Változik a helyesírás? – Változzanak a nyelvészek!
Azt, hogy mi legyen egy szó, és mi kettő, nem a nyelvész kellene rendeleti úton meghatározza, hiszen ő azt nem tudhatja. Azt sem, hogy az ő szabálya találni fog-e az azzal, ami az emberek fejében van, hanem azt a magyaroktól kellene megtudni. Erre ma már meg is van a lehetőség, ami korábban még nem volt.
Szilágyi N. Sándor kolozsvári magyar nyelvész. Az Erdélyi magyar szótörténeti tár I–IV. kötetének kiadói szerkesztője. Magyarországon is népszerű a Világunk, a nyelv, illetve a Hogyan teremtsünk világot? című nyelvészeti ismeretterjesztő kötete.
A sorozat első részében az új helyesírási szabályzat bevezetésének külső körülményeiről esett szó, a másodikban a -szerű elem írásának kérdéséről, a harmadikban a dz helyzetéről.
Az egybeírás-különírás úgy agyrém, ahogy van, mert ezt a nyelvészek az ő grammatikai kategóriáik (és nézeteik) szerint akarják íratni mindenáron, és mindent lehetőleg egyformán, ami az ő hitük szerint grammatikailag egyforma, miközben pedig a magyarok nem a nyelvész grammatikájával beszélnek/írnak, hanem a magukéval, és ez a kettő nem is nagyon hasonlít egymáshoz. Ezzel a legjobb lenne azt csinálni, hogy fel kellene lazítani egy időre: azt kellene mondani, hogy írja ki-ki egybe vagy külön, ahogy jobbnak érzi (illetve helyesnek fogadni el így is, úgy is), és akkor ha már a szabály nem akadályozná annyira az embereket az arra az esetre legmegfelelőbb írásmód megválasztásában, kb. 10–15 év alatt összegyűlne az interneten annyi magyar nyelvű anyag, amiben már nem lenne benne annyira a mai szabályok hatása, és aminek alapján (és egy jó keresővel, de 10 év múlva már remélhetőleg lesz az is) meg lehetne nézni, mit hogy írnak leginkább a magyarok, és a szerint adni ki majd akkor egy új szabályzatot. (Nem kell türelmetlennek lenni, 15–20 év nem olyan sok, az örökkévalóság meg hosszú, ennyi simán belefér.) Hiszen azt, hogy mi legyen egy szó, és mi kettő, nem a nyelvész kellene rendeleti úton meghatározza, hiszen ő azt nem tudhatja, és azt sem, hogy az ő szabálya találni fog-e az azzal, ami az emberek fejében (azaz a magyar nyelvben) van, hanem azt a magyaroktól kellene megtudni, és erre ma már meg is van a lehetőség, ami korábban még nem volt.
(Forrás: Mártonfi Attila)
A cikkben említett találatok mindig idézőjeles keresést jelentenek (azaz pontosan csak a toldalék nélküli, illetve valamilyen megadott toldalékos szóalakot), és a Keresőeszközök alatt a honlapok nyelvét a Magyar nyelvű oldalakra beállítva. (Így keresve a találatok számát a Keresőeszközök gombbal lehet láthatóvá tenni.)
Mert az azért nem semmi, hogy rákeresve arra, hogy egybeírjuk, így írva (ami egyezik a szabállyal) van 10 200 találat, különírva (egybe írjuk) viszont van 16 500, vagyis az összes találat 62%-a, ennyi van úgymond „helytelenül” írva: de számomra ez nem ezt jelenti, hanem azt, hogy rossz a szabály. Mert itt még csak azt se lehet mondani, hogy aki „rosszul” írja, az elfelejtkezett a helyesírási szabályokról, hiszen éppen az egybeírás szabályáról ír, és még akkor se jön neki, hogy ezt is írja már egybe! Ezt nekünk csak azért kell egybeírnunk, mert a nyelvész, akinek semmilyen megbízható kritériuma nincs annak eldöntéséhez, hogy a magyarok számára (azaz magyarul) mi egy szó, és mi kettő, a saját nyelvérzéke és elmélete szerint íratja egybe – de az csak szakmai ártalom nála, hiszen ő annyit foglalkozik az egybeírás problémájával, hogy az ő fejében ezek már összetapadtak, és egy szónak érzi, de attól még az emberek fejében (márpedig akkor a magyar nyelvben, hiszen ez értelmesen felfogva csak ezt jelentheti) ez két szó, és ezt akkor el kellene nekik hinni, és tudomásul kellene venni.
Persze már hallom is a grammatikai érvet: de hiszen a szabály az, hogy az igekötőt egybeírjuk az igével, és akkor az egybeírt is így kell írni, hiszen ez egybe- igekötős. De hátha nem is az, és a magyarok még ezt is tudják, jobban, mint a nyelvész? (Nem úgy, hogy igekötős vagy nem, az őket nem érdekli, hanem érzik, hogy márpedig ez két szó, ezért is akarják mindenáron különírni.) Mivel kíváncsi lettem, mi is van itt, rákerestem a Magyar értelmező kéziszótár második kiadásának (ÉKsz.2) mind a 34 egybe- kezdetű címszavára, hogy lássam, hogy is írják hát ezeket a magyarok. (Mindegyiknek két-két szóalakjára kerestem rá, és az eredményeket mindegyikre összesítettem, így megbízhatóbb valamivel, az egész összesen kb. 2,5 millió találat lett.) Mikor elrendeztem őket a különírt (tehát a szabály szerint hibás) találatok százalékaránya szerint, rögtön kiderült, hogy a magyarok tudnak ám valamit, amit mi nem, vagy nem tulajdonítunk neki semmi jelentőséget, mert mi az olyat szeretjük, hogy ami egyformán kezdődik, az legyen mind ugyanolyan.
A 34 szó kétharmadánál (23) a különírt alakok aránya 10% alatt van, sőt 15 esetében, ami az egésznek majdnem a fele, 5% alatt, ami azt jelenti, hogy ezekre nagyon is jó a szabály, ezért aztán nem is igen akarná őket másképp írni senki. (Hogy nem mindenki írja helyesen, az érthető, hiszen az internetre sokféle ember ír, ennyi belefér.) Ezek pedig a következők: egybevegyül (10% – de ez régies szó, és a különírt adatok nagy része régi szövegekből való, csak maiak alapján kevesebb lenne), egybevágó (7%), egybevet, egybeolvaszt, egybegyűjt (6%), egybehord, egybeszabott, egybeköt (5%), egybekapcsol, egybeszerkeszt, egybevág (4%), egybefog, egybemos, egybehangzik (3%), egybeilleszt, egybehangzó, egybehangol, egybegyűlik (2%), egybeverődik, egybesereglik, egybesodor (1%), egybehív, egybeszövődik (0%). És rögtön látszik, mi a közös ezekben, ahol a magyarok alig hibáznak: hogy az egybe- helyett mindegyik esetében lehetne össze- is, mert ugyanazt jelentené, sőt lehet is úgy is mondani őket. Ott is van az össze- majdnem mindegyiknél az ÉKsz.2 értelmezéseiben. És a magyarok fejében, az ő nagy analógiás elvű rendszerükben van is egy kapcsolat az ilyen egybe-, illetve össze- kezdetűek közt, és ha az megvan, akkor úgy veszik, hogy ami ilyen, az egy szó. De ők csak az ilyeneket érzik egy szónak, vagyis a mi nyelvünkre lefordítva: nekik csakis ezek igekötők, ami meg nem ilyen, az már nem (hanem határozószó), és ha ők ezt így érzik, akkor nekünk már csak annyi marad, hogy ezt tudomásul vegyük, hiszen a magyar nyelv éppen ez.
Jól látszik ez, ahogy haladunk felfelé a különírt alakok aránya szerint. Itt egy elég nagy ugrás jön a 10, de inkább 7%-hoz képest: egybesző (18%), egybeépít (19%), egybeolvad (26%), egybeforr (35%). Itt már egyiknél sincs össze- az ÉKsz.2 értelmezéseiben, hanem egymásba vagy eggyé- van, és úgy látszik, a magyaroknak ez nagyon számít, még ha nekünk nem is. (Az egybeolvad mellett van ugyan összeolvad is, de az egy kicsit másról szól a magyarok szerint.) A következők pedig ezek: egybekel (28%) egybeesik (30%), ezekben már nemcsak az össze-, hanem az eggyé- sem állhatna az egybe- helyén úgy, hogy ugyanazt is jelentse, érthető, hogy a magyarok itt még nehezebben hiszik el nekünk, hogy ezeket egybe kellene írni, mikor számukra világos, hogy ami ilyen, az két szó.
Jön aztán az egybe nyíló (31%) és egybe nyílik (71%-a szabály ellenére is különírva, az egybe nyílik (57%) és egybe nyílnak (80%) találatainak egyesítésével). Innentől elfogadom a magyarok szabályát, hogy ezek biztosan két szóból állnak, tehát különírtam én is őket, éspedig a helyesírási szabály szerint, hiszen ott tényleg az van, hogy a határozószót nem írjuk egybe az igével, és elhiszem a magyaroknak, mert ezt ők tudják jobban, hogy ezekben nem igekötő van, hanem határozószó. Az egybe itt érdekes dolgot jelent: az ÉKsz.2 szerint ’egymásba’, ami igaz, de mégsem hiába mondják a magyarok azt, hogy egybe, mert ebben az is benne van, hogy ’eggyé’, hiszen ha tágra nyitjuk az ajtót, akkor a kettő valahogy egy helyiséggé válik.
(Forrás: Wikimedia Commons / 4028mdk09 / CC BY-SA 3.0)
A következő az egybe sült (43%), ahol az egybe már csak azért sem lehet igekötő, mert azt jelenti: ’egyben, egy darabban’, sőt van is 47 900 találat az egyben sült-re, és 7 970 az egybensült-re is. Érthető, hogy a magyarok szerint ezt inkább külön kellene írni (vagy úgy is szabad kellene legyen).
És végül: egybe ír. Itt biztonság okáért 15 szóalakra kerestem rá, az összesnek 52%-a van különírva. Vagyis: egybe írtam (69%), egybe írjuk (62%), egybe írta (59%), egybe írtad (58%), egybe írom (56%), egybe írják (51%) stb. Nekünk, nyelvészeknek ez biztosan nagyon furcsa, de akkor sem tehetünk mást, mint hogy tudomásul vesszük, hogy a magyarok fejében az egybe ír a jelek szerint két szó, hiszen nem vallana nagy bölcsességre azt mondani, hogy ami az ő fejükben van – vagyis a magyar nyelv –, az nem jó, mi annál jobbat tudunk. És érthető, ha két szónak érzik, hiszen itt az egybe határozószót nem cserélhetjük fel az össze- igekötővel: összeírni a kutyákat lehet, a szót meg egybe írjuk. Vagy kettőbe, külön, mikor hogy kell. Ha hagyják.
(Forrás: hulyeseg.tulelo.hu)
Az egybeírás érdekes, mert nagyon nagy a különbség a toldalék nélküli, illetve toldalékos alakok között: egybeírás (59%) – egybeírást (2,5%), egybeírása (1%), egybeírással (0,2%). Ebben lehet, hogy a kereső is ludas (óvatosnak is kell lenni vele), bár hasonló jelenséggel más szavak esetében is találkoztam, és még az is lehet, hogy a magyarok tudnak valamit, amit mi nem is sejtünk, ezt nagy anyagon kellene majd jobban megvizsgálni. De ehhez nagy szükségünk lenne egy megbízható keresőre is, mielőtt nekifognánk kideríteni, milyen is lehet hát a magyar nyelv a magyarok fejében, hogy annak alapján végre nekik is megfelelően szabályozhassuk majd a helyesírást is, úgy, ahogy ők tudják. Mert ők mindent tudnak erről, higgyük el, mi meg még csak nagyon keveset. Addig meg jobban tennénk, ha békén hagynánk őket.
Dixi et salvavi animam meam.
@bildiko: valóban, Mártonfi folyamatábrájából is hiányzik a földrajzi név elágazás. Úgy látszik túlságosan is leegyszerűsítette .-)
A régi kedvenc: Krím félsziget külön, de Balkán-félsziget kötőjellel.
Az egybeírás-különírásnál talán már csak a földrajzi nevek helyesírása durvább: Arany-patak, arany-pataki, DE Petőfi-patak, Petőfi-pataki, csak mert az előbbi köznév, az utóbbi tulajdonnév. És honnan tudjuk, hogy az "Arany" itt nem tulajdonnév? Nem beszélve az olyanokról, hogy "holt-tiszai", de "holt-Tisza-bereki", amihez még jön egy csavar, hogy pl. ha az utótag két különírt elemből áll, akkor az -i képzős formában minden nagybetűs marad, a köznevek is, pl.: Nagy-New York-i, és nem nagy-New York-i.
És egyébként szerintem az, hogy egy mondat tökre józsefattilás, sokkal jobban hat, mint a túlszabályozott "József Attilá-s" változat.
@gyalogfilosz: >> "Adjatok halat az Istennek!" <<
OFF, de: ezzel az olvasattal egy egészen új megvilágításba kerül az evangéliumi csoda... :)
@gyalogfilosz: "Az egybeírás-különírás mai szabályozása nem azért olyan rossz, mert az előző szabályozás(ok) óta megváltozott a magyar nyelv"
Nem is írtam ilyet. De ha - a jelenlegi helyesírási szabályozástól függetlenül - úgy gondolod, hogy annyira egységesen gondolkodnának a magyarul beszélők arról, hogy mit írnának egybe, s mit külön, akkor felesleges lenne szabályozni, nem? Ha meg jelentősen megosztott a véleményük, akkor pont azért nem érdemes különösebben szabályozni.
@tenegri: Az egybeírás-különírás mai szabályozása nem azért olyan rossz, mert az előző szabályozás(ok) óta megváltozott a magyar nyelv, hanem mert kezdettől fogva nagyon nem találták el, hogy milyen elvek szerint is kelljen hát szavakat egybeírni, és akkor egybeírattak olyanokat, amik a magyar nyelvben nem is összetett szavak, vagy fordítva. És mi ezeket a rossz (és emiatt nagyon nehezen megtanulható) szabályokat cipeljük tovább, és sok mindent másképp kell írnunk, mint ahogy szeretnénk, pedig ott legtöbbször nekünk lenne igazunk, hiszen mi magyarul írunk, ami nekünk az anyanyelvünk, és akkor tudnánk ezt magunktól is.
És ez olyan, mint mikor rosszul gomboltunk be egy mellényt, ahol nemcsak annyi a baj, hogy legalul egy gombhoz nem marad lyuk, fent meg egy lyukhoz gomb, hanem inkább az, hogy mi abban rosszul is érezzük magunkat, főleg ha ezt csak akkor vesszük észre, mikor valaki figyelmeztet rá, mert akkor még nagyon hülyén is.
Az ilyet pedig nem lehet úgy helyrehozni, hogy valahol egy-egy gombot átgombolunk egy másik lyukba, hanem ahogy bölcs Deák Ferencünk mondta: "A rosszul gombolt mellényt újra ki kell gombolni." Ha ezt most egy időre ráhagynánk a magyarokra, akkor az nekik máris sokkal jobb lenne, mint ami most van, és elkezdenének maguktól magyarul írni, ha már szabad lenne nekik, és abból végre megtudhatnánk tőlük mi is, hogy szerintük mi egy szó, és mi kettő, és akkor a szerint lehetne ezt szabályozni, és egy olyan helyesírást már kényelmesen (el) lehetne viselni. Mert azt Deák se úgy gondolta, hogy ezentúl a kigombolt mellény legyen a divat: azért kell kigombolni, hogy utána visszagombolhassuk, de akkor már jól.
A későbbi szabályozás pedig már nem jelentene terhet a magyaroknak, hiszen a szabály is éppen azt írná elő, ahogy maguktól is írnák, és ezt úgy gyerekjáték lenne nekik megtanulni is. A szabályozás pedig arról szólna, hogy ha valami egyféleképpen írva a magyarok 85-90%-ának teljesen jó, akkor a fennmaradó 10-15%-nak sem lehet az annyira elviselhetetlen, hogy ne tehetnének meg annyit az olvasó kedvéért, hogy írják már ők is úgy, ahogy más.
Mert ez erről szól igazából: hogy mi nem a szabály, hanem egymás kedvéért kell helyesen írjunk. A helyesírás nem annyira az íráshoz kell, hanem az olvasáshoz. Ha csak magunknak írnánk, ott tökmindegy lenne, de az olvasónak már biztosan nem az. És azért jó, ha egységes, mert akkor elég csak rávetni a szemünket, és már értjük is, és nem kell előbb kitalálni, mi is akart volna az lenni. Ha meg nem úgy van, ahogy nekünk azt a legkönnyebb lenne egyből érteni, még bosszankodunk is. Például: internetre (különösen fórumokra) még ma is sokan ékezetek nélkül írnak, mert le vannak maradva vagy két évtizeddel, és még mindig nem esett le nekik, hogy ma már lehet ékezetekkel is, és babonaként alkalmazzák továbbra is azt, ami még a 80-as, 90-es években alakult ki, mikor az számítógépes rendszerek még nem tudták rendesen kezelni az ékezetes betűket, hogy azt nem szabad, mert akkor ott mindenféle krikszkrakszok fognak megjelenni a rendes betűk helyett. És az olyat nehéz olvasni, sőt én még rendesen zavarba is jöttem tőle, mikor azt olvastam, hogy "Adjatok halat az Istennek!", mert először úgy értettem, ahogy oda volt írva.
A jó szabályozás pedig nagyon sokáig maradhatna aztán változatlanul, mert a nyelv ugyan folyton változik, de az az elv, ami szerint a magyarok mindig tudják, mi egy szó, és mi kettő, jellegzetesen nem olyan, ami évtizedenként megváltozhatna, még évszázadonként se nagyon. És a magyarok eleinte még nagyon jól tudják ezt, de miután ma már nagyon sokat olvasnak is, és az írott szövegben egészen más "összetett szavak" vannak nagy mennyiségben, mint amilyenek az ő anyanyelvükben lennének, akkor egy idő után ez nagyon belekavar a spontán nyelvérzékükbe, és elbizonytalanítja azt is. Szóval az ilyesmi nem játék, nehogy azt higgye valaki.
Nyelvünk védői és művelői pedig ahelyett, hogy üldözőbe vennének olyan szavakat, kifejezéseket, nyelvtani formákat, amik teljesen jól vannak magyarul, csak annyi a bajuk, hogy nem férnek bele az ő elméletükbe, vagy hogy olyan szavakat, kifejezéseket ajánlgatnának nekünk, amiket ha tényleg elkezdenénk beszédben is használni, körberöhögnének érte bennünket, jobban tennék, ha most teljes mellszélességgel melléállnának ennek, hogy ne romboljuk tovább a magyar nyelvet a rosszul szabályozott helyesírásunkkal. Hiszen mi más lehetne mégis a magyar nyelv, ha nem éppen a magyarok spontán nyelvérzéke, amivel mindnyájan beszélünk?
Az egybeírás-különírás kérdését valóban jó lenne szabadabban kezelni. Csak az nem világos, hogy ha a szerző szerint felszabadíthatnánk ennek a nyűge alól az embereket, akkor 10-15 év után miért kellene rögzíteni az akkori (jó esetben) uralkodó állapotot, hogy aztán ez a rögzített állapot még pár évig elműködgessen nagyobb gond nélkül, majd az idő haladtával újra és egyre jobban keseríthesse a nyelvben bekövetkező változások miatt az akkori emberek életét. Miért ne lehetne simán úgy hagyni, szabadon?