Vége a recessziónak: nőnek a számok
A német külügyminisztérium évek óta figyelemmel kíséri, hogy hányan tanulnak németül szervezett keretek között a világban. Idén végre megfordult az eddigi csökkenő tendencia.
Végre nő világszinten a szervezett keretek között németül tanuló diákok száma, adta hírül a Deutsche Welle német hírportál. A német külügyminisztérium tájékoztatása szerint jelenleg körülbelül 15,4 millióan próbálják világszerte elsajátítani a német nyelv rejtelmeit.
1985 óta ötévente veszik számba, hogy hányan tanulják a németet. A statisztikákban azonban nem szerepelnek a magánúton vagy kisebb nyelviskolákban németül tanulók: csak az iskolai keretek között, az egyetemen vagy a Goethe Intézetekben tanulókat számolják meg időről időre. Így a valóságban ennél feltehetőleg jóval többen tanulják Európa vezető gazdaságának a nyelvét.
A németül tanulók száma 1985 és 2000 között emelkedett, és az ezredfordulón meghaladta a húszmilliót. Ezután azonban egyre kevesebben érdeklődtek a német után. Az elmúlt évtizedben a németesek száma tartósan 15 millió alatt maradt.
Most azonban megfordult a kedvezőtlen tendencia. Bár a legtöbben (61%) még mindig Európában tanulnak németül, a látványos fejlődésnek indult Kínában és Brazíliában is egyre többen érdeklődnek a nyelv iránt. Kínában az elmúlt öt évben például megduplázódott a németet választók száma. Ám a listavezető Lengyelország helyét így sem tudták elhódítani: itt évek óta 2,3 millió körül van a németes diákok száma.
Jelentős csökkenés tapasztalható azonban Oroszországban: az elmúlt öt évben majdnem a felére esett vissza a németül tanulók száma. Az elemzők szerint a változásnak elsősorban demográfiai okai vannak, illetve az orosz iskolarendszer is megváltozott. A krími válság hatása feltehetően csak elenyésző a szakértők szerint.
Forrás