Anonimitás és gátlástalanság
Az anonimitás a tudományban igen fontos, például a szakmai lektorálás esetében. Az interneten azonban egészen mást hoz ki az emberekből a névtelenség.
Az anonimitás sokszor fontos – például a tudományos szakmai lektorálási folyamatban. Az internetes névtelen vagy álneves kommentelők esetében azonban gátlástalansághoz vezethet, ami teljesen elutasító és ellenszenves viselkedésben nyilvánul meg. A The Guardian bloggere most újból előveszi az arctalan kommentelők problémáját.
Aki ismeri a tudományban szokásos szakmai lektorálás folyamatait, tudhatja, hogy annak igen fontos szerepe van (illetve lenne) abban, hogy megbízható, színvonalas és a tudományos érdeklődésre számot tartó eredmények jelenjenek meg. A tudományos gyakorlatban az anonim szakmai lektorálás igen jól és hatékonyan működik, bár az utóbbi időben bizonyos, nyílt hozzáférésű lapok nagy számban buktak meg egy erre irányuló teszten. A tudományos életben konszenzus van afelől, hogy a szakmai lektor megjegyzései és kritikái a publikáció színvonalát vannak hivatva növelni – még akkor is, ha a folyamatba olykor csúsznak hibák.
Fontos megjegyezni, hogy a tudományos szakmai lektorálás esetében az anonimitás kölcsönös. Azaz, ahogyan a publikáció szerzője nem tudja a lektor vagy lektorok nevét, úgy a lektor sem ismeri a szerzőét. Ez a kölcsönös anonimitás pedig egy egészséges egyensúlyt tart fent: nincs olyan lektor, aki – akár pozitív, akár negatív irányban – elfogultnak akarna tűnni. Az érdeke mindenkinek azt diktálja, hogy a szakmai tévedések kiderüljenek: ez jó a szerkesztőbizottságnak, a szerzőnek és a lektornak is. A dolog fairsége az, amit minden szereplő elismer ebben az eljárásban.
Az anonimitással azonban vissza is lehet élni. Ez történik sokszor az olyan internetes fórumokon, mint például a The Guardian idézett blogja, amelynek a szerzője már életveszélyes fenyegetést tartalmazó e-mailt is kapott. De nem kell nagyon messzebbre mennünk: nálunk, a nyesten is szép számmal találhatunk a szerzőt vagy más hozzászóló személyét nem tiszteletben tartó, sértő, lekezelő, támadó hangvételű posztot. Különösen felemás a helyzet ebben az esetben, ugyanis az anonimitás itt már nem kölcsönös. A szerző – legalábbis itt, a nyesten – vállalja saját nevét, szemben az anonim kommentelők hadával. A kommentelés színvonala pedig visszahat magának az orgánumnak és az ott közölt tartalomnak a minőségére is. (Ezért döntött úgy nemrégiben egy népszerű ismeretterjesztő portál, hogy megszünteti a kommentelési lehetőséget oldalán.)
(Forrás: Wikimedia Commons / Rochkind / CC BY-SA 3 0)
Persze az indulatok elharapózása nem törvényszerű, mégis úgy tűnik, hogy az online világban megfigyelhető a gátlástalan viselkedés, amely szorosan összefügg az anonimitással. A névtelenség vezethet ugyanis ahhoz, hogy a társas normák, a szociális gátlások megszűnnek, ennek következtében pedig az emberek teljesen másképp viselkednek az online közegben, mást engednek meg maguknak, mint a valós életükben. J. Suler, aki a kibertér pszichológiájával foglalkozik, így fogalmaz egy tanulmányában: „Megnyilvánulhat ez mocskos nyelvhasználatban, agresszív, gyűlölködő, dühös megjegyzésekben, de akár fenyegetésekben is. Az is előfordul, hogy az ember az »internetes alvilág« felé fordul, és pornót, erőszakot néz. Mindez olyasmi, amit a való életében soha nem tenne.”
Ugye ez ismerősen hangzik a nyest olvasóinak is? Az online zaklatások (cyberbullying) is ebbe a körbe tartoznak. A bullying egy olyanfajta agresszív viselkedés, amelynek célja a másik fél zavarása vagy megsértése; rendszeresen, ismétlődően előfordul; és minden esetben egyenlőtlenek az erőviszonyok a sértegető(k) és a sértett között (egy erősebb személy vagy csoport támad egy gyengébbet). A kommentelés helyzetére is ráillik ez: itt mindig egyenlőtlenek a viszonyok, hiszen anonimitásba burkolódzó csoport áll szemben a nevét (néha arcát is) vállaló szerzővel.
A The Guardian bloggere cikkében idéz néhány kommentet a saját termésükből. Mi is megtehetnénk, hogy a saját házunk tájáról hozunk példát (adatunk van bőven!), ezt azonban mégsem tesszük meg. A The Guardian blogján ilyeneket írnak a kommentelők:
Scientists have lost one notch of my respect, after Reading [sic] this one. How stupid anyone can get?
’Na, a tudósok ezzel még inkább elvesztették a tiszteletemet, miután Elolvastam ezt. Hogy lehet valaki ennyire hülye?’
Who is steven caplan? A nobel winner or what?
’Ki az a steve Caplan? Egy Nobel-díjas, vagy mi?’
Are you kidding? Nice piece of propaganda. Stop writing crap like this unless you can back it up with evidence. Stating it is so doesn’t make it so, it just makes it disgusting propaganda.
’Ez most csak vicc, ugye? Nagyon jó kis propaganda. Hagyják már abba az ilyen szarok írogatását – hacsak nem tudják alátámasztani valamivel. Az, hogy kijelentik, még nem teszi igazzá, ez csak undorító propaganda.’
Ugye ismerősen cseng: a megfogalmazások, a stílus, az ítélkezés? – Elég tipikusnak mondható az utolsó példa, amelyben a hozzászóló érvekért, bizonyítékokért kiált. Teljesen általánosan alkalmazható stratégia (függetlenül a bírált írás meggyőzőségétől), amely aláássa a cikk hitelét. Mindezt pedig „tét nélkül”, felelősségvállalás nélkül teheti a kommentelő – mondja Suler –, hiszen anonim.
Egy másik ok, amely az ilyenfajta gátlásvesztéshez vezethet – Suler szerint – az, hogy az interneten mindenki egyenlő. Ez nagyon szép dolog, de azzal a következménnyel is jár, hogy nincsenek többé elismert tekintélyszemélyek. Ez szintén üdvös, és jótékony hatású egyfelől, azonban az online zaklatások révén anarchiához is vezethet. Ráadásul, ha jobban belegondolunk, a szakmai értelemben vett egyenlőség valójában nem igaz: nem mindenki ért ugyanolyan mértékben egy adott témához. Az egyenlőség pusztán ott van, hogy mindenkinek egyenlően van esélye, lehetősége a gondolatait hozzáfűzni az adott kérdéshez. De ettől nem lesz valaki szakértő! – Még akkor sem, ha létrehoz egy saját blogot vagy weblapot, amelyen leírja nézeteit.
Az offline világban szerzett tapasztalat és végzettség igenis számít abban, hogy ki mennyire ért egy témához. Az, aki diplomát vagy doktori fokozatot szerzett egy adott tudományterületen, jó eséllyel jobban ért a területére tartozó kérdéshez, mint egy laikus, aki kiolvasta a fél internetet. (És a laikus szóban semmi lenéző vagy dehonesztáló nincs.) Még akkor is így van ez, ha a kommentek sorából nem ez tetszik ki. A The Guardian bloggere még ennél is tovább megy: véleménye szerint az, aki már megszerzett valamilyen tudományos fokozatot (mondjuk egy PhD-t), egyszerűen képzettebb a kritikus gondolkodás, a tudományban elfogadható érvelés terén, mint egy laikus.
Persze ez nem változtat azon a tényen, hogy a vélemény szabad, ahogy a kommentelő is az. Ja, és persze anonim. Az online publikálóknak pedig azt ajánljuk, hogy keményítsék meg szívüket, mielőtt bármit közzé tennének az interneten.
Forrás
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (16):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
Bóknak veszem, hogy említve vagyok a cikkben, igaz név nélkül :D
@Sultanus Constantinus: " Szeretem mindig tudni, hogy ki mit gondol arról, amit leírtam."
én például legtöbbször érdekesnek találtam amit spanyol vonatkozásban olvastam eddigi kommentjeidben. mivel nem értek eléggé a nyelvekhez, spanyolul meg egyáltalán nem tudok, nem tudok érdemben hozzáfűzni. ettől még tetszhet mert miután elolvasom többet tudok a világról mint előtte
@El Vaquero: Abban én is biztos vagyok, hogy valakinek a másodnickje, de abban nem, hogy kié. De mivel csak beszólogatásra használja nagy ritkán, ebből arra lehet következtetni, hogy egyébként más néven ír.
@El Vaquero: Annyira jó, amikor valakinek határozott elképzelései vannak arról, hogy miként kellene csinálni valamit, és ha valaki attól eltér, akkor már béna, tisztességtelen stb. A cikkek végén akkor adjuk meg a forrásokat, ha több különböző forrásra épül – ha csak egyre, akkor azt a szövegben, lehetőleg az elején linkeljük. Egyáltalán nem világos, miért kell ismeretterjesztő cikkbe forrást tenni – ebben inkább túlteljesítjük az átlagot. A híreknél szintén megadjuk a forrást, hogy aki akar, utánajárhasson – sajnos a sajtóban ez sem mindenhol bevett szokás.
Általában nem kutatjuk, hogy kinek hány nickje van, legfeljebb a floodgyanús eseteknek járunk utána – illetve van, aki olyan feltűnően csinálja, hogy az már kiveri a szemünket. Azt egyébként szemforgatásnak tartom, hogy úgy érvelsz, hogy az olvasó bármit megtehet, a szerkesztő viszont nem. A szerkesztő magánember, tehát elvben álnév alatt bárhol kitehetné a véleményét. Más kérdés, hogy ez technikailag körülményes (kilépés-belépés), így már ezért sem szórakozunk ilyennel.
Remélem, azért van olyan dolog is, ami tetszik a nyesten. Vagy nem értem, miért játszod Statler és Waldorf szerepét.
@Sigmoid: Ez a lehetőség természetesen felmerült (több más előnye is lenne), de nyilván ez is éppen elég fanyalgást váltana ki. Azért érdekes, hogy ezzel is egy olyan kommentelő áll elő, aki nem vállalja a nevét. (Egyébként a Facebookon is épp elég fake felhasználó van, úgyhogy ha névvel való kommentelést szeretnénk, sorban nyomhatnánk fel az álneves felhasználókat, vagy törölgethetnénk bejegyzéseiket.)
@Fejes László (nyest.hu): arról lehet nem írtál, hogy milyen frankón igazad van, de pl. El Pájaro Enojado egy akkora másodnickje valakinek, hogy a plafon beszakad.
A nyest.hu-t is kifejthetnétek, szerkesztőt kiírnátok és mellette megjelölni másodlagosan a nyestet, sőt, a cikk végén vagy a cikk szövegében az eredeti forrás(oka)t is.
@Sigmoid: ezt a Nagybotos B. Mórickát nagyon megaszontad :D
.
@El Vaquero: A kommentelőkből élünk! :-)
Bármelyik orgánumnak megvan a lehetősége, hogy igénybe vegye a Facebook kommentfal-szolgáltatását, ami ráadásul ingyenes is. A Facebook lényegében közös hitelesítő rendszerré nőtte ki magát, amelynek segítségével megszüntethető az online anonimitás.
Ugyanakkor érdemes elgondolkodni, hogy az idézett kommentek tényleg olyannyira elvadultak-e. Mivel nem a Nature oldalairól származnak, alig hiszem, hogy azokat tudósoknak, PhD-t végzett kutatóknak szántak.
Annál inkább a Guardian "tudományos újságíróinak", akik lényegében, már sokszorosan megírt módon, a tudomány tekintélyének sírásói.
Hiába lelkiismeretes és zseniális egy kutató, ha az eredményeit hivatkozás nélkül, banális formában, lebutítva és felnagyítva közlik le, ráadásul a cikket direkt úgy fogalmazva meg, hogy az valamilyen társadalmilag érzékeny témában megdöbbenést, elhűlést keltsen az emberekben.
Pl. XY kutató pszichiáter hosszas kísérletek után ír egy cikket a klinikai halál állapotában mérhető agyműködésről. Profi orvosi cikk, becsületesen kikutatva, megírva.
Erre jön Nagybotos B. Móricka újságíró, és kibasz (elnézést, erre nincs jobb szó) egy cikket a következő címmel: "Csak elektrokémia a túlvilág, tudósok megcáfolták a mennyországot!"
És ez csak minimális túlzás, az említett cikk itt, a nyesten is lejött, ettől csak elhanyagolhatóan szemérmesebb címmel... És akkor csodálkozik Nagybotos B. Móricka, hogy leoltják a kommentekben szegény kutatóval együtt.
Hát baz. Most akkor ki a troll? Nem a kommentelők az biztos.
Bármelyik orgánumnak megvan a lehetősége, hogy igénybe vegye a Facebook kommentfal-szolgáltatását, ami ráadásul ingyenes is. A Facebook lényegében közös hitelesítő rendszerré nőtte ki magát, amelynek segítségével megszüntethető az online anonimitás.
Ugyanakkor érdemes elgondolkodni, hogy az idézett kommentek tényleg olyannyira elvadultak-e. Mivel nem a Nature oldalairól származnak, alig hiszem, hogy azokat tudósoknak, PhD-t végzett kutatóknak szántak.
Annál inkább a Guardian "tudományos újságíróinak", akik lényegében, már sokszorosan megírt módon, a tudomány tekintélyének sírásói.
Hiába lelkiismeretes és zseniális egy kutató, ha az eredményeit hivatkozás nélkül, banális formában, lebutítva és felnagyítva közlik le, ráadásul a cikket direkt úgy fogalmazva meg, hogy az valamilyen társadalmilag érzékeny témában megdöbbenést, elhűlést keltsen az emberekben.
Pl. XY kutató pszichiáter hosszas kísérletek után ír egy cikket a klinikai halál állapotában mérhető agyműködésről. Profi orvosi cikk, becsületesen kikutatva, megírva.
Erre jön Nagybotos B. Móricka újságíró, és kibasz (elnézést, erre nincs jobb szó) egy cikket a következő címmel: "Csak elektrokémia a túlvilág, tudósok megcáfolták a mennyországot!"
És ez csak minimális túlzás, az említett cikk itt, a nyesten is lejött, ettől csak elhanyagolhatóan szemérmesebb címmel... És akkor csodálkozik Nagybotos B. Móricka, hogy leoltják a kommentekben szegény kutatóval együtt.
Hát baz. Most akkor ki a troll? Nem a kommentelők az biztos.
@Sultanus Constantinus: „Egy (felelős) szerkesztőtől vagy szerzőtől, ha vállalja a nevét, ha nem, akkor sem illik nyilvánosan megalázni a hozzászólókat.” Tegyük fel, hogy megtörténik ilyesmi. Kit járat le az illető? Saját magát. (Vagy igaza volt, de ez most nem tartozik ide.) Ezzel szemben a névtelen kommentelő...
@El Vaquero: „A szerzők sem vállalják fel a nyelvüket, sokszor van a cikk fölött csak egy homályos nyest.hu-s szerzői megjelölés.”
1. Kommentekről volt szó.
2. A nyest.hu alatt megjelenő cikkekért a szerkesztőség egésze vállalja a „felelősséget” (?). Az ilyenek általában más források tartalmát foglalják össze, nem is lenne illendő valakinek a műveként megjelentetni őket.
„a szerkesztők között is van, aki frankón több álnév alatt tolja” Ezt mire alapozod? Én spec. biztos nem írtam álnév alatt kommentet arról, hogy a saját nevem alatt megjelent kommentben milyen igazam van.
„A kommentelőt nem csesztetni, belőle éltek (ideértve La Criyanát is).” Neked, mint rendszeres kommentelőnek külön köszönjük azt a rengeteg támogatást, amit az oldal fenntartásához eddig nyújtottál.
S még annyit hozzátennék az előző kisregényemhez, hogy még sok mindent megosztanék szívesen a hozzászólásokban, természetesen nyelvi kérdésekben, de már sokszor úgy vagyok vele, hogy inkább nem teszem, mert előre tudom, hogy mire számíthatok: választ úgysem fogok kapni rá, vagy ha igen, az kötözködés vagy valami szívatás lesz, vagy ha nem, akkor csak szimplán senki nem fog rá reagálni semmit -- én pedig kifejezetten nem vagyok híve az egyoldalú kommunikációnak. Szeretem mindig tudni, hogy ki mit gondol arról, amit leírtam.
@Fejes László (nyest.hu): @Fejes László (nyest.hu): A két dolog teljesen független egymástól. Egy (felelős) szerkesztőtől vagy szerzőtől, ha vállalja a nevét, ha nem, akkor sem illik nyilvánosan megalázni a hozzászólókat. Márpedig ezen az oldalon erre számos példa volt már, és többek között ez az oka annak, amit a második bekezdésedben felhozol.
De ha már névtelenség, akkor reagálok erre is: pontosan azért váltogatják az ilyen kommentelők a virtuális személyiségüket, mert abban bíznak, hogy így mások nem az álnevük ismeretében, az előítéleteik alapján fognak viszonyulni hozzájuk.
Tételezzük fel, hogy van egy XY, aki egyszer ír egy hülyeséget, mindenkivel megesik. Erre jön a felelős szerkesztő, aki jól megalázza. Ezt mindenki látja, innentől kezdve el van ásva mindenki szemében, csak azért, mert éppen kicsúszott a száján valami hülyeség (amit lehet, hogy egyáltalán nem is gondolt komolyan), és meglehet, hogy másban meg igenis tájékozott és jó szakember. Nem magamról beszélek, hanem általában. Mit tehet ez esetben az illető, akire pikkelnek, ha nem akarja magát kiközösítve érezni? Virtuális identitást vált.
Konkrétan annak, hogy nem vállalom a nevemet, nyilván okai vannak. Egy, teljesen mindegy ezen a fórumon abból a szempontból, hogy nem vagyok nyelvész és doktori címem sincs, így aztán a szakemberek szemében nem vagyok senki, tehát tök mindegy, hogyan nevezem magam. Kettő, a foglalkozásom miatt nem lenne szerencsés, ha a valódi nevemen írnék az interneten. Három, eléggé érzékeny vagyok a személyes adatok védelemre, ami részben szakmai ártalom.
Pontosan az a szomorú, hogy a hozzászólókat sokszor a nevük alapján ítélik meg: "ja, ezt ez a félhülye okoskodó írta itt, akkor nem érdekel". Pedig épp a minap írtam egy másik fórumon, hogy szívesen elbeszélgetnék érdemben -- és félretéve a szívatásokat és a kötözködéseket -- értő szakemberekkel nyelv(észet)i kérdésekről. Belátom, hogy a spanyol nyelv, amivel többnyire foglalkozom, ezen az oldalon rajtam kívül senkit nem érdekel. A kommentek alapján legalábbis. Ettől függetlenül több kérdésem lenne/volt, amire azóta sem kaptam választ...
@Fejes László (nyest.hu): nem ezért, de ez mind nem igaz. A szerzők sem vállalják fel a nyelvüket, sokszor van a cikk fölött csak egy homályos nyest.hu-s szerzői megjelölés. Aztán itt a szerkesztők között is van, aki frankón több álnév alatt tolja, épp milyen beszólogatási érdek kívánja.
Ez a név nem vállalása hülyeség. Igen, a kommentelő nem vállalja be, mert ez az internet, nem kötelező, pont az anonimitás az egyik legfontosabb része. Akár 100 álnév alatt is rejtőzhet valaki. Tessék ezt megszokni, elfogadni. A kommentelőt nem csesztetni, belőle éltek (ideértve La Criyanát is). Nem a látogatóból, aki egyszer letölti a cikket, aztán 2 másodperc múlva navigál is el, vagy az oldalra sem néz többet vissza. Meg kell becsülni, ha valaki hozzászól, rászánja ingyen a saját idejét, hajlandó nektek vitát generálni, akkor is, ha nem értetek vele egyet, nem a ti nyelvészeti, cinikus, nyelvművelés-ellenes álliberalizmusotokat osztja.
@Sultanus Constantinus: A szerzők és szerkesztők mindig felvállalják a nevüket. Ha tévednek, vagy elragadja őket az indulat, netalán hülyeségeket hordanak össze, akkor azért személyesen vállalják a felelősséget – bármely ismerősük láthatja, és eszerint formálhatja a róluk kialakult képet.
Ezzel szemben vannak kommentelőink, akik nemhogy nevüket nem vállalják, de még online személyiségülk integritását sem képesek fenntartani. Ha már nagyon kínosakat írtak egyik álnevük alatt, egy másikra térnek át, úgy váltogatva virtuális személyiségüket, mint más a gatyáját...
"De nem kell nagyon messzebbre mennünk: nálunk, a nyesten is szép számmal találhatunk a szerzőt vagy más hozzászóló személyét _nem tiszteletben tartó, sértő, lekezelő_, támadó hangvételű posztot."
És ugyanilyen posztokat a szerzők és a felelős szerkesztő részéről is, ami még nagyobb gáz, mint fordítva...
Az igazi kemény dió a NEM anoním és gátlástalan.