Képzelt összefüggések
Olvasónk darázsfészekbe nyúl, amikor egy darázsfészekkel kapcsolatban a fészer és a fészek szavak eredetéről érdeklődik. Házi szakértőnket azonban nem fogja el a félsz: fény vetül e szavak eredetére és a nyelvtörténeti kutatások módszertanára is.
A magát Szatmárinénak nevező olvasónk kérdés formájában furcsa hipotézisekkel lepett meg bennünket.
Részlet egy interneten megjelent hírből: „Röszke - Veszélyes vaddarazsak építettek fészket Röszkén egy háromgyermekes család házának fészerében.”
Két kérdésem van a fenti mondatban előforduló, talán azonos tövű szavakkal kapcsolatban:
- Van-e köze fé-ny szavunkhoz az idézetben szereplő fé-szer és fé-szek szavaknak, és mit jelent a feltételezett fé- szótő?
- A fészek szó -k végződése (mivel nem többesszámot jelöl) eredhet-e onnét, hogy esetleg a fél(ni) igéhez lehet köze, és a főnévvé alakult szó végződése igeragból „hátra maradt” képződmény? (Példa a félni ige ragozott alakjának főnévvé módosulására: Sári néni félsze beigazolódott.)
Először is szögezzük le: ha két szó ma egyformán kezdődik, az nem jelenti azt, hogy mindig egyformán kezdődtek. Két fé- kezdetű szónak egyáltalán nem kell hasonló szavakból erednie. És bár a fény szó eredete egyelőre ismeretlen, a fészer és a fészek szó egymástól teljesen eltérő forrásból származnak, tehát a fényhez legfeljebb az egyiknek lehetne köze. Szerintem egyébként egyikhez sincs, hiszen a magyar nyelvtörténet ilyen -ny végződést nem ismer (eltekintve a lény, vény, nyitány-féle nyelvújítási alakoktól).
A fészer ugyanis jól adatoltan a fél-szer alakból származik (a szótagvégi -l- eltűnése ma is gyakori a magyarban), mert az egyik oldalán nyitott, tehát csak „fél” épületre, színre utalt, míg a fészek finnugor eredetét rengeteg hasonló használatú rokonnyelvi alak bizonyítja. Az alapnyelvi alak pesä lehetett, a finnben ma is így hangzik a neki megfelelő szó, viszont a -k már magyar belső fejlemény, ugyanaz a képző, mint ami a lélek, étek, torok stb. szavakban van.
A félsz főnév létrejötte egy nagyon kivételes, nagyon ritka szóalkotási folyamat eredménye, amelyről a nyesten is lehetett már olvasni. A jelenség ritkasága is valószínűtlenné tenné, hogy a fészek hasonló folyamatnak köszönje a létezését, de jelentéstani okokból teljesen kizártnak is mondhatjuk. És a tövének persze semmiképpen sem lehet köze a fél igéhez, ez hangtanilag sem stimmelne (honnan jönne az sz?) és jelentéstanilag sem.
Ehhez a kérdéshez kapcsolódva talán nem árt néhány szót szólni a nyelvtörténet elveiről, módszereiről. A nyelvtörténet a mai nyelvészet legkorábbi ága, hiszen az önálló nyelvtudomány létrejöttének (amit a 19. század elejére tehetünk) az volt a közvetlen előzménye, hogy a 18. század végére megszaporodtak a nyelvek rokonságáról és változásáról szóló megfigyelések, amelyeket rendszerezni kellett. A mai nyelvész szemével a nyelvtörténet kezdeti próbálkozásai kissé naivnak tűnhetnek, mert csak a legfeltűnőbb összefüggésekre, vagyis szótövek történetére összpontosítottak, és a szótövek történetét is csak rendszeres hangtani változásokkal igyekeztek magyarázni. Így a szerkezetek, nyelvi részrendszerek változását csak sokkal később kezdték vizsgálni, és a változásnak azokat a fajtáihoz is később tudtak hozzászólni, amelyeknek az oka nem merül ki abban, hogy egyes hangokat másképpen kezdenek ejteni az emberek. Ennek ellenére a nyelvtörténet módszertanának sarokköveit már az első időkben lerakták, és ezek azóta is szilárdan állnak a helyükön.
Mik ezek a sarokkövek? Csak egy-két szóban: a változások minden lépését adatolni kell, vagy legalább valószínűsíteni olyan adatok alapján, amelyek teljesen párhuzamosak a vizsgálttal. A feltételezéseknek összhangban kell lenniük más hasonló, jól dokumentált változásokkal, kölcsönzésekkel stb., hangtanilag és jelentéstanilag jó párhuzamokkal kell őket alátámasztani. Ha más nyelvváltozatokkal vagy nyelvekkel való érintkezéssel indokolunk egy jelenséget, akkor az érintkezést szintén dokumentálni kell. Majdnem két évszázad alatt eddig semmi okot nem láttak a nyelvészek arra, hogy ezeken az alapelveken változtassanak.
(Forrás: Wikimedia Commons / Goldmull / CC BY-SA 3.0)
Ennek ellenére még ma is akadnak olyanok, akik ezeket az elveket figyelmen kívül hagyva eljátszanak azzal, hogy melyik szónak melyik másik szavakhoz lehet köze. A nyelvészek persze szakmai gőgjükben laikusnak nevezik az ilyeneket, de persze minden szakmának van gőgje, és minden szakma megveti azokat, akik a szakma szabályait nem ismerik el. Iszonyatosan ritka eset, hogy ne a szakmának legyen igaza ebben, hirtelen nem is tudok ilyen esetet felidézni.
Például a nyelvész szakma tisztában van a hangszimbolika létezésével, és rengeteg tapasztalatuk van arról, hogy milyen típusú szavakban van szerepe (például a hangutánzókéban). Ugyanakkor azt is tudják, hogy jól adatolt, bizonyítható hangváltozások „el szokták rontani” a hangszimbolikát. A nyelvi változásoknak nem komoly tényezője a hangszimbolika, a nyelvek nem törekszenek a fenntartására vagy az újrateremtésére. A nyelvészek ezt rengeteg korábbi tapasztalatból szűrték le. Ha valaki valamilyen (nyelvészeten kívüli) előfeltevés miatt mégis egyre-másra hangszimbolikát próbál belelátni másképpen jobban magyarázható nyelvi jelenségekbe, anélkül, hogy a jobb magyarázatokat megcáfolná, akkor ezt a rengeteg tapasztalatot, és így a nyelvészek munkáját veszi semmibe. És ugyanez érvényes más „elméletekre” is: mint minden más tudományban, csak a korábbi elméletek gondos cáfolatával lehet ilyeneket elfogadhatóvá tenni.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (16):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
@korhel :nyilvánvalóan ironizál, de attól még komolyan is tisztázhatjuk a gyöknyelvészet legalapvetőbb szabályait.
1. A VÁZ, jelen esetben a P/FN csak a vázból képzezett gyökszavakra nézve valószínűsíti, hogy a magánhangzók segítségével képzett szavai visszaigazolják a gyökváz ősi értelmét. A bővített pl. a PN-G bővített váz azonban már csak esetlegesen viszi tovább ezt az értelmet - vagy egyáltalán nem. (Mégiscsak eltelt már néhány száz? tízezer év azóta, hogy az ősi jelenet az (elő-), az ősember memórijába beíródott. A P-P/F váznak (púp, pofon, stb.) nincs köze a P/F-N vázhoz.
2. A gyöknyelvészet alapszabálya, hogy bármilyen következtetést csak két-két nyelv teljes szótáranyagának feldolgozása után lehet levonni.
A következtetést akkor tartjuk bizonyító érvényűnek, ha a megvizsgált nyelvek szókészlete (majdnem) teljes egészében visszaigazolja a következtetésünket. Az így nyert következetések (pl. etimológiák) egy harmadik nyelvre mindig csak "esetleg feltételezhető" érvényűek. Tehát a gyöknyelvész soha nem állít biztosat egy harmadik-negyedik, stb. nyelvről. Miért nem?
Azért, mert az előragozások és a spciális (a nem minden nyelvre érvényes) hangváltozások módszeres kutatása nélkül semmit nem lehet állítani egy alaposan át nem vizsgált nyelvről.
Ez alól azonban VAN KIVÉTEL: Bármely, akár nem teljesen átvizsgált harmadik gyöknyelvre (finn, magyar, szanszkrit-dravida? (talán), a sémi, afro-sémi) is kimondhatunk "valószínűleg" helyes következtetéseket. Ennek az az oka, hogy a gyöknyelvek ókort megelőző flektálása, s a flektált gyökszavak gyakran hatalmas szóbokrai a gyöknyelvekben ma is "együtt dolgoznak". S a több tucat létszámú szóbokrok megléte eloszlat minden kétséget.
A gyöknyelvészetnek tehát szigorúan kötött alapszabályai vannak. Ezek bemutatását, az érdeklődők komolyabb előtanulmányai nélkül, csak a gyökvázakig / gyökszavakig tudom ismeretterjesztő szinvonalon bemutatni. Akit ennél mélyebben érdekel az új nyelvtudományi ágazat, annak ezt, legalábbis néhány hónapon át, tanulni kell.
@Krizsa: "A P/FN gyökváz ősi képe: szúrással ragadja meg a prédát..."
A PING, ami a PINGVIN-ben màig érintetlenül fennmaradt, és nyilvàn a szùròs, hegyes csörre utalò gyök (làsd: PIN, és a PINNUGOR nyelvrokonsàgban is fennmaradt, "éles, csìpös nyelv, köszörüli a nyelvét" stb. alakzatok). Tovàbbà, a szorosan ezekhez köthetö, PoFon, PoFoz, valamint az idézett "puszák = kitárt (kitárt a fészek alakja és a kismadarak csőre is", > nyelves puszi, puszikàl.
A szùràs motìvumot tartalmazò FélSZemü és FélSzeg is azzal hozhatò kapcsolatba, h. a vakìtàs (làsd vakìtò Fény) csak Félig, FelSZìnesen (SZìn!) sikerült, talàn éppen azért, mert csak Fél Szeg àllt rendelkezésre a müvelethez.
Ugyanez a helyzet àllhatott elö, ha a szemet làbbal (FUSS > Fut, kutyafuttàban), tompa sarokkal v. màs, nem elég FeSZes testrésszel pròbàltàk meg kinyomni. Biztosat erröl majd akkor mondhatunk, ha megtörténhetik végre a nyelv ilyen ornamenseinek összehasonlìtò vizsgàlata, amiknek elvégzését egyelöre az uralkodò elmélet szakmai gögje ellehetetlenìti.
"A félsz főnév létrejötte egy nagyon kivételes, nagyon ritka szóalkotási folyamat eredménye, amelyről a nyesten is lehetett már olvasni."
- Igen, "elemszilárdulás". :)
Akkor az angol WILLIES 'félsz, félelem, idegesség' magyar gyökerű. :)
Hasonlóképpen az "ófelnémet FREISA ’veszély, ijedelem, romlás’" /Nyest/. Mindezekből bajor-osztrák közvetítéssel a FRÁSZt kaptuk vissza. :)
@Kálmán László
Bennem "előtolakodott" a "fészek" kifejezéssel kapcsolatban a "félszeg" kifejezés is (bizonytalan (viselkedésű) mert valóban
"..A félsz főnév létrejötte egy nagyon kivételes"..:)
Talán köthető a "félig (hanyagul, bizonytalanul) beszegett"-hez is (gondolom régebbi mint pl. az ilyen értelemben hasonló "félig elszegődik" vagyis "nem véglegesen/ bizonytalan módon"). Az oldalán hiányos építményhez (bizonytalan védettséggel) mint a "fészer", hasonló a felül hiányos, "félszeg" fészek is, amiből a fiókák gyakran ki is esnek.:)
A "g-k" hangcsere nem kivételes esemény gondolom (az "l kieséséről" már volt szó).
A "késztetés-eredmény kapcsolat" oldaláról a:
"feszt// fed(te), fed(edt) (fedett)"
(gondolom későbbi változat "s"-el: "fest// fed")
kapcsolat is utal a gyors be-/ eltakarásra, fedésre.
A "feszít// feszül
feszeget// feszeng"
késztetés-eredmény párok azt gondolom, inkább a gyorsan (bizonytalan tudással, vagy hanyagul) elkészült, szűkre szabott ruhára vonatkoznak. Átvitt értelemben valamilyen belső, megoldatlan probléma hasonlóan kellemetlenérzést kelthet..
Hogy ez a (szerintem megalapozott) feltételezett kapcsolatrendszerben történt eredeztetés hogyan függ össze a finnugor korral, gondolom nem feladatom kikutatni..:)
@Krizsa: Ó nem, nem. Meggyőztél, mert nem vagyok autista aki 999 szót elolvas. :)) (Olvasd már el kérlek, amit mindenki itt már több éve szajkóz neked, nem az a baj, hogy nincs elég példa. A logikai összefüggéssel van baj. Ebből a szempontból tök mindegy, hogy 1 vagy 1000 szót elemzel.)
@Pierre de La Croix: A finn paa = FEJ. A magyar FŐ, mit csinál? FEJ. Tejet fej. A héber pe = száj. A száj feji a tejet.
S ilyen még 1000 is van a finn-magyar-héber között. Ezer "véletlen egybeesés" nem fog összejönni nektek.
Pedig soha(?) talán nem soha, de bő 10.000 éve nem volt geográfiai kapcsolat a 3 nyelv között.
ÉRDEKEL a további 999? Mert nálam hamar meglesz. Egy része itt, a többi azokon az ismert honlapokon lesz, ahol a teljes könyvem mellet jónéhány cikkem is fenn van.
999 sem érdekel? Akkor pontosan értjük egymást.
Mert a többi töltelék szöveg, kedves P. dö la...Kroá.
@Krizsa: Még egyszer, ezredszerre, de utoljára leírom neked, hogy megértse a legelvetelmültebb alteros is: Nem, nyelvészetről nemcsak hivatásos írhat, de tartsa tiszteletben a tudományos kutatásokra vonatkozó alapelveket (és ne negliláld azokat), illetve az adott tudományágra vonatkozó (itt nem elsősorban a nyelvtörténetre, hanem a nyelvészet egészére) módszereket és elveket. Ezt egy laikus alapjáraton kevésbé ismerheti (de van önművelés, ami a sok önjelölt itteni délibábosból hiányzik), ami miatt érdemesebb több "alázattal" (nem a köznapi értelemben: a kutatott tárgyhoz való viszonyról van szó) fordulni a tárgyhoz. (De ha beismeri, hogy laikus, akkor megértéssel kell fordulni feléjük - kivéve ha a legalapvetőbb, mindennapi logikának is ellentmondanak - akkor elnézően kell fogadni mondanivalóját).
@bloggerman77: Hát persze! Nyelvészetről csak nyelvész diplomásnak lehet véleménye a világhálón. Vagy bárhol. A Sziriuszon is csak nyelvész diplomásnak. Mi van már, nem elég, hogy rátok parancsoltunk: mi vagyunk a tudomány! Ki mondta? MI MONDTUK!
Most meg már ide is befurakodnak! Nem veszed észre, Krizsa, hogy még egyetlen egy érvedre sem válaszoltunk? Nem is fogunk. Egyáltalán sehol a világon egyetlen nyelvész sem hasonlítja össze a 4000 éves héber és bármilyen "indoeurópainak" kinevezett nyelv szavait.
Tehát egyetlen pe = száj szót sem lehet közös eredetű a finn paa = fej-jel. Még csak az hiányzik! Kiderülne, hogy a magyar csecsegyerek a fejével feji a csöcsöt.
MI NEM TUDJUK, hogy még ezret is lehet ilyet találni a finn-magyar-héber között? Ha nem tudnánk, nem söpörtük volna ki az indoeurópai nyelvészetből a latinnal szomszédos sémi nyelveket.
A rossebbidesannyukat, ezek 150 éve nem nyugszanak. Régen elégették a boszorkányokat, most meg már a Wikipedián is kinyithatják a szájukat.
Miért nem lehet a Wkiknek is utasítást adni: nyelvészeti cikkhez fel kell mutatni a nyelvész diplomát. Ja, hogy még azok között is akadhat, aki "kitér"? Azt majd mi megbeszéljük vele.
@Fejes László (nyest.hu):
"A kettő között már elég nagy különbség volt. A Wikipédia minőségét jellemzi, ha ilyesmik olvashatók ott."
Ez a baj a wikivel: bárki irhatja. Úgy látszik ezt a szócikket egy alteros készítette, ez látszik a általa használt kifejezésekből.
@Diczkó: Hát ezért érdemes volt még egyszer belenéznem a gépbe:-).
Most mi nem jó? "Rengeteg munka van benne", "jól adatolt", "bizonyítható" és "a nyelvész szakma tisztában van vele".
Akinek ennyi se elég!
Na pá, holnap is lesz nap:-).
"... Például a nyelvész szakma tisztában van a hangszimbolika létezésével, és rengeteg tapasztalatuk van arról, hogy milyen típusú szavakban van szerepe (például a hangutánzókéban). Ugyanakkor azt is tudják, hogy jól adatolt, bizonyítható hangváltozások „el szokták rontani” a hangszimbolikát."
- Például a FA és a FÚ, FÚJ hangutánzó szavak, de csak F-fel. Az alapnyelvre mégis P- lett kikövetkeztetve. Erre sem kaptam választ.
Nyilván való, hogy a finnek "elrontották a hangszimbolikát". :)
" a fészek finnugor eredetét rengeteg hasonló használatú rokonnyelvi alak bizonyítja. Az alapnyelvi alak pesä lehetett, a finnben ma is így hangzik a neki megfelelő szó, viszont a -k már magyar belső fejlemény, ugyanaz a képző, mint ami a lélek, étek, torok stb. szavakban van."
- Akkor tehát a latin FISKus 'kosár' és görög megfelelője a magyarból való.
Engem az érdekelne, hogy a hivatalos kultúrtörténet vajon nemzetközi megállapodásokon alapul?
A P/FN gyökváz ősi képe: szúrással ragadja meg a prédát.
A héber PN (FN még nincs nekik) gyökszava: pin = fog, pecek - és a szlengben: fasz.
Magyar gyökszavak viszont már a későbbi FN-nel vannak: fen, fene, fon (szurkál) - és F/Ny-nel (az Ny= N-I/J): fény, fenyő.
A magyar FN gyökváz értelme: szúr.
A PN és az FN/Ny, mivel ragozott nyelvek szókezdői (gyökszavai), soha nem választhatók szét két részre.
A fészek héber rokonszava: puszák = kitárt (kitárt a fészek alakja és a kismadarak csőre is).
***
A magyar k, mint a többesszám jele, általában folyamatosságot jelző, vagy gyakorító végződés a nyelvekben. A magyarban ebből lett a többesszám jele.
Megjegyzés: ideje volna már a nyelvtanok kifejlődésével is foglalkozni a hivatalos nyelvtudományban - de ennek még a tudományos ágazata sem létezik. Aha. Szóval a szerintük "amatőr" nyelvésznek előbb ismernie kellene a tudományos állaspontot, és csak aztán vitába szállni vele. Mit cáfoljak? Ami nincs?
A héberben az -xk végződés ma is folyamatosságot, ill. gyakoriságot jelent. S természetes, hogy a magyarban is FENNMARADT ez a funkció is, pl.: patak, vétek, hurok, örök, stb. Tehát gyakran, vagy folyamatosan...
S persze az -ik-es igék ragjának az eredete is ez volt: folyamatosan csinál valamit.
@mederi: Az újlatin nyelvek és a latin kapcsolatáról már többször írtam ezeken a hasábokon is. Az, hogy az újlatin nyelvekből "nem jön ki" a latin, teljesen normális, és nem mond ellent a nyelvtörténet módszertani elveinek. Csak annak köszönhető, hogy az újlatin nyelvek kialakulásának idején a latinnak már nagyon sok nyelvváltozatát beszélték Európa-szerte, és az egyes újlatin nyelvek eléggé eltérő latin nyelvváltozatokból alakultak ki (plusz nagyon sok más nyelvi kontaktus is befolyásolta a kialakulásukat). Minél több elágazás, osztódás zajlik le egy nyelv(család) életében, annál nehezebb a rekonstrukció. Nem csoda, hogy a sok egymástól elkülönülve továbbfejlődött nyelvváltozat utódaiból már csak nagy bizonytalansággal lehet rekonstruálni azt a bizonyos nyelvváltozatot, amelyet valamikor réges-régen csak Rómában és környékén beszéltek.
@mederi: Aki leírja a „hangtörvényes nyelvészkedés” szókapcsolatot, az csak arról tesz tanúbizonyságot, hogy egyáltalán nem ismeri a szakirodalmat, illetve a benne előforduló kifejezéseket. A nyelvtudomány ugyanis nem ismer „hangtörvényes nyelvészkedés” nevezetű tudományágat.
Az újlatin nyelvekből pedig azért „nem sikerül” a klasszikus latint rekonstruálni, mert az újlatin nyelvek a vulgáris latinból származnak. A kettő között már elég nagy különbség volt. A Wikipédia minőségét jellemzi, ha ilyesmik olvashatók ott.
„létrehozott alapnyelv” Az alapnyelvet senki nem hozza létre. Feltételezik, hogy megvolt és igyekeznek rekonstruálni: azaz megállapítani, hogy milyen lehetett.
„a kiválasztott szavak nem biztos, hogy valóban helyben és időben tényleg közösek voltak, és az sem biztos szerintem, hogy az esetleges szóátvételek egymástól” A szabályos hangmegfelelések megállapítása éppen azt a célt szolgálja, hogy ezeket el lehessen különíteni egymástól.
„mindig előkerülhetnek olyan új eredmények, amelyek kiegészítik, vagy részben felülírják az előző eredményeket” A tudomány bizonyos eredményei változhatnak, de nem feltétlenül írják felül a korábbi eredményeket. A Bolyai-féle geometria kitágította, nem eltörölte az euklédeszit.
Ezzel szemben minden tudományágban feltétel, hogy a tudományág módszereit és eredményeit mindenki csak azután kritizálja, hogy valóban megismerte őket.