A vers Walt Whitmané, de kié a hang?
1992 óta ismeretes egy hangfelvétel, amelyen elképzelhető, hogy maga Walt Whitman szavalja saját, „America” című versét. A lelet hitelessége azonban azóta sem lett bebizonyítva. Most egy nyelvész amellett érvel, hogy a hangtani sajátosságok alapján eredetinek tűnik.
Mire nem jó a nyelvváltozatok fonetikai-fonológiai jellegzetességeinek ismerete? Ezúttal ahhoz a kérdéshez sikerül közelebb kerülni a nyelvészeti elemzés által, hogy egy 1888-as vers hangfelvételén valóban a költője, Walt Whitman szólal-e meg. Ha kiderülne, hogy valóban ő maga szavalja el Amerika című versének első négy sorát az alább meghallgatható felvételen, akkor a hanglelet egyedi: ez az egyetlen fennmaradt felvétel ugyanis, amelyen lehetséges, hogy Whitman szólal meg.
A meglehetősen zajos felvételen az alábbi vers hallható:
Walt Whitman: America
Centre of equal daughters, equal sons,
All, all alike endear’d, grown, ungrown, young or old,
Strong, ample, fair, enduring, capable, rich,
Perennial with the Earth, with Freedom, Law and Love,
A grand, sane, towering, seated Mother,
Chair’d in the adamant of Time.
A rejtélyes felvétel 1992-ben került elő egy Texasban talált kazettáról. Nem sokkal ezután digitalizálták a felvételt, és elkezdett terjedni a pletyka, hogy a felvétel Whitman egyetlen fennmaradt hangzó anyaga. Akkoriban beszámolt a leletről a Tha New York Times és a CBS rádiócsatorna is, de a vita hamar hamvába holt. Azt, hogy valóban Whitman hangja hallható-e a felvételen, a mai napig sem sikerült megnyugtatóan tisztázni. A napokban újabb szkeptikus hangok szólaltak meg, amelyek szerint kétséges, hogy a töredék valóban Whitmantől származna.
A Language Log állandó szerzője, Mark Liberman azonban amellett érvel, hogy a kiejtési jellegzetességek alapján valószínűsíthető, hogy tényleg Whitman beszél a felvételen. Egyik érve például az, hogy a felvételen beszélő hang következetesen nem ejti az [r]-eket. Van még egy-két kiejtési furcsaság, szinte – az angol anyanyelvű számára is – érthetetlen szavak: a régiesen ejtett earth, a szinte érthetetlen endeared. Liberman végső soron mindezek alapján arra jut, hogy ezeket a jellegzetességeket igen nehéz lenne megjátszani, úgyhogy a felvétel valószínűleg eredeti.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Persze mindez nem bizonyíték, csupán néhány ötlet arra, hogy hogyan lehetne rekonstruálni Walt Whitman kiejtését, majd a rekonstrukciót hogyan lehetne összevetni a felvételen hallható részlet fonetikai-fonológiai jellegzetességeivel. Az elmúlt 18 év alatt nem született meg a megnyugtató válasz. Kérdéses az is, hogy a jövőben megszülethet-e.
Forrás
Számomra nem világos, mitől is régies az "earth" ejtése a felvételen.
Az az r az [w] lesz inkább a rich-ban. Az l mássalhangzó előtt mintha mégis sötétedne. Viszont a t-t flapesíti, ahogyan azt kell, és a with vége is zöngétlen, jó amerikai szokáshoz híven, szóval az alapokat hozza. Az Earth-ben mintha ajakkerekítést lehetne hallani. Az enduringban az r előtt befigyel az r-breaking, megfelelve a nem rhotikusságnak.
A hanglejtése mintha lépcsőzetes lenne, kicsit brites beütés.
Hát, én ebből nem nagyon hallok semmit. Ha meg felhangosítom, akkor szívgörcsöt kapok a rendkívül zavaró zaj miatt. Mondjuk lehet, hogy a zaj nagy része kiszűrhető lenne, azt leszámítva a korához képest szépen szólna a felvétel.
Igenis ejti az r-reket, csak szótag végén nem, de ilyenkor is csak akkor hagyja el, ha mássalhangzó vagy szünet jön. A szótag eleji r-je is elég furcsa, több helyen mintha labiodentális approximánsnak (lágy v, amelynél a felső fogsor nem ér hozzá az alsó ajakhoz) ejtené. Ami még feltűnt, hogy mintha nem sötétítené sehol az l-t, de nem hallatszik jól.
Mondjuk az egész stílusa furcsa. Kicsit, mintha részegen nyühögne szegényke, meg az egész pörfór mön(t)sz elég dallamtalan, ritmustalan. Lehet csak azért, mert nem kortárs fül hallgatja. Nekem Yeats saját versfelolvasása sem tetszik:
www.youtube.com/watch?v=4ptVEZ0vEEE