0:05
Főoldal | Rénhírek
A költészet napja

A fű kinő utánad

A költészet napja alkalmából Kosztolányi Dezső és József Attila verseit olvassuk egymás mellett.

nyest.hu | 2013. április 11.

Ugyan Kosztolányi megírta kis kátéját kezdő költőknek, és József Attila néhol elmulasztotta betartani, azért a két költői életmű hatott egymásra. A „nagy öreg” Kosztolányi sokszor megihlette, válaszra buzdította fiatal költőtársát, József Attilát. Az alábbiakban Kosztolányi Halotti beszédével és József Attila Kosztolányi halálára írt versével búcsúzunk.

Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd

Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

 

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

 

Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

 

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
„Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”,
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

 

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

 

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt...”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt...”
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

(1933)

 

Kosztolányi Dezső sírja
Kosztolányi Dezső sírja
(Forrás: Wikimedia Commons / Dr Varga József / CC BY-SA 3.0)

 

József Attila: Kosztolányi Dezső

A kínba még csak most fogunk, mi restek,
de te már aláírtad művedet.

 

Mint gondolatjel, vízszintes a tested.
Téged már csak a féreg fal, szeret,

 

mint mi a csirkét, bort... Senkim, barátom!
Testvérünk voltál és lettél apánk.

 

Gyémánt szavaid nem méred karáton –
nincs egyéb súly, ha föld zuhog reánk.

 

Ezt onnan tudom, hogy letörtem vágyva,
ahogy letört a halál tégedet.

 

Reméltél; én is. Tudtuk, hogy hiába,
mint tudja, ki halottat költöget.

(1936)

 

József Attila sírja
József Attila sírja
(Forrás: Wikimedia Commons / Dr Varga József / CC BY-Sa 3.0)

 

Forrás

József Attila költeményei

Kosztolányi Dezső költeményei

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!