Ahol értik a hexametert is
Verselő című sorozatunkban ezúttal még maradunk az időmértékes verselésnél. A leggyakoribb sor- és strófafajtákkal ismerkedünk meg. És az is kiderül, mire jó nekünk Berzsenyi.
Verstani sorozatunk legutóbbi részében az időmértékes verselés alapjaival ismerkedtünk meg. Megtudhattuk, hogy ezeknek a verseknek a ritmustényezőjét a rövid és a hosszú szótagok szabályos váltakozása adja. Megismertük azt is, hogy mi számít rövid, és mi számít hosszú szótagnak a verstan szerint. Láttuk, hogy a rövid és a hosszú szótagok jellegzetes sorozatai verslábakat alkotnak. Az alapokat tehát már mind tudjuk: a verslábak ismeretében bármilyen szabályos felépítést kitalálhatunk a verssoraink és a versszakaink ritmusához. Ha azonban nincs kedvünk (vagy időnk) újabb strófaszerkezetek kiagyalására, akkor is van mihez nyúlnunk…
Ha ismerjük a kanonikus sorfajtákat és strófaszerkezeteket, évszázados, sőt évezredes hagyományokhoz kapcsolódhatunk. Tévedés azonban azt hinni, hogy időmértékes ritmusú verseket csak az ókorban írtak. Bár „magyarosnak” nem az időmértékes verselési rendszert nevezik (hanem a sorozatunk következő részében tárgyalandó úgynevezett ütemhangsúlyost), mégis évszázados hagyománya van a magyar költészetben ennek a fajta verselésnek. Már a 16. században írtak időmértékes verseket magyarul, és a 18-19. század fordulóján alakulnak ki a magyar nyelvű időmértékes verselés általánosan elfogadott szabályai. És ne higgyük, hogy ezek ismeretlen szövegek, gondoljunk Kölcsey Husztjára, Berzsenyi A közelítő tél című versére, Radnóti Hetedik eclogájára vagy Weöres Bóbitájára. A következőkben néhány jellegzetes időmértékes verssorral és strófaszerkezettel ismerkedünk meg.
Haragot, istennő, zengd Péleidész Akhilleuszét,...
(Homérosz: Iliász; Devecseri Gábor fordítása)
Férfiuról szólj nékem, Múzsa, ki sokfele bolygott,...
(Homérosz: Odüsszeia; Devecseri Gábor fordítása)
Harcokat énekelek s egy hőst, akit Ítaliába...
(Vergilus: Aeneis; Lakatos István fordítása)
Éneklem a Fársáng napjait s Dorottyát,...
(Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya)
Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?
(Vörösmarty Mihály: Zalán futása)
Mondd, van-e ott haza még, ahol értik e hexametert is?
(Radnóti Miklós: Hetedik ecloga)
Talán az egyik legismertebb időmértékes sorfajta a hexameter, ami – ahogy a neve is mutatja – hat verslábból áll: a verslábak vagy spondeusok (– –) vagy daktilusok (– ◡◡); az ötödik versláb kötelezően daktilus; a hatodik versláb pedig spondeus vagy trocheus (– ◡).
— ◡◡ | — ◡◡ | — ◡◡ | — ◡◡| — ◡◡ | —◡
(Forrás: Wikimedia Commons)
Hexameterben íródtak – ahogyan a fenti példáink is mutatják – az ókori eposzok, illetve a mintájukra készített későbbi nemzeti eposzok is.Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a fenti példák közül egy nem szabályos hexameter! Melyik ez az idézet? Mi lehet az oka annak, hogy a szerző eltér a konvencióktól? A helyes választ adók között értékes nyereményeket sorsolunk ki.A hexameter „kistestvére” a pentameter, ami – a neve ellenére – valójában nem öt verslábból áll, hanem hatból, csak a harmadik és a hatodik csonka versláb. (Így jön ki végső soron az öt.)
— ◡◡ | — ◡◡ | — X || — ◡◡| — ◡◡ |— X
A harmadik után úgynevezett sormetszet következik. A pentameter első fele klasszikusan két daktilusból és egy csonka verslábból (hosszú szótagból) áll. A későbbi pentameterek elején a daktilusok helyén állhatnak spondeusok is. A sor második felében azonban kötelezően két daktilus és egy csonka versláb (hosszú szótag) áll.
A pentameter ritkán fordul elő önmagában, mégis gyakori sor az úgynevezett disztichonban, amely egy hexameterből és egy pentameterből álló sorpár. Talán az egyik leghíresebb disztichon a thermopülai hősök sírfelirata:
Itt fekszünk, vándor, vidd hírül a spártaiaknak,
megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.(Ponori Thewrewk Emil fordítása)
De az irodalomból is idézhetünk nagyon híres disztichonokat: ilyen Catullus Odi et amo (Gyűlölök és szeretek) című verse, de a fent már emlegetett Huszt is disztichonban íródott.
Gyűlölök és szeretek. Kérded tán, mért teszem én ezt.
Nem tudom, érzem csak: szerteszakít ez a kín.(Catullus: Gyűlölök és szeretek; Devecseri Gábor fordítása)
Bús düledékeiden, Husztnak romvára, megállék;
Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.(Kölcsey Ferenc: Huszt)
Az ókori görög költészet sokféle strófaszerkezetet hagyott az utókorra; és – többek közt – azért nagyon jó, hogy van egy Berzsenyink, mert ő a legfontosabb formákat mind használta is. Most az ő verseivel illusztráljunk kettőt a sok bevett strófaszerkezet közül. A szapphói strófa három tizenegyes szapphói sorból és egy adónisziból áll.
Szapphói tizenegyes sor: —◡ | —◡| —◡◡ | —◡ | —◡
Adóniszi sor: —◡◡—◡
Szapphói strófa:
Partra szállottam. Levonom vitorlám.
A szelek mérgét nemesen kiálltam.
Sok Charybdis közt, sok ezer veszélyben
Izzada orcám.(Berzsenyi Dániel: Osztályrészem)
(Forrás: Wikimedia Commons / Lawrence Alma-Tadema (1836–1912))
Az alkaioszi strófa szintén híres; az i. e. 6. században élt költő, Alkaiosz a névadója, bár a forma nem az ő verseiből, inkább Horatius Thaliarchushoz vagy Berzsenyi Dániel Magyarokhoz című ódájából lehet ismerős. Négy sorból áll: az első kettő tizenegyes úgynevezett nagy alkaioszi sor, a harmadik kilenc szótagú jambikus sor, a negyedik pedig tíz szótagú, úgynevezett kis alkaioszi sor.
Nagy alkaioszi sor: ◡ — ◡ — ◡ | — ◡ ◡ — ◡ —
Ötödfeles jambikus sor: ◡ — ◡ — ◡ — ◡ — ◡
Kis alkaioszi sor: — ◡◡ — ◡◡ —◡ —◡
Alkaioszi strófa:
Romlásnak indult hajdan erős magyar!
Nem látod, Árpád vére miként fajul?
Nem látod a bosszús egeknek
Ostorait nyomorult hazádon?(Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz)
A sorok és a strófák vizsgálatát még sokáig lehetne folytatni, mi azonban itt abbahagyjuk. Aki érdeklődik, részletes leírásokat és versillusztrációkat találhat a Fazekas gimnázium verstani lexikonában. Sorozatunk következő részében már a magyarosnak is nevezett ütemhangsúlyos verseléssel foglalkozunk.
Ajánlott olvasmány
Beöthy Zsófia: Poétai iskola. (Online tananyag tanároknak és diákoknak)
Fenyő D. György: Poétai iskola. Bevezetés a líra világába. Korona Nova Kiadó, 1997.
Ferencz Győző: Gyakorlati verstan és verstani gyakorlatok. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1995.
Kérdés:
Hogyan lehet az "Odüsszeusz" rövid/hosszú szótagjait meghatározni?
(Hogy kijöjjön a hexameter.)
1. Odüsszeusz:
- isteni hős Odüsszeuszt, valameddig csak haza nem tért.
- csakhogy a bölcs Odüsszeuszért tépi a szívem a bánat,
- hogy többé Ithakára ne gondoljon; de Odüsszeusz
2. Odüszeusz:
- Akkortól Odüszeuszt föld rendítője Poszeidón
- hogy házába a bölcs Odüszeusz hazatérjen, elérjen,
- majd Ithakába megállt, Odüszeusz kapujának előtte,
(Devecseri G. fordítása: Od.: I.Ének)
Isteni magyar nyelv!
"Bús düledékeiden, Husztnak romvára, megállék;
Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold."
Ez annyira gyönyörűséges, hogy csak vidámságot érzek benne, tánclépésben.
Gyermekkoromtól kb. huszonig úgy jártam az utcákon, hogy időmértékes verseket skandáltam magamban. Az egész Toldit, meg ilyesmi:-). De csak serdülőkorig tartott az extra memóriám, aztán normálisra csökkent - ez is nyilván a jó túlélő képesség feltétele - valami genetikai plusz volt.
A verseléssel csitítottam el a nem túl könnyű életem mindennapos problémáit, hogy ne azzal foglalkozzak szüntelen... nyolcan voltunk testvérek, de én a legidősebb - félárva.
Az én 1960-as nyomtatott Iliászom így kezdődik:
Istennő, haragot zengj, Péleidész Akhileuszét... -- ami szemben a MEK-ről fent idézett ritmikai és szintaktikai romhalmazzal, szabályos. Nem tudom, mi az eltérés oka.