Az ember számít, nem a gép
Gyakran felteszik a kérdést: elég hatékonyak-e a jelentős költséggel beszerzett és karbantartott iskolai digitális eszközök. Nemrég egy OECD-jelentés világított rá arra, hogy a technológia önmagában nem sokat ér. Mi teszi mégis értelmessé a beruházásokat? Az iskolai kommunikáció kutatása segít megtalálni a választ.
Az elmúlt hetekben nagy feltűnést keltett egy szeptember 15-én megjelent OECD-jelentés, amely az iskolások számítógép-használata és a tanulás közötti kapcsolatot vizsgálta statisztikai módszerekkel. A jelentés az iskolák és a diákok számítógép-ellátottságát, a diákok számítógépezésre fordított idejét és a PISA-felmérésen elért pontszámaikat vetette össze. A dokumentum egyik központi megállapítása az, hogy a diákok olvasási, matematikai és természettudományos teljesítménye nem javult számottevően azokban az országokban, amelyek az elmúlt években jelentősen kiterjesztették az informatikai eszközök alkalmazását az oktatásban. Sokak megdöbbenve olvashatták, hogy azok a diákok, akik gyakran használnak számítógépet az iskolában, rosszabbul teljesítettek majdnem minden a PISA-teszt által lefedett ismeretterületen, míg azok, akik viszonylag keveset számítógépeznek az iskolában, jobban teljesítettek náluk (a számítógépet nagyon ritkán használók viszont még rosszabb eredményeket produkáltak). Felmerül a kérdés, megérte-e a hatalmas összegeket áldozni a gépek és szoftverek beszerzésére, illetve érdemes volt-e úgy áttervezni az oktatást, hogy minél több számítógép-használatra legyen mód.
(Forrás: Wikimedia Commons / Bundesarchiv, Bild 183-1987-0427-302; Kasper, Jan Peter / CC BY-SA 3.0)
Pénznyelő gépek vagy aranybánya?
Az oktatásban használatos digitális eszközökre és szoftverekre összefoglalóan az információs és kommunikációs technológiák (IKT) kifejezés használatos.
A jelentés közzétételének napján sorra jelentek meg a szenzációs címek a médiában: az iskolák „pénzt pocsékolnak” (CNBC), amikor iskolai gépekre költenek; de nemcsak a pénzt, hanem az időt is „elvesztegetik” a számítógép-használattal (thejournal.ie). Egyes cikkcímek azt állították, hogy „az iskolai számítógépek hiánya áldásos lehet” (The Irish Times). A cikkek rendszerint csak mellékesen utaltak arra – ha utaltak rá egyáltalán –, hogy az OECD-jelentés statisztikáit nem szabad túláltalánosítani, hiszen – ahogy az a jelentésben olvasható is – elsősorban nem a mennyiségi adatok, hanem a – statisztikailag nem mérhető – minőségi szempontok a legfontosabbak a tanulásban. A BBC honlapja a mennyiségi és a minőségi szempontokkal egyaránt részletesen foglalkozott, különös módon azonban két külön cikkben (mindkettő szeptember 15-én jelent meg). Az egyik cikkben azt emelték ki, hogy a számítógépek „nem javítják a diákok teljesítményét”, a másikban pedig azt, hogy az iskolai számítógép-használathoz a pedagógiai módszerek forradalmasítása szükséges. Ez utóbbi gondolat jelent meg a HVG egyik cikkében is, amelyben arról írnak, hogy speciális „IKT-pedagógia nélkül nem megy”: a sikerhez olyan módszerek és hozzáállás szükségesek, amelyek valóban kiaknázzák az infokommunikációs technológiák előnyeit.
Az OECD-jelentés már az előszóban kiemeli: a számítógép-használati statisztikák és a PISA-tesztek eredményeinek összekapcsolása önmagában nem elég annak megértéséhez, hogy mi is történik az oktatás során. Az előszót jegyző Andreas Schleicher hangsúlyozza, hogy a tanórákon zajló tanár–diák (és hozzátehetjük: diák–diák) párbeszéd rendkívül fontos szerepet játszik a tanulásban, nem jó tehát, ha a diák–gép interakció nem építi, vagy nem konstruktív módon építi az emberek közötti személyes viszonyokat. A mechanikus feladatok, az idomítás mechanizmusára épülő gépi tesztek nem járulnak hozzá a kreativitás és a digitális írástudás fejlődéséhez. Schleicher azzal a következtetéssel zárja az előszót, hogy a tanároknak aktívan közre kell működniük a technológia megtervezésében és bevezetésében. Nem elég, ha szolgaian alkalmazzák a készen kapott recepteket: tudatosan kell megválasztaniuk, milyen eszközöket milyen célokra használnak, illetve hasznos, ha ők maguk is tudnak szoftvereket szerkeszteni saját céljaikra. Röviden: a jelentés készítői szerint a technológia önmagában nem megoldás semmire, a jó gépek és szoftverek nem tudnak rossz pedagógiai gyakorlatokat hatékonnyá tenni, az viszont biztosra vehető, hogy hozzájárulnak ahhoz, hogy egyes jó módszerek kiteljesedjenek. De mik azok a jó módszerek?
(Forrás: Wikimedia Commons / RudolfSimon / CC BY-SA 3.0)
Elméletek a gyakorlatról
Egy digitális írástudással foglalkozó tanulmány szerzői, Heather Lotherington és Natalia Ronda szerint a legfontosabb az, hogy a digitális eszközök segítsék a diákok közötti együttműködést, könnyítsék meg, hogy alakítani tudják saját tanulási folyamataikat és az órán való részvételüket, illetve gyakoroltassák velük azt, hogy egyszerre több tevékenységet is tudjanak végezni. Az OECD-jelentés is a diákokra helyezi a hangsúlyt: az első összefoglaló fejezet (Executive summary) szerzői kiemelik, hogy az informatikai eszközök különösen jól szolgálják az olyan diákközpontú módszerek alkalmazását, mint például a csoportmunka, egyéni gyakorlás és projektmunka. A fejezet érvelése szerint a hangsúlyt nem önmagában a technológia meglétére, illetve a használat mennyiségi mutatóira érdemes helyezni, hanem arra a kommunikációs és tanulási környezetre, amelyben számítógépeket használnak. Ez a környezet csak korlátozottan mérhető fel statisztikai eszközökkel, hiszen az oktatási rendszerek nagyon komplexek, számos gazdasági, kulturális, nyelvi, biológiai stb. tényező határozza meg a tanórákon végzett tevékenységek kimenetelét.
Az informatikai eszközök használatának sikerességét az is befolyásolja, mit várnak tőlük az emberek. Az OECD-jelentés is utal olyan naiv elképzelésekre, amelyek csodát remélnek az informatikai eszközöktől. Ezek az elméletek irreális elvárásokat támasztanak, majd rendszerint kiábrándító eredményekkel szembesítik a bennük hívőket. Valószínűleg az OECD-jelentés megjelenése után írt radikális, pénzkidobást és időpazarlást emlegető cikkek is ezekkel a túlzott reményekkel szembesítve látták csekélynek az elért PISA-eredményeket.
(Forrás: Wikimedia Comnmons / Overton2012 / CC BY-SA 3.0)
Új eszközök, régi beidegződések
Az, hogy a diákok számítógép-billentyűket ütögetnek vagy egy szavazórendszer gombjait nyomogatják ceruzával körmölés helyett, önmagában semmit sem változtat egyes több száz éves beidegződéseken, amelyek meghatározzák a tanórai kommunikációt. A magyar fejlesztésű Mestertanár videoportál oktatóvideói például bő tárházát nyújtják olyan óráknak, amelyek során a tanárközpontú, tekintélyelvű, idomításra alapuló pedagógiai hagyományokat teljesen érintetlenül hagyta a laptopok, szavazórendszerek, e-könyvek és okostáblák jelenléte. A felvételeken látható tanárok és tanulók használják, de úgy tűnik, nem igazán használják ki a rendelkezésükre álló technológiát. Számos esetben például ugyanúgy kezelik az e-könyvről olvasott szövegeket, mintha egy nyomtatott szöveggyűjteményből dolgoznának, illetve magoltató rutinfeladatokat végeznek a méregdrága okostáblákhoz hozzá-hozzáérve.
Egy elemzés részletesen megvizsgált egy angolóráról szóló videót (ingyenes regisztrációt követően megtekinthető), amely egyebek mellett egy szavazórendszer használatát mutatja be. A diákok kérdéseket kapnak, a felkínált válaszlehetőségek közül pedig a megfelelő gomb kiválasztásával adhatják meg a helyes választ. A videóhoz csatolt írásos tájékoztató szerint
A szavazórendszer alkalmazása nagyobb aktivitást eredményezhet, hiszen általában egy-két tanuló adja meg a válaszokat az ismétlő kérdésekre. Itt viszont pontosan nyomon követhető, hogy mindenki válaszolt-e.
Az informatikai innováció tehát, a tájékoztató szerint, ebben az esetben a tanári ellenőrzés hatókörét bővíti ki: tulajdonképpen megakadályozza, hogy a videón szereplő nem túl izgalmas feladat alól bárki kibújjon. A tanári kérdés – diákválasz – tanári értékelés hármasát, amely a legalapvetőbb és legősibb tanórai kommunikációs mintázatok egyike, a technika abszolutizálja. Ugyanaz zajlik, mint egy számítógép nélküli órán, csupán hatékonyabban – amennyiben hatékonyság alatt a diákok teljes tanári kontrollját értjük. A „tanulói aktivitás” ebben az értelmezésben azt jelenti, hogy a tanári utasítást minden diák végrehajtja – és nem azt, hogy bármilyen tevékenységet is önállóan kezdeményeznének vagy végeznének. Az oktatóvideó vágástechnikája is tanárközpontúságot sugall: a tanári instrukciók teljes terjedelmükben láthatók-hallhatók, a diákok feladatmegoldása azonban nem kap sok figyelmet. Ki vannak vágva azok a percek, amikor a diákok önállóan dolgoznak egy-egy feladaton, a hangsúly a teljes osztály előtt zajló (frontális) feladatmegoldáson van. A tanár kontrollálja a számítógépek használatát is: kétszer is megakadályozza, hogy a diákok hozzányúljanak a géphez, miközben ő a feladatot ismerteti („don’t even touch anything!” ’hozzá ne nyúlj semmihez!’, illetve „don’t even click” ’nehogy kattints!’).
Az erős tanári kontroll, a tanulói kezdeményezések kiiktatása, a monoton feleletválasztós feladatok dominanciája éppen szembemennek az idézett tanulmányszerzők és az OECD által megfogalmazott alapelvekkel, azzal tehát, hogy a technológia a diákok kreativitásának és együttműködő készségének a szolgálatában kellene hogy álljon. Ha a tanár a hatalomgyakorlás felerősítésére használja a digitális technológiát, akkor valóban nem meglepő, hogy nem mutatkozik fejlődés olyan készségterületeken, amelyek önálló gondolkodást, kritikai érzéket, kreativitást igényelnek.
Szabó Tamás Péter kutatásait az Európai Unió 7. Keretprogramján belül megvalósuló Marie Curie Intra-European Fellowship program teszi lehetővé (ref. 626376).
A Mestertanár Videoportál a honlapon olvasható tájékoztató szerint a tanárképzés és a szakmai továbbképzés szolgálatában áll. Bár eredeti céljuk „jó gyakorlatok” megosztása, számos videójuk arra is alkalmat kínál, hogy tanárjelöltek és gyakorló tanárok reflektáljanak a 21. századi technológia és az elmúlt évszázadok pedagógiai beidegződései közötti feszültségekre. Mikor díszlet csupán a számítógépes technológia és mikor elengedhetetlen része egy pedagógiai folyamatnak? Az ezekre a kérdésekre adott válaszok segíthetik az OECD által is sürgetett pedagógiai innovációk megalkotását és az informatikai beruházások hatékonyságának növelését.
Ajánlott olvasmányok
Idén júniusban Bécsben tartották az International Society for Information Studies konferenciáját, amelyen tematikus panel foglalkozott az IKT eszközök iskolai használatával. Az előadások összefoglalói hozzáférhetők.
Az OECD-jelentés teljes szövege (angolul)
Miles Berry: What the OECD report really means. EdQuarter, 2015. szeptember 21.