Gyakoribb-e a nők nyelvében a „so”?
So interesting! Igaz-e, hogy az angol anyanyelvű nők gyakrabban használják a „so” módosítót fokozásra, mint a férfiak?
A férfiak és a nők nyelvhasználata eltér egymástól. Ez például olyasmiben nyilvánulhat meg, hogy bizonyos alakokat, szerkezeteket, szavakat az egyik nem képviselői gyakrabban használnak, mint a másik nemhez tartozók. A jelenségről nehéz persze pontos képet alkotni, de ha rendszeresen figyeljük a nemi sztereotípiák paródiákban vagy a gúnyolódásban való megjelenését, akkor azért valamelyest képet alkothatunk arról, hogy miről gondolják azt az emberek, hogy jellemzi a „női nyelvhasználatot”.
Mert persze ez is jellemző az ilyen megfigyelésekre, hogy a női és a férfi nyelvhasználat közül általában a nőinek a férfiétól való eltéréseit szokták regisztrálni, és jóval ritkábban fordítva. Ennek társadalmi okaiba most nem érdemes belemenni, ahogyan abba sem, hogy gyakran miért és mennyire csalókák ezek a megfigyelések. A sztereotípiák már csak így működnek.
Láttunk már példát arra, hogy mi jellemzi a „női csicsergést” az angolban. A Language Log most újabb adattal szolgál a „női nyelv” jellemzéséhez. Az a kérdés merül fel ugyanis, hogy a melléknevek előtt, fokozásra gyakrabban használják-e a nők a so (kb. ’annyira, nagyon’) szócskát, mint a férfiak. (A fokozást ebben az esetben nem nyelvtani értelemben használjuk.) Olyannyira elterjedt nézet ez, hogy néhány japán nyelvű angol nyelvkönyvben szerepel is, hogy a very ’nagyon’ helyett a so használata a melléknevek fokozására sokkal jellemzőbb a női beszélőkre. Tehát az alábbi mondatpár közül az elsőt inkább nők, míg a másodikat inkább férfiak szájába képzelik el:
(1) I am so sad. (’Nagyon szomorú vagyok.’)
(2) I am very happy. (’Nagyon boldog vagyok.’)
A kérdés az, hogy mennyire állja meg a helyét ez az általánosítás. A Language Log egy telefonbeszélgetéseket tartalmazó korpuszon végzett gyors statisztikája alapján azt tudhattuk meg, hogy nem alaptalan a fenti általánosítás. Gyakori, közhasználatú melléknevek (mint a happy ’boldog’, sad ’szomorú’, interesting ’érdekes’, stupid ’hülye’, funny ’vicces’) mellett a sot a nők az esetek 4,4 százalékában használták fokozásra, míg ugyanezen melléknevek mellett a férfiak csak az esetek 2 százalékában. Ugyanakkor a veryt majdnem egyenlő mértékben: a nők az esetek 4 százalékában, a férfiak pedig az esetek 3,9 százalékában.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Ami a rögtönzött felmérésből következtetésként megkockáztatható az az, hogy a nők gyakrabban hajlamosak a mellékneveket módosítani. Viszont a nők beszédében a so és a very nagyjából egyenlő arányban szerepel (4,4 és 4 százalék). A férfiaknál viszont valóban körülbelül fele olyan gyakran fordul elő a fokozásra használt so, mint a very.
@El Vaquero: Köszönjük a konstruktív, építő jellegű kritikát!
... so pathetic, ööö, akarom mondani: very pathetic ez a cikk.
"Olyannyira elterjedt nézet ez, hogy néhány japán nyelvű angol nyelvkönyvben szerepel is, hogy a very ’nagyon’ helyett a so használata a melléknevek fokozására sokkal jellemzőbb a női beszélőkre."
Hogy egy japán nyelvkönyv hangsúlyozza ezt, nem véletlen annak ismeretében, hogy a japánban — társadalmilag mintegy illemszabályként elvártan — európai szemmel jelentős különbség van a női és a férfi beszéd közt.