0:05
Főoldal | Rénhírek

...ország, ...ország, ...ország... de miért?

Gyakran dicsérik a magyar nyelvet szépségéért, változatosságáért, pedig időnként kifejezetten szürkének, unalmasnak tűnik. Míg az angolban minden állam neve más és más, addig a magyarban a legtöbb neve -országra végződik...

nyest.hu | 2011. augusztus 26.

Orsi nevű olvasónk kérdezi:

Miért van az, hogy más nyelvekben az országoknak általában rendes nevük van (Hungary, Germany, Italy, Spain, Sweden stb.), addig a magyarban szinte minden országot a nép nevéből és az ország szóból rakjuk össze (Magyarország, Németország, Olaszország, Spanyolország, Svédország stb.), és csak néhány kivételes esetben van az országoknak saját, rendes nevük (Ausztria, Ausztrália, Svájc stb.).

Az európai államok nevei – görögül
Az európai államok nevei – görögül
(Forrás: Wikimedia Commons / Αντιγόνη)

Sajnos részben ki kell ábrándítanunk Orsit, mert ez egy olyan kérdés, amelyre a nyelvész nem tud különösen okosat válaszolni. Megvonja a vállát, és azt mondja: csak.

Amikor az ember nyelvészetet kezd tanulni, megtanulja, hogy a nyelvi jel önkényes. Nincs különösebb oka, hogy az asztalt éppen asztalnak hívjuk, a széket pedig széknek, vagy hogy a múlt idejű magyar igealakokban mindig van t. Sokan persze azt mondanák erre, hogy de, ezeknek okuk van, mert történetileg ezek ebből vagy abból alakultak: csakhogy ezek nem okok, mert alakulhattak volna másképp is.

Persze bizonyos értelemben a nyelvi jelek nem önkényesek. Egyfelől az egyén nem igazán határozhatja meg a nyelvi jel jelentését: ahhoz legalábbis, hogy kommunikációban használható legyen, egy közösségnek kell elfogadnia. Ez a közösség nagyon szűk is lehet: így alakulnak ki például a „családi szavak”, melyeket tucatnyinál is kevesebb ember ismer.

Hasonló a hasonlónak örül

Van azonban az önkényességnek egy másik korlátja is: a nyelvhasználók szeretik, ha a hasonló dolgok hasonló módon vannak jelölve, nem pedig minden össze-vissza kapja a nevét. Ez persze a leginkább a ragozásban látszik, különösen az olyan nyelvekben, mint a magyar: a hasonló nyelvtani kategóriákat hasonló formák jelölik (pl. a múlt időben mindig van t – persze vannak bonyolultabb hasonlóságok is). A szókincsben ez kevésbé nyilvánvaló, hiszen az asztal, az ágy és a szék hasonló dolgok (bútorok), mégsem hasonló a nevük. Vannak azonban olyan dolgok, amelyek neve utal arra, mihez állnak közel, miknek az altípusai: íróasztal, dohányzóasztal, munkaasztal; fotelágy, franciaágy; bárszék, konyhaszék, karosszék, kerekesszék, villamosszék... De ez hol így van, hol nem, például a fotel is egyfajta szék, a neve mégsem hasonlít a székére.

De mire jó mindez? Térjünk vissza az országok nevére! Tegyük fel, hogy a pirézek, akikről eddig sosem hallottunk, fegyvert ragadnak és kivívják függetlenségüket! Megalakul az új ország: hogy nevezzük magyarul? Ha nincs más kézenfekvő lehetőség, akkor könnyedén megalkothatjuk a Pirézország szót. Ezt nem csak és nem elsősorban az teszi lehetővé, hogy van ország szavunk, hanem az is, hogy van már nyelvünkben egy sor olyan szerkezet, mely népnév + ország szerkezetű. Ráadásul hatalmas előnye, hogy bárki, aki még sosem hallotta a szót, megérti, hogy egy állam, terület nevéről van szó.

Első pillantásra úgy tűnik, hogy ezt az teszi lehetővé, hogy az ország szó önállóan is államokat jelöl. De a dolog nem ennyire egyszerű. A pirézek államát nevezhetjük Piréziának is. Ha valaki Piréziáról hall, azonnal sejtheti, hogy egy állam vagy terület nevéről van szó – még akkor is, ha a pirézekről sosem hallott. Miért? Azért, mert van egy halom országnév, területnév, mely -ia-ra végződik. (Persze kontextuson kívül tippelhetnénk arra is, hogy Pirézia egy ritka női név, esetleg növény: de az ok ugyanez.)

A magyar nyelv történetében lezajlott egy figyelemre méltó változás. Korábban a magyarban a Francia az ország neve volt, lakóit pedig francúzoknak hívták. Később azonban, feltehetően részben a sok -ország végű országnév, részben a pontosítás miatt, elkezdtek Franciaországról beszélni. Mivel azonban az ország utótagú országnevek előtagja a nép neve szokott lenni, a francia a nép nevévé vált, a francúz pedig kiveszett. (Tehát a folyamat úgy zajlott le, mintha ma Ausztriát elkezdenénk Ausztriaországnak hívni, majd ennek nyomán az osztrákokat ausztriáknak.) Az -ia végű népnév egyébként egyáltalán nem jellemző a magyarra! Ez a példa tehát jól mutatja, hogy miközben valami szabályossá válik, más szabálytalan lesz.

Még egy kicsit a magyar országnevekről

Nem csak Franciaország nevének története érdekes. Sajátos jelenség, hogy a magyar nyelv különbséget tesz Itália és Olaszország között. Itáliának csak a földrajzi területet, Olaszországnak az egységes olasz államot nevezzük – legalábbis a precíz irodalmi nyelvben. Aki a középkori Olaszországról beszél, könnyen gúny céltáblájává válhat, mivel – úgymond – a középkorban nem volt egységes olasz állam, Olaszország nem is létezett!

Ez az érvelés ugyan logikusnak tűnhet, de inkább csak azért, mert megszoktuk. Arra, hogy hogy ha valaki a középkori Németországról beszél, nem kapjuk fel a fejünket – arra annál inkább felkapnánk, ha valaki azzal jönne, hogy akkor még nem volt Németország, ezért helyesen Germániát kell mondani! Hasonlóképpen a magyar Wikipédia szemrebbenés nélkül közli, hogy Chopin 1810-ben Lengyelországban született, holott Lengyelország ekkor de facto nem is létezett – a megfogalmazás mégsem kelt megütközést senkiben. Pedig Lengyelország esetében tényleg nehéz megmondani, hol húzódnak „történelmi határai” – ezzel szemben Olaszország létrejötte óta nagyjából azonos határok között létezik.

Az Európai Unió 27 tagálama közül magyarul 13 neve végződik országra, 9 -ia-ra, a többi más mintát követ (Belgium, Ciprus, Egyesült Királyság, Luxemburg, Málta). A kép tehát korántsem olyan egységes, mint olvasónk gondolja. Láthatjuk, hogy az -ia tipikusan ott lehetséges, ahol a név -ia előtti része pontosan  megegyezik a népnévvel (vagy nagyon közeli: Bulgária ~ bolgár – de sok nyelvhasználót ez is meg szokott zavarni): talán ez is az oka, hogy Lettországot nem Latviának, Észtországot nem Esztóniának hívjuk, talán ez játszott szerepet abban, hogy a Francia nem maradt meg országnévnek, és talán már abban is, hogy az Itália nem gyökeredzett meg mint államnév.

Országnevek más nyelvekben

Az angol valóban színesebb képet mutat, mint a magyar. Itt is előfordul az -országhoz hasonló -land végzódés, de ezek nem olyan áttetsző minták, mint a magyarban: a -land előtti szórész nem azonos a népnévvel (Ireland, Finland, Poland). Ebból következik, hogy az angolban nem könnyű hasonló szerkezetű új országneveket létrehozni, ezért is hajlamos inkább idegen alakokat átvenni – főleg a latinos -ia végű alakokat. A nyelvtörtébnet során persze az ilyen alakok is megváltozhatnak: feltehetően ez történt a Germany vagy éppen a Hungary esetében.

A német esetében a -land már gyakoribb (6 uniós tagállam, de ide sorolható a Niederlande ’Hollandia’, szó szerint ’alföldek’ is), gyakoribb az -ia-nak megfelelő -(i)en végződés. Érdekes kivétel a Slowakei ’Szlovákia’, mely helyett inkább *Slowakient várnánk. A némethez kísértetiesen hasonló képet kapunk a dánban és a svédben.

De vannak nyelvek, ahol sokkal nagyobb hasonlóság mutatkozik: ha már Szlovákiánál járunk, a szlovákban az unió tagállamai közül 19 -sko [-szko], 2 -cko végű. (Ezeket tekinthetjük egynek, mivel a -cko akkor fordul elő, ha előtte magánhangzó van.) Nagyon hasonló a helyzet a csehben, és bizonyos mértékig a horvátban is. A lengyelben azonban, bár saját országuk neve Polska, már az -ia végződés a jellemző: 12 tagállam visel -ia végű nevet, 4 -cja végű nevet, 4 neve pedig pedig -y-re végződik. Szintén az -i(j)a végződés a népszerű a szlovénben, a bolgárban, az ukránban, az oroszban, a beloruszban, a lettben, a litvánban, az albánban, a görögben, a románban, az olaszban, a spanyolban, a portugálban és részben a norvégban is. A franciában -ie alakban jellemző. Megfigyelhető, hogy a nyugat-európai nyelvekben főként a távolabbi, elsősorban kelet-európai államok kapják az -ia (a franciában -ie) végződést, a közelebbi államoknak más, „szabálytalan” neveik vannak. (Ilyen tendencia a magyar esetében nem figyelhető meg!)

Az Európai Unió finnugor nyelvei közül az észtben három olyan állam is van, melynek neve a -maa ’föld, ország’ elemre végződik: Iirimaa ’Írország’, Prantsusmaa ’Franciaország’, Saksamaa ’Németország’. Kilenc tagállam neve viszont -ia-ra végződik. A finnben viszont egyáltalán nincs -maa végződésű országnév (legalábbis az uniós tagállamok között), viszont ezzel kapcsolatban megemlítendő az Alankomaat ’Hollandia’ (szó szerint ’alföldek’) név, mely csak többes számban használatos. Említésre méltó még Ausztria neve: Itävalta, szó szerint ’keleti birodalom’, mely az Österreich tükörfordítása. A finnben nyolc uniós tagállam neve végződik -ia-ra.

Látszik tehát, hogy az európai nyelvek többsége nem sokkal „fantáziadúsabb”, mint a magyar, legfeljebb az országnevek végződése nem egy önálló szó, hanem egy külön nem használatos szóelem. Nyelvtani fogalmakat használva: az országnevek nem összetett, hanem képzett szavak. Az azonban vitatható, hogy a képzés az adott nyelvben ment végbe, vagy a máshol képzett szavakat vették-e át. Ez a kérdés azonban messzire vinne; számunkra legyen elég, hogy egy adott minta érvényesül.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (84):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Az összes hozzászólás megjelenítése
2 éve 2017. március 28. 17:02
84 aphelion

Ausztriának külön érdekes a cseh/szlovák neve:

en.wiktionary.org/wiki/Rakousko

5 éve 2013. december 23. 12:49
83 szigetva

@mederi: uru-szág (vö jó-szág), semmiféle görög hatás nincs itt.

„Az "ú" inkább "oú"-ként hangzott”: nem _ú_, hanem _u_. Az etimológia nem úgy megy, hogy ötletelünk, hanem adatokat kell előbányászni.

5 éve 2013. december 23. 10:25
82 mederi

Szerintem érdemes azon elgondolkozni a témával kapcsolatban, hogy az "ország" elnevezés honnét eredhet..

-Az "ur-as-ág" szóban az "-as" mivel görög hatás, eredetileg "ász" lehetett (a magyar melléknév "úri" később "úrias, uras" lett).

-Az "ú" inkább "oú"-ként hangzott (PL. az angolban az "our" mienk jelentésű, vagyis pl. uraljuk azt a valamit, az "or" vagy jelentésű),

az "ou" akár szét is válhatott (o(u)rszág/ (o)ur(i)s(z)ág), ami mindkét eresben leginkább arra utalhat, hogy "valakik által uralt terület"..

-Pl. "Lengyel(i)ség" a nép identitása, míg

"Lenygel(i)o(u)rszág" a lengyelek fennhatósága (uralma) alatt lévő ország, ahol más nemzetiségek is laknak.

5 éve 2013. december 22. 19:08
81 Fejes László (nyest.hu)

@Rako: „Magyarban pedig nincsenek nyelvtani nemek, nem úgy mint a logikátlan németben, ahol a lány (Mädchen) semleges nemű!”

Ha logikát keresel, a németben van: a -chen kicsinyítő képző, mely gyakran a nemileg éretlen, tehát bizonyos értelemben semleges dolgokat jelzi.

Viszont ha már logikát keresel, hol abban a „logika”, hogy a magyarban nincsenek nemek? Vagy arra gondolsz, hogy az az óra a pontosabb, amelyik áll, mert naponta kétszer a pontos időt mutatja?

5 éve 2013. december 22. 18:21
80 Rako

@Roland2: A német Deutschland is a régi Teutsch= nép-ből ered.

De eddig senki sem említette az angol/német -mark képzős országneveket (Denmark,etc). Ezek eredetileg "határőr"-vidékek voltak melyek egy őrgrófra (Márki, Marquois, Markgraf) voltak bízva

5 éve 2013. december 22. 18:15
79 Rako

@Pesta: A helyiek a tradicionális neveket használják, mint évszázadokig tették

Ugyanis a legtöbb összetett helységnév a 19. sz.-ban keletkezett hogy meg tudják különböztetni a sok szeredát, somlyót, Besenyőt, Földvárt, stb egymástól.

5 éve 2013. december 22. 18:11
78 Rako

@Sidonia: nem a német szavak eredete az írás témája, hanem a magyar neveké. Magyarban pedig nincsenek nyelvtani nemek, nem úgy mint a logikátlan németben, ahol a lány (Mädchen) semleges nemű!

5 éve 2013. december 22. 18:07
77 Rako

@Ed'igen: BElgium természetesen nem egy nemzetállam, hanem egy mesterségesen létesített, melyben két etnikum van, melyek egymással kutya-macska harcban vannak.

Izland egy szigetország, melyre a neve is utal. Dánok (Vikingek) gyarmatosították, Luxemburg pedig a fővárosáról kapta a nevét.

A Hercegségek nevében ez általános volt. Csak később lettek kívülállók érdekeiből önálló államok.

5 éve 2013. december 22. 17:58
76 Rako

@Krizsa: EZ nagyjából a sumir-magyar nyelvazonosságra hasonlít!

5 éve 2013. december 22. 17:52
75 Rako

Ami Szlovákia és Csehország német nevét illeti, van egy nagyon fontos tény: Mindkettőnek volt egy nyelvtanilag szabályos neve a náci időkben (Pl. Tschechien) ezeket ma elvből nem használják, mert szakítani akarnak a náci múltukkal.

6 éve 2012. december 24. 00:25
74 Krizsa

A cikkből: "Amikor az ember nyelvészetet kezd tanulni, megtanulja, hogy a nyelvi jel önkényes. Nincs különösebb oka, hogy az asztalt éppen asztal-nak hívjuk, a széket pedig szék-nek, vagy hogy a múlt idejű magyar igealakokban mindig van t. Sokan persze azt mondanák erre, hogy de, ezeknek okuk van, mert történetileg ezek ebből vagy abból alakultak: csakhogy ezek nem okok, mert alakulhattak volna másképp is."

Karvaly Katalin a Gyöknyelvészet másik szerzője (ő a szótározó adatgyűjtőm –az egyik lányom) írja az előszavában: "Gyermekkoromban – még épp csak elkezdtem iskolába járni – feltettem szüleimnek a kérdést, hogy honnan jönnek a szavak? Miért mondjuk az "asztalra" azt, hogy asztal és nem valami mást?

Az asztal volt az egyik legnehezebben rokonítható szavam (a héberrel), de ilyen előszó után már igazán nem térhettem ki előle:-).

A héber osze = tesz, al = rá. (Mégjobb kapcsolata van a magyar el-OSZT szóval, de ezt már nehezebb volna itt elmagyaráznom.) Vagyis... csak érintem a témát: az asztal: osz-te felület.

Kapóra jött a cikkben említett múlt idő 't'-je. A 't' az emberi beszéd egyik legősibb hangja. Ez ma is, nagyon sok nyelvben: TE. (Persze a rokonhagok megjelenése után már 'th', 'd', 'sz' is válhatott belőle.)

Csakhogy a 't-' a közös előemberi protonyelvben még egyáltalán nem a mai értelemben vett "te" névmást jelentette, hanem bármit és bárkit, aki hatással lehetett az 'n' (én)-re (én, ani, anyi – persze, hogy lehet azért más is...) Vagyis a 't' az az én szempontjából "aktív" külvilágot jelentette. Így aztán kő, hideg, villámlás, ragadozó, préda, stb. is lehetett. Hogy ezt mire alapozom? Pszichológia, állatetológia, stb. munkákban gyakran olvastam erről... s az én szóelemzéseim is igazolták.

Észrevettem például, hogy:

1. Ha a 't'-vel kezdődő héber szavakról leválasztjuk a 't'-t, gyakran kapunk azonos / hasonló értelmű héber szót. Pl.: tarmit = csalás, ramaut = csalás, tahmász = sólyom, hamász = rabol, tahalich = folyamat, halichá = menés, tar'elá = méreg, raál = méreg.

Minimum következtetés: a 't' nem tartozik a 'témához".

2. Másrészről, ha a héber szó elejéről levett a 't'-t a megmaradó rész végére tesszük /vagy más esetekeben anélkül is, MAGYAR (vagy régiesnek tűnő magyar) szót kapunk: tohen = őröl – hánt, tvuszá = vereség – a veszte, tífusz = tífusz – puszt-ít, tipusz = típus – passzít, tapszán = kúszónövény – tapasz-án, tafúah = felfújt, daganat – fú-holat, tofte = pokol, máglya – főtet, fűtet, stb.

A nyelvekben eleinte egyáltalán nem voltak igeidők. Jelenidejű ragozás a héberben ma sincs, helyette személyes névmás + melléknévi igenév van. Az első igeidő a héberben a felszólító móddal (ma is) azonos jövő idő volt: taasze = csináld! / meg fogod csinálni. Az analógia a magyarral nyilvánvaló: aszontam, hogy meg fogod csinálni!

A teremtéstörténet írásának idején még múlt idejű ragozás sem volt: "ve-jómár Elohim = majd mondani fogja az Isten..." És ez mit jelent valójában? "Mondta az Isten". A bibliafordítok szerencsétlenségére a 've' szócska nemcsak 'majd', hanem 'és' jeletésű egyben. Így került – hibásan – a fordításokba az a rengeteg 'és'...

A múlt idő jele a magyarban, héberben – egyszerűen az ősi 'TE'. Finnben? (Nemtok finnül, de más, mint a 't' nem lehet. Az angolban pedig már a sokkal későbbi rokonhang, a 'd'.

VÉLETLENRŐl szó nincs.

"Amikor az ember nyelvészetet kezd tanulni, megtanulja, hogy a nyelvi jel önkényes." Ha így van, kezdjétek újra az elejéről!

7 éve 2011. szeptember 19. 23:43
73 Ed'igen

@Roland2: Romániában románok laknak, Bulgáriában bolgárok, de Burkina Fasoban nem Burkina Fasoánok. Az államalakulatok létrejöttében és interpretálásában nagy szerepe volt, van annak, hogy milyen társadalmi formációra vélték alapozni azokat.

Európában általában a nemzet tűnik politikai szempontból államépítő erőnek, függetlenül attól, hogy milyen módon képeznek belőle országnevet. Ahol viszont gyarmati viszonyok álltak fenn, ott általában nem így történt. De mint minden kulturális modell ez sem elvágólagos.

7 éve 2011. szeptember 19. 21:27
72 Roland2

@Ed'igen: "Azokban az esetekben, ahol nemzetállamokat látunk, ott népnév+ország (ez általában Európára igaz, néhány kivétellel : (Belgium, Izland, Luxemburg). " Mármint miszerint nemzetállam ? Hogy annak definiálja-e magát ? Románia is nemzetállamnak definiálja magát (holott valójában közel sem az),mégsem hívjuk "Románországnak".Vagy aszerint,hogy egy nép vezető szerepére alapult az államalapítás,vagy egy nép képviselői vannak vezető szerepben ? De akkor miért Norvégia,Dánia,Litvánia,Bulgária,Portugália,Albánia,stb.,ezekhez miért nem rakjuk az -ország utótagot ?

"Szinte minden európai nyelvben ugyanaz a rendszer jelöli az országokat." Biztos ? Ha a németből és az angolból indulok ki,akkor kapásból tudok olyan államneveket,amiket mi az -ország utótaggal képzünk,ők viszont nem: pl: Hungary-Ungarn (mi Magyarország),Italy-Italien (mi Olaszország),Spain-Spanien (mi Spanyolország),Czech Republik- Tschechien (Csehország),England-England (mi viszont Anglia),Sweden-Schweden (Svédország),Turkey-Türkei (Törökország),stb. Ők akkor miért nem a -land utótaggal képezik ezeket ?

7 éve 2011. szeptember 19. 15:55
71 Ed'igen

@Roland2: Ki beszélt itt a magyar nyelvről? Szinte minden európai nyelvben ugyanaz a rendszer jelöli az országokat.

7 éve 2011. szeptember 19. 15:36
70 Roland2

@Nước mắm ngon quá!: A litvánok vokietis-nek nevezik a németeket,az országukat meg Vokietija-nak.Mindkét elnevezés a német Volk szóból jön.