Orbán nem hazudott – állítja a tudomány

Mondta vagy nem mondta Orbán azt, amit Hegyi Gyula neki tulajdonít? A válasz érdekében megismerkedünk az előfeltevés fogalmával, kiderül, hogy Orbán nem hazudott, de Bede Mártont azért becsapta.

Bede Márton a 444-en írt Orbán Viktor május 19-i strasbourgi szerepléséről, és fontos kérdéseket nyitva hagyott. Nézzük először, mit mondott ott Orbán Viktor:

„Mi magyarok azt szeretnénk, ha Európa az európaiaké maradna, és meg akarjuk őrizni Magyarországot is magyar országnak.”

A vita után pedig Orbán sajtótájékoztatóján Hegyi Gyula, a Népszava újságírója azt kérdezte, hogy miért mondta a miniszterelnök azt, hogy

„Magyarország a magyaroké.”

Orbán pedig (valószínűleg Kovács Zoltán szóvivő tanácsára, akivel röviden konzultált) azt válaszolta erre, hogy

„Ez a mondat ma itt nem hangzott el.”

Kezdjük az elején. Az is szó jelentéstana, szemantikája igen bonyolult, mert nagyon sokféleképpen használjuk. Az idézett mondatban teljesen egyértelmű az értelmezése, de a körülírása egy kicsit bonyolult, az olvasó türelmét kérem ehhez. Ilyen is-t tartalmazó mondatot nem használhatunk akármikor, vagyis a használata feltételekhez van kötve. Méghozzá azt előfeltételezi, hogy egy korábbi mondatban vagy gondolatban (valószínűleg a közvetlenül megelőzőben, vagy legalábbis egy olyanban, ami a beszélők figyelmének középpontjában áll) szerepel az illető mondatban kifejezettel a releváns szempontból azonos állítás. Például: Jóskának szóltam, és Pistát is felhívtam. A két állításnak, a két eseménynek a szóban forgó szempontból azonosnak kell lenniük egymással. Például ha Jóska is és Pista is a focicsapatunkban játszanak, és arról van szó, hogy tudnak-e az edzésről, akkor csalás lenne ezt a mondatot kimondani, ha mondjuk Jóskának valami egész másról szóltam, vagy ha mondjuk Pistát egész más célból hívtam fel. Ahhoz, hogy a másodikban az is szerepelhessen, az első mondat állítása, az is előzményének (’Jóskának szóltam’, vagy más hasonló állításnak) jelen kell lennie, akár kimondva, akár csak gondolatban, de a beszélgetés résztvevői számára világosan.

Két további feltétele is van az is ilyen használatának. Egyrészt az is előtt álló kifejezésnek másra kell utalnia, mint az előzménynek. Ha azt mondom, hogy Szóltam Pistának, és a főnökömet is felhívtam, az kizárja, hogy a főnököm Pista legyen. A másik feltétel az, hogy az is előtti kifejezést leszámítva a mondat maradéka valami hasonlót fejezzen ki, mint amit az előzmény állít az is előtti kifejezés előzményéről. Tehát ha azt mondjuk, hogy Jóska azt mondta, hogy filozófus vagyok, és én is sértegettem őt, az óhatatlanul azt fejezi ki, hogy valakit filozófusnak nevezni sértés.

Mielőtt az is szemantikájával felvértezve megnézzük, mit jelentett Orbán inkriminált mondata, felhívom a figyelmet arra, hogy azt, amit az is használatáról elmondtam, nem az is „jelentéséhez” szokták számítani (akármit jelentsen is ez), hiszen a használatának az előfeltételeiről beszéltem. Ezért a nyelvészek azt mondják, hogy az is-nek mindezek az előfeltevései (preszuppozíciói). Az előfeltevések szokásos nyelvészeti meghatározása az, hogy ha azok nem teljesülnek, akkor a mondat sem igaz, sem hamis nem lehet, egyszerűen értelmetlenné válik. Például azt, hogy leszokott a dohányzásról, csak olyanra mondhatjuk, aki azelőtt dohányzott. Ha valaki sosem dohányzott, akkor egyszerűen értelmetlen azt mondani róla, hogy leszokott róla. Ha úgy tetszik, sem az nem igaz, hogy leszokott, sem pedig az, hogy nem szokott le, innen látszik, hogy itt a leszokik ige előfeltevéséről van szó. A mondat előfeltevései a következményei közé tartoznak. Ha valakiről igaz módon állítható, hogy leszokott a dohányzásról, abból következik, hogy korábban dohányzott.

Orbán második tagmondata tehát több mindent előfeltételez. Először is azt, hogy van egy előzménye, és valóban, ez maga az első tagmondat, más nem lehet. Másodszor azt, hogy Magyarország nem azonos Európával, ez magától értetődik. Végül egy sokkal bonyolultabb állítást is, ami arról szól, hogy arra vágyni, hogy Európa az európaiaké maradjon, a releváns szempontból ugyanaz, mint azt akarni, hogy Magyarország megmaradjon „magyar országnak”, mutatis mutandis, vagyis ha eltekintünk az Európa és Magyarország, illetve az európaiak és a magyarok közötti különbségtől.

A vita tárgya elsősorban ez az utolsó előfeltevés. Az elemzés kedvéért helyettesítsük mind Európát, mint Magyarországot Piréziával, illetve a megfelelő mellékneveket a piréz melléknévvel:

Azt szeretnénk, ha Pirézia a pirézeké maradna, vagy ami ugyanaz, hogy meg akarjuk őrizni Piréziát piréz országnak.

Vagyis az is előfeltételei között szereplő azonosítás automatikusan eldönti a vitát. Orbán fogalmazásából, az is használatából következik, hogy ugyanazt érti azon, hogy megőrizni Magyarországot magyar országnak, mint ha azt mondta volna, hogy legyen Magyarország a magyaroké. Összefoglalva: Orbán előfeltételezte azt, amit Hegyi Gyula neki tulajdonított.

De ezzel az elemzésnek még nincs vége. Hegyi Gyula úgy fogalmazott, hogy a miniszterelnök azt mondta, hogy Magyarország [legyen] a magyaroké. Ez a mond igének kicsit kiterjesztett, de állandóan visszatérő, igen gyakori használata. Nem feltétlenül azt jelenti, hogy a hogyot követő mondat szó szerint elhangzott, lehet, hogy csak következett az elhangzottakból. Például ha Feri azt mondja nekem, hogy a kutyája állandóan ugat, akkor teljes mértékben igazat fogok mondani, ha így számolok be erről: Feri azt mondta, hogy a kutyája hangos, pedig ez szó szerint nem hangzott el, csak következménye annak, amit Feri mondott. Következésképpen Hegyi Gyula teljes joggal tulajdonította Orbán Viktornak azt a mondatot, hogy Magyarország [legyen] a magyaroké.

Térjünk ki röviden Orbán válaszára is. Az a mondat, hogy Magyarország a magyaroké, valóban nem hangzott el. Orbán tehát „ügyesen” azt a trükköt alkalmazta, amit a fideszes kommunikátorok lépten-nyomon használnak az elmúlt 20 évben, és általában bejön nekik: a szó szoros értelmében igazat mondott, hiszen a mondat tényleg nem hangzott el, de a szó szerinti értelmezés ebben az esetben teljesen irreleváns. Vagyis válaszként próbált meg elfogadtatni egy teljesen irreleváns állítást. Sajnos se szeri, se száma az olyan alkalmaknak, amikor például a riporterek elfogadják a nyilatkozóktól az ilyen irreleváns választ. Egyébként Bede Márton, bár Orbán válaszát szó szerint is leírja, a cikk szövegében hibás parafrázist használ, amikor így hivatkozik rá: Orbán Viktor azt mondta, hogy ő nem mondott ilyet. Ennél Orbán ügyesebb volt, nem ezt mondta, csak azt, hogy a mondat nem hangzott el. Úgy látszik, még Bede Mártont is becsapta.

Bede Márton közvélemény-kutatást is indít, négy lehetséges választ ad meg, és az olvasó bejelölheti azt, amelyiket igaznak tartja:

• Orbánnak igaza van, és mást jelent az, hogy Magyarország a magyaroké és Magyarországot meg akarjuk őrizni magyar országnak.
• Bár a két idézet ugyanazt jelenti, mivel formailag nem ugyanazokból a betűkből állnak, Orbánnak igaza van.
• Orbán hazudott.
• Orbán hazudott, és azt gondolja, hogy Romániát meg kell őrizni román országnak.

Az eddigiekből kiolvasható, hogy a megadott válaszok közül egyik sem elfogadható. Orbán nem hazudott, hanem trükközött, csalt, és ezért nincs igaza, bár betű szerint igazat mondott.

Kapcsolódó tartalmak:

• Bevezetés a szómágiába
• Lingvicista támadás Orbán ellen
• Suksüköl-e Orbán Viktor?
• Miért sziszifuszi?
• Jönnek a Nemzeti Árboltok?
• Szájer nyilatkozata megosztja a logikusokat
• Meg kell védenünk a kormányt

Hasonló tartalmak:

• Honnan menekülnek, hova vándorolnak?
• Már megint törököt fogtunk
• Országos és nemzeti ügyeink
• A deviszont viszontagságai
• A köznyelv és az ő diadala

Hozzászólások (4):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)