0:05
Főoldal | Rénhírek
Itt vihar vár rátok

Sara: Laine kerrallaan (Hullámról hullámra)

Soron következő zenekarunk kapcsán kalandozunk egy kicsit a tengeren, meg a legendás finn metálzenében.

Sunnuntaiset Lapset | 2012. június 17.

Kaskinen városa Finnország nyugati részén fekszik,  és mindössze 1430 lakosa van. Itt alakított zenekart a kilencvenes évek közepén négy fiatal: Joha KorhonenAntti TuomivirtaTommi Koimikko és Kristian Udd. A zenekart először Kellariväkeä (Pincelakók) névre keresztelték, később (ismeretlen okokból) ebből Sara lett. 

1999-ben megnyerték a beszédes elnevezésű Ääni ja vimma (Hang és düh) zenei tehetségkutatót, majd gyorsan kaptak egy lemezszerződést is, így egy év múlva debültáló albumuk is megjelenhetett, Narupatsaat (Kötélszobrok) címmel. Második, Kromi (Króm) című lemezük már nagyobb siker volt, még a megjelenés hetében felkerült a hivatalos finn lemezlista kilencedik helyére. Harmadik, Saattue (Konvoj) című albumukat még ennél a kiadónál adták ki, majd 2006-ban a Universal Recordshoz szerződtek. 

Sara
Sara
(Forrás: Facebook)

Innentől kezdve mondhatni, hogy beindult a zenekar szekere, 2008-ban például először kaptak meghívást Helsinki egyik legnépszerűbb szórakozóhelyének, a Tavastiának évente, újévkor megrendezett rockfesztiváljára, a Helldone-ra. 2009-ben a legrangosabb finn zenei díjra, az Emmára jelölték a zenekart és Rauhan aika (A béke ideje) című dalukat, de a díjat végül Chisu és a Baden-baden című sláger vihette haza. A zenekar jelenleg is aktív, napjaikat koncertezéssel töltik.

2008-as Veden äärelle (A víz mellé, A partra) című albumukon szerepel választott dalunk, aminek Laine kerrallaan a címe, és szó szerint kissé sötét videó készült hozzá. Íme:

Laine kerrallaan Hullámról hullámra
Suuntaa tämän laivan keula kohti satamaa Irányítsd ennek a hajónak az orrát a kikötő felé
Päivät muuttui vuosiksi A napok évekké váltak
Ei täältä kotiin näe Innen nem látsz haza
Maa on tuolla jossain A föld ott van valahol
En tiedä nyt vain epäilen Nem tudom, most csak kételkedem
Harmaa sumu peittää kaiken Szürke köd borít mindent
Meidät nielaisee Elnyel minket
Laine kerrallaan Hullámról hullámra
Myrsky teitä täällä odottaa Itt vihar vár rátok
Laine kerrallaan Hullámról hullámra
Taakse jäänyt monta tarinaa Sok mese hátramaradt
Laine kerrallaan Hullámról hullámra
Paljon saatu paljon hävitty Sokat nyertünk, sokat vesztettünk
Laine kerrallaan Hullámról hullámra
Tunnet kuinka laineet lyövät vasten kylkeä Érzed milyen hullámok verik a (hajó) oldalát
Ranta antaa pienen vihjeen kuiskaa suuntansa A part ad egy a kis támpontot, megsúgja a menetirányt
Törmäys maahan tuo taas mieleen vanhat ystävät A földnek ütközés régi barátokat juttat észbe
Maakin keinuu pitkään vielä meri kutsuu luokseen A föld is sokáig inog még, a tenger magához hív
Laine kerrallaan... Hullámról hullámra...

Ez a dal jól példázza, hogy a Veden äärelle című album dalainak témája a szülőváros, Kaskinen és a tenger. A dalszövegben nem találunk beszélt nyelvi jellegzetességeket.

Összegyűjtöttünk még néhány legendás finn metálzenekart, akiket érdemes meghallgatni, és akikkel (mivel zömmel angolul írják a dalokat) a slágerrovat keretében nem tudunk foglalkozni. 

  • Magyarországon is többször járt már a power metalt játszó Sonata Arctica Kemiből.
  • Heavy metal csellón: ez az Apocalyptica. Mivel a zenekarnak nincs állandó énekese, ezért gyakran dolgoznak együtt más zenekarok énekeseivel, mint például Lauri Ylönennel (The Rasmus) vagy Ville Valóval (HIM).
  • Még egy kis szimfónikus metál, ezt mindenki ismeri: a Nightwish híres énekesnőjét Tarja Turunent 2006-ban Anette Olzon váltotta. A Nightwish egyébként a finn történelem legdrágábban elkészült lemezével is büszkélkedhet. 
  • Végül egy kis finn folkmetál a Korpiklaanitól, amely angolul és finnül is megszólal. A zenekar híresen nem veszi komolyan magát, ezt a hazai közönség is többször tapasztalhatta már, utoljára tavaly, a Paganfest (másnéven viking portya) turné keretében. 

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!