Ütöm az ütemet
A verselési rendszerek közül most az ütemhangsúlyos verseléssel ismerkedünk meg. Ehhez azonban meg kell határoznunk, hogy mi a hangsúly, és hogy mi az ütem. Végül arra is fény derül, hogy mit takar az, hogy egy vers „felező tizenkettesben” vagy „felező nyolcasban” van írva.
Verstani sorozatunk első részében azt tisztáztuk, hogy mitől vers a vers. Kiderült, hogy első sorban attól, hogy ritmusa van, azaz valami szabályosan ismétlődik benne. A „valami” pedig egyik esetben formai jelenség, más esetben tartalmi. Utóbbira eddig még nem láttunk példát, előbbire viszont annál inkább. Eddig ugyanis olyan verseket vizsgáltunk, amelyek ritmustényezője a rövid és a hosszú szótagok, a ták és a tik szabályos váltakozása, azaz az időmérték. Ez alkalommal pedig azt fogjuk megvizsgálni, hogy mi a helyzet akkor, ha a ritmust a hangsúlyos és a hangsúlytalan szótagok szabályos váltakozása adja.
Ebben az esetben ütemhangsúlyos verselésről beszélhetünk, amit magyaros verselésnek is szoktak becézni, ugyanis a magyar népdalok ilyen ritmusúak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy kizárólag magyar nyelven létezne ütemhangsúlyos verselés. Ahhoz, hogy ilyen verset tudjunk gyártani, először a hangsúly fogalmát kell megértenünk.
Akkor mondjuk egy szótagra, hogy hangsúlyos, ha akusztikailag kiemelkedik a környezetéből. Ezt a fajta nyomatékot hangerőtöbblettel, a hangmagasság növelésével, illetve a hosszúsággal lehet megvalósítani. Az egyes nyelveknek megvannak a maguk szabályai arra nézve, hogy bennük a szavak mely szótagja hangsúlyos. A magyarban például viszonylag egyszerű a helyzet: a szavak első szótagjára esik a hangsúly. (De vannak olyan szavak – például a magyarban névelők –, amelyek hangsúlytalanok.) Az tehát, hogy hangsúly esik a magyarban a szavak első szótagjára, még nem ad ritmust; ez a prózai szövegekre is jellemző.
Ritmikus, azaz verses formájú akkor lesz a szöveg, ha a hangsúlyos szótagok valamilyen rendben szabályosan követik egymást. Ehhez azonban némiképp át kell alakítanunk a hangsúlyról alkotott elképzelésünket: az ütemhangsúlyos versben ugyanis nem feltétlenül esik hangsúly minden szó első szótagjára. Tehát egy versmondat hangsúlyozása eltérhet a természetes nyelvi hangsúlytól. Az ütemhangsúlyos verselésben a hangsúlyok helyét a sorok, és a sorokban levő ritmikai alapegységek, az ütemek jelölik ki.
/ x x | / x || / x x | / x
Kiskacsa fürdik fekete tóba’
/ x x | / x || / x x | / x
Anyjához készül Lengyelországba.
A fenti ritmizálásban /-vel jelöltük a hangsúlyos, x-szel a hangsúlytalan szótagokat, az ütemeket |-vel választottuk el. A fentiekben tehát négyütemű sorokat láthatunk, a sorok 10 szótagból állnak, ezért négyütemű tízesnek nevezzük őket. Azt is jelöltük (||), hogy a sor közepén szünet, úgynevezett metszet található, ezért ezt a ritmust felező tízesnek is nevezzük.
Az ütemhangsúlyos verselés ritmikai alapegysége tehát az ütem. Az ütem 1–4 szótagból áll, fő eleme a hangsúlyos szótag, az úgynevezett arszisz, ami leggyakrabban az ütem eleje. Az is előfordul azonban, hogy egy ütem úgynevezett felütéssel kezdődik, ilyenkor a hangsúlyos szótagot hangsúlytalanok előzik meg (általában kötőszók vagy névelők).
x / x x | x / x x
Az életet már megjártam.
/ x x x | / x x x
Többnyire csak gyalog jártam,
/ x | / x
Gyalog bizon'...
/ x x x | / x x x
Legfölebb ha omnibuszon.
(Arany János: Epilógus)
Az ütemben a hangsúlyos szótagon kívül van még legfeljebb 3 hangsúlytalan szótag, úgynevezett theszisz. Logikusan merül fel a kérdés ezek után, hogy mi van, ha egy szó négynél több szótagból áll… Ezek a szavak talán nem kerülhetnek be ütemhangsúlyos versekbe? – De, bekerülhetnek; ilyenkor a szavak az ütemeknek megfelelő szótagjai mellékhangsúlyokat kapnak.
Láthatjuk tehát, hogy ebben a verselésben az ütemek adják meg az egyenletes lüktetést, a ritmust. A vers ütemeit körülbelül azonos idő alatt mondjuk ki – függetlenül attól, hogy hány szótagból állnak. Így ha minden hangsúlyos szótagra tapsolunk, kiverhetjük az ütemet.
Sorozatunk következő részében még több ütemhangsúlyos formával és verssel ismerkedünk meg.
Ajánlott olvasmány
Beöthy Zsófia: Poétai iskola. (Online tananyag tanároknak és diákoknak)
Fenyő D. György: Poétai iskola. Bevezetés a líra világába. Korona Nova Kiadó, 1997.
Ferencz Győző: Gyakorlati verstan és verstani gyakorlatok. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1995.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (3):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
@geff10: A mellékhangsúly – nyelvészeti értelemben – a főhangsúly mellett megjelenő másodlagos hangsúly. (Kevésbé prominens, mint a főhangsúly.) Vannak nyelvészek, akik amellett érveltek, hogy a magyarban nem beszélhetünk ilyesmiről, mivel nincs olyan fonológiai szabály a magyarban, amely erre vonatkozna. Mások ezt igyekeztek cáfolni.
Itt a verstannál – az remélem kiderült a cikkből – nem teljesen a nyelvészeti értelemben vett hangsúlyok eloszlását nézzük. Az ütemek szerint hangsúlyos helyzetbe kerülhetnek egyébként (prózában) hangsúlytalan szótagok. (És az ellenkezője is előfordul: hangsúlytalan helyzetbe kerülnek egyébként hangsúlyos szótagok.)
Micsoda az a mellékhangsúly?