Ókori afterparty
„Magyar ember evés közben nem beszél.” Még szerencse, hogy a görög igen. Ennek köszönhetően kiderül, hogy a plátói szerelem nem is olyan keserves, mint gondolnánk.
A filozófusok köztünk járnak. Az ókori Görögországban sem volt ez másként, csak akkor talán nagyobb megbecsültségnek örvendtek, mint manapság. A mai emberek többsége számára a filozofálás nagyjából a meddő, öncélú okoskodás szinonimája, pedig ha valamikor sok ezer évvel ezelőtt őseink némelyike nem kezdett volna el „filózni” a világ dolgain, a mai tudományok sem léteznének, és nem jöhettek volna létre azok a technikai vívmányok sem, amelyek között mindennapi életünket éljük. A filozófia ugyanakkor nemcsak fárasztó agyalás lehet, olykor kifejezetten szórakoztató, főleg ha terített asztal mellett, finom bort iszogatva műveli az ember, ahogyan teszik ezt Platón kimondhatatlan nevű szereplői a Lakoma című dialógusban.
(Forrás: Wikimedia Commons / Louvre)
Platón az ókori görög filozófia nagy klasszikus triászának középső tagja, Szókratész tanítványa, és Arisztotelész mestere. Tekintve, hogy Szókratész semmit nem írt le tanításai közül, tanítványainak, így Platónnak is elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy valamiféle (még ha történetileg nem is feltétlenül hiteles) képet kaphatunk a nyugati filozófia egyik legfontosabb alakjának személyiségéről és eszméiről. Manapság a filozófia szép lassan kikopik a magyar közoktatásból, hiszen már nem szerepel a középiskolában kötelező tantárgyak között, de Platón Akadémiája még virágzott, hosszú évszázadokig vonzotta magához a tanulni és gondolkodni vágyókat. Igaz, az Athénhoz közeli iskolában nem padok mögé szorítva, a minél jobb osztályzatok megszerzésének kényszere mentén folyt az oktatás. Ehelyett az Akadémia tanulói sokszor a környező ligetben sétálva, párbeszédeken keresztül ismerkedtek a filozófia és a matematika rejtelmeivel, az ott tanulók igazi közösséget alkotva vettek részt a különböző „tanórán kívüli elfoglaltságokban” is. Nem csoda, hogy voltak olyanok, akik egész életükben az Akadémián maradtak.
A beszélgetés filozófiája
Platón filozófiai életművének nagy részét párbeszédek formájában hagyta az utókorra, kései dialógusainak egyike a Lakoma, melynek szereplői egy vendégségben, a terített asztal mellett arról beszélgetnek, mi a szerelem. Valószínűleg sokunkat utasítottak rendre gyermekkorunkban, mikor nem átallottunk eszmét cserélni a tányér felett, míg felnőve aztán megtapasztaltuk, mekkora súlya lehet a fehér abrosz mellett elmondott szavaknak, akár családi, akár formálisabb, társasági eseményekről legyen szó. Egy felületes pillantást vetve az európai és a magyar kultúrtörténetre, azt látjuk, nem egyszer hangzottak el kulcsfontosságú mondatok a terített asztal mellett. Többek közt így ismerjük meg Trója pusztulását és a főhős kalandjait az Odüsszeiában, így tette lóvá egy egyszerű juhász Mátyás királyt, a keresztény vallások templomi liturgiáinak pedig mai napig nélkülözhetetlen része egy bizonyos utolsó vacsora szavainak felidézése.
Étkezés és filozofálás tehát nemhogy nem zárják ki egymást, épp ellenkezőleg, testünk táplálása remek alkalmat szolgáltathat arra, hogy gondolatainkat megosztva, érveinket ütköztetve szellemünknek is hasznára tegyünk. Ezt a következő videó is remekül példázza, melynek témája nem a szerelem, hanem Superman, ami az Agymenők szereplőinek szempontjából majdnem ugyanaz:
A kryptoni koszról vitatkozó pasadenai kutatók előtt közel két és fél évezreddel játszódik a Lakoma cselekménye. Valódi cselekményről persze nem igazán beszélhetünk, hiszen a szöveg nem más, mint egy beszélgetés utólag lejegyzett változata. A helyszín Athén, egy drámaverseny utáni győzelmi ünnepséget követő összejövetelen vagyunk, ahol a jelenlévők Agathón diadalát ünneplik. Az eseményeket több év távlatából, Apollodórosz elmondásából ismerjük meg (hogy egészen pontosak legyünk, Apollodórosz azt meséli el, hogyan mesélte el a történetet valakinek Athénba menet). Ő maga nem volt jelen ezen a lakomán, hiszen gyerek volt még a történtek idején, az egyik résztvevő, Arisztodémosz mesélt neki arról, mi minden hangzott el ott.
Mindenki kedvence
Mi az oka annak, hogy Apollodórosz mégis olyan pontossággal fel tudja idézni a lakomán elmondottakat, hogy lényegében szemtanúként tekintenek rá? Egyáltalán miért fontos annyira, hogy mi hangzott el azon a lakomán? Az esemény jelentőségét az adja meg, hogy azon jelen volt Szókratész, akinek népszerűségét mai szavaink közül talán csak a celeb érzékeltethetné igazán. Szókratész az egyik legismertebb az athéni polgárok között, tanításai, életének eseményei az érdeklődés középpontjában állnak, és Az ókori Athén történetének egy szakaszában a homoszexualitást bizonyos társadalmi körökben magasabb rendűnek tartották a heteroszexuális kapcsolatnál, hiszen utóbbi nem volt több, mint a törvényes utódok nemzésének módja. Egy felnőtt férfi (erasztész) és egy serdülő fiú (erómenosz) társadalmilag elfogadott kapcsolatában azonban a testi vágyak mellett a lelki vonzódás is szerepet játszott, illetve a fiatal fiúk idősebb mentoraiktól ily módon elsajátíthatták a műveltség és az illő társasági viselkedés alapjait. Apollodórosz abban a szerencsés helyzetben van, hogy a nagy filozófus közvetlen tanítványainak egyike. Szókratészt briliáns elméje és öntörvényű személyisége férfiként is vonzóvá teszi, az egész szöveget belengi az az egyszerre szellemi és homoerotikus vonzalom, amellyel a szereplők a filozófus iránt viseltetnek.
Az ünneplésbe kissé belefáradt, meglehetősen másnapos társaság úgy dönt, hogy visszafogottabb módon, beszélgetéssel üti el az időt. Egyikük javaslatára a téma Erósz isten, akit a költők mélyen érdemein alul, ritkán örökítenek meg műveikben. A résztvevők tehát egymást követve kísérlik meg az istenség dicsőítését. A beszélők többsége azonban sokkal inkább arról beszél, milyen hatással van Erósz az emberekre, egyedül Agathón kísérli meg, hogy jellemezze az istent magát:
…Erósz maga mindennél szebb és jobb, aztán mások számára is a szépség és jóság szerzője.
Tapsvihar fogadja Agathón Erószról szóló magasztalását, de ekkor Szókratészre kerül a sor, aki szokásához híven eleinte csak kérdez, az imént megdicsőült Agathón pedig válaszol, és nem telik el sok idő, mire saját imént adott meghatározását, miszerint Erósz minden szép és jó, megcáfolni kényszerül.
– Nos – folytatta Szókratész – foglaljuk össze az idáig mondottakat. Ugye, a szerelem mindig irányul valamire, mégpedig olyasmire, ami nincs?
– Helyes.
– Gondolj vissza, beszédedben mit mondtál Erószról, mire irányul. Ha akarod, emlékeztetlek reá. Azt hiszem, ilyesmit mondhattál: az istenek ügyei a szépség iránti szerelem által rendeződtek, mert csúfság iránti szerelem nem létezik. Valahogy így mondtad, nem?
– Mondtam – hagyta helyben Agathón.
– Egész okosan mondtad, barátom! – folytatta Szókratész. – És ha így van, nyilván Erósz csak a szépség iránti szerelem, a rútságnak nincs szerelme.
– Egyetértek.
– És megegyeztünk ebben is: azt szereti, ami nincs neki, amit hiányol?
– Igen.
– Tehát Erósz híjával van a szépségnek, nincs neki.
– Szükségképpen következik.
– Hogyan?! Állítod, hogy szép az, ami híjával van a szépségnek, ami nem szép?!
– Eszerint nem.
– S ha így van, még mindig azt vallod, hogy Erósz szép?
Agathón erre így felelt:
– Úgy látszik, Szókratész, már-már magam sem értem, amit előbb mondtam.
– Bölcsen mondtad ezt, Agathón – felelte Szókratész. – De kicsinyég még felelgess nekem! Nemde szerinted a jóság egyben szépség is?
– Úgy van.
– Nos, ha Erósz nem szép, és a jóság szépség, akkor nyilván Erósz nem is jó?
– Nem tudlak megcáfolni, Szókratész! Legyen úgy, ahogy mondod – hagyta rá Agathón.
A szerelem vajon mi?
Szókratész elmondása szerint Erósz nem szép és jó, sem nem csúf és rossz, de mindenekelőtt Erósz nem istenség, hanem démon, vagyis egyfajta közvetítő ember és isten között. A szerelem démona lényegében nem más, mint az arra irányuló vágy, hogy a jóságot örökké birtokoljuk.
(Forrás: Wikimedia Commons / Carole Raddato)
Szókratész szerint minden ember „maggal terhes”, hiszen a halandó ember számára a halál legyőzésének egyetlen módja a foganás és a szülés, a szerelem pedig az a vágy, melynek célja, hogy a „szépségbe nemzzen és szüljön”. Vannak, akik csak testükben érzik ezt a vágyat, ők a testi szerelemnek hódolva igyekeznek elérni a nemzés általi örökkévalóságot, de vannak, akik a szellemi szépség keresésével is átélik ugyanezt, és Erósznak köszönhetően egyesek megtapasztalják a szépség valódi, minden anyagiságtól mentes természetét:
A szerelem helyes útja – akár magunk járjuk, akár más kalauzol – , hogy az itteni egyes szépségeken elkezdve a szépség eléréséért mind magasabbra hágunk, mintegy lépcsősoron haladva: egyetlen szép testtől haladva a másikhoz, onnan mind többhöz, mindhez, aztán a szép testektől a szép tettekhez, a szép tettektől a szép ismeretekig, s innen végezetül ahhoz az egyetlen ismerethez, amelynek tárgya maga Szépség, és így megismerjük a végső Szépséget.
A Lakomában Szókratész által felvázolt szerelemfelfogás tehát jól illeszkedik a platóni ideatanhoz, melyet a barlanghasonlat szemléltet. A hétköznapi nyelvhasználatban plátói szerelem alatt többnyire a testileg be nem teljesült vonzalmat szokás érteni, a fogalomhoz sokszor némi hiányérzet is társul. Pedig valójában a plátói szerelem a maga valódi teljességében megélt szerelem, amely túl van a fizikai kapcsolaton. Az ilyen típusú szerelem azon kevés utak egyike, amelyeken keresztül a silány anyagi létbe taszított ember eljuthat az ideák világába, és megtapasztalhatja a lét valódi, örök természetét.
Mondj igazat, beverik a fejed
A barlanglakók többsége persze nem jut el ilyen éteri magasságokig, nekik megmaradnak a párkapcsolatok szokásos útvesztői, melyeknek tapasztalatait azonban továbbra is jól esik finom fogások mellett kibeszélni.
.
A következetes gondolkodás, az igazság állhatatos kutatása és az ennek megfelelő hajlíthatatlan magatartás már Szókratész idejében sem volt kifizetődő, hiszen a nagy filozófust is halálra ítélték az ifjúság megrontásának vádjával. Ő pedig életművének betetőzéseként hű maradt az általa vallott etikai alapelvekhez, és miután tanítványai sikeresen kiszöktették Athénból, visszafordult, majd a börtönben önként kiitta a bürökpoharat, életét adva az elveiért.
(Forrás: Wikimedia Commons / Jacques-Louis David (1748–1825))
A 21. század átlagembere számára a nagy életigazságokat sokszor már nem filozófusok, hanem a populáris kultúra különböző szereplői mondják ki. Mégis érdemes néha beleolvasni régmúlt korok bölcselőinek szövegeibe, hiszen számos olyan gondolatra bukkanhatunk, melyek a ma emberének is segítségére vannak, és amelyekről remekül el lehet beszélgetni egy vacsoraasztal mellett.
Források, olvasnivalók
Platón: Lakoma
Németh György: Ganümédész nyomában. Fiúszerelem, homoszexualitás az ókori Athénban
Platón a Wikipédián
Szókratész a Wikipédián