anyaméh egy olyan speciális szűrő, ami az alacsonyabb frekvenciákat engedi át, az anyanyelv dallama, ritmusa és hangsúlyjegyei lesznek azok, amiket már a magzatok is érzékelnek, és amik már az újszülötteknek sem teljesen idegenek. Többek között ezért is tetszik a babáknak annyira a gügyögő beszéd, mert leginkább ezeket az ismerős szólamokat emeli ki, és teszi a további tanulás vezérfonalává.

Akár nevetségesnek tartjuk saját gügyögésünket, akár nem, a dajkanyelvvel pontosan olyan mintákat mutatunk meg gyerekeinknek, amelyek akusztikai jellemzői anyanyelvük hangsorainak éppen a leglényegibb vonásait hangsúlyozzák. Mindez pedig nagyon jó fogódzót nyújt a babáknak a nyelvelsajátításhoz: a beszédkód olyan, mint a titkosírások kódja, vagyis úgy fedezhető fel a legkönnyebben, ha a lehető legegyszerűbb és legegyértelműbb tanulóminták vannak hozzá. Szülők, gügyögjetek!

A kutatás a TÁMOP 4 2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Kapcsolódó tartalmak:

• A beszéd észlelése és az anyanyelv hangkapcsolatai
• Szótagok és szójelentések
• A babák és a mondatok
• Az egyének nyelve és nyelvtanaink – a hangok példája
• Beszélni tanulni gyerekjáték?

Hasonló tartalmak:

• Kísérletezzen a gyerekével!
• „Segítség! Gondolkodunk!”
• A gyerek feje sem képtelen!
• A kisagy és a hippokampusz a felelős
• Az ikrek titkos nyelve

Hozzászólások (4):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)