0:05
Főoldal | Rénhírek

A mutogatás segít

Egy kis változtatással nagy előrelépés érhető el az óvodásoknál az olvasástanulásban.

nyest.hu | 2012. április 23.

Különlegesen fejlesztő hatása van annak, ha a szülő vagy az óvodapedagógus a hangos olvasás közben kezével követi, és mutatja a szavakat a gyerekeknek – számolt be a friss kutatási eredményekről a Science Daily. Azok a gyerekek ugyanis, akiknek így olvastak fel óvodás korukban, évekkel később is sokkal jobban teljesítenek olvasási feladatokban, mint azok a társaik, akiknek mutogatás nélkül olvastak fel.

A kutatást Shayne Piasta, az ohiói egyetem professzora vezette, eredményeikről a Child Development 2012 áprilisi számában számoltak be. A felmérésben több mint 300 óvodás korú gyermek – mintegy 85 óvodai csoport – vett részt 30 héten át. A gyerekek szegényebb családi környezetből származtak, és a nyelvi képességeik átlag alattiak voltak: tehát számukra jelentős volt a kockázata annak, hogy a későbbiekben olvasási nehézségekkel küzdjenek.

A gyerekeket három csoportra osztották a kutatók. A csoportok különböző mennyiségű és módszerű olvasásórán vettek részt. Az első két csoportnál úgy olvastak fel, hogy közben az óvodapedagógusok kézzel mutogattak a szövegben. Az első csoportnak nagy mennyiségű olvasásfoglalkozást tartottak (heti négy alkalom), a másodiknak kevesebbet (heti két alkalom). A harmadiknak, a kontrollcsoportnak szintén heti négy olvasásórája volt, de náluk nem alkalmazták a mutogatós módszert. Minden csoportban az óvodapedagógusok ugyanazt a harminc könyvet használták az órák során.

Az eredmények azt mutatták, hogy egy, illetve még két évvel később is a nagy mennyiségű, mutogatással egybekötött olvasásfoglalkozáson részt vett gyerekek olvasási, helyesírási és szövegértési képességei sokkal jobbak voltak, mint a kontrollcsoportba tartozóknak. Azoknak a gyerekeknek, akik kis mennyiségű olvasásórán vettek részt,  már nem voltak ilyen szembeötlően jobbak a képességeik, de még ők is jobban teljesítettek, mint a kontrollcsoportba tartozók.

Olvasás
Olvasás
(Forrás: Wikimedia Commons / Ismeretlen 16. századi olasz festő)

A kutatási eredmények tehát azt mutatják, hogy a felolvasás közbeni „sorvezetés” igen sokat számít a későbbi olvasási képességek kialakulásában. Azok a gyerekek, akiknek mutogatnak olvasás közben, könnyebben tájékozódnak a szövegben, jobban és eredményesebben olvasnak.

Forrás

Preschoolers' Reading Skills Benefit from One Modest Change by Teachers

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (1):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
12 éve 2012. április 23. 18:16
1 hegyaljai

A hivatkozott forrás bizonyára valóságot közöl. Mégis itt, Magyarországon kit érdekel az óvodások írás-olvasás tanulása? Ez a legnagyobb problémánk?