Orbán blöfföl: ezt mutatják a számok

Lerántjuk a leplet a halálbüntetésről és a menekültek kérdéséről: megvizsgáljuk a számokat, és tippeket is adunk Orbánéknak, milyen témákban lenne igazán érdemes Supermant játszani.

„…mi nem fogjuk megengedni, legalábbis amíg én vagyok a miniszterelnök addig biztosan nem, és amíg ez a kormány van, addig biztosan nem fog megtörténni, hogy a bevándorlók célpontjává váljon Magyarország”

– ezt Orbán Viktor mondta még januárban, és ezzel elindította a Fidesz új, villámháborús kommunikációs hadjáratát a hazánkat állítólag fenyegető bevándorlás és bevándorlók ellen. Ennek kapcsán már sokan írtak arról, hogy a bevándorlók miért nem hazánkat tekintik célországnak. Mi inkább azt vizsgáljuk, hogyan változott Orbán véleménye a bevándorlásról és a bevándorlókról az évek során. És ha már ennyire belendültünk, megnézzük azt is, mit vár(hat) Orbán a halálbüntetéstől. 

Jó és rossz menekültek

Először arra a kérdésre kerestük a választ, vajon Orbán hogy használta beszédeiben a bevándorlás/bevándorló illetve a menekült kifejezéseket azelőtt, hogy beindult volna a menekültellenes kampány?

A menekült szó együttérzést feltételez: aki menekül, azt általában üldözik – az üldözöttekkel pedig jellemzően szimpatizálni szoktunk. A bevándorlóval kevésbé szimpatizálunk: a bevándorló vándorlásának oka nem világos, célja viszont annál inkább – idejön és letelepszik nálunk („elveszi a munkát”).

A menekült és a bevándorló kifejezések viszonya Orbán Viktor beszédeiben. Elbevándorlósodás

A fenti ábrán jól látható, hogy Orbán beszédeiben eleinte a menekült dominál, majd 2006-tól kezdve a kevésbé érzelemdús bevándorló kap teret. Nem is csoda, hiszen az ezredforduló környékén még a koszovói válság tartotta napirenden a menekült kifejezést. Ennek megfelelően a mai Orbán Viktort alig lehet felismerni az akkori Orbán Viktorban:

„Hazánk tisztességes és becsületes ország, amelyik úgy gondolja, hogy a szomszédságában bajba jutott embereket, ha a veszély elől menekülnek, ha az életükért futnak, kötelességünk befogadni.”

Menekültek a kilencvenes évek végén, megélhetési bevándorlók most
(Forrás: MTI)

Bónusz: ugyanebben a beszédben mérhetetlenül boldog, hogy a NATO tagjai lehetünk – szó sincs itt gonosz atlantistákról, Putyinhoz dörgölődzésről, keleti nyitásról, hiszen maga is határozottan atlantista:

„Szeretném megismételni, hogy szerencse, hogy tagjai vagyunk a NATO-nak, szerencse, hogy sikerült az ősz során elérnünk azt egy közép-európai kezdeményezéssel, hogy ne április végén Washingtonban, hanem már korábban – mint önök is tudják –, március során felvegyenek bennünket a NATO-ba, és így ezt a mostani konfliktust már NATO-szövetségesként, NATO-tagként és NATO-védelem alatt éljük át.”  

A menekült kifejezést – amikor nem a koszovói konfliktus okán –, akkor 56-osok, lengyel barátaink, Vajdaságból, Erdélyből érkezők kapcsán találjuk meg beszédeiben ezekben az években.

Menekülnek a bevándorlók. Megrázó képek a Földközi-tengerről
(Forrás: MTI)

A bevándorló kifejezés 2006 környékén tűnik fel a beszédekben. A magyar demográfiai helyzetről értekezve elutasítja a jelenséget:

„Ráadásul ne kerülgessük a forró kását, mondjuk ki: minden ilyen demográfiai helyzetben lévő ország betelepülési nyomás alá kerül. Magyarország már most betelepülési nyomás alatt áll, annak minden történelmi kockázatával együtt. Előzzük meg a tömeges bevándorlást és a tömeges betelepülést!”

2006-ban és 2007-ben különösen sokat beszél a bevándorlás veszélyeiről – jellemzően mindig arra lyukadva ki, hogy a bevándorlás nem megoldás a demográfiai problémákra, az egy kényes, hátrányos folyamat.

Orbán beszédeiben tehát már jó ideje megkülönböztethető a két kifejezés – a menekültekkel kapcsolatban felfedezni nála együttérzést, a bevándorlókkal kapcsolatban azonban szó sincs erről – a bevándorlók, a bevándorlás nem más, mint probléma. A Fidesz honlapján egyébként a fentieknek megfelelően a bevándorló kapja a roppantul pejoratívnak szánt megélhetési jelzőt: megélhetési bevándorlóra szám szerint nyolcvan találatot kapunk, megélhetési bevándorlásra 113-at,  megélhetési menekültre mindössze egyet.

És mégis porszem kerül a gépezetbe! Míg írásban nagyon poroszos és szigorú a Fidesz, szóbeli megnyilvánulásaikban már nem túl precízek a Fidesz politikusai – élükön Orbánnal: a két kifejezést újabban összevissza alkalmazzák, ami örvendetesen és törvényszerűen megnyitja a pályát az érzéketlenséggel, embertelenséggel kapcsolatos vádaknak. Ami nem csoda, ha a kérdésről szervezett propagandacélú nemzeti konzultáció ára (egymilliárd forint) közel kétszer annyi, mint amennyit az ország saját költségvetésből évente a menekültekre költ. 

Könyörgöm, akasszuk fel!

 „Ha mi meg tudjuk [..] védeni [a törvénytisztelő embereket] halálbüntetés bevezetése nélkül, akkor védjük meg őket úgy, ha azonban másképp nem megy, akkor be kell vezetni”

– ezt is Orbán Viktor mondta a minap a közrádióban. Márpedig, ha ő mond valamit, akkor az úgy is van. És hogy miért indokolt a halálbüntetés bevezetése?

„az emberek azt hiszik, nagyon sokan vannak, akik azt hisszük, hogy ha van halálbüntetés, illetve egyes bűncselekmények halálbüntetéssel való fenyegetettsége létezik, akkor nagyobb biztonságban vagyunk" –

amihez hozzátette azt is, hogy nagy vita van arról, így van-e ez vagy sem (nincs nagy vita róla, és nincs így), de fontos kérdés, hogy az emberek mit gondolnak erről.

Hagyjuk is a gondolatkísérleteket (pl. ha ma az emberek nagyobb része azt gondolná, hogy a Föld lapos, akkor a Fidesz holnap át is íratná a térképeket) – mert nem szeretnénk ötleteket adni. Ehelyett leplezzük le a blöfföt! Nézzük meg egy másik grafikonon, hogy voltaképpen mitől is akarja Orbán megvédeni az embereket! Hogy alakultak a gyilkosságok az Orbán-kormányok és az elmúltnyolcév időszaka alatt?

A gyilkosságok számának alakulása. Ijesztően csökkenő számoktól védik meg a törvénytisztelő kisembert

Ezen a grafikonon jól látható a tendencia: annak ellenére, hogy a halálbüntetés e pillanatban sem szerepel az elrettentési eszközök között, egyértelműen csökken a gyilkosságok száma! Akkor miért e buzgó lendület? – kérdezhetné az olvasó, de ha erre már most válaszolnánk, tán már nem is olvasná végig cikkünket.

Tanulságos része a grafikonnak a 2011-es enyhe felívelés.  Ez ugyanis egészen sajátos időszakban történt. Egy évvel az előtt vezették be a buta félrefordítás nyomán „három csapásnak” (three strikes: helyesen három húzás) elnevezett törvényt.

A mostani halálbüntetéses–menekültes kampányhoz kísértetiesen hasonló helyzetben és körülmények között vezették be akkor a törvényt, melynek lényege, hogy „az ismétlődően, legalább három alkalommal elkövetett súlyos, erőszakos bűncselekmény esetén (őket nevezi a törvény erőszakos többszörös visszaesőknek) nem lehet méltányolandó körülményt figyelembe venni és az enyhítő szakasz alkalmazni. Az ilyen elkövetőkel szemben a büntetési tételének felső határa – szabadságvesztés esetén – a kétszeresére emelkedik. Ha a büntetési tétel így felemelt felső határa a húsz évet meghaladja, vagy a törvény szerint a bűncselekmény életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető, az elkövetővel szemben életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabni” – írja a ténytár. A három csapás is presztizsintézkedés volt, amiről szakmabeliek, szakértők többször elmondták, hogy semmilyen kimutatható hatást nem kell várni tőle, a bevezetését preventív jelleggel sem ajánlják. Az Orbán-féle „az emberek azt gondolják”-típusú intuitív érvelést, kormányzást és törvényalkotást ezek az érvek nem hatották meg: a törvény „meg fogja fékezni a bűnök elkövetőit és világossá teszi a társadalom minden tagja számára, hogy Magyarország nem a bűnelkövetők paradicsoma” – hangzott a fideszes választási program, így aztán  nem is lehetett a szakértelem a döntő. Inkább az volt a lényeg, hogy az emberek mit gondoltak erről – akár csak most.

Pedig, ha valahol, akkor az erőszakos bűncselekmények területén lenne tennivaló. Orbánék kormányzásának kezdetén, 2010-ben ugyanis 38 ezer eset fölött tetőzött az ilyen típusú bűncselekmények száma. A három csapás bevezetését követő két évben pedig semmi sem változott, amiről olvasónk az alábbi ábrából maga is meggyőződhet:

Az erőszakor bűncselekmények számának alakulása. A három csapás nem jelentett csapást a magas számokra
(Forrás: Az Eurostat adatai alapján)

A három csapás ügyében továbbra sem tágít a Fidesz, akármit is mondjanak a számok. Úgy tűnik, a három csapás csúnya beégését követően talán nem a halálbüntetés lenne a célravezető megoldás, hanem mondjuk – egyebek mellett – a vak komondorok számának csökkentése. 

Az igazi gyilkosok már megint megússzák?

Hogy ne csak kritizáljunk, végezetül adunk néhány tippet is. Hova forduljon Orbán, ha valóban annyira aggódik a törvénytisztelő polgárok testi épsége miatt? Milyen veszedelemtől védje meg őket? Jó hír: olyat találtunk neki, ami valóban mindannyiunkat fenyeget!

Íme a KSH adatai alapján a leggyakoribb halálokok! No, ha valami, ezek tényleg fenyegetik a törvénytisztelő polgárt!
(Forrás: A KSH adatai alapján)

A rosszindulatú daganatok évtizedek óta vezető haláloknak számítanak a törvénytisztelő polgárok körében – itt bizony sok teendő lenne, bár kétségtelenül többre lenne szükség egy méreginjekciónál – sőt, talán egy társadalmi konzultációnak nevezett kérdőívféle sem lenne elég hozzá (bár az sem olcsó). Pedig a daganatos megbetegedések 294-szer annyi áldozatot szedtek, mint a gyilkosságok! Esetleg nemzeti konzultáció helyett érdemes lenne megkérdezni az onkológusokat.

Sajnos, a hörghurut, tüdőtágulat és asztma mint halálok szintén fenyegeti a törvénytisztelő polgárokat – esetleg ezen a fronton is érdemes lenne lecsapni, ha mással nem is, talán azzal, hogy mégsem szüntetjük meg azon családok támogatását, ahol az asztmás gyerekek nem produkálnak megfelelően súlyos tüneteket.

Íme, még egy olyan terület, ahol Orbán Viktor és csapata igazi szuperhőssé avanzsálhatna: az erőszakos bűncselekményeknél is durvábban alakul az ischaemiás szívbetegségek statisztikája! 1990 óta megduplázódott az ebben meghalt törvénytisztelő polgárok száma. 2012-ben pontosan 230-szor többen haltak meg ilyen betegségekben, mint gyilkosságok következtében.

Szinte biztosak vagyunk abban, hogy a szabad pálinkafőzés bevezetése szintén nem a májbetegségek elleni harc jegyében született – pedig harminckétszer több áldozatot szedtek ezek a betegségek 2012-ben, mint a gyilkosok.

Megannyi lehetőség, és Orbán Viktorék mégis a halálbüntetéssel kampányolnak. Hát teljesen megőrült Orbán és minden bajtársa? Nem valószínű. Az elmúlt hónapok ámokfutásnak tűnő kommunikációs fordulatainak oka, hogy Orbánék szerint a Jobbik szavazói fogékonyak a kardcsörtetésre – például a bevándorló-ellenességre, a halálbüntetés támogatására –, a lassan olvadó fideszes támogatottságot pedig a szélsőjobboldali párt támogatói köréből kívánnák visszahódítani. Nekik üzennek ezekkel a józan ésszel, adatokkal nehezen értelmezhető ügyekkel. Ez a taktika azonban óhatatlanul azt is jelenti, hogy a Fidesz – a kommunikációjával együtt – a szélsőjobbra sodródik, ahonnan nehéz, vagy akár teljesen lehetetlen lesz majd visszakeveredni. Legalábbis a jelenlegi vezetőkkel.

Cikkünket Varjú Zoltán, a Precognox munkatársa nélkül nem tudtuk volna elkészíteni: a nyest és a Precognox együttműködése nyomán kigyűjtött és elemzett 25 évnyi Orbán-beszédet az ő vezetésével dolgozzuk fel cikkeinkben. A grafikonokat is ő készítette – köszönjük!

A bűnügyi statisztikákat az Eurostat oldalairól szereztük.

A halálozási adatokat a KSH-nak köszönhetjük.

Kapcsolódó tartalmak:

• Hogy utálta Orbán az oroszokat?

Hasonló tartalmak:

• Ciki a pártoknak a szegénység?
• Őrületes zakó volt a nemzeti konzultáció
• Genetikus: mit is jelent?
• Gyakoribb-e a nők nyelvében a „so”?
• Mekkora a világban a nyelvi változatosság?

Hozzászólások (51):