Szaporodó délszláv nyelvek: a montenegrói
Mitől szaporodnak a nyelvek határainktól délre? A politikai elkülönülés ilyen gyorsan teremt nyelvi különbségeket?
Néhány évtizeddel ezelőtt még csak szerbhorvát nyelvről hallhattunk. Később meg kellett tanulnunk, hogy külön szerb és horvát nyelv van, mi több, felbukkant a színen a bosnyák nyelv is. Amikor pedig Jugoszlávia szétesett, megtudhattuk, hogy a montenegróiaknak is külön nyelvük van. A montenegrói parlament 2008-ban bizottságot állított fel a montenegrói nyelv normáinak kidolgozására. Mi több, a montenegróiak azt szeretnék, ha nyelvük hivatalos státuszt kapna Szerbiában. Hogy is van ez? Egy vagy négy nyelvről van szó?
(Forrás: wikimedia commons / Janusz Recław)
Erre a kérdésre nem könnyű válaszolni, a nyelvészek álláspontja szerint nagyon sok szemponttól függhet, hogy két külön nyelvről beszélünk-e, vagy ugyanazon nyelv nyelvjárásairól. Mi több, az sem kizárt hogy ugyanazokat a változatokat hol egy, hol több nyelv képviselőinek is nevezzük. Külön fogalmakat is bevezettek az ilyen helyzetek árnyaltabb elemzésére. Ha két nyelvváltozat annyira különbözik egymástól, hogy köztük a kölcsönös megértés nem lehetséges, akkor abstandnyelvről (tkp. különbségnyelvről) beszélnek. Azokat a nyelveket, amelyeknek önálló normájuk (helyesírásuk, "nyelvhelyességi" szabályai) van, és amelyet valakik (általában egy állam) hivatalosan megkülönböztetnek más nyelvektől, ausbaunyelveknek (tkp. felépített, kiépített nyelveknek) nevezzük. Lehetséges, hogy két különböző ausbaunyelv használói jól megértik egymást, talán észre sem veszik, hogy különböző nyelven beszélnek. Máskor viszont egészen különböző abstandnyelvek használói egy nyelv beszélőinek tartják magukat, és saját "otthoni" nyelvük helyett egy ausbaunyelvet használnak: az ilyen funkcióban használt ausbaunyelveket hívják tetőnyelveknek (ilyen például a német és az olasz irodalmi nyelv). Vegyük észre, hogy az ausbaunyelv mindig abstandnyelv (hiszen mindig lesznek nyelvek, melyektől élesen elkülönül), míg az abstandnyelvek nem mindig ausbaunyelvek: egy-egy változatot gyakran a saját beszélői is egy ausbaunyelv nyelvjárásának tartanak, még akkor is, ha az ausbaunyelvet szinte idegen nyelvként tanulják az iskolában.
A szerbhorvát nyelv (vagy ahogy angolul rövidítik: BCS – Bosnian-Croatian-Serbian) tehát egy abstandnyelv, amely Jugoszlávián belül egy ausbaunyelvet alkotott (még akkor is, ha két helyesírása volt, és a latin alapút inkább a horvátok, a cirill alapút kizárólag a szerbek használták: a szerbek ma is használják mind a kettőt). Amikor a politikai egység megszűnt, az új politikai központok mind saját ausbaunyelveket kezdtek létrehozni. Nyelvészeti szempontból új különbségek nem keletkeztek: a korábbi nyelvjárási különbségeket most nyelvi különbségeknek kezdték tekinteni.
A montenegrói nyelvjárás (ill. most már a politikai korrektség kedvéért: nyelv) csak apróságokban tér el a másik három ausbaunyelvtől. Ismeri a "lágy" sz-t és z-t, illetve a "kemény" dzs-t: ezek a másik három nyelvben nincsenek meg. Az ősszláv nyílt e helyén ije van, mint a hivatalos horvátban és bosnyákban (a szerbben ugyanitt e-t találunk), de ije van néhány más szóban is, ahol eredetileg e volt (és a többi nyelvváltozatban meg is maradt). Míg a horvátban az e előtt egyes mássalhangzók lággyá váltak, addig a szerbben és a montenegróiban megmaradtak keménynek. Néhány ponton sajátos a ragozás is. A szókincsre jellemző, hogy a horvát tengerparti nyelvjárásaihoz hasonlóan magasabb az olasz jövevényszavak aránya. Az idegen szavakat időnként más formában veszik át, mint a másik három ausbaunyelv. A belső keletkezésű szavak is gyakran más tőből vagy más képzővel születnek, mint a szerbben, a horvátban vagy a bosnyákban. Bár a montenegróiak ortodox keresztények, inkább a latin alapú helyesírást használják. Az említett három sajátos hangjuk jelölésére most formálódó helyesírásukban új betűket vezetnek be.
Mivel a magyar viszonylag egységes és jól elkülönül a szomszédos nyelvektől, továbbá a politikailag tagolt (különböző államokhoz tartozó) magyarság is egy nemzetnek tekinti magát, a magyarok szemében ezek a problémák nagyon mondvacsináltnak tűnhetnek. Azok számára azonban, akik politikailag, kulturálisan, vallásilag jól elkülönülnek, nem érzik magukat egymáshoz tartozónak, fontos lehet, hogy a különbségeket a nyelvhasználatuk segítségével is kifejezzék. Ezt a célt szolgálja nyelvük időnként önkéntelen, időnként tudatos eltávolítása.
Források
http://hu.wikipedia.org/wiki/Montenegr%C3%B3i_nyelv
http://sh.wikipedia.org/wiki/Crnogorski_jezik
http://en.wikipedia.org/wiki/Montenegrin_language
http://en.wikipedia.org/wiki/Serbo-Croatian
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (85):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
A szerb (horvát,bosnyák) és a montenegrói sztenderd nyelvváltozatok között kb. annyi különbség van, mint az orosz és az ukrán között vagy még kisebb?
@maxval:
Cirill ( 827 – 869 )
Árpád (845 k. – 907.)
Magyar királyság 1000 vagy 1001
a nagy vallásszakadás 1054
A magyarok már az alánokkal való találkozáskor megismerték a keresztény vallást, vagyis a szlávok megjelenése előtt.
A vallásban mindig is szerepet játszott a politika, vagyis a magyarok nyugati orientációja nagyban befolyásolta az amúgy is nem nagy elismerésnek örvendő kunok vagyis szlávok keleti vagy bizánci leszakadását.
@maxval:
Amiről te firkálsz az sovinizmus, nem nacionalizmus!
Alapfogalmak barátom!
A szláv-magyar szóegyezések egyben szláv-türk,finn,sumér egyezések is! Ptolemaiosz térképen csak 3 szláv törzs van és 50 szkíta.
@maxval: Persze, de ebbe belefér az is, hogy lehetne egy közös bolgár-macedón nyelvnek a mai macedón az irodalmi normája, és akkor azt mondanánk, hogy bár a macedónbolgár közel áll a szerbhez, a keleti nyelvjárásai sokkal távolabb esnek az irodalmitól, akár önálló nyelvnek is tekinthetnénk őket... Egyébként ajánlom a ma reggeli cikket...
@Fejes László (nyest.hu):
Oké, ez mind igaz, de viszont csak nézőpont kérdése, hogy a macedón nyelvjárásokat melyik nyelv részének tekintjük.
@maxval: „Amikor már volt mai bolgár, még nem volt mai macedón. A macedónt mint normát csak a XX. sz. 40-es éveiben alakították ki.” Tévedés. Azok a nyelvjárások, amelyeket ma macedónnak nevezünk, már megvoltak, csak nem volt irodalmi normájuk. Ebből a szempontból az is érdektelen, ha ezek beszélői a bolgárt használták irodalmi nyelvként (tudtommal nem így volt, mert a szerbet, ill. az egyházi szlávot legalább annyira).
„ Így mondható, hogy a macedón a bolgárból lett.” Már csak azért sem, mert nemhogy nem a bolgárból, hanem a bolgár ellenében, attól távolítva jött létre a macedón irodalmi nyelv. A macedón a macedón nyelvjárásokból született, sőt, helyesírása sokkal inkább szerb ihletésű...
@menasagh:
Nem éppen. Nagyon nem ugyanaz az időszak.
Kimaradt..
az események, mármint a vallási szétvállás, az új nyelvalkotás meg miegymás egyazon korszakra esik, márpedig csodák nem szoktak történni.
@maxval:
..van csak nem illik beszélni róla.
...gondolja, hogy csak úgy bejöttünk ide a medencébe és új névvel új vallással egy birodalmat építettünk ?
@maxval:
Ezt a vitát ebben a formában évekig lehetne folytatni.
Így nem helyes ugyanis sosem a kályhától indulunk...
A pogány kifejezés pedig csak a török világtól létezik.
@menasagh:
Hát nem éppen. A magyaroknak az egészhez semmi közük.
@Fejes László (nyest.hu): igaz, csak nem akartam kifejteni ilyen részletesen, mert nem ezen volt a hangsúly. köszönöm az észrevételt
@Fejes László (nyest.hu):
Amikor már volt mai bolgár, még nem volt mai macedón. A macedónt mint normát csak a XX. sz. 40-es éveiben alakították ki. Így mondható, hogy a macedón a bolgárból lett.
Ami az átmeneti nyelvjárásokat illeti, teljesen igazad van. Szerbiában szerb, Bulgáriában bolgár, Macedóniában macedón nyelvjárásoknak tekintik.
@menasagh:
Nem éppen. A szlávok jelentős része Rómát követte, nem Bizáncot. Ráadásul a kérdéses időszakban a szlávok zöme eleve pogány volt, nem keresztény.
@Szajci: „amibe beletartozik a macedón is, ez a bolgárból fejlődött ki” Ez így elég pontatlan. Inkább azt lehetne mondani, hogy a mai bolgárnak és a mai macedónnak van egy közös őse. Bár van egy olyan gyanúm, hogy ez sem igaz, hanem voltak olyan nyelvjárások, amelyek átmenetet képviseltek a szerb és a bolgár között – ezek ide is, oda is kerülhettek volna, de úgy alakult, hogy önálló irodalmi normájuk lett. De már az is véletlen, hogy éppen az a szerb és az a bolgár (ti. az irodalmi változat), amelyet ma annak nevezünk. Mert ezek nem annak köszönhetően váltak irodalmi normává, hogy nyelvileg valami esszenciálisat mutatnának, hanem társadalmi okokból. Meg az is véletlen, h hol van e nyelvek határa: a délszerbben pl. nincs esetragozás, ilyen alapon inkább macedón vagy bolgár nyelvjárásnak tekinthetnénk őket. A szerb és a horvát pedig azért áll olyan közel egymáshoz, mert a horvát irodalmi nyelv što-dialektusra épül – ha éppen a čara vagy a kajra alapozták volna, akkor ilyesmi fel sem merülne. (Utóbbi esetben legfeljebb azon menne a vita, hogy a szlovén és a horvát külön nyelv-e. Egyszóval: el kell felejteni, hogy ezek merev kategóriák.