0:05
Főoldal | Rénhírek
A lábbeli mindig kéznél van

A magyar etimológia cipője

Gyerekcipőben jár-e a magyar szavak eredetének kutatása, ahogy olvasónk állítja? A válaszhoz áttekintjük, hogyan nő fel feladataihoz az etimológia tudománya, és mi a helyzet a magyar nyelvvel kapcsolatban.

Fejes László | 2014. február 21.

Az etimológia a szófejtés tudománya: a szavak eredetével foglalkozik. Olvasónk elégedetlen mindazzal, amit a magyar nyelvtudomány ezen a területen elért, hiszen ezt írja:

A magyar etimológia nagyon gyerekcipőben jár. Van gyakorlatilag egyetlen mű (ami már szintén elavult), és azt tekinti mindenki szentírásnak. Más, nagyobb nyelveknél már egy komolyabb értelmező szótár is tartalmazza a szavak etimológiáját és komoly kutatások vannak mögöttük.

Csináld csak!
Csináld csak!
(Forrás: Wikimedia Commons)

Cikkünkben az alábbiakat igyekszünk tisztázni: milyen tudománytörténeti lépcsőkön keresztül alakul ki egy nyelv szókincsének etimológiája, mikor beszélhetünk gyerekcipőről, mikor fejlett etimológiai kutatásokról, illetve hogy a felvázolt úton hol állnak a magyar etimológiai kutatások. Választ kapunk arra a kérdésre is, hogy hány magyar etimológiai szótár van. A további felmerülő kérdésekre egy későbbi cikkben válaszolunk.

Az etimológiai kutatások csirája és szárba szökkenése

Az etimológiai kutatások kiindulópontjaként mindig a naiv népi etimológiák, szómagyarázatok szolgálnak. A kutatások kezdetén nem is nagyon lehet másra támaszkodni, mint a hasonló jelentésű szavak hasonló hangzására (akár nyelven belül, akár nyelvek között). Amíg az adott nyelv történetéről még semmit nem tudunk, addig legfeljebb az általános hangtörténeti  és jelentésváltozási tendenciákra hagyatkozhatunk, melyeket más nyelvekben figyelhettünk meg. (Tegyük hozzá: ma, amikor ezeket a változásokat jó néhány nyelvben leírták már.)

A valódi, megalapozott etimológiai kutatások csak akkor lehetségesek, ha más, nem etimológiai kutatások is a hátteréül szolgálhatnak. Össze kell tehát gyűjteni a nyelv szókincsét, leírni az alak- és jelentésváltozatokat – ráadásul nem csupán a köznyelvben, hanem a történetiségben és a nyelvjárásokban is. Ehhez rengeteg nyelvemléket kell feldolgozni (legalábbis abban a szerencsés esetben, ha vannak), és le kell írni a nyelvjárásokat (minél többet, minél részletesebben). Az így összegyűjtött adatokat pedig fel kell dolgozni, hogy hatékonyan kereshetőek legyenek: így egy-egy szó adatainak kikereséséhez nem művek tucatjait kell végignyálazni. Jó esetben a feldolgozás szótárakban történik meg, rosszabb esetben kutatóközpontok (vagy a kutatók saját maguknak) cédulákon – illetve ma szerencsés esetben már számítógépes adatbázisban –  rendszerezik az anyagot.

A szótárak cédulaanyaga gyakran cipősdobozokban gyűlik
A szótárak cédulaanyaga gyakran cipősdobozokban gyűlik
(Forrás: notesandrecords.blogspot.hu)

Természetesen az etimológiai kutatások nem állnak meg addig, amíg ezt a munkát valakik el nem végzik. (Egyébként nem is végezhetik el, hisz amíg ennyi adatot feldolgoznak, évtizedek telnek el, a nyelv változik, sőt, új változatok jelenhetnek meg.) Az egyes szavak történetére vonatkozó kutatások azonban szoros összefüggésben vannak a hangtörténeti kutatásokkal, hiszen egy etimológia csak akkor meggyőző, ha beleillik az általános hangváltozások tendenciájába – és persze fordítva is: a feltételezett hangváltozási tendenciák akkor tekinthetőek helyesnek, ha elegendő példa van rájuk. Éppen ezért az etimológiai és hangtörténeti kutatások szoros összefüggésben vannak, és állandóan arra kényszerítik egymást, hogy felülírják a korábbi elképzeléseket.

A jelentésváltozásoknál kicsit más a helyzet, azok ugyanis nem szabályosak: ott csak arra kell figyelni, hogy elképzelhetőek legyenek. (Amíg pl. azt feltételezzük, hogy minden egyes szó eleji p f-fé vált, addig ezt minden szónál elvárjuk – vagy legalábbis a kivételek magyarázatra szorulnak–, addig azért, mert a ’láb(szár)’ jelentésű szó ’láb(fej)’ jelentésűvé vált, nem várjuk el, hogy a ’kar’ jelentésű szó is ’kézfej’ jelentésűvé váljon.)  Ezzel szemben a rokon nyelvek vagy az érintkező nyelvek történetének kutatási eredményei szintén felülbírálhatják az általunk vizsgált nyelv történetéről korábban gondoltakat – egyes szavak, de akár hangtörténeti tendenciák és az összes érintett szó tekintetében.

Érdemes arra is kitérni, hogy miként jelennek meg ezek a kutatási eredmények. Igen gyakran viszonylag rövid cikkekben (úgynevezett közleményekben): ezek általában csak egy vagy néhány szó eredetére vonatkozó elképzeléseket vázolják. Mivel az így publikált eredményeket később nagyon nehéz összeszedni, a legfontosabb folyóiratokhoz időnként mutatót készítenek: ezekből ki lehet keresni, melyik szóról hol esett szó a folyóiratban. 

A szókincs egy-egy rétegének eredetét általában disszertációkban vagy monográfiákban dolgozzák fel: ilyen lehet például egy adott nyelv egy másik adott nyelvből származó szókincsének eredete, vagy egy tematikusan összetartozó szókincsréteg (jelentésmező, pl. rokonsági terminusok, egy-egy mesterség szakszókincse) eredete. Az ilyen művekben általában van egy kifejtős, módszertani rész, illetve egy szójegyzék, ahol az egyes szavakra vonatkozó adatok és magyarázatok szótárszerűen vannak felsorolva.

Egy cseh etimológiai szótár
Egy cseh etimológiai szótár
(Forrás: nyest.hu)

Bár előfordulhat, hogy valaki úgy ír etimológiai szótárt, hogy csak a saját kutatási eredményeit közli, ez elsősorban akkor jellemző, amikor a kutatások még nagyon kezdetleges fokon állnak. Később már, amikor a kutatások előrehaladott állapotban vannak, egy olyan szótárt, mely a létező kutatási eredményeket nem dolgozza fel, nem is veszik komolyan. Az etimológiai szótárakban az olyan megjegyzések, mint hogy „ilyen vagy olyan származtatása téves” éppen arra utalnak, hogy a szótár összeállítója az ilyen következtetésre jutott kutatásokat is figyelembe vette (olyan eredeteket nem szoktak kizárni, melyek komolyan nem merültek fel).

Az etimológiai kutatások beteljesedése tehát egy teljes etimológiai szótár, mely szerteágazó kutatásokra épül. Amikor már a teljes szókincs eredetét felmértük, meg lehet vizsgálni, hogy egy-egy szövegben, szövegtípusban milyen arányban vannak jelen a különböző eredetű szókincsrétegek. Természetesen az eredményt nagyban meghatározza, hogy milyen módszerrel számolunk: az ilyen számolgatások nem is arra jók igazán, hogy nyelveket hasonlítsunk össze velük, inkább azonos nyelvű, de különböző stílusú, műfajú vagy különböző szerzőktől származó szövegek összeállítására lehet alkalmas.

Természetesen nincs olyan pont, amikor a kutatásokat lezártnak tekinthetjük, hiszen bármikor kerülhetnek elő új adatok: új nyelvemlékek kerülnek elő, vagy korábban feldolgozatlan nyelvemlékeket dolgoznak fel; újabb nyelvjárásokat vagy rétegnyelveket írnak le (vagy részletesebben írják le őket); újabb eredmények születnek a rokon vagy érintkező nyelvek kutatásában; és nem utolsó sorban: a nyelv szókincse is bővülhet, így újabb szavak eredetét kell leírni. Ezen a szinten azonban már gyökeres változások nem várhatóak, egy-egy szó eredetéről módosulhatnak, finomulhatnak (esetleg elbizonytalanodhatnak) a korábbi nézetek, de a teljes szókincset tekintve a nézetek már nem alakulnak át jelentősen.

A magyar etimológiai kutatások

A naiv etimologizálás a magyarban nagyon régre megy vissza: gondoljunk csak Anonymus névmagyarázataira! A szóbeliségben valószínűleg mindig léteztek ilyen magyarázatkísérletek. Az első tudományos kutatások Sajnovics János Demonstratio című művével kezdődnek. Persze itt még szó sem lehetett a mai értelemben vett módszerességről, de ez a a mű megpróbálta feltárni a a magyar és a számi közös eredetű elemeit (részben sikerrel).

Az első magyar etimológiai (és egyben értelmező) szótár Czuczor Gergely és Fogarasi János A magyar nyelv szótára című műve volt: hat kötete 1862 és 1874 között jelent meg. Czuczor és Fogarasi etimológiai kutatásai elméleti alapokra épültek, módszeresek voltak – tudománytörténeti pechnek is tekinthető, hogy ezek az elméletek és módszerek később zsákutcának bizonyultak.

Fogarasi János és Czuczor Gergely
Fogarasi János és Czuczor Gergely

Eközben Mátyás Flórián belevágott a Magyar nyelvtörténeti szótár írásába: ez a szavak eredetével nem foglalkozott, csupán legkorábbi előfordulásaikat gyűjtötte. 1868 és 1871 között három füzete jelent meg, azonban csak a bárd szóig jutott.

A Czuczor–Fogarasi utolsó kötetének megjelenése előtt nem sokkal jelent meg Budenz József Magyar-ugor összehasonlító szótárának első füzete – ezt 1881-ig további négy követte. Ez az első szótár, mely kísérletet tesz a magyar szókincs legősibb rétegének leírására, ráadásul már olyan módszerességgel, amit ma is elfogadhatónak tartunk. Más kérdés, hogy az adatok hiányossága, illetve bizonyos összefüggések feltáratlan volta miatt a szótár anyagának jelentős részével ma már nem érthetünk egyet.

Bár az anyaggyűjtést már 1873-ban elkezdték, csak 1890 és 1893 között jelent meg Szarvas Gábor és Simonyi Zsigmond három kötetes Magyar nyelvtörténeti szótár. A legrégebbi nyelvemlékektől a nyelvújításig című szótára (a cím által sugalltakkal ellentétben a legkorábbi szórványemlékeket nem dolgozták fel, csak a szövegemlékeket). Ezt a szótárt két szótár is kiegészítette, Szamota István és Zolnai Gyula Magyar oklevélszótára 1902 és 1906 között jelent meg, értelemszerűen az oklevelekből származó adatokkal egészítette ki a művet. Szily Kálmán A magyar nyelvújítás szótára című munkájában időben terjesztette ki az anyagot: a szótárnak 1902-ben jelent meg az első, 1908-ban a második kötete – a második kötet azonban nem folytatás, hanem az első kiegészítése és javítása.

1901-ben jelent meg Munkácsi Bernát  Árja és kaukázusi elemek a finn‒magyar nyelvekben című műve, mely a magyar jövevényszórétegek egyikét dolgozza fel. (Mint a cím mutatja, ugyanezt a jövevényszóréteget más finnugor nyelvekben is vizsgálja.)

Munkácsi Bernát 1885-ben
Munkácsi Bernát 1885-ben
(Forrás: Kozmács István)

Láthatjuk tehát, hogy a 20. század első évtizedére már elég sok anyag összegyűlt ahhoz, hogy alapos etimológiai szótárat lehessen írni. 1914 és 1944 között 17 füzetben jelent meg Gombocz Zoltán és Melich János Magyar etymologiai szótár című munkája, de ez csak a g elejéig jutott – részben azért, mert a két kutató rendkívüli alapossággal dolgozta fel az adatokat.

1941-ben jelent meg az egyetlen teljes, tisztán etimológiai szótár, Bárczi Géza Magyar szófejtő szótára. Ez a mű viszont kevéssé részletes: szerzője elsősorban a nagyközönségnek szánta, habár tudományos szótárként is megállja a helyét: például megadja a vonatkozó szakirodalmat is. E szótár szófejtéseinek nagy részét a mai napig elfogadja a tudományos közvélemény – ennek ellenére ha biztosak akarunk lenni a dolgunkban, ne erre a műre támaszkodjunk. (A kötetet 1994-ben újra kiadták, a szótörténet iránt érdeklődőknek érdemes beszerezniük, de azért a későbbi szótárakkal szemben ne hivatkozzunk rá!)

Ezzel párhuzamosan fellendült a nyelvjárási gyűjtés: 1935-ben Csűry Bálint Szamosháti szótára, 1932-ben elhunyt Wichmann az 1906-ban és 1907-ben gyűjtött anyagot már nem tudta kiadni, Csűry Bálint és Artturi Kannisto rendezte sajtó alá.1936-ban Yrjö Wichmann csángó szótára (Wörterbuch des ungarischen moldauer Nordcsángó- und des hétfaluer Csángódialektes), 1952-ben Kiss Géza és Keresztes Kálmán Ormánsági szótára, 1957-ben Bálint Sándor Szegedi szótára. Ezek igyekeztek a nyelvjárás teljes szókincsét – tehát nem csak a tájszavakat – felgyűjteni. Eközben készült A magyar nyelvjárások atlasza, melynek anyagához a további kutatások érdekében hozzá lehetett férni az MTA Nyelvtudományi Intézetében.

A legendás TESz.
A legendás TESz.
(Forrás: muzeumantikvarium.hu)

Itt készült 1961-től kezdve két jelentős etimológiai szótár: Lakó György főszerkesztésével A magyar szókészlet finnugor elemei (MSzFE.), Benkő Loránd főszerkesztésével pedig A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (a sokat emlegetett TESz.). Mindkettő 1967-ben kezdett megjelenni, az utóbbi utolsó, 3. kötete 1976-ban, az előbbié 1978-ban jelent meg.

Ráadásul mindkét szótárnak van folytatása, mindkettő a nemzetközi közönség számára, németül. Az MSzFE.-é az Uralisches Etymologishes Wörterbuch (UEW vagy UEWb., 1988. – ennek ma két online változata is van), mely már az összes uráli nyelvre kiterjed; a TESz.-é az Etymologisches Wörterbuch des Ungarischen (EWUng., 1993–1995 – ennek online változata most készül). Arról is készültek kutatások, hogy milyen arányban vannak jelen különböző eredetű jövevényszavak különböző magyar szövegekben. Sőt, Benkő Loránd a Nyelvtudományi Közleményekben már 1962-ben publikált olyan cikket, melyben azt vizsgálta, hogy miként változott a szókincs eredet szerinti megoszlás a magyar nyelv különböző korszakaiban.

Az EWUng. néhány füzete
Az EWUng. néhány füzete

Mindezekből világos lehet, hogy a magyar etimológiai kutatások igen magas fokon állnak, gyerekcipőről beszélni nem lehet – ráadásul sértő mindazokra nézve, akik a jelenlegi eredmények eléréséért sokat tettek. Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne mit tovább kutatni – sőt, az sem jelenti, hogy az eddigi eredmények ne avulhatnának el. Az azonban tény, hogy a magyar szókincs eredete alaposan kutatott: ha a TESz.-be belenézünk, láthatjuk, hogy a szavak többségénél legalább 4-5 szakirodalmi utalás szerepel (ezek száma nem ritkán több tucatra rúg). A magyar etimológusok jelentősen hozzájárultak nem csupán a magyar nyelv, de más – elsősorban uráli – nyelvek etimológiai kutatásaihoz. Láthatjuk azt is, hogy nem egyetlen etimológiai szótárunk van, hanem a legújabból is mindjárt kettő (a TESz. és az EWUng. tartalmában, legalábbis a szavak eredetének megítélésében minimális a különbség).

A folytatásban...

azt igyekszünk tisztázni, hogy mi az értelmező szótár és mi az etimológiai szótár és egyáltalán milyen szótári műfajok vannak; illetve hogy mitől lehet elavult egy etimológiai szótár, elavult-e az „egyetlen” magyar etimológiai szótár, és tényleg szentírásnak tekintik-e a nyelvészek.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (16):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Az összes hozzászólás megjelenítése
4 éve 2015. szeptember 1. 08:43
16 LA

Na igen, a "hangutánzás" jó kis varázsszó, minden lehet vele magyarázni, ha kell, ha nem.

„A nyelvtudomány vizsgálatának tárgya a nyelv, és a diakrónikus nyelvtudomány célja a nyelv – és nem a nyelvet beszélő nép – történetének vizsgálata. Hogy a nyelvtörténet adatai felhasználhatók-e történelmi szempontból, annak eldöntését a hivatásos történészekre kell bízni. Ugyanis saját erejéből a nyelvész nem képes eredményeit a történelem szempontjából értékelni. Egy magyar–török megfelelést szívesen magyarázunk úgy, hogy a magyar szót jövevénynek tekintjük, de már egy, mondjuk, magyar-bantu „szóegyezést” jogosan nevezünk délibábosnak. Így ítéletünket nem tisztán nyelvi, hanem elsősorban történelmi kritériumra alapozzuk: merthogy hogyan is jutott volna a magyarba bantu jövevényszó? Azaz vakon – és ebben az esetben helyesen – bízzunk a történész tanításában, aki szerint a két nép között a múltban nem lévén kapcsolat – ezt már megint a nyelvész teszi hozzá –, nyelvi kapcsolat se létezhet.”

- Sinor Dénes

László Gyula sosem mert nyíltan elszakadni a finnugrizmustól, de azért leírta, hogy ha a finnugor elmélet nem mutatna az uráli térség felé, a magyar történészeknek soha nem jutott volna eszükbe ott keresni a magyarság őseit. Nem is lett belőle soha akadémikus a magyar tudomány legnagyobb szégyenére.

Annak idején boldogult tanárom a magyar őstörténet kurzus első előadását úgy kezdte, hogy aki meg meri említeni a vizsgán a finnugor elméletet, azt páros lábbal rúgja ki. A nevét nem írom le, mert szándékosan nem publikált ebben a témában, inkább csak az Árpád-korral foglalkozott.

Itt névtelen történészként le merem írni, hogy a finnugrizmus történelmileg abszurd. Ezért messzemenően egyetértve Sinor Dénessel, László Gyulával és még sok más neves tudóssal, csak azt a konklúziót tudom leszűrni, hogy a nyelvtudomány tévúton jár, ha a finnugrizmustól nem képes elszakadni. Hogy mitől tévút, azt nem nekem, a történésznek kellene megmondanom, de bízom benne, hogy a nyelvészek újabb generációi, akiket már nem vakítanak el az egyetemeken sem a finnugrizmussal, majd megtalálják az okot.

A magyar történelem az írott források, a régészet és a régészeti tipológiák alapján sokkal meggyőzőbb lenne, ha olyan török nyelvű, a dél-kaukázusi régióban élő népekről beszélnénk, akik már ott felszedtek bizonyos indoeurópai elemeket, majd északra vándorlásuk során a Fekete-tenger és a Kaszpi-tó közti térségben adták át nyelvüknek azon elemeit néhány aprólék népnek, amelyek alapján a finnugor rokonságot felállították.

Ez lenne egy történetileg is elfogadható kép. Sajnálatos módon a finnugrászoknak az a nemzedéke, amelyik egész életét tette a légből kapott finnugor alapnyelv kutatására és rekonstruálására, ezt természetesen nem látná szívesen.

Még ha feltéve (de nem megendedve), hogy a finnugor nyelvcsalád egy létező, nem látszólagos nyelvcsalád, akkor is az lenne a minimum, hogy a magyar nyelv két alapvető rétegből áll, a finnugor és a török rétegekből. Ezekből egyiket sem lehetne kiválasztani, hogy ebből csak a finnugor az alap, a török meg átvétel, felülrétegződés, vagy akármi más. Attól a pillanattól kezdve, hogy a finnugornak nevezett nyelvi réteget teszik meg a magyar nyelv ősének, a nyelvészet tévúton van.

4 éve 2015. augusztus 29. 18:33
15 Krizsa

A magyarban HERE.

A finnben koira = kutya, de a koiras = hím.

A héberben (lágy h-val) hore = nemző, szülő – hara = terhes nőstény. Tehát a héber szerint mindkét nem: nemző.

Ezek a magyar here rokonszavai.

A héber kore = széttép. Ez pedig a finn koira = kutya rokonszava.

De sem a magyar here, sem a héber hore / horá nem rokonszavai a finn kutyának.

A feltételezett K/H hangcsere tehát – ezesetben – nem is létezik.

4 éve 2015. augusztus 29. 15:34
14 tenegri

@LA: "Persze a mély hangoknál működnie kell a hangtörvénynek, de ha nem működik, akkor nem vesszük bele a rokonszavak listájába, hogy a kép tetszetős maradjon (koiras ~ kan"

A finn koira és koiras történetesen "bele van véve" mint a magyar here megfelelője. A kan nincs, és igen, leginkább azért, mert nincs benne k>h változás (de pl. a hím, amiben van, szintén egyeztethető ugyanazzal a tővel, amiből a koira és a here is képezve lett). Ettől még lehet, hogy a kan is pl. ugyanerre a tőre megy vissza, csak épp nem látszik rajta - és mivel más valószínű magyarázata sincs, ezért jobb inkább azt mondani rá, hogy nem tudjuk (= ismeretlen eredetű).

"a szóbokruk is meglehetősen hasonló: kukko, karju, kolli, kissa, valamint kandúr, kos, kakas, és még egy hangváltozott gúnár is"

Ezek meglehetősen különböző eredetű szavak: egy részük hangutánzó vagy hangutánzó eredetű szó átvétele (pl. a finn kukko is hangutánzó eredetű; a magyar kakas szláv átvétel, ahol viszont hangutánzó eredetű; a finn kissa is az orosz киса 'cica' átvétele, ami az állathívogató кис-кис 'cic-cic'-ből származik - de mivel a habgutánzó szavak nyelvektől függetlenül hasonlók, nem is szokták nyelvrokonság megállapításánál figyelembe venni őket), más részük jövevényszó (a kos török, a gúnár német eredetű), és igen vannak ismeretlen eredetűek is, azaz ezekről nemigen tudni biztosat (kan, kandúr).

"De nem vesszük bele a híd ~ silta párt sem"

Ahhoz, hogy ilyen egyeztetéseket felállíts, 1) minél több hasonló hangmegfelelést mutató (és más kizáró okkal nem terhelt) példát kellene találnod (én ilyenről nem tudok, de ha találsz, máris van egy új hangváltozási szabályunk), 2) ha ilyeneid nincsenek, akkor az adott szó előéletéről kellene megfelelő írott forrásokkal rendelkezned, ami egyértelműen az egyeztethetőségre utal. Ezek nélkül a javaslatod üres feltevés, egy a végtelen lehetséges (ám nem bizonyítható) magyarázat küzül. Más kérdés, hogy a híd szónál pont találni megfelelő iráni (alán-oszét) párhuzamot (oszét χīd/χēd 'híd'), így valószínű ennek az átvétele.

"ha nem működik a hangtörvény, akkor csak véletlen lehet"

Manapság jobban szeretik inkább hangváltozási tendenciának vagy szabálynak nevezni és nem törvénynek, mert a rendszeres hangváltozások hatóköre nem 100%-os, változó, hogy mekkora, s mindig akadhatnak kivételek (ezeknek szintén szokott oka lenni, amire vagy sikerül rájönni vagy nem, pl. ha a kannál találsz olyan okot vagy párhuzamot, ami magyarázná a k>h változás elmaradását, máris előrébb lennél). A rendszerből kilógó kivételeknél aztán vagy rájönnek, hogy mégis összefüggenek egymással, mert van egyéb információ is ami ezt lehetővé teszi, vagy nincs ilyen és az összefüggés akár örökre felderíthetetlenné válik. Olyan ez valamelyest, mint amikor a bíróság elítél valakit: a bűnösnek nyilvánításhoz a bűnösségre utaló és megfelelő súlyú bizonyítékok kellenek. Ezek hiánya önmagában nem zárja ki a bűnösséget (ahhoz bizonyíték kell az ártatlanságra - azaz szavaknál más forrású eredeztetésre), de bűnösnek nyilvánítani bizonyítékok hiányában vagy nem elég konkrét bizonyítékkal nem lehet, bármennyire is mély meggyőződése X-nek vagy Y-nak, hogy a vádlott bűnös. Ne gondold, hogy etimológiával foglalkozó nyelvészeknek nem szokott ilyen szavak "bűnösségére" vonatkozó számtalan ötletük vagy akár meggyőződésük lenni, de ha ezt nem tudják bizonyítani, akkor mégis megmaradnak az "ismeretlen eredetű" címkénél.

4 éve 2015. augusztus 29. 12:56
13 LA

Nos, gondoltam, hogy lesz itt haddelhadd, ha finnugor etimologizálásokról írok valamit. :) Nem állítottam, hogy a példaszóban a kar+d valami elmélet része lenne, pusztán az etimológiák működését prezentáltam vele.

Persze a mély hangoknál működnie kell a hangtörvénynek, de ha nem működik, akkor nem vesszük bele a rokonszavak listájába, hogy a kép tetszetős maradjon (koiras ~ kan, még akkor sem, ha egyébként a szóbokruk is meglehetősen hasonló: kukko, karju, kolli, kissa, valamint kandúr, kos, kakas, és még egy hangváltozott gúnár is). De nem vesszük bele a híd ~ silta párt sem. Ezek olyan véletlenek, amik látszólag mutatnak rokonság felé, mert ha nem működik a hangtörvény, akkor csak véletlen lehet. Illetve ha nem működik a hangtörvény, akkor minden véletlen, mert az roppant egyszerű és tudományos magyarázat.

Szóval csak annyit akartam mondani, amit már írtam is, hogy az etimologizálás végeredménye szinte mindig a prekoncepciótól függ.

4 éve 2015. augusztus 29. 10:19
12 Krizsa

Az alábbi link részletes, táblázatos cáfolata a finnugor nyelvészetnek:

www.leventevezer.extra.hu/Cafol.pdf

De itt most csak két nüanszot:-).

Az a szegény finn kesi (az 'e' egy umlautos a) -

a kesi = kéz. Aha, de a 'kete-vűs' (kiejtés szerint írom) az meg kéz-ügyesség. Hm... mégse az S változott a magyarban Z-re, hanem a T.?Vagy mind a kettő? Nézzük tovább: keden- = kéz- Hát most meg már a D változik nálunk Z-re?

Egyszóval a finn kéz T - D- S hangokról hangokra ugrál - de nem ám fokváltozás (így nevezik ezt a jelenséget).,Nna és? Ha elnevezzünk valamit, akkor már értjük?) Az oka... Hol az OK? Mert ott kezdődik a tudomány.

Megmondom. Az ősi T először S/Sz -re változott, amiből eleinte ki-ki azt ejtett (S-et, vagy Sz-et) - amit akart, de eleinte inkább S-et.

T -ből S.

Tovább. Az ősi T (Európában, valszeg északon) D-re is változott. Még ez is felért a finnes északi nyelvekbe, de ez már jó későn.

Eddig: T - D - S

Ja, hogy miért nincs meg nekik abban a szerencsés KÉZ szóban a Z is? Hoszen a T / D / S-Sz / sorozat utolsó hangváltozása a Z lett!. Miért nincs nekik? Mert a nagyon késői Z oda már nem jutott fel.

Mit bizonyít mindez? Csak azt, hogy a magyarba meg eljutott a Z. Mert a KM nincs olyan magasan és hidegben.

***

Mégegy gyöngyszem: A finn K (de állítólag csak mély magánhangzó előtt) a magyarban H-ra "változik". Ettől (is) finnugor nyelv a magyar. De akkor a héber is finnugor, mert ott ugyanúgy változik. Sőt a héber még ugyanazt a szót is mondja mind a kettővel:

HALACH = el-, ment. KALECH! = menj már! Aha. Szóval a kemény parancsolás megkeményíti a H-t. Hát... hátha mindössze ennyi az egész? A finnek csak 4oo éve írnak. (A többi kisnyelvről jobb nem beszéni, mert a fele ma sem ír). Mivel a ZÖNGÉS hangjaik, a D kivételével, mind hiányoznak - nincs nekik - ezért ÉRZÉKENYEBB a fülük. Amikor épp elkezdtek írni, egyszerűen K-nak jegyeztek fel jónéhány H-t, amik egy kissé erősebben hangzottak.

Az adott linkben azonban más, sokkal bonyolultabb magyarázatot is adok a K / H 'változásra'. Magyar / finn / héber szavak összevetésével, több példával..

4 éve 2015. augusztus 28. 23:46
11 shanditiredum

@Fejes László (nyest.hu): miféle átvétel?

.

szaath (hun) > szada szatta szatam (szanszkrit, avesztan, finn, észt) > szta szto (szláv) > szant szent 'centum' (latin) > kant kentum (breton) > hundra hundert hundred (angol-szász)

> száz (magyar)

.

kicsi:

kücs, kücsü (hun)

kis kicsi kicsiny kicsike (magyar)

kichik kichkina (üzbég)

küçük kisa bücür (török)

kiçik (azerbajdzsáni)

кішкене кішкентай қысқа (kazah)

.

pölt pölti (hun)

pici piciny picuri pöttöm (magyar)

pitinnus (késő-latin)

pöti 'petit' (francia)

petty piddling pity (angol)

4 éve 2015. augusztus 28. 19:01
10 tenegri

@LA: "mivel a perzsa nyelvben megvan a "kard" szó (kést jelent), ezért a magyar kard szót perzsa jövevénynek tartjuk"

Nem tartják perzsa jövevénynek. Iráni és perzsa nem ugyanaz. Az iráni nyelvek egy összefoglaló elnevezés, amibe nagyon sok nyelv tartozik (és tartozott a múltban is). Igen, a perzsa is, mint ahogy, pl. a szóba került alán és kurd is (meg a régi szaka és szogd, vagy a mai pastu és beludzs, stb.).

@LA: "ez a finnugor keretekbe bele nem férő török etimológia felé vezetne"

Mennyivel lóg ki jobban a "finnugor keretekből" egy török jövevényszóra alapozott, török mintára készült tükörfordítás (vagyis itt végül is belső képzés), mint egy iráni jövevényszó?

"A török kard szó merő véletlenségből kılıç alakú. Szintén merő véletlen, hogy a kol+küçük szintén kar + kicsi."

Szintén merő véletlenségből még a turkológusok sem gondolják, hogy a török kılıç a 'kar' és a 'kicsi' szavakból származna.

"Az már csak hab a tortán, hogy a kés kurdul kér, és mint tudjuk, a törökök nevezik a kurdokat kürtnek, de ez messzire vezetne."

Ez valóban messzire vezetőnek tűnik, olyannyira, hogy nem is értem hogy került ide.

"a finn hasonlításnál nem baj, hogy a käsi~kéz egyáltalán nem mutatja az elvárt k~h hangváltozást, mint a kala~hal esetén"

Mint az már elhangzott, a k>h csak mély hangrendű szavakban ment végbe, de ha már előkerült, a kard és a kar esetén a k megléte jól mutatja, hogy mindkettő olyan szó, ami a k>h hangváltozás után került a magyarba (vagyis jövevényszó).

4 éve 2015. augusztus 28. 17:50
9 Krizsa

A cikkból: "Az egyes szavak történetére vonatkozó kutatások azonban szoros összefüggésben vannak a hangtörténeti... (MAX 6ooo éves hangtörténeti? - máris baj van - Krizsa)

...kutatásokkal, hiszen egy etimológia csak akkor meggyőző, ha beleillik az általános hangváltozások tendenciájába – és persze fordítva is: a feltételezett hangváltozási tendenciák akkor tekinthetőek helyesnek, ha elegendő példa van rájuk. "

Na, akkor most csak EGY nyelvészeti dogmára (a kb. 2o közül) világítok rá. Mivel minden természetes (nem íróasztalnál kitalált szókincsű) nyelv egyszótagúakból indult, s azok mássalhangzói az emberi faj "tudatába" beírt környezeti hanghatások értelmeit hordozzák

és mivel az egyszótagúit minden koranyelv mind flektálta:

pl: kar, kár, ker-t, kér, kir-, kor, kór, kör, kúr -

ahol a KR váz közös értelme: köröz, vele, körbeveszi -

...A magánhangzók hangváltaozásaival való "ügyeskedés" eleve tudománytalan.

A MAGÁNHANGZÓK nemhogy másod-, hanem tizedendűek. Azért is, mert az ősember (a "rosszabb", még nem alászállt gégéje miatt, s ezt tud. bizonyították, vagyis megcsinálták és megszólaltatták a neander műgégéjét)

a kora Sapiens a magánhangzókat még alig-se tudta kiejteni.

DE MÁR BESZÉLT? Igen, holtbiztos, hogy már beszélt. Mert már klasszul öltözködött, "lakásban" lakott, tűzben edzett fegyvereket használt, barlangban a falra firkált, festette magát és a "festményeit" pl. okkerrrel, stb.

Összefoglalom: a TÖRTÉNETI nyelvészet (s vele az etimológizálás) azért bukott meg 1oo%-ban, mert a max. 6ooo évre való visszatekintés a nyelvekre - AMATŐRIZMUS.

4 éve 2015. augusztus 28. 17:36
8 Fejes László (nyest.hu)

@LA: „Persze ha a hasonlóságokat nézik, a finn hasonlításnál nem baj, hogy a käsi~kéz egyáltalán nem mutatja az elvárt k~h hangváltozást, mint a kala~hal esetén.” A k:h megfelelés csak „mély” magánhangzók előtt érvényesül. Azért ilyen alapvető dolgoknak érdemes lenen utánanézni, mielőtt kritikába kezdünk...

Azt is érdemes lenne tudni, mi a különbség a népetimológia és a népi etimológia között. Megírtuk, rá lehet keresni.

A finnugoroknak nem kellett találkozniuk senkivel ahhoz, hogy a magyarban meglegyen egy szó. Ha azt már a finnugor időkben átvettük volna, akkor finnugor eredetű szónak tekintenénk (l. pl. „száz”).

A TESz. szerint a kard nemzetközi vándorszó, mely az iráni nyelvekből (sehol nem állítja, hogy a perzsából) terjedt el. A magyarba kerülésének útja nem világos, és csak valószínűsíti, hogy az alánon keresztül került be. A kar+d magyarázatot meg sehogy sem minősíti, feltehetően ilyen fel sem bukkan sehol a szakirodalomban.

És hát ugye az, hogy egy szót belső keletkezésű helyett perzsa jövevényszónak minősítünk, egyértelműen a finnugor rokonság malmára hajtja a vizet...

4 éve 2015. augusztus 28. 16:54
7 LA

"Tipikusan a rokon nyelvek adatait veszik figyelembe" (a hangváltozás kutatása). Ez óriási. Attól rokon nyelv, hogy a rendszeres hangmegfeleltetés kimutatható, majd úgy kutatjuk a hangmegfelelést, hogy az általa már rokonnak minősített nyelvek közt turkálunk. Ez egy tipikus nyelvészi ördögi kör. Az etimológiai kutatásoknak pontosan az a rákfenéje, hogy a kutató következtetése többnyire az előfeltevéseitől függ.

Mondok egy apró példát: mivel a perzsa nyelvben megvan a "kard" szó (kést jelent), ezért a magyar kard szót perzsa jövevénynek tartjuk. Persze a funnigorok nem találkkozhattak perzsákkal, így mindjárt egy alán közvetítőt is fel kell tenni az elmélethez. Az utóbbi része merő fikció, az előbbi része pedig elhamarkodott.

Nade mivel ez a tudományos álláspont, nyilvánvalóan azonnal népetimológiának minősítenék azt az észrevételt, hogy a magyar szó a kar+d elemekből áll (testrész + kicsinyítő képző). Véletlen lenne?

Etimológusaink szerint nyilván, hiszen ez a finnugor keretekbe bele nem férő török etimológia felé vezetne. A török kard szó merő véletlenségből kılıç alakú. Szintén merő véletlen, hogy a kol+küçük szintén kar + kicsi. (Az már csak hab a tortán, hogy a kés kurdul kér, és mint tudjuk, a törökök nevezik a kurdokat kürtnek, de ez messzire vezetne.)

Szóval van két feltevésünk, amiből majd úgy választjuk ki a tudományosan megalapozott feltevést, hogy melyik illeszkedik a finnugor elméletbe. A másik akkor is tudománytalan lesz, ha semmivel nem rosszabb egyébként a finnugrász verziónál.

A karról jut eszembe, a finneknek nincs is ilyen szavuk. Helyette egy összetett szó van, a käsivarsi. Ez meg az jeleni, hogy a kéz szára. Vajon a szár kontra var(si) miért nem szerepel a finnugor etimológiák közt? Persze ha a hasonlóságokat nézik, a finn hasonlításnál nem baj, hogy a käsi~kéz egyáltalán nem mutatja az elvárt k~h hangváltozást, mint a kala~hal esetén. Ez így is jó. Ugyanilyen szóösszehasonlítást bármi mással szintén azonnal áltudományosnak neveznének. Szóval ennyit az etimológiáról.

5 éve 2014. április 21. 15:00
6 mondoga

@Fejes László (nyest.hu):

" Pl. hogy az alma eredetileg almá volt, onnan tudjuk, hogy a tőnek ez az alakja megmaradt a legtöbb toldalék előtt, és csupán szó végén rövidült le az á. (Ill. később enenk analógiájára bizonyos toldalékok előtt is a jelent meg.)"

Hogy többen felhördülhessenek (:DDD), ez amolyan tipikus "ha-kihúzzuk-a-bolha-lábait-akkor-megsüketül" todományos megfigyelésnek tűnik...

5 éve 2014. április 21. 12:58
5 Fejes László (nyest.hu)

@El Vaquero: „meg nem nevezett olvasóval” Mivel a hozzászólás linkelve van, nem nehéz kitalálni, kitől származik.

„nem lehet visszautazni az időben” Ezzel az erővel elvethetjük a történettudományt, az evolúciókutatást stb. Ott is természetes, hogy nincsenek mindenre írott források, amik vannak, fenntartásokkal kezelendők, a régészeti leleteket is többféleképpen lehet értelmezni stb. De a nyelvemlékek és a mai nyelvi adatok pont ilyen „régészeti leletek” – nyilván értelmezésük csak többé-kevésbé biztos, vitatható, néhány kérdésben sosem találjuk meg az igazságot. Vannak azonban tények, melyek biztosnak tekinthetők. Azt aligha vitatná pl. bárki, hogy Hunyadi Mátyás magyar királyként uralkodott, vagy hogy 1849-ben leverték a szabadságharcot.

@mederi: A hangváltozási tendenciák nem csupán nyelvemlékekből kutathatók, sőt. Tipikusan a rokon nyelvek adatait veszik figyelembe, de van, hogy éppen az itt hiányolt „belső szerkezeti” kutatásokban. Pl. hogy az alma eredetileg almá volt, onnan tudjuk, hogy a tőnek ez az alakja megmaradt a legtöbb toldalék előtt, és csupán szó végén rövidült le az á. (Ill. később enenk analógiájára bizonyos toldalékok előtt is a jelent meg.)

5 éve 2014. április 21. 12:30
4 mederi

-A "nyelvemlékekre" és "a feltételezett hangváltozási tendenciák"-ra

alapozott etimológiai kutatások ha " akkor tekinthetőek helyesnek, ha elegendő példa van rájuk.", szerintem több problémát is felvetnek.

Ha egy nyelvnek nincsenek írásos emlékei, vagy csak nagyon újkeletűek, akkor a nyelvemlékek- és a feltételezett hangváltozások terén esetleg kizáródik a kutatható nyelvek sorából, vagy csak részben kutatható.

Az "elegendő példa" kategóriában is hátrányt szenved az ilyen nyelv az előbbiek miatt, plusz ha kevéssé kiterjedt élő, vagy írásos emlékekkel bíró holt nyelvrokoni kapcsolatai vannak, szinte teljesen beszűkülnek a kutatási lehetőségek vele kapcsolatban...

A magyar nyelv talán átlagosnak mondható a fenti szempontokat figyelembevéve, de szerintem a nyelv belső szerkezetének feltárásában és eredményeinek etimológizálási hasznosításában úgy hiszem, még vannak lehetőségek..

5 éve 2014. február 22. 03:05
3 Krizsa

@El Vaquero: Nyugalom. A genetikusan beírt (velünk született) szavak legtöbbje egyszótagú, vagy pusztán csak mássalhangzó váz. S azok értelme nem változik.

Akkor sem, ha a mindössze párszáz (max egy 1000) éves, a fél világot gyarmatosító, ma pedg az egész világot kultúr-gyarmatosítani igyekvő ind."nyelvészet" azt igyekszik bizonyítani, hogy a nyelvek folyton változnak.

De csak a sokszorosan pidginizált nyelvek változnak, a gyöknyelvek nem. És ez utóbbi a világ nyelveinek (északi finnségi nyelvek, kínai nyelvek, dél-ázsiai, MAGYAR, afro-sémi és közel-keleti sémi - tehát a világ nyelvei többségénk alapszókincse nem változik.

S az elme-kutatás ma már képes igazolni, hogy kb.1000 természeti hanghatás minden Homo Sapiens fejében (génjeiben) ugyanazt jelenti. Még mielőtt az újszülött pici baa megszólalt volna.

Darwinnak nem mindenben volt igaza. De akkor is zseni volt. Az élő fajok nem (csak) rátermettség-indukáltak, hanem FRATÁLISAN SODRÓDNAK. A mai "nyelvtudomány" azonban így sem ér fel, még Darwin cipője zsinórjáig sem.

5 éve 2014. február 21. 20:56
2 MolnarErik

@El Vaquero: Szerencsére az új szavak létrejötte ma már viszonylag jól dokumentált.

444.hu/2014/02/20/a-valo-vilag-megujitotta-a-magyar-nyelvet/